A Páger Pince új szereplő a mátrai színtéren, bár Páger Mátyás néhány éve készült már arra, hogy a szélesebb közönség elé is kilépjen boraival (írtunk egyébként a még nem forgalmi tételekről, megkockáztatom, hogy a magyar borasajtóban először talán). A főműsoridőben Budapesten élő tulajdonos-borász néhány éve elvégezte a Soós István Borászati Szakközépiskolát és 2014-ben kezébe vette a gyöngyöspatai pincesoron található pincekulcsot, majd lassan elkészültek az első borok. Matyi munkáját legjobb barátja, Németh Richard - akit a borkedvelők minimum írásai révén jó eséllyel ismerhetnek, hiszen régóta kötődik a hazai boros színtérhez - támogatja, együtt gondolkodnak és alakítják a borok stílusát.
A portfólió még formálódóban van, részben azért is, mert a saját termés mellett valamennyi vásárolt szőlő is feldolgozásra kerül, a fajtákkal még megy a kísérletezés és a tapasztalatgyűjtés. A két hektárnyi saját ültetvényen organikus művelés folyik és optimális esetben a vásárolt alapanyag is hasonló módszerekkel gondozott területről érkezik. A pincében is cél a természetesség, csak annyi beavatkozás történik, amennyire feltétlenül szükség van, a borok spontán erjednek, jellemzően kevés ként kapnak.
Az első kereskedelmi forgalomba hozott borok egy 2017-es feketeleányka kivételével a 2018-as évjáratból származnak. Talán nem túlzás azt mondani, hogy a Gereg dűlőben található, 2017-ben termőre fordult, saját telepítésű ültetvényről származó 2018-as Kékfrankos aratta a legnagyobb sikert. Ez a bor már több neves budapesti étterem borlapján is szerepel, és most én is ezt kóstoltam meg.
Páger Pince Kékfrankos 2018
Nagyon sötét bíbor árnyalatokban játszik a bor, a magja szinte átláthatatlan. Sok érett fekete bogyós és erdei gyümölcs - szeder, áfonya, fekete ribizli, kökény, josta - uralja az illatot és megjelenik még egy érdekes motívum, ami engem leginkább arra az őszibarackos-gázolajos jegyre emlékeztetett, amit Ráspi borok kapcsán szokás emlegetni. Az illatban vagy egy kis alacsony kénes hangulat (csak minimális ként kapott a bor), ami leginkább főttes gyümölcsökben és egy kis földességben érhető tetten. Talán a küszöbön áll a kezdeti oxidáció, de ízben ezt nem igazán éreztem és három nap alatt nem mutatott formahanyatlást a bor. Kóstolva meleg érzetű, telt, széles savra és bársonyos tanninra épül, az egyébként kicsit magas alkohol (14,5%) nem lóg ki belőle. Az érett erdei és fekete bogyós gyümölcsök mellett a bor ízében is megjelenik a sárga húsú őszibarack, amit a kortyot kerekítő kevéske maradékcukor is kiemel. Érdekes bor, nem egy szokványos kékfrankos-interpretáció, bár az alacsony kén és a picike maradékcukor miatt megosztó lehet a stílus. Nekem előbbi még éppen belefért, utóbbi pedig nem zavart, így jelen állapotában izgalmasnak találtam a bort, ugyanakkor sokáig tartogatni inkább nem merném. 6p- (kb. 6000 Ft - VinoPiano)
