Hosszabb kihagyás után itt egy újabb nagy fajtakóstolóról készült beszámoló. Október végén 2021-es rajnai rizlingeket vettünk górcső alá, hazai pályáról és külföldről vegyesen válogatott mezőnnyel. Az alapkoncepció az volt, hogy 3 hazai borvidék bora mérkőzzön meg 3 osztrák, illetve 3 német borvidék rajnai rizlingjeivel, kiegészítve 2 újvilági borral. Végül egy utolsó pillanatban egy negyedik német borvidék borával vált teljessé a 2021-es csapat.

Ha már nyári hőség és sauvignon blanc, nem maradhatott el a hazai kínálat egy szűk keresztmetszetének tesztelése sem, még az igazi hőgutás napok előtt. A sauvignon blanc az egyik legelterjedtebb és legsikeresebb nemzetközi fehér szőlőfajta, amivel itthon is foglalkoznak. Szinte minden borvidékünkön lehet vele találkozni és a kereskedők beszomlói szerint, keresettek is a fajta borai. Így aztán nagy a kínálat, szinte a végtelenségig lehetett volna bővíteni a sort, de 10 tételnél megálltam, és igyekeztem úgy válogatni, hogy a lehetőségekhez képest minél több borvidék szerepet kapjon.

Két és fél éve szerepelt utoljára magyar pinot noir-okat felvonultató kóstolósor a blogon, most kicsiben érkezik a folytatás. Véletlenszerűen összegyűlt itthon három magyar pinot noir a 2019-es évjáratból, három különböző borvidékről - történetesen mindegyikük szerepelt a 2017-es sorban is.

Magyar vörösborokból nem tartottam még otthon vertikális kóstolót, általában külön-külön nyíltak ki a hosszabb érlelésre szánt palackok is, de az első alkalomnak megadtuk a módját. Ráadásul egyből dupláztunk, ugyanis két komoly tételből is összegyűlt 4-4 évjárat, kézenfekvőnek tűnt, hogy egymás mellett nézzük meg a két mini vertikális sort. A Heimann Barbár és a Pannonhalmi Főapátság Infusio került a górcső alá az 2016, 2017, 2018 és 2019 évjáratok tükrében.

Ritkán vásárolok magnumpalackokat, de ezt a négy üveget történetesen már őrizgetem egy ideje, arra várva, hogy valamilyen kedvező alkalomra, nagy társaságban előkerüljenek. Szilveszter előtt egy nappal, egy baráti borozgatás során végre felbontottuk őket, de nem fogytak el a borok, úgyhogy volt lehetőségem még rájuk járni a következő két napban. Így  mondhatjuk, hogy ezzel a négy borral zártam le 2022-t, majd köszöntöttem az új esztendőt.

Itt a november, itt az újborok főszezonja. Az első 2022-es borok ugyan már kora ősszel megjelentek a polcon, de a műfaj komolyabban vehető példányai inkább november környékén kerülnek forgalomba. A hétvégén én is belekóstoltam az idei kínálatba, a mai és a holnapi írások ezekről a friss élményekről szólnak majd. Ma a Pannonhalmi Főapátság St. Martinus névre keresztelt újborának aktuális évjárata lesz a téma.

Magyar sauvignon blanc sorokról többször is írtunk már a blog hasábjain, tavaly két részletben (1., 2.), előtte 2017-ben és 2016-ban, és olykor vegyes hazai-nemzetközi merítésre is sor került. Most itt egy újabb magyar válogatás. Ennek a kóstolónak is késő tavasszal vagy nyáron lett volna inkább az ideje, de talán így szeptember elején sem túl késő még friss sauvignon blanc-okat kortyolgatni. Hét borvidék nyolc bora került egymás mellé a sorba, Szekszárdtól Tokajig.

Az egy héttel ezelőtti írásban megörökített Finewines fieszta után rögtön másnap egy másik nagyobb lélegzetű boros eseményen is részt vettem, ezen viszont a magyar boroké volt a főszerep.
A Szabadság tér jól bevált szabadtéri rendezvényhelyszín Budapest szívében, elég csak a Belvárosi Fesztiválra, a Belvárosi Sörfesztiválokra gondolni. Utóbbi szervezői idén összefogtak a Junibor Egyesülettel és közösen hívták életre a Belvárosi Bor és Pezsgő Fesztivált, amely tekinthető akár a Junibor Ünnep folytatásának is. A pünkösdi hosszú hétvégére szervezett, idén debütáló, és a szervezők reményei szerint minden évben visszatérő fesztiválon a Junibor tagjai adták a kiállítók zömét, melléjük csatlakozott néhány borkereskedés pezsgőkínálata, 1-2 sörös stand és street food kocsik.

A tavaly megkezdett rajnai rizling sorozatot folytatva most pannonhalmi rajnai rizlingek következnek. A Pannonhalmi borvidéken jellemzően elég sok szőlőfajtával foglalkoznak a pincészetek, főleg világfajtákkal. 2017-ben néhány borász itt is összefogott, hogy létrehozzanak egy közös borvidéki bormárkát, ez lett a PH-érték, amely ugyan egy fehér házasítás, de a szabályozás szerint legalább fele részben rajnai rizling alkotja, az összefogás résztvevői szerint ugyanis ez a fajta remekül érzi magát a borvidéken. A legtöbb helyi pincészet önállóan is palackoz rajnait, volt már nekem is szerencsém néhány szép példányhoz a borvidékről, adta magát az ötlet, hogy összekóstoljam néhány pannonhalmi borászat rajnaiját, május egyik hétvégéjén nyílt is rá alkalom. Négy pince öt bora került egymás mellé, mindegyik a 2020-as évjáratból.

Már megint ez a pannonhalmi Herold Pince... Eddig csak fehérborokat és egy rosé-t kóstoltam tőlük, de egy kedves kommentelőnk felhívta a figyelmemet a Vinori névre keresztelt merlot-jukra, amellyel egyébként is szemeztem, de az ajánlás - ezúton is köszönöm - és egy kapóra jött akció közösen megerősítette a vásárlási szándékot. Egy kedves régi barát látogatása hamar kedvező alkalmat szolgáltatott a kóstolásra (ivásra), és szerencsére nem kellett csalódnunk. Örömteli dolog, hogy a sokáig csak a Pannonhalmi Főapátság révén ismert borvidéken egyre több új borászatot lehet és érdemes is megismerni. Az eddigi tapasztalataim alapján úgy tűnik, hogy a viszonylag új jövevénynek számító Herold Pince is megérdemli a figyelmet, minden műfajban.

A múlt héten egy zárt körű riesling-kóstolóra kaptam meghívást, ahol amolyan stílusgyakorlatok jelleggel különböző rajnai rizlingeket kóstoltunk a fajta néhány fontosabb termőhelyéről, hazánkból és a nagyvilágból egyaránt. Nem feltétlenül átfogó kép alkotása, vagy csúcsdöntögetés volt a cél, inkább csak szemezgetés fontosabb riesling termőhelyekről, néhány - valamilyen szempontból - meglepő tétellel.

(Rajnai rizling sorok a Villa Sandahl birtokán)

Újabb nagyon kellemes sárgamuskotályt hoztam egy meglepő termőhelyről. A Pannonhalmi borvidék inkább fehérboros régióként vált ismertté, de a sárgamuskotály itt sem igazán jellemző fajta, többnyire az olaszrizling, rajnai rizling, chardonnay, sauvignon blanc, tramini fajták viszik a prímet. A borvidék egyik fiatalabb szereplője, azonban látott fantáziát a sárgamuskotályban is, így a Széldomb egyik parcellájára telepítettek belőle egy keveset. A szőlő meghálálta a bizalmat és szép borok kerülnek ki a palackba, legalább is engem az eddig kóstolt három évjárat meggyőzött. A Herold Pince Sárgamuskotályról van szó, ma konkrétan a friss, 2021-es évjáratról, amely szerintem az eddigi legjobbjuk az általam ismert évjáratok közül.

Eredetileg nem terveztem, mégis lett idén is magyar rosé-poszt a tavalyi duplázás után. Az eddigi évek tapasztalatai alapján igyekeztem biztosra menni, amikor a nyárra hangolódva rosé-kat pakoltam a kosárba, így a sor nagyobb részét olyan pincék borai tették ki, amelyek az elmúlt évjáratokban jól szerepeltek vagy mutattak valamilyen extra izgalmat, de persze a kísérletezés jegyében került melléjük néhány zsákbamacska is. Nem egymás mellett kóstoltam végig a sort, hanem nagyjából kettesével-hármasával fogytak el a borok a nyár második felében - volt, hogy ezekből vittem vendégségbe -, de ha már az elején az akkor aktuális kollekcióról lőttem egy "csoportképet", a kóstolójegyzeteket is egy csokorba gyűjtöttem.

Folytatódik a rajnai rizling-szemle, a Sabar-trió és a badacsonyi négyesfogat után most földrajzilag kicsit szélesebb merítés következik, de még mindig hazai terepen maradva. Öt borvidék öt rajnai rizlingje került egymás mellé ebben a körben, néhány bor talán meglepő helyekről, elsősorban vörösboros régiókból érkezett.

Ismét hoztam egy magyar pinot noir-sort, ezúttal 2017-es borokkal, több hazai borvidékről válogatva. Bennem sem feltétlenül tudatosult, de 2016 óta minden évben volt szerepelt a blogon valamilyen évjáratos pinot noir-kóstoló (2016, 2015, 2013, 2012, 2011), eleinte nemzetközi kitekintéssel vegyes sorban, az utóbbi években csak magyar mezőnnyel. 2021 sem kivétel.
Jó ideje elkezdtem gyűjtögetni a borokat, hogy majd egy nagyobb társasággal jól megvitassuk a magyar pinot noir-helyzetet, de sajnos közbeszólt a vírushelyzet. A várakozást végül megunva, február végén magam kezdtem el szépen felbontogatni a sor tagjait, és - többnyire borvidék szerint csoportosítva - több részletben végig is kóstoltam mindet. Néhány hétig tologattam magam előtt a jegyzetek begépelésének és a poszt megírásának feladatát, de a húsvéti hétvégén végre jutott idő mindenre, úgyhogy nagy nehezen elkészültem.

Folytatódik a február végén megkezdett sauvignon blanc-körképet, több részes külföldi kitekintés előtt ismét hazai borokkal, ismét 2019-es tételekkel. A múltkori etyeki kvartett után most négy különböző borvidékről válogattam négy különböző tételt.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy éppen mostanában zajlik az évjáratváltás, az egyes pincék kiemelt kereskedői már a 2020-as tételeket árulják. Ha a jelen poszt nem is a leginkább aktuálisnak tekinthető évjárat borairól szól, azért stílust tekintve talán iránytűként még szolgálhat.

A baráti társasággal azt találtuk ki, hogy ha már idén elmarad a karácsony előtti közös ivászat és a nagy családi lakomák helyett az ünnep nagy részét szűk körben, otthon töltjük, egy online borozással dobjuk fel egy kicsit a hangulatot, ahol a társaság vakon kapja a borokat és lehet találgatni, hogy mi is van a pohárban. Kicsit későn szökkent szárba az ötlet, sietni kellett a feltételek megteremtésével, úgy mint borok és kis üvegcsék beszerzése, amelyekbe széttöltjük a palackok tartalmát. A tételek kiválasztásánál a következő fő szempontokat tartottuk szem előtt: legyenek hazai fajtaborok, vélhetően jó ár-érték arányúak és csavarzár legyen a palackokon, a sorban lehetőleg minél több borvidék jelenjen meg, továbbá, hogy ne szerepeljen egy pince, illetve egy fajta se kétszer (utóbbi alól a külön műfaj miatt a sillernél felmentést adtam magamnak). Ezt nagyjából sikerült is tartani, így alakult ki a 10 boros mezőny.

Megint hoztam hét darab, azonos évjáratú, szőlőfajta és/vagy borvidék szempontjából összetartozó borpárt, hazai és külföldi borokból egyaránt. Az évszaknak megfelelően kevesebb a vörösbor, azokból is inkább könnyedebbre hangolt darabokat vettem elő, rosé most nincs, arról volt külön poszt, a főszerep a fehérboroké.

A Pannonhalmi Apátsági Pincészet, illetve ahogy immár a címkéken is szerepel a Pannonhalmi Főapátság Tricollis névre hallgató belépő borairól már tavaly is írtam, annak apropójából, hogy a rosé is bekerült a fehér és a vörös tétel mellé a borcsaládba és a címkét is egységesítették. Idén egy további lépést tettek ebbe az irányba azzal, hogy 2019-ből a korábban rajnai palackba letöltött fehér Tricollis is burgundi palackba került.
A pince sok szőlőfajtával dolgozik, de ezekből kettő kapott kiemelt szerepet: a rajnai rizling és a pinot noir, amelyekből a legjobb évjáratokban egy "alap" és egy válogatás tétel is készül. A rajnai esetében a válogatás már kezdettől Prior névre hallgat, a komolyabb pinot noir 2018-tól viseli a kolostor vezetőjére utaló megkülönböztető címet. Rajnaiból 2016 óta nem készült Prior az apátságnál, most a 2019-es évjáratból ismét palackoznak rajnai rizling válogatást.

A 2019-es évjárat remek borok ígéretével kecsegtetett, a korábbi jó tapasztalatok alapján az új Prior-ra is nagyon kíváncsi voltam, úgyhogy csokorba gyűjtöttem a három Tricollis-t és a két rajnai rizlinget és egy posztba gyűjtve osztom meg a tapasztalatokat.

Kicsit talán megkésve jelentkezem ezzel a magyar rosé-körképpel, méghozzá annak is az első részével (bár a másodikban a többnyire hordóval is megküldött, komolyabb és feltehetően nem egynyári tételek szerepelnek majd), de egyrészt jó munkához idő kellett, másrészt meg bízzunk benne, hogy lesz még idén is bőven alkalom és lehetőség rosét szürcsölgetni, mielőtt beköszönt a zordabb, hidegebb idő, hogy más, kellemetlenebb tényezők fennforgásáról ne is beszéljek.
Természetesen a bőség zavarában lehetetlen vállalkozás átfogó képet adni a magyar választékról, hiszen annyi pince készít már rosét, sokan egy évjáratban akár többfélét is, de azért egy szűk keresztmetszetet talán sikerült kialakítani a nyár során. A hazai mezőny nagy része még mindig felejthető tucatbor, de úgy tűnik, hogy néhányan itthon is igyekeznek komolyabban venni a műfajt, és ennek jegyében valamilyen borként is értelmezhető anyagot a palackba zárni, én pedig igyekeztem inkább ezekből szelektálni.
Igyekeztem a válogatás során akár a idei/korábbi évjáratok, akár az adott pincébe vetett bizalom alapján gondosan válogatni. Került a sorba évek óta kiegyensúlyozottan teljesítő, megbízható rosé (pl. Konyári,  Pannonhalmi Apátsági Pincészet, Sauska), újabban felfedezett trónkövetelő vagy kedvenc (Hoop Wines, Pátzay, Ruppert), illetve előzetes tapasztalatok hiányában fekete ló is (Böjt, Hangyál, Takler). Próbáltam a legtöbb rosé-releváns borvidékről legalább egy bort beemelni, azt azonban nem állítanám, hogy törekedtem a tökéletes kiegyensúlyozottságra ilyen téren (nem is sikerült, ugyanis a Balaton környékéről érkező borok tették ki végül a mezőny közel felét).

A múltkori fehérek után ezúttal néhány magyar pinot noir került terítékre, komolyabb szándékok és koncepciók nélkül. Nagy a szórás évjáratban és borvidékben egyaránt, a borkészítési koncepciókról nem is beszélve. Mégis, néha érdemes így is meríteni. Egyrészt azért, hogy időnként feltérképezzük a hazai pinot-állapotokat, másrészt pedig azért, hogy mindenki megtalálja az ízlésének megfelelő világot.

Tavasszal a pannonhalmi közösségi bor, a PH-Érték kapcsán már írtam egy talán kevésbé közismert, új generációs pannonhalmi borászatról, a Hangyál Pincészetről. Közben folytattam az ismerkedést a borvidék szereplőivel és ma a Herold Pince lesz a fókuszpontban. A pincétől kóstoltam már egy remek sárgamuskotályt, legutóbb pedig a Charlotte névre keresztelt chardonnay-t bontottam ki.

A tulajdonos Herold Ádám bevallása szerint gyermekként belekóstolhatott a borkészítés mikéntjébe, de zöldfűlűként vágott bele a család a birtoképítésbe. A pince honlapja szerint ők a borvidék legfiatalabb borászata, a történet 2009-ben a pannonhalmi Széldomb egy olaszrizling ültetvényének megvásárlásával kezdődött, de mára bőven 10 hektár feletti szőlővel rendelkezik a birtok. A pince a Pannonhalmi Főapátság lábánál található, egy, a bencések által korábban dézsmapinceként használt épületben, amelyet 2010-ben vásároltak meg, majd kibővítették és átalakították. Chardonnay, sauvignon blanc, rajnai rizling, olaszrizling, tramini, sárgamuskotály, irsai olivér, kékfrankos, merlot, cabernet franc fajták teremnek a parcellákon, a pannonhalmi Széldombon.

A borvidéki összefogás valamilyen formájára egyre több példát látni itthon az elmúlt években és bár a pannonhalmi kezdeményezésnek nincs akkora visszhangja, mint mondjuk a BalatonBor-nak, azért természetesen érdemes róla megemlékezni. A Pannonhalmi borvidék 6 pincészete vesz részt jelenleg a 2017-ben életre hívott, PH-Érték névre keresztelt együttműködésben (Cseri Pincészet, Hangyál Pincészet, Herold Pince, Pannonhalmi Apátsági Pincészet, Pécsinger Szőlőbirtok, Tar Pincészet), amelynek keretein belül a tagok igyekeznek megfogalmazni a borvidék identitását, szakmai és marketingkommunikációs tevékenységük összehangolásával. A társulásnak már van saját honlapja és facebook-oldala, valamint létrehoztak egy új, közös borkategóriát is, amely szintén PH-Érték névre hallgat és a 2017-es évjáratból készültek el az első tételek, majd 2018-ban következett a folytatás.
A definíció szerint a PH-Érték olyan tartályban erjesztett és érlelt fehér házasítás, amelynek legalább 50%-a rajnai rizling, legfeljebb összesen 30%-a lehet illatos/aromatikus fajta, azaz tramini vagy sauvignon blanc, a fennmaradó rész pedig olaszrizling, chardonnay, pinot blanc vagy királyleányka fajtákból állhat. A borok rajnai palackban, csavarzárral, egységes PH-Érték arculattal kerülnek forgalomba. A szőlőtermesztésre, analitikára, előzetes bírálatra és a forgalomba hozatalra további szabályok is vonatkoznak. Mind a hat pincészet készített PH-Értéket 2018-ból, én most a Hangyál Pincészetét kóstoltam meg.