A Borrajongó

Erdélyi vadvirágok - Cramele Recas Wildflower négyesfogat

2020. május 30. 06:00 - furmintfan

Az Erdély területén tevékenykedő román gigaborászat Recas neve talán ismerősen csenghet hazai fogyasztók számára is, hiszen több helyen lehet kapni a boraikat Magyarországon is. A vállalkozást még 1998-ban alapította a brit Philip Cox, és romániai felesége, Elvira. Akkor még csak egy kis butikborászatot terveztek, de az elmúlt bő 20 év alatt a Cramele Recas Románia egyik legnagyobb pincészetévé nőtte ki magát. A birtok ma már közel 1200 hektárra rugó területről készíti borait, több termék- és árkategóriában, nemzetközi és helyi fajták felhasználásával egyaránt.
Az utóbbi években indították el a Wildflower borcsaládot, amelyben nemzetközi fajtákból készült borok - két fehér és két vörös fajtabor, valamint egy magasabbra pozicionált fehér házasítás - kaptak helyet. A laza, gyümölcsös, könnyen fogyasztható Wildflower fajtaborok a pince szortimentjében az alacsonyabb árszintű tételek közé tartoznak és főleg a gasztronómiai szektort igyekeznek velük megcélozni.
Májusban kaptam 1-1 palackot a négy fajtaborból, hogy kóstoljam meg őket.

wildflower1.jpg

(A fotót a borászat twitter-éről kaptam kölcsön.)

A kóstolás során szerzett benyomások alapján a Wildflower sorozat tagjai körzővel és vonalzóval megrajzolt, technológiailag kifogástalanul elkészített tételek. A modern borászati megoldásokkal megtámogatott/felturbózott fajtajellegen túl a termőhelyből keveset villantanak meg, de ezzel a borcsaláddal nem is ez utóbbi volt a cél.

recaswildflowerpinotgrigio2018.jpgRecas Wildflower Pinot Grigio 2018
Friss fehér húsú gyümölcsök, fehér virágok, citrusok és almafélék adják az aromákat illatban. A könnyed kortyot ropogós savak vezetik, pici szén-dioxid is rásegít eleinte a frissességre (a nagyon apró buborékok a pohárban is szemmel láthatóak). Alma, fehér húsú gyümölcsök, citrusok, pici citrushéj köszön vissza szájban is. Ahogy a neve is mutatja, leginkább a friss, könnyed olasz pinot grigio-k stílusában készült. 4p (1990 Ft - Borkell.hu)

recaswildflowersauvignonblanc2019.jpgRecas Wildflower Sauvignon Blanc 2019
Az illat picit intenzívebb és érettebb gyümölcsöket mutat, inkább melegebb érzetű, a sauvignon blanc tipikus zöldessége alig mutatkozik meg benne. Őszibarack, ananász, alma, bodzavirág, gyöngyvirág, egy kis édes citrus és citrushéj jellemzi az aromatikát illatban és ízben is, zöldes jegyek csak nagyon halványan, a háttérben fedezhetők fel. A könnyű testet jó savak tartják, pici maradékcukor kerekíti a bort. A sauvignon blanc klasszikus harsánysága itt kevésbé dominál, de ezzel együtt ez egy könnyen szerethető bor. 5p (1990 Ft - Borkell.hu)

recaswildflowerpinotnoir2018.jpgRecas Wildflower Pinot Noir 2018
Nyitáskor füstölt sonkás, füstös pörkölési aromák jelentkeznek, némi málna, erdei gyümölcs és szilva kíséretében. Levegőn a füstösség szelídül, több helyet kapnak a gyümölcsök, egy pici virágosság mellett. Könnyed test, élénk savak, minimális tannin jellemzik a szerkezet, az alkohol is alacsony. Piros bogyós gyümölcsök, fahéjas szilva, pici füstölt sonka és pörkölési jegy jelentkezik ízben. Alapvetően egy korrekt alapvörös, stílusban erős újvilági (Chile) hatásokkal. 4p (2190 Ft - Borkell.hu)

recaswildflowershiraz2019.jpgRecas Wildflower Shiraz 2019
Fiatalos lilás szín, és ha az illathoz színt kellene társítani, biztos a lilát mondanám: kék áfonya, fekete ribizli, fahéjas szilva, egzotikus virágok, édesfűszerek, vanília, buja és áradó. A test legfeljebb közepes, arányos felépítésű, pont kellő mennyiségű sav és bársonyos tannin fogja közre. A korty puha tapintású, jól kitöltött, az illatra rímel intenzitásban és tartalomban is, visszaidézve annak gyümölcsös, fűszeres jegyeit, enyhe füstös aláfestéssel. 5p (2190 Ft - Borkell.hu)

A borokat köszönöm a pince hazai képviselete által üzemeltetett Borkell.hu borkereskedésnek!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr4015719504

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása