A Borrajongó

Páger Pince a Vino Piano-ban

2020. július 24. 06:00 - furmintfan

A Vino Piano nyári borkóstolói júliusban is töretlenül folytatódnak, minden csütörtökön érkezik egy vagy több borász a teraszra. Az eseménysorozat legutóbbi vendége a mátrai Páger Pince volt, akikről nem is olyan rég írtam egy "tegnap ittam" keretében, de röviden felelevenítem a legfontosabb tudnivalókat.
Páger Mátyás a budapesti élet mellett 2014-től dolgozik aktívan a gyöngyöspatai pincesoron, az első forgalmi tételek tavaly jelentek meg a 2017-es és 2018-as évjáratból, és egyre több étteremben és borbárban lehet találkozni velük. A portfólió még formálódóban van, részben azért is, mert a saját termés mellett valamennyi vásárolt szőlő is feldolgozásra kerül, a fajtákkal még folyik a kísérletezés és a tapasztalatgyűjtés. A két hektárnyi saját ültetvényen organikus művelés folyik és optimális esetben a vásárolt alapanyag is hasonló módszerekkel gondozott területről érkezik. A pincében is cél a természetesség, csak annyi beavatkozás történik, amennyire feltétlenül szükség van, a borok spontán erjednek, jellemzően kevés ként kapnak.
A tulajdonos-borász - természetesen - személyesen mutatta be borait, és - természetesen - legjobb barátja, a pince hű krónikása, Németh Richard is elkísérte. Öt borból állt a hivatalos kóstolósor, de számos "dugitétel" is előkerült az este folyamán, letöltésre váró hordóminták és kész borok vegyesen. Sok ismerős arc fordult meg a Vino Piano-ban az este folyamán, de amennyire sikerült, a társasági élet mellett 1-2 sort (és nem túl átgondolt pontszámot a már kész forgalmi tételek esetében) papírra vetettem azért a borokról.

pagervinopiano02.jpg

Páger Kékfrankos Rosé 2019 (M)
Érlelt hangulatú, kicsit tompa illat, erősebb "natúrboros", alacsony kénes beütéssel, bujkál benne egy kis oxidáció. Ízben aztán utóbbinak nincs nyoma, a bor gyümölcsös, gömbölyű, ízét főleg szamóca alakítja és egy kevés maradékcukor teszi behízelgőbbé.

Páger Szürkebarát 2019 (M)
Nem különösebben intenzív, de vannak gyümölcsei, leginkább talán őszibarack és narancs. A korty kerek, aránylag lágyabb savakkal operál, a végén pici kesernye zárja.

Páger Narancsbor 2019 (M)
2/3 rész tramini, 1/3 rész cserszegi fűszeres, 2 hét héjon áztatás. Szőlő, narancshéj, szőlőhéj érkezik illatban, ízben egy kis almával, halvány fűszerességgel kiegészülve. A savak itt is viszonylag lágyabbak, egy kis cseresség alakít még a szerkezeten.

Páger Rajnai Rizling 2019 (M)
Vásárolt szőlőből készült, 300 literes új hordóban készült. Illatában fehér húsú gyümölcsök, citrusok, körte jelennek meg, de a hordó is nyomot hagy rajta. Széles savakra támaszkodik a némi maradékcukor által is kerekített bor, picikét cseres még, de nem tűnik túlzónak a hordó. Citrusok, narancs, őszibarack, citrushéj színezi. Ígéretes.

Páger Cabernet Sauvignon 2019 (M)
Az illat animális, istállós, temperafestékes jegyeket hordoz. Kóstolva puha tapintású, kerek sav és bársonyos tannin keretezi a közepes testet, jó arányokat mutat. Ízét tekintve sok érett fekete bogyós gyümölcs viszi a prímet, finom fűszerekkel, viszont animalitást nem érezni. Gördülékeny, túlzásoktól mentes, zamatos bor. Erre is érdemes lesz odafigyelni.

pagervinopiano01.jpg

(Páger Mátyás és Németh Richard)

Páger Szürkebarát 2018
Barackfélék határozzák meg az aromatikáját, most intenzívebbnek, gyümölcsösebbnek tűnt, mint fél éve, akkor neutrálisabb, zártabb volt. Kerek savak, leheletnyi cseresség, pici maradékcukor jellemzi a szerkezetet. 5p-

Páger Narancsbor 2018
Cserszegi fűszeresből készült. Méz, szőlőzselé, narancs, bodza a fő díszítőjegyek illatban és ízben egyaránt. Jó savai vannak, csak finom cseresség érezhető, nem túl markáns a narancsboros jelleg, de a fajta átlagánál több mélységet kínál a bor. 5p

Páger Feketeleányka 2017
Visszafogott fajtajegyek: kék szőlő, fekete bogyós gyümölcsök, némi kék virág és egzotikus fűszer. A korty széles, kerek, leheletnyi édességérzettel, enyhe tapadós érzettel. Most ez is jobban tetszett, mint fél éve. 5p+

Páger Kékfrankos 2018
Érett erdei gyümölcsök viszik a főszólamot, főleg a sötétebb, fekete bogyós fajtákból. Kóstolva sima, bársonyosan ölelő, meleg érzetű, a picike maradékcukortól még bujább lesz az aromatika. 6p-

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr3916019956

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása