A "Fine wines" főcím alatt futó kóstolók 2022-től képezik a Bortársaság Borsuli "választékának" fix részét. Hazai pincészetek ikonjait felvonultató magyar vörösborok, illetve komoly nemzetközi fehér, vagy vörös tételek kerülnek a górcső alá ezeken az estéken (külön magyar fehérboros esemény nincs, a nemzetközi fehérboros sorban viszont szerepel egy száraz tokaji furmint). A külföldi boros kóstolók esetében az alapkoncepció szerint magas presztízzsel rendelkező, klasszikus - akár több évszázados hagyományokra visszatekintő, vagy az Újvilág esetében gyorsan az élvonalba kerülő - borvidékek jól bejáratott szőlőfajtáiból, elismert termelő által készített, magas minőségű, komplex, hosszú érlelési potenciállal kecsegtető borok szerepeljenek a sorban.
Hét tétel szerepel a sorban, ilyen szűk keretek között persze nem lehet a világ minden fontos termőhelyét bemutatni, muszáj szelektálni. A fenti okok bemutatott borvidékek, pincészetek és ezzel a kiválogatott tételek tekintetében is előfordulnak változások, az évjáratok cseréjén túl is. Ez - a sorban szereplő borok magas minőségén túl - is egy ok lehet, hogy akár többször is jegyet váltson az ember ezekre az alkalmakra, így tettem én is.

A fehérboros kóstolón kétszer jártam már (1., 2.), most másfél év "szünet" után a vörösboros eseményre voltam újra kíváncsi.

Amikor a Bortársaság német borokkal bővítette választékát jó néhány évvel ezelőtt, a Borsuli portfóliójába is bekerült Németország, mint téma. 2016-ban jártam is az első német boros tematikus eseményen, most pedig majdnem 8 év elteltével repetáztam egyet.

Egy kis külön válogatás következik a január folyamán kóstolt spanyol borokból. A szokásos külföldi egyvelegek is érkeznek majd, de nem akartam, hogy azokban egy ország ennyire domináljon, úgyhogy a spanyolok most kaptak egy külön bejegyzést.

Cádiz

A minimix-ben fehér- és vörösborok, egy rosé és egy édes likőrbor kapott helyet, a vörösek kivétel nélkül Andalúziából, Cádiz környékéről származnak, a fehérek vegyesen innen-onnan, a rosé Rioja-ból, az édes tétel pedig Málaga-ból érkezett.

A Bortársaság Borsuli állandó teltházzal üzemelő "Borász a házban" sorozata 2024-ben is folytatódik, hazai és külföldi borászatok részvételével, tavaly óta már nem csak budapesti, hanem vidéki helyszíneken is. Az idei első budapesti esemény vendége Sopron kis butikborászatának tulajdonosa, Luka Enikő volt.
Luka Enikővel kóstolókon futólag többször is, de legfeljebb a kóstoltatott borokról váltottunk néhány szót. Most, hogy volt lehetőségem valamivel jobban megismerni, egy érzékeny, pozitív szemléletű és jó humorral megáldott ember benyomást keltette, aki sok nehézség ellenére jutott el oda a boraival, ahol most tart.

2024-ben sem maradunk Furmint Február és Furmint Február Nagykóstoló nélkül. Az idei már a 14. Nagykóstoló lesz a 2010-ben életre hívott eseménysorozat történetében (2021-ben elmaradt a rendezvény a COVID miatt), ismét a budai Hagyományok Háza ad majd otthont a több, mint 60 kiállítót és legalább 200 bort felvonultató a rendezvénynek. 2024. február 1-jén, csütörtökön 16:00 órától várja a vendégeket a Furmint Február Nagykóstoló.

A Nagykóstolóhoz hasonlóan évek óta hagyomány, hogy a főszervező, Kézdy Dániel egy szűk körű kóstolót is tart az esemény előtt néhány héttel a sajtó képviselőinek. Az idei sajtókóstolót egy kis játékkal dobták fel a szervezők, a vakon bemutatott borokat egy online szavazó alkalmazás segítségével kellett megtippelni. Sajnos csak késve tudtam megérkezni a Kóstolom Borbárba, így a játékról lemaradtam, de a borokat azért gyorsan végigkóstoltam.

Azt persze már a múltheti posztom megírása idején sem gondoltam, hogy a négynapos villányi hosszúhétvégéről nem lesz majd több mondanivalóm, hiszen jócskán fogyott bor a Crocusban tartózkodásom alatt. Itt ugyanis, ha tetszik, ha nem, minden a borról szól reggeltől estig. Következésképpen, bár nem így terveztem, azért a helyi adottságok beszippantották a borblogger-énemet, amely aztán nem is tudott szabadulni, így mind a szobában fogyasztott, mind a vacsorához kért borokról akad jegyzetem. Ezek következnek most összegyűjtve, alább.

Nem kerekítek különösebb háttértörténetet, csupán csak az van, hogy az év végét jellemző rohanást ezúttal a villányi Crocusban próbálom kiheverni, remélhetőleg sikeresen. Ennélfogva az utazás fókusza nem a borok és pincék szakmai vizsgálatán, sokkal inkább a pihenésen van, így eleinte azt sem sejtettem, hogy a hosszabbra nyúlt hallgatásomat az itt kóstolt tételekkel fogom megtörni. Kértem viszont a szobába két vörösbort, amelyek voltak érdekesek annyira, hogy itt is megemlékezzek róluk.

Nem teljesen szokatlan dolog, hogy egy borszakíró vagy blogger egyszer csak sokkal nagyobb fába vágja a fejszéjét és maga is elkezd bort készíteni, itthon is találunk rá példát bőven. Elég csak a korábbi évekből Alkonyi Lászlóra, Csite Norbertre vagy Losonci Bálintra gondolni, akik egykor a Borbarát szerkesztőségét alkották, vagy Németi Zoltánra, aki a Mátrában kezdett borászkodni és octopus művésznéven, illetve saját néven hosszú-hosszú évek óta ír borokról és a Művelt Alkoholista oszlopos tagja. A mai írás is egy hajdani borblogger kis birtokáról szól, a helyzet pikantériáját az adja, hogy a borász pár egyik fele nem más, mint Kovács András, alias akov, aki számtalan remek írással gyarapította a Borrajongót. Kovács András és párja, Tóth Kinga kis mátrai pincészete, a Hegymente Szőlőbirtok egy ideje már a bimbózó gyöngyöspatai borászközösséget erősíti, és nemrég a első boraik is kereskedelmi forgalomba kerültek. De kezdjük a sztorit az elején...
 

Kerekes Zoltán és Németi Zoltán, azaz a Gyöngyöspatán tevékenykedő Hoop Wines legénysége ismét meglepett minket egy kékfrankos csomaggal. A másfél hektáros, két személyes birtok továbbra is a kékfrankosra és a Gereg dűlőre helyezi a hangsúlyt. A 2020-as és 2021-es Gereg Selection Kékfrankos 1-1 palackját kóstolhattuk meg, előbbi jelenleg is forgalomban van, a 2021-es majd ezután lép ki a közönség elé. Amolyan évzáró jelleggel ungert és rszabi társaságában hárman kóstoltuk meg a borokat egy hete.

Meghoztam az utolsó idei, és egyelőre utolsó terjedelmesebb borpár(baj) gyűjteményt. Jövőre a negyedéves bontás helyett ad hoc jelleggel érkeznek majd inkább a tematikusan egymás mellé pakolt borpárokat összehasonlító posztok, akár trióvá bővítve. Az  aktuális, őszi részben viszont kereken tíz duó szerepel, a fehérboros részleg főleg újvilági, azon belül is többségében új-zélandi borokat vonultat fel, a vörösborok mind Európából érkeztek. Természetesen mind a fehér, mind a vörös térfélen lesznek magyar borok is, majd egy édes szamorodni páros zárja a válogatást.
 

A Kézdy Dániel által alapított budakalászi Kálvária Pince rendezvényhelyszínként és szakmai műhelyként egyaránt funkcionál, utóbbi minőségében szinte egész évben rendeznek különféle kóstolókat. A téma lehet egy szőlőfajta, egy borvidék vagy akár egy borászat, utóbbi esetben a borász személyes prezentálásában. November végén Bukolyi Marcell volt a Kálvária Pincészet legutóbbi kóstolójának meghívott vendége, de sajnos Marci a kóstoló előtt nem sokkal lebetegedett, így nem tudott eljönni Budakalászra. Az esemény ettől függetlenül nem maradt el, Kézdy Dániel és a Bukolyi szortimenttel is dolgozó Artizan borkereskedés mindenese, Takács Alexandrosz vezényelték le a kóstolót. Tavasszal pedig a tervek szerint pótlásra kerül az esemény, ezúttal ténylegesen a borász személyes jelenlétével és várhatóan néhány új tétellel.

Úgy tűnik, az idei rejtőzködő borvidékek évad elsősorban a Földközi-tenger szigeteinek jegyében telt. Szardíniáról volt már szó a "Rejtőzködő borvidékek" sorozatban, az egyik első részben mutattam be a szigetet és az Argiolas borászatot. Idén ősszel viszont végre személyes élményekkel is gazdagodtam, októberben töltöttem egy hosszú hétvégét a szigeten, és természetesen borokat is kóstoltam. Leporoltam a korábbi szardíniai bejegyzést, amit egy kicsit kiegészítve, kibővítve adok közre ismét, majd két borászat az Argiolas - ismét - és a Cantine Santa Maria de Palma néhány borának jegyzeteivel.

Alghero a tenger felől

Ha minden igaz, ez az első dokumentált kéknyelű kóstoló a Borrajongó történelmében, jó sokat vártunk vele, de most itt az alkalom. Kéknyelűket egymás mellett tényleg nem szoktam kóstolni, a Badacsony környékén járva, vagy akár a Badacsony New York-ban rendezvényen is inkább a nagyobb merítés részét képezik. Egy ötösfogatra való kéknyelű összegyűlt itthon a 2021-es évjáratból, ezeket néztem meg egymás mellett november végén.

Régen volt már kifejezetten riesling-re fókuszáló kóstolóról szó itt a Borrajongón, most csak úgy spontán itt egy. Három mosel-i alap riesling-et kóstoltam a 2021-es évjáratból, három neves termelőtől.

Két évvel ezelőtt még "Egyszer az életben..." címmel írtam a Bortársaság Borsuliban tartott Vega Sicilia kóstolóról és nem is álmodtam róla, hogy viszonylag rövid időn belül még egyszer végigkóstolhatom a legendás spanyol borászat portfólióját. Idén azonban korán jött a karácsony, és a Bortársaság alig 1 hónapon belül két spanyol nagyágyút is elhozott a "Borász a házban" eseménysorozat keretében. Az októberi Marques de Murrieta kóstoló (beszámoló itt) után alig három héttel a Vega Sicilia cégcsoport képviselői jöttek el a Borsuliba. Gonzalo Iturriaga de Juan, a Vega Sicilia technikai igazgatója, főborásza és ifj. Bacsó András, az Oremus borásza tartotta a kóstolót, ahol száraz tokaji felütés után végighaladtunk három spanyol borvidék vörösborain, majd egy legendás aszúval zártuk az estét. A birtok történetéről, az egyes borvidékeken életre hívott birtokokról már bővebben írtam két évvel ezelőtt, most csak az aktualitásokra és a kóstolt borokra fogok koncentrálni.

Bő két éve tartottunk már baráti körben egy albariño kóstolót, főleg jó ár-érték arányú birtokbor szintű tételeket kerestünk, de az összkép végül meglehetősen vegyes volt. Én még mindig úgy gondolom, hogy szeretem az fajtát, de vagy az van, hogy Spanyolországban (és ott jó eséllyel étel mellett) jobban esnek a fajta borai, vagy csak az itthoni választékból találom meg kevésbé a számításomat. Most eljött az idő az ismétlésre, 2021-es borokkal tettünk próbát, ezúttal azonban néhány portugál alvarinho-t is válogattam a sorba. Ezúttal sem a csúcsok ostromlása volt a cél, a 10-15 eurós ársávban próbáltunk kincsekre, vagy legalább őszintén szerethető tételekre találni.

Ismét egy mátrai bor kerül a fókuszba, ezúttal azonban egy kissé "tájidegen" fajta képviselője mutatkozik be. A tempranillo az Ibériai-félsziget egyik legelterjedtebb és Spanyolország valószínűleg legfontosabb szőlőfajtája, itthon azonban éppen csak 1-2 borászat próbálkozott meg a termesztésével. Az némileg meglepő, hogy a kevés kísérletező kedvű borászatból kettő is a Mátrában tevékenykedik (Sol Montis - korábban Kovács és Lánya, valamint Dominium Pincészet). A Dominium Pincészet már több éve dolgozik a tempranillo-val és úgy tűnik, hogy eddig bevált a dolog, mert 2018-ból Aragon néven már egy válogatás tétel is napvilágot látott. Én viszont most az "alap" tétel aktuális évjáratával ismerkedtem meg és tetszett, amit a palackban találtam.

A KisBécs és a Color Bar tavasszal már tartott egy portfólió-bemutatót a borszakma képviselőinek (beszámoló két részletben itt és itt), ahol az osztrák kínálaton a Color-ban elérhető bővebb szortimenttel is lehetett ismerkedni és néhány borász személyesen is képviselte a pincészetet. Ősszel újabb fordulóra került sor, amelynek szintén a Color Bar adott otthont.
Ezúttal sajnos nem tudtam elmenni a kóstolóra, de ahogy tavasszal is, a rendezvényről megmaradt borokat egy több napos "morzsaparti" keretében a hét többi napján meg lehetett kóstolni, ezt a lehetőséget már sikerült kihasználnom.

Málaga, a Costa del Sol legfontosabb városa egyben az azonos nevű eredetvédelmi körzet és az innen származó édes bor névadója. A málaga manapság kevésbé ismert, mint a portói, a madeira, vagy a sherry, pedig a 19. században még erről volt híres a város. Az eredeti Málaga a szőlő szárításával vagy az erjedés során szőlőpárlat hozzáadásával készült, ez a stílus azonban visszaszorult és az előírások módosításának köszönhetően már természetes édes borok is készülhetnek Málaga DO megjelölésével. A Sierras de Málaga DO eredetvédelmi körzet 2001 óta létezik, területileg megegyezik az 1932-ben létrehozott Málaga DO-val, de az új megjelölés kizárólag a száraz fehér, rosé és vörösborok részére van fenntartva, míg Málaga DO maradt az erősített és természetes édes boroké. Az 1980-as években még alig néhány bortermelő volt a régióban, mára ez a szám a sokszorosára növekedett. A helyi bortermelés első említése egyébként még a föníciaiak idejére datálódik.
Málaga DO öt, Sierras de Málaga DO hét alkörzetet foglal magába. A keleti tengerparti részen fekvő, palás talajú Axarquía a legszárazabb. Itt érdemes még megemlíteni a 2004-ben életre hívott Pasas de Málaga DO-t, ami a helyi muskotály fajtákból készült, napon szárított mazsola saját eredetvédelmi kategóriája. Az alkörzetek közül a festői Ronda várost körülvevő Serranía de Ronda a legdinamikusabban fejlődő és az egyik legizgalmasabb.
A klímát a Földközi-tenger és az Atlanti-óceán is befolyásolja, azonban a hegyláncol által szabdalt vidéken a magas hőmérsékletet a tengerszint feletti magasság kihasználásával ellensúlyozzák, a szőlőültetvényeket akár 800 méteres magasságba is telepítik, ahol igen nagy a napi hőingadozás.
Az engedélyezett szőlőfajták között nemzetközi (pl. chardonnay, moscatel fajták, sauvignon blanc, riesling, syrah, cabernet sauvignon, merlot, petit verdot) és Spanyolországhoz köthető (verdejo, tempranillo, garnacha, monastrell, tintilla de rota) fajtákat egyaránt találunk. A moscatel és a Pedro Ximénez az édes borok mellett a száraz boroknak is fontos alapanyaga. A helyi fajták között meg kell említeni a fehér doradilla-t és a ritka kékszőlő romé-t.

Málaga

Málaga városában próbáltam utánajárni kicsit a helyi borstílusoknak, fajtáknak, elsősorban Sierras de Málaga-ra fókuszálva. Kilenc bort kóstoltam, a nyolc száraz bor mellé végül egy édes Malaga csúszott be.