A Figula Pincészetet aligha kell bemutatni a borkedvelőknek, kétségkívül Balatonfüred és az egész Balatonfüred-Csopaki borvidék egyik legismertebb és egyik legelismertebb pincészetéről van szó. Figula Mihály tragikus korai halála után, fia, ifj. Figula Mihály lépett előre és már a pince arcaként, vezetőjeként viszi tovább a családdal a birtokot.
A tóparti sétányon található Figula Borbár ugyan bezárta kapuit, de a város felett található Figula Borkert állandó nyitvatartással várja a látogatókat. A Borkert és az ugyanitt található Tölgyfa Csárda kerthelyiségéből remek kilátás nyílik Balatonfüredre és a tóra, így egy rövidebb séta után ideális körülmények között lehet kortyolgatni a Figula borokat. A Borkertben a pince boraiból elég széles merítés kóstolható, így ha nem is teljes, de mindenképpen átfogó képet lehet kapni a pince aktuális szortimentjéről (a többi bor pedig beszerezhető a szomszédos vinotékában).

A Vino Piano nyári borkóstolói júliusban is töretlenül folytatódnak, minden csütörtökön érkezik egy vagy több borász a teraszra. Az eseménysorozat legutóbbi vendége a mátrai Páger Pince volt, akikről nem is olyan rég írtam egy "tegnap ittam" keretében, de röviden felelevenítem a legfontosabb tudnivalókat.
Páger Mátyás a budapesti élet mellett 2014-től dolgozik aktívan a gyöngyöspatai pincesoron, az első forgalmi tételek tavaly jelentek meg a 2017-es és 2018-as évjáratból, és egyre több étteremben és borbárban lehet találkozni velük. A portfólió még formálódóban van, részben azért is, mert a saját termés mellett valamennyi vásárolt szőlő is feldolgozásra kerül, a fajtákkal még folyik a kísérletezés és a tapasztalatgyűjtés. A két hektárnyi saját ültetvényen organikus művelés folyik és optimális esetben a vásárolt alapanyag is hasonló módszerekkel gondozott területről érkezik. A pincében is cél a természetesség, csak annyi beavatkozás történik, amennyire feltétlenül szükség van, a borok spontán erjednek, jellemzően kevés ként kapnak.
A tulajdonos-borász - természetesen - személyesen mutatta be borait, és - természetesen - legjobb barátja, a pince hű krónikása, Németh Richard is elkísérte. Öt borból állt a hivatalos kóstolósor, de számos "dugitétel" is előkerült az este folyamán, letöltésre váró hordóminták és kész borok vegyesen. Sok ismerős arc fordult meg a Vino Piano-ban az este folyamán, de amennyire sikerült, a társasági élet mellett 1-2 sort (és nem túl átgondolt pontszámot a már kész forgalmi tételek esetében) papírra vetettem azért a borokról.

Megérkezett Homonna Attila saját név alatt palackozott balatoni kékfrankosának második évjárata, a figyelemfelkeltő "Secret Garden" fantázianévvel. A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy ez a bor nem egyenes folytatása a 2017-es évjáratú első fecskének, ugyanis már két kékfrankos is készült Homonna Attila balatoni szőlőiből, az egyikük azonban magnum-palackos kiszerelésben teljes egészében külföldi piacokon landolt. Nekünk maradt a titkos kert termése, amelyről annyit lehet tudni, hogy bazalttufás talajon növekvő, organikusan művelt idős tőkék termése, spontán erjedt nyitott kádakban, majd két öt hektós használt hordóban érlelődött.

Tervben volt már egy ideje egy különkiadás a rejtőzködő borvidékek keretében belül, mert az utóbbi pár évben összegyűlt jó néhány palack bor kevésbé ismert spanyol borvidékekről. Mivel a szokásos borvidékenként egy pince, pincénként 2(-3) bor, lehetőleg 1 fehér-1 vörös felállásban nem tudtam volna bemutatni az érintett borvidékeket, így ezeket a tételeket összegyűjtöttem egy csokorba. Eredetileg egy terjedelmesebb sort akartam nagyobb társasággal közösen megkóstolni, de a járványhelyzet végül ezt keresztülhúzta. Így a sor felét félretettem, a másik felét pedig szépen lassan beosztva megkóstoltam, megittam. Folytatás biztosan lesz, de addig is itt van hat különböző spanyol borvidékről hat bor.

(A fenti térképet innen kölcsönöztem)

Tavaly nyáron a Sabar Borház két 2017-es rajnai rizlingjét eresztettük egymásnak egy barátságos mérkőzés erejéig, amiről aztán egy négykezes megemlékezés is született. A történelem (majdnem) ismétli önmagát, ugyanis a sors úgy hozta, hogy idén júniusban a pince két 2018-as olaszrizlingje került egymás mellé az asztalra, ezúttal pedig én vállaltam magamra a rövidke négykezes kóstolójegyzetek formába öntését.

A júniusi etyeki túra kapcsán potenciális folytatást emlegettem és július első hétvégéje ennek megfelelően ismét Etyel felé vezetett utam. Ez alkalommal két öreghegyi borászat meglátogatása fért bele a hosszúra nyújtott délutánba: az Anonym Pince és a Hernyák Birtok.

Új-Zéland és azon belül is Marlborough a sauvignon blanc második, vagy mondhatni új hazája lett a franciaországi bölcső után. A kiwi sikertörténet az 1980-as években robbant be, ekkor tarolták le a világot az intenzív, buja, marlborough-i sauvignon blanc-ok. Marlborough-ban találjuk a szigetország szőlőültetvényeinek mintegy 2/3-át, mintegy 26000 hektárt, amelyből közel 21000 ha a sauvignon blanc-nak jut. A sauvignon blanc teszi ki az új-zélandi botermelés 73%-át és az ország exportált borainak 86%-át.
Marlborough három alrégióból áll.
Wairau Valley, egy változatos, hegyekkel kísért folyóvölgy a sziget belsejében, távolabb az óceántól. Sok különböző mezoklímával, kavicsos, üledékes talajokkal találkozunk itt.
Awatere Valley, közelebb van az óceánhoz, szelesebb, szárazabb, hűvösebb, földrajzilag pedig a legváltozatosabb terület.
Southern Valleys, azaz a déli völgyek, konkrétan: Omaka Valley, Fairhall Valley, Brancott Valley, Ben Morvan Valley, illetve Waihopai Valley. Változó talajokat és mezoklímákat találunk ebben az alrégióban, de általában kötöttebb, agyagosabb a talaj, mint Wairau Valley-ben és dél felé haladva egyre hűvösebb az éghajlat.

Három parcella-szelektált sauvignon blanc-t kóstoltunk meg az egyik legnagyobb marlborough-i pincétől, a Yealands Estate-től (a pincéről és több borról egy tavaly írás itt megtalálható), hogy megnézzük, milyen különbségeket produkál az eltérő adottságú termőhely a borokban. Két tétel az Awatere Valley-ben található Seaview Vineyard, a harmadik a Wairau Valley-ben található Mills and Ford Vineyard 1-1 külön parcellájáról szüretelt szőlőből készült. A borkészítési metódus ugyanaz: bogyózás, hűtés, kíméletes préselés, az ülepített must élesztővel beoltva tartályban erjed és érlelődik.

A mádi Holdvölgy Pincészet jó pár éve Mád és Tokaj-Hegyalja egyik meghatározó borászata, ami mára magától értetődőnek tűnik, azonban megalapítása után a pincészet még sokáig nem lépett ki boraival a magyar közönség elé. A kivárás tudatos döntés eredménye volt, amelyet több dolog is indokolt. Egyrészt a pincészet a hosszú érlelés mellett tette le a voksát (azóta azért lényegesen hamarabb piacra kerülnek a borok), és arra törekedett a kezdetektől, hogy borai csúcsformában kerüljenek a polcokra. A másik ok abban keresendő, hogy a borászat a belföldi nyitást megelőzően külföldi szakmabeliek és külföldi közönség előtt tesztelte a borokat. Harmadrészt a belföldi megjelenés idejére befejeződtek a birtokközponton folytatott munkálatok is, így az igen látványos pincészet látogatására is megnyílt a lehetőség.
A borászat 27 hektáron gazdálkodik, 7 mádi dűlő (Betsek, Dorgó-tető, Holdvölgy, Kakasok, Király, Nyulászó, Úrágya) 22 parcellájában. A mádi birtokközpont alatt húzódó érlelőpince három szintes, közel 2 kilométer hosszúságú járataival a környék egyik legrégebbi és leghosszabb pincerendszere, amelynek egyes részei még a XIV. századból származnak.
A Holdvölgy főborásza 2007-től 2012-ig Berecz Stéphanie volt, akitől Gincsai Tamás vette a stafétabotot. Az új borász Jójárt Gergő korábbi kereskedelmi igazgatóval, jelenleg már birtokigazgatóval karöltve fiatalos energiákat hozott a borászatba, és a szortiment is kibővült. A választék gerince megmaradt, de a kísérletezések nyomán több új tétel is megjelent. Az egyik ilyen a Holdvölgy kvázi birtokbora, a Vision, amelyben a két fő fajta - furmint és hárslevelű - mellett a Gincsai Tamás szívéhez közel álló kabar is helyet kapott.
A Vision a 2013-as évjárattal indult útjára és azóta minden évben elkészült. A 2018-as most jelent meg a piacon, mellette még a 2017-es évjárat is elérhető. Amikor nemrég vettem pár Holdvölgy bort - többek közt egy 2017-es Vision-t - Jójárt Gergő ráadásként meglepett egy palackkal az akkor még pont debütálás előtt álló 2018-as kiadásból is (ezúton is köszönöm!), így egymás mellett kóstoltam meg a két évjáratot.

Szendehely egy alig 1500 lélekszámú település, Nógrád megye délnyugati részén, a Dunakanyarhoz igen közel. A németek által alapított település lakói a mai napig őrzik és folytatják az elődök borkultúráját, a környéken kiterjedt szőlőskertek vannak. Ilyen családi szőlőből készül a German Dánielék tulajdonában álló, szintén német nevet viselő Alte Keller bora is, amiből kaptunk egy palackkal, hogy kóstoljuk meg.
A bor a mészköves Naszály hegy lábánál termő Öregszőlő ültetvény 30 éves tőkéiről szüretelt alapanyagból készült, ez az ültetvény nagyszülői örökségként maradt a családra. A kis birtokon egyébként három és fél hektáron foglalkoznak szőlővel, 99%-ban zweigelt-tel, amiből rosé és vörösbor is készül. Forgalmi tételként a 2017-es évből palackozták az első évjáratot ebből a borból, mi a jelenleg futó 2018-asból kaptunk egy mintapalackot.
Bár Szendehely a Naszály és Börzsöny lábánál található, borvidékileg a Mátrai borvidék részét képezi (a Mátra és Budapest közötti részeket 2009-ben csatolták a borvidékhez). Így a mai poszt kvázi ráadásként is tekinthető a júniusi Mátra-sorozat után.

A kerthelyiségek, teraszok megnyitásával beindult az élet Budapesten is, a borkóstolók is visszatértek, és ahol az adottságok ezt megengedik, a kettő kombinációja is adja magát. A Tűzoltó utcában, az Élesztővel és a Pancs Gasztroplaccal lényegében egy fedél alatt működő VinoPiano is így tesz, a nyár folyamán a meghívott borászok a teraszon (rossz idő esetén a bárban) kötetlen formában mutatják be boraikat. Az első alkalommal Homoky Dorka volt a VinoPiano vendége.

A nyár elején ismét bővült a finewines.hu új-zélandi borválasztéka, az új tételek bemutatására a Carpe Diem-ben került sor még június végén. Tar Feri elmondása szerint nem tartozott az új-zélandi borvilág nagy rajongói közé, a pár éve a Magyarországon elérhető kevés kiwi bor legalábbis nem győzte meg. Aztán jöttek az európai borstílust szem előtt tartó, ahhoz közelebb álló pincék, és kinyílt egy új világ. Így mára a finewines.hu az egyik legbővebb új-zélandi kínálattal rendelkező borkereskedés lett itthon, mi pedig alapos merítést kaptunk a szortimentből. Feri mind terjedelmét, mind minőségét tekintve extra brutális borsort varázsolt elénk, összesen 21 bort és pezsgőt kóstoltunk az este folyamán.

A Centurio Szőlőbirtok 2019-es Birtokborával nyitottam a júniusi mátrai boros kitekintést, és most a Centurio Szőlőbirtok kóstolójának jegyzeteivel zárom a sorozatot. A járvány miatt Ludányi Balázs és Kézdy Dániel által régóta tervezett Centurio-kóstoló a budakalászi Kálvária-pincében tavasszal nem kerülhetett megrendezésre, de június elején végre pótoltuk.

Bő két hónap bezártság után újra lehet jönni-menni, és a borospincék is nagyon várják a vendégeket, annál is inkább, mert a járvány komoly gondokat okozott a borászatoknak. Az éttermek bezárása és a helyi vendégforgalom hiánya duplán sújtotta a pincék bevételeit. Az élet persze közben nem állt meg, a szőlőben és a pincében továbbra is dolgozni kellett, volt aki emellett webshopot vagy honlapot fejlesztett, személyesen szállított ki bort, vagy idő hiányában régóta halogatott munkákat fejezett be az ültetvényeken vagy a feldolgozóban. Most a belföldi turizmus megélénkülésében lehet reménykedni, és persze abban, hogy az időjárás a továbbiakban kedvező lesz és sikeres szürettel zárul 2020.

Nagyon vártam már én is, hogy kimozduljak, és kézenfekvőnek tűnt, hogy az első borvidéki látogatás célpontja a Budapestről könnyen és gyorsan elérhető Etyek legyen. Sok pince hétvégenként állandó nyitvatartással várja a borkedvelőket, van olyan köztük, amelyik extra programokkal igyekszik csábítani a vendégeket, és júniustól egy külön a borkedvelőkre szabott borjárat is elindult a belvárosból, szóval lassan visszatér ide is az élet. Június elején egy kellemes szombat délutánt töltöttem el Etyeken, végül három pincét sikerült meglátogatni, rövidke jegyzetek is készültek a borokról, közepesen átgondolt, benyomás-szerű pontszámokkal. Több pince is van, ahova idő szűkében most nem jutottam el, de szeretnék, úgyhogy biztosan lesz még egy fordulóm Etyeken.

A Páger Pince új szereplő a mátrai színtéren, bár Páger Mátyás néhány éve készült már arra, hogy a szélesebb közönség elé is kilépjen boraival (írtunk egyébként a még nem forgalmi tételekről, megkockáztatom, hogy a magyar borasajtóban először talán). A főműsoridőben Budapesten élő tulajdonos-borász néhány éve elvégezte a Soós István Borászati Szakközépiskolát és 2014-ben kezébe vette a gyöngyöspatai pincesoron található pincekulcsot, majd lassan elkészültek az első borok. Matyi munkáját legjobb barátja, Németh Richard - akit a borkedvelők minimum írásai révén jó eséllyel ismerhetnek, hiszen régóta kötődik a hazai boros színtérhez - támogatja, együtt gondolkodnak és alakítják a borok stílusát.
A portfólió még formálódóban van, részben azért is, mert a saját termés mellett valamennyi vásárolt szőlő is feldolgozásra kerül, a fajtákkal még megy a kísérletezés és a tapasztalatgyűjtés. A két hektárnyi saját ültetvényen organikus művelés folyik és optimális esetben a vásárolt alapanyag is hasonló módszerekkel gondozott területről érkezik. A pincében is cél a természetesség, csak annyi beavatkozás történik, amennyire feltétlenül szükség van, a borok spontán erjednek, jellemzően kevés ként kapnak.
Az első kereskedelmi forgalomba hozott borok egy 2017-es feketeleányka kivételével a 2018-as évjáratból származnak. Talán nem túlzás azt mondani, hogy a Gereg dűlőben található, 2017-ben termőre fordult, saját telepítésű ültetvényről származó 2018-as Kékfrankos aratta a legnagyobb sikert. Ez a bor már több neves budapesti étterem borlapján is szerepel, és most én is ezt kóstoltam meg.

Rácz Erika és a Sanzon Tokaj kóstolója után egy héttel ismét egy erdőbényei borász volt a Tokaj Magic főszereplője a Borganikában (Rácz Erika ezúttal a résztvevők soraiban foglalt helyet). Homonna Attila nem először volt már a Tokaj Magic kóstoló-sorozat vendége, tavaly tavasszal egy komoly Határi Furmint-vertikálist kóstolhattunk tőle. Most a Vámosújfalu és Olaszliszka határában található Rány dűlő és az onnan készült borok kerültek a górcső alá.

Az ITT és MOST Pincéről és első boraikról kicsit több, mint egy éve számoltam be. Itt nagyobb terjedelemben lehet olvasni a pincéről, de a rend kedvéért röviden összefoglalom a lényeget. Gyurasits Emőke és Hofmann Tibor kis családi pincészete 4 hektárnyi területtel rendelkezik Gyöngyöspata és Gyöngyöstarján környékén, több dűlőben. A négy hektárból jelenleg 1,8 ha terem, 1,6 ha újratelepítés alatt áll, a maradék 0,6 ha parlagon van.
2017-es első évjáratukból kékfrankosból és olaszrizlingből, 2018-ban olaszrizlingből, zöldvelteliniből és kékfrankosból készítettek bort. Azóta telepítettek már csókaszőlőt, tihanyi kéket, laskát, hajnos kéket, kadarkát és még több kékfrankost. A szőlőművelésben a természetesség, a pincemunkák során a minimális beavatkozás a kulcsszavak, ahogy az "Egy hónap Mátra" sorozatban megjelenő többi pincénél is.
Hofmann Tibor június elején hozott 1-1 palackot a 2018-as borokból, amelyek közül az "Ideje van" Kékfrankos-t választottam ki a sorozathoz. A pince 2017-es kékfrankosához (nemrég kóstoltam újra, most is tetszett) képest annyi a változás, hogy külön került palackba a francia és külön a magyar hordókban készült bor, előbbi kapta az "Ideje van" fantázianevet. A 2017-es előd stílusának megtartása mellett ez a bor már megcélozza a magyar kékfrankosok élmezőnyét.

Amikor február végén az előző Tokaj Magic kóstolón egy Bott Csontos vertikálison rágtuk át magunkat, még nem sejtettük, hogy milyen sokáig kell várnunk az újabb alkalomra. A koronavírus miatt a tavaszra tervezett kóstolók júniusra tolódtak, így bő három hónapnak kellett eltelnie, amíg ismét összegyűlhettünk a Borganikában. A júniusi Tokaj Magic kóstolók egy-egy erdőbényei borászatra, és főként a Rány-dűlőből készült boraikra fókuszáltak. Először Rácz Erika és borászata, a Sanzon Tokaj volt az eseménysorozat vendége.

Idén a járványhelyzet miatt elmaradt az Etyeki Kúria hagyományos nyári chardonnay-s bulija, a ChardonnÉJ, amely június 13-án került volna megrendezésre. Etyek azért időközben "kinyitott", a pincék hétvégenként tárt kapukkal és nyitott borospalackokkal várják a vendégeket, úgyhogy aki etyeki borozásra vágyik, nem kell lemondania az élményről.
Még ha ChardonnÉJ idén nem is volt az Etyeki Kúriánál, a pincészetnél igyekeznek júniusban előtérbe tolni a fajtát. Ennek jegyében a 2018-as Chardonnay az aktuális hónap bora, amelyből a Kúria borteraszán a vendégek egy ingyenes kóstolót is kérhetnek és a borászat webshopjában is akciós. A hétvégén ennek a bornak egy palackjával vigasztalódtam ChardonnÉJ helyett.

A Szignárovits-Maka Pince története pont 10 éve, 2010-ben kezdődött, azóta lassan, de biztosan minden évben növekednek. Gyöngyöspatán három dűlőben (Borsos, Hótó, Póc-tető), ahol furmint, rajnai rizling, kékfrankos, cabernet franc és merlot terem, illetve egy eltűnőben lévő muskotály fajta, amelyet rózsamuskotály néven emlegetnek és egy régi, mára kivágott ültetvényről származik.  
A borok spontán erjednek, a vörösborok nem is feltétlenül kerülnek hordóba - a bordeaux-i fajták sem -, ami talán talán meglepő lehet. A gyöngyöspatai pincesor egyik felső szintjén található pincétől - emlékeim szerint - gyönyörű kilátás tárul az ember  szeme elé.
Szignárovits Márktól eddig viszonylag kevés bort kóstoltam, azokról viszont szép emlékeket őrzök. A mátrai sorozathoz a Liliom névre hallgató fehér házasítás egy palackját bontottam ki, amely meglehetősen formabontó arányokkal rendelkezik: 75% rózsamuskotály, 25% furmint.

Tavaly nyáron jártam utoljára a Skizo Borászat badacsonytördemici aprócska borteraszán, ahol előbb kényelmesen végigkóstoltam a szortiment túlnyomó részét, majd a késve érkező baráti társaság megjelenését követően közös erővel több palackot is kiürítettünk. Mind a színes címkés könnyű, reduktív tételek, mind a komolyabbnak szánt terroir-borokat felvonultató "Hegyeink" borcsalád tagjai kellemes benyomást tettek rám, így vártam már az alkalmat, hogy idén is megkóstoljam az aktuális borokat. Időközben a Hegyeink sorozat megújult, tagjai - egy olaszrizling, egy chardonnay, egy furmint, egy kéknyelű, egy zeus, egy pinot noir rosé és egy cabernet franc - immár a tulajdonos-főborász Sike Balázs neve alatt - Sike Balázs Pincéje - kerültek forgalomba.
Tavasszal csak tervezgetni tudtam a következő badacsonyi látogatást, de gondoltam, addig is vigasztalódok néhány palack tartalmával. Amikor megláttam a megújult sorozat borait a pince honlapján, megkértem egy az év kellemesebb hónapjait Badacsonytördemicen töltő barátomat, hogy amikor legközelebb Budapestre jön, hozzon néhány palackot a pincétől (a pince is kiszállítja a webshopos megrendeléseket Magyarországon, de azóta a legtöbb bor a Bortársaságnál is elérhető). A Sike Balázs sorozatból egyértelműen a zeus/zeusz a legritkább fajta, én sem gyakran kóstolok belőle bort, úgyhogy ezt választottam ki a mai íráshoz.

Itt a hét darab tavaszi borpárom, a magyar résztvevők mellett német riesling-eket, spanyol monastrell-eket, olasz szupertoszkán házasításokat hoztam, és egy magyar-osztrák chardonnay-párbaj is belefért, Homonna Attila bora pedig egy szintén Homonna Attila által készített borral találja magát szemben.
 

Az Erdély területén tevékenykedő román gigaborászat Recas neve talán ismerősen csenghet hazai fogyasztók számára is, hiszen több helyen lehet kapni a boraikat Magyarországon is. A vállalkozást még 1998-ban alapította a brit Philip Cox, és romániai felesége, Elvira. Akkor még csak egy kis butikborászatot terveztek, de az elmúlt bő 20 év alatt a Cramele Recas Románia egyik legnagyobb pincészetévé nőtte ki magát. A birtok ma már közel 1200 hektárra rugó területről készíti borait, több termék- és árkategóriában, nemzetközi és helyi fajták felhasználásával egyaránt.
Az utóbbi években indították el a Wildflower borcsaládot, amelyben nemzetközi fajtákból készült borok - két fehér és két vörös fajtabor, valamint egy magasabbra pozicionált fehér házasítás - kaptak helyet. A laza, gyümölcsös, könnyen fogyasztható Wildflower fajtaborok a pince szortimentjében az alacsonyabb árszintű tételek közé tartoznak és főleg a gasztronómiai szektort igyekeznek velük megcélozni.
Májusban kaptam 1-1 palackot a négy fajtaborból, hogy kóstoljam meg őket.

(A fotót a borászat twitter-éről kaptam kölcsön.)

Ujvári Vivien, a Barta Pince borásza még valamikor a Furmint Február után invitált, hogy ha legközelebb Mádon járok, látogassam meg a pincénél. Sajnos a közismert okok miatt tavasszal borkóstolásra csak otthon kerülhetett sor, borvidéki látogatásra pláne nem volt lehetőségem. Bár a borász társaságát, a mádi Király és Kővágó dűlők látványát, valamint a Barta Pince birtokközpontjául szolgáló Rákóczi-Aspremont Kúria hangulatát ugyan lehetetlen a nappaliban reprodukálni, de a borokból azért kaptam egy kis ízelítőt. Vivien ugyanis még április elején megkeresett azzal, hogy addig is, amíg személyes találkozásra nincs lehetőség, a Barta Pince felajánlana néhány bort kóstolásra. Négy palackot kaptam, ebből egyet eltettem későbbre, hármat pedig az utóbbi napokban szépen végigkóstoltam.

Április elején új borcsaláddal lépett ki a nagyközönség elé a Heimann Családi Birtok, Heimann & Fiai néven. Az új borok a 2018-as évjárattól különálló márkanév és arculat alatt jelennek meg, egyrészt elválasztva a családi birtok már hagyományosnak mondható portfóliójától, másrészt mégis tovább képviselve a családot és a folytonosságot. A Heimann & Fiai borok már ifj. Heimann Zoltán elképzelései alapján születnek, ötvözve a szekszárdi és a családi hagyományokat a külföldi tapasztalatokkal.
Az új sorozat a két legfontosabb helyi szőlőfajtára, a kadarkára és a kékfrankosra fókuszál. A borok közös jellemzője a spontán erjesztés, a nagyméretű hordók használata, a moderált alkoholtartalom, az egész fürtös erjesztés, a minimális beavatkozás, a derítés elhagyása, a szűrés elhagyása vagy legfeljebb egy durva szűrés alkalmazása, valamint az alacsony kénszint. Ifj. Heimann Zoltán tapasztalatai szerint a kadarkának és a kékfrankosnak egy plusz réteget és hosszúságot ad az egész fürtös feldolgozás (szüretkor a termés kisebb-nagyobb részét nem bogyózzák le, hanem egyszerűen beleöntik az erjesztőbe, a zúzott-bogyózott szőlő közé, alá vagy fölé), így az új borcsalád minden borának elkészítése során ezt a módszert alkalmazták valamilyen mértékben.

Úgy alakult, hogy a sorozat Szekszárd néven futó két borából vettünk egy-egy palackot - ungert a kadarkából, én a kékfrankosból -, így - remélhetőleg utoljára - a koronakarantén idejére kitalált módszerrel szombat délután mindketten kibontottuk a saját palackunkat, majd még aznap cseréltünk, így jött össze az alábbi kétszer két kóstolójegyzet.

Noha Szerencs városát szokás a Tokaji borvidék kapujaként emlegetni, a köztudatban sokkal kevésbé él a borvidék részeként. A legtöbb Hegyaljára érkező borkedvelő áthajt a városon és folytatja útját Tokajba, Mádra, Erdőbényére, vagy a régió más, borturisztikai szempontból jelentősebb településére. Szerencsnek sok más hegyaljai településsel ellentétben nincsenek híres dűlői sem, és Szerencshez köthető, szélesebb körben ismert borászat is alig van. Az Árpád-hegy Pince azonban pont ilyen, és ők a kezdetektől fontosnak tartják, hogy Szerencsen fogadják vendégeiket, erősítve a helyi borturizmust. Noha az ő szőlőik nagy része is Tarcal és Mád környékén található, a pincészet ifjú borásza, Varkoly Ádám néhány éve elhatározta, hogy szerencsi szőlőből is készít egy bort, amely a város nevét viseli majd, és a belépő tétel szerepét töltheti be a dűlőszelekciók alatt.
A terv végül 2017-ben vált valóra: Ádám a két nagyapja által egykor birtokolt két ültetvény terméséből készítette el a 90% furmintból, 10% hárslevelűből álló házasítást. A tétel a Szerencs Bora nevet kapta, a címkéjén Szerencs nevezetességei szerepelnek, többek között a Rákóczi-várkastély, a fürdő, a cukorgyár, egy tábla csokoládé, és rákerült az Árpád-hegy Pince épülete is, amelyben hajdan mulató működött. 2018-ban is elkészült a bor, ezt kóstoltam meg a hétvégén.