A Borrajongó


Búcsúpohár - Szabó Zoltán Déli Fény 2022

2024. március 25. 06:00 - furmintfan

Tavaly nyáron járta a be borsajtót a Pécsi borvidéken gazdálkodó Szabó Zoltán bejelentése, miszerint bezárja a saját borászatát és ezentúl Ausztriában dolgozik majd egy borászatnál. A borász elmondása szerint döntése egy hosszú folyamat eredménye, de az utolsó évek különösen nehezek voltak. Nagy érvágás ez a pici borvidéknek, reménykedjünk benne, hogy egyszer még lesz visszaút. Így a 2022-es évjárat Szabó Zoli utolsó évjárata a Pécsi borvidéken, néhány palackom nekem is van még 2021-ből és 2022-ből, most a 2022-es Déli Fényt kóstoltam meg.
A Déli Fény a Pécsi borvidék közösségi bora, 2017-ben a Pécsi Összhang nevű, pécsi bortermelőkből verbuválódott egyesület hívta életre. 2017-ben öt termelő (Szabó Zoltán, Planina, Radó, Schunk, Fehérváry) készített el az új márkanév alatt saját borát, a cél egy könnyed, jól iható, de kellő beltartalommal is rendelkező bor. Legalább három fajta kell a házasításba, legalább a felét kötelezően Kárpát-medencei fajták alkotják, illatos fajtákból legfeljebb 25% kerülhet bele és hordós érlelésű komponens is legfeljebb a bor negyedét teheti ki. A címkén a napkorongot mintázó óralap és a 2382-es szám az adott évjáratban mért napsütéses órák számát jelzi.
Sok tapasztalatom nincs a Déli Fényekkel, ez összesen a második ilyen bor, amivel találkoztam, kíváncsian vártam, hogy milyen lett Szabó Zoli interpretációja.

szabopincedelifeny2022.jpg

Tovább
4 komment

Rejtőzködő borvidékek: Thermenregion - Weingut Johanneshof-Reinisch

2021. június 11. 06:00 - furmintfan

Újra a megszokott formában jelentkezik a "Rejtőzködő borvidékek", ezúttal egy osztrák borvidékről, illetve egy osztrák borvidék boraival, amelyek közül meglepő módon van egy kis magyar vonatkozása is van. A Thermenregion egyik meghatározó borászatától, a Weingut Johanneshof Reinisch-tól kóstoltam meg két bort.
johanneshofreinisch.jpg

Tovább
2 komment

Nyári borpár(baj)ok 2020

2020. szeptember 05. 06:00 - furmintfan

Megint hoztam hét darab, azonos évjáratú, szőlőfajta és/vagy borvidék szempontjából összetartozó borpárt, hazai és külföldi borokból egyaránt. Az évszaknak megfelelően kevesebb a vörösbor, azokból is inkább könnyedebbre hangolt darabokat vettem elő, rosé most nincs, arról volt külön poszt, a főszerep a fehérboroké.

parbajok.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Rejtőzködő borvidékek: Pécs - Planina Borház

2018. november 27. 06:00 - furmintfan

Idén kicsit elhanyagoltam a rejtőzködő borvidékeket - két különkiadásnak tekinthető poszt mellett egy hagyományos - egy borászatot és azon keresztül egy borvidéket bemutató - írás került ki a blogra az idén -, de a sorozat folytatódik, a következő évre már megvannak a kiszemelt témák, most pedig újra egy magyarországi borvidék kerül terítékre.

planina1.jpg

Tovább
6 komment

Szegedi borfeszt I.

2011. május 15. 08:19 - drbarta

Tegnap sikerült kijutni végre a szegedi borfesztre. Laikus társasággal mentem, az én reszortom volt a szórakoztatásuk. Hamar kiderült, hogy nekik a tokaji sárgamuskotályok és late harvestek okozzák a legnagyobb örömet, így ezek fokozottan voltak jelen.

Mellette azért én elkanyarodtam másfelé is :)

Következzen az első nap jegyzete, írtam pontokat is, de csak nagyon durva viszonyításokként kéretik figyelembe venni.

Tovább
20 komment

Borok Szabó Zoltántól

2011. január 31. 06:00 - drbarta

A múltkori kadarkazás kommentjeiben tettem egy ígéretet, miszerint igyekszem a jövőben "déliesebb" világú borokat is inni, kiváltképp kadarkát.

A pécsi borvidékről gyakorlatilag nulla tapasztalattal rendelkezem, így örömmel vettem tudomásul, hogy a kézműves-borokra specializált szegedi Szent-György Borházban Szabó Zoltántól is lehet már kapni borokat.

A hiányosság pótlása végett beszereztem két 2009-est tételt a hosszúhetényi borász szortimentjéből.

Íme:

Tovább
3 komment
süti beállítások módosítása