Furmint Február végére két Gizella Hárslevelűt hoztam régebbi évjáratokból. Eredetileg egy Barát Hárslevelű vertikálisra terveztem félre tenni az utolsó 2018-as palackomat, de készletrendezgetés közben realizáltam, hogy a korábbi évjáratokat már kivégeztem. A 2015-ös Szent Tamás Hárslevelűből szintén az utolsó palackom került elő a "leltárkészítés" közben. Ha már az eredeti terv úgyis kudarcba fulladt és véletlen így összehozta a két üveget, úgy éreztem felesleges tovább várni, és felbontom őket együtt.
A hárslevelű érlelhetősége - ahogy a furminté is - gyakran vita tárgya, pozitív példákat éppúgy találni, mint negatívakat. Szerencsére ezzel a két Gizella borral az égvilágon semmi gond nem volt, a páros mindkét tagja gyönyörűen muzsikált három napon keresztül.

A Böjt Borászat éppen akkor bukkant fel a radaromon, amikor egy időre kiszerettem az egri borokból a több pincét is sújtó tisztasági problémák miatt és kockázatkerülő módon a vásárlólistámról is kikoptak. Böjték azonban üde színfoltként tűntek fel az egri mezőnyben, letisztult választékkal, biztos kézzel készített, modern, precíz borokkal. A bikavérek és a csillagok azóta is rendszeresen megfordulnak a poharunkban, a blogon is megemlékeztünk róluk több alkalommal. Az eddigi legambiciózusabb boruknak eddig a 2015-ös Kékfrankos tűnt, most viszont a 2018-as Egri Bikavér Superior is pályázik erre a címre. A kereskedő úgy hirdeti a frissen forgalomba került tételt, hogy szerintük és a borász szerint is ez az eddigi legjobban sikerül Böjt bor, úgyhogy kíváncsian vártam a találkozást.

Montalcino és környéke egyértelműen a legmagasabb minőségű borok között jegyzett Burnello di Montalcino-ról és kistestvéréről, a Rosso di Montalcino-ról vált híresség. Ezek a borok kizárólag sangiovese-ből készülhetnek, jobb esetben tényleg abból is készülnek, de volt már rá példa, hogy egyesek trükköztek a szőlőfajtákkal. Van pedig törvényes lehetőség is a helyben termesztett egyéb fajták felhasználására, az általános Toscana IGT kategória felett is, bár tény, hogy a mágikus Montalcino szó nem szerepel a körzet nevében.
Sant' Antimo DOC egy 1996-ban életre hívott eredetvédelmi körzet, amely nevét a Castelnuovo dell' Abate község mellett található Sant' Antimo apátságról kapta. Területe szinte egy az egyben lefedi a Brunello di Montalcino DOCG-ét, azonban fajtahasználat szempontjából sokkal megengedőbb. Persze joggal merül fel a kérdés, hogy érdemes-e Montalcino-ban a sangiovese-t nemzetközi fajtákkal nyilvánosan megpuccsolni, de ez legalább egy legális kiskapu. Bianco, Rosso és Vin Santo kategória egyaránt létezik Sant' Antimo DOC megjelöléssel és bizonyos fajtaborok is viselhetik az eredetmegjelölést (cabernet  sauvignon, merlot, pinot nero, illetve chardonnay, pinot grigio, sauvignon blanc). Vin Santo DOC kategóriából is van kettő, a "normál" mellett a Sant’Antimo Vin Santo Occhio di Pernice DOC kék szőlő fajták felhasználásával készülhet. A rugalmas szabályozásnak köszönhetően sok nem kizárólag sangiovese-ből készült bor viselheti a körzet nevét, a szimpla Toscana IGT megjelölés helyett. Nem tudom, hogy a kevésbé toszkán-specialista borrajongók körében mennyire ismert Sant' Antimo DOC neve, én a múlt héten találkoztam vele először, amikor leemeltem ezt a palackot a polcról.

Nem volt sok időm kipihenni az ünnepeket és a decemberi összejöveteleket, rögtön január második napján egy újabb komoly borsoron verekedhettem végig magamat. Kedves barátom és gimnáziumi osztálytársam szintén tavaly év végén töltötte be a negyvenet és hozzám hasonlóan ő is egy régóta tartogatott palackokból álló sort varázsolt az ünnepi asztalra. Többségében magyar borokból állt össze a mezőny, leginkább a Badacsony-Tokaj-Villány háromszög mentén; ráadásként azért két külföldi vörös is becsúszott közben. A tételek átlagéletkora itt is 10 év körül mozgott, de szerencsénkre a palackok legnagyobb része bőven élvezhető állapotban volt és 1-2 elöregedett bort leszámítva izgalmas válogatást kóstoltunk.

A dűlőfaggatás nem csak Tokaj és a furmint/hárslevelű együttállás mentén dübörög kishazánkban, a Balatonfüred-csopaki borvidéken az olaszrizling prizmáján keresztül próbálja több borász is megjeleníteni az egyes termőhelyek közötti különbségeket. A Csopaki Kódex tagjai szigorú szabályozást alkottak meg a minél letisztultabb megközelítés érdekében, míg mások megkötésektől mentesen szabadabb stílusban alkotnak, így náluk belefér a késői szüreti időpont, a magasabb alkohol, a maradékcukor, a botrytis jelenléte is. A magam részéről nagyon tisztelem a Csopaki Kódex tagjainak elhivatottságát és az előírásaik szerint megalkotott borok között is mindig találok szép tételeket, de ha valaki megkérdezné, ki készíti  a legszebb olaszrizlingeket a borvidéken - vagy akár az egész országban -, minden bizonnyal a Kódex berkein kívül működő ifj. Figula Mihályra tenném a voksomat.
A Figula Pincészetnél évek óta készülnek dűlős olaszrizlingek, volt már szó olyan eseményről is a blogon, ahol a 2015-ös évjárat dűlős borait kóstoltuk a borásszal. Kézenfekvőnek tűnt ezt megismételni, így rszabi társaságában a 2018-as évjárat négy borát pakoltuk egymás mellé.

Az év utolsó hagyományos "Rejtőzködő borvidékek" epizódjának magyar vonatkozása is bőven lesz. A a fókuszba állított borvidék Románia területén található, de egykoron Magyarországhoz tartozott és újjászületését is egy magyar borásznak köszönheti. Valószínűleg akkor is sokan kitalálnák ennyiből, ha a címben nem szerepelne: Balla Géza borászatáról és a Ménesi borvidékről lesz szó.

A Drop Shop a szokásos poharas borlap mellett karácsonyi meglepetésekkel igyekszik feldobni az ünnepi várakozást, így decemberben különleges prémium tételeket is poharaznak a borbárban. Az extra ajánlatnak köszönhetően most a borvilágot örökre megváltoztató párizsi ítéletet, a "Judgment Of Paris"-t is újra lehetett játszani, miniben.

Aki esetleg nem ismerné a modernkori bortörténelem egyik legfontosabb sztoriját: az idén tavasszal elhunyt brit borszakértő, Steven Spurrier által szervezett híres 1976-os párizsi vakkóstolót emlegették így utólag a sajtóban, ahol francia és kaliforniai borok mérkőztek meg egymással. A túlnyomórészt francia szakértőkből álló zsűri előtt a vegyes mezőnyből fehérben és vörösben is Napa-völgyi borok kapták a legmagasabb pontszámot, megelőzve több komoly burgundi és bordeaux-i versenyzőt.
A Drop Shop-ban egy kalifoniai, illetve egy burgundi chardonnay, egy kaliforniai cabernet sauvignon, valamint egy bordeaux-i házasítás került be az extra kínálatba. Ráadásul a négyből két pince bora a legendává vált párizsi kóstolón is szerepelt, egyikük akkor aktuális évjárata egyenesen a fehérboros kategória győztese lett.

Nálam végül 1-1 lett az állás, de lássuk hogyan is alakult ki ez a végeredmény.

A Szűcs Pincészet tulajdonosa, Szűcs Ferenc borrajongóból lett borosgazda, 2011-ben kezdett szőlőterületeket vásárolni Tállyán, majd a helyi Tállya Wines termelői közösségnek is oszlopos tagja lett. Célja kezdettől fogva az volt, hogy a történelmi első osztályú dűlőkről (Bohomály, Hasznos, Somszög) kiváló minőségű, egyedi, a tájra, a mikroklímára jellemző borokat készítsen. A szőlőművelésben és borászati munkálatokban Hudák István segít a pincészetnél, amely jelenleg 6,5 hektáron gazdálkodik. A szőlőmunkák során a lehető legkíméletesebb művelésre törekszenek, 2018 óta bioművelés folyik az ültetvényeken. Cél a minél természetesebb borok előállítása, a dűlő, a fajta, az évjárat jellegzetességeinek bemutatása. A saját feldolgozó 2019-ben készült el, a pincében a tölgyfahordók mellett Magyarországon kevésbé elterjedt kerámia tojásokat is használnak.
A bokszolót ábrázoló címkével Szűcs Ferenc édesapjának állít emléket, aki egy ideig maga is bokszolt, majd később edzőként dolgozott. Egy általa elnyert kerámia szobor alapján Ipacs Géza alkotta meg a dizájnt.

Szűcs Ferenctől pár hete kaptam egy vegyes karton bort kóstolásra, ezek lesznek a mai poszt főszereplői. Éppen 3 éve volt szerencsém utoljára egy szélesebb merítéshez a pince választékából, azóta inkább csak alkalomszerűen botlottam bele évente 1-2 borba, úgyhogy volt mit bepótolnom.

Nem mondanám magam nagy merlot-rajongónak, de azért mindig arra jutok, amikor jó merlot kerül elém, hogy bizony azt igencsak szeretem. Kísérletezni ettől függetlenül ritkán szoktam, de a mai írás apropója éppen egy ilyen vakon leemelt palack. A Lidl valamelyik akciós borkínálatában szerepelt anno ez a bor - van már talán egy éve is -, jó évjáratból származó dűlős villányi vörösért baráti áron. Otthon láttam meg a palackot forgatva, hogy az alkohol 15,5%. Ezután inkább a szememet forgattam, de reménykedtem, hogy azért nem fogom megbánni a vásárlást. A palack végül most teljesítette be sorsát, egy hideg, szeles nap után éppen jó ötletnek tűnt egy testes villányi vörössel melegséget hozni az estébe.

Az év végi elmaradások bepótolása során most egy régi adósságomat törlesztem. Ritkán fordul elő, hogy hónapokat kések egy kóstoló megírásával, most félig meddig mégis ez a helyzet. Szóval ez a kóstoló még a nyár végén, egészen pontosan augusztus 31-én volt, de az ősz elején feltorlódtak a megírásra váró dolgok, utána egy darabig úgy terveztem, hogy majd az idei második külföldi egyvelegbe olvasztom be, aztán kiderült, hogy annak a kereteit szétfeszítené... Végül némi késéssel, de mégis önálló posztban jelenik meg ez a kóstoló és az alábbi hat bor.

A téma tehát Tar Ferenc legkedvesebb szőlőfajtája, a rajnai rizling. Feri a világ minden tájáról válogatott egy kicsit, és amolyan stílusgyakorlatok jelleggel hat eltérő stílusú riesling-ből állította össze az alábbi érdekes kóstolósort.

Ismét hoztam három bort három híres osztrák pincészettől, a szokásosnak mondható két fehér-egy vörös felállásban. Három nagyon különböző, de remek bor nyílt ki ehhez a poszthoz.

Wachau legnagyobb borászata, egy ruszti családi borműhely, és a Fertő-tó vidékének egyik legjelentősebb kékfrankos-termelője kerül ma porondra. Véletlen egybeesés, de a három főszereplőből kettőnél jártam már kóstolni személyesen is (1, 2).

Számtalan magyarázattal tudnék előállni azzal kapcsolatban, hogy miért kerültek el a Somlói Apátsági Pince borai az elmúlt években. Egyrészt szignifikánsan kevesebb somlói bort fogyasztok, másrészt egy néhány évvel ezelőtt tartott, és végül írásos beszámoló nélkül hagyott, kevés igazán szerethető tételt felvonultató portfóliókóstoló után látványos szándékcsökkenést vettem észre magamon a pince borainak vásárlásával kapcsolatban. Pedig a traminijük évről-évre az egyik kedvencem volt, és igyekezett magabiztos és stílusazonos minőséget produkálni.

A fentiek mentén igyekeztem kockázatminimalizálni, és egy régi klasszikus új évjáratával felvenni a fonalat SAP-fronton. Csalódásmentes, de nem különösebben kiugró élményben volt részem.

Gyurasits Emőke és Hofmann Tibor kis családi pincészete, az Itt és Most Pince egyike azoknak az ígéretes, kis családi pincészeteknek, amelyek az utóbbi években jelentek meg sorra a Mátrában, és érdemes rájuk odafigyelni. 4 hektárnyi területtel rendelkezik Gyöngyöspata és Gyöngyöstarján környékén, több dűlőben, a szőlőművelésben a természetesség, a pincemunkák során a minimális beavatkozás a kulcsszavak. A 2017-es volt az első évjárat, akkor még csak kékfrankos és olaszrizling készült, 2018-ban ez kiegészült egy zöldveltelinivel. Azóta bővült a kínálat, és ahogy termőre fordulnak az újabb telepítések - csókaszőlő, tihanyi kék, laska, hajnos kék, kadarka és még több kékfrankos - a jövőben további izgalmak is várhatók.

Hofmann Tibor még szeptember végén hozott egy karton bort, amely lefedi az éppen aktuális választékot, három fehérbort, egy sillert és két kékfrankost tartalmazott a csomag. A kékfrankos páros egy hordókísérletnek is felfogható: az egyik tétel - az Ideje Van Kékfrankos - rövidebb ideig francia hordóban, a másik hosszabb ideig magyar tölgyfa hordókban érlelődött. Mindenféle egyéb elfoglaltság, majd a nátha miatt október végéig kellett halogatnom a kóstolót, de csak sikerült a végére járni a palackok tartalmának

Ismét egy rendhagyó rész következik a sorozatban, amelynek keretében ezúttal Mallorca kerül a reflektorfénybe, azonban nem egy, hanem több pincészet borainak tükrében. A Baleár-szigetek - pontosabban a négy legnagyobb sziget, Mallorca, Menorca, Ibiza és Formentera - a legnépszerűbb európai turista célpontok közé számítanak a 20. század második fele óta. A szigetekre általában a napfény és a tenger, vagy esetleg az éjszakai élet vonzza leginkább a turistákat, de az utóbbi időkben a ritka szőlőfajták és borok iránt érdeklődök is megtalálhatják számításaikat.

Tavaly többen felkaphatták a fejüket a magyar boros szcénában, amikor egy addig ismeretlen tokaji pince, a Chateau Mate borait a világ talán legismertebb borszakértője, Jancis Robinson igen magas pontszámokkal jutalmazta, majd ezek a tételek a magyar piacon is megjelentek, komoly burgundi borokhoz mérhető áron. A Chateau Mate mögött Szokolai Máté áll, aki több, mint 10 éve a hazai boros és gasztronómiai élet aktív szereplője, jelenleg a 2014 óta működő aborbolt.com online borkereskedés fűződik a nevéhez.

Máté tavaly egy borvacsora keretében mutatta be először a borokat a Salt-ban, idén októberben szűk körben néhány meghívott borszakértőnek, bloggernek és sommelier-nek tartott két kóstolót a Solid Borbárban, ahol elmesélte a pince rövid történetét és természetesen megmutatta a borokat is. Ezek egyikére kaptam meghívást én is.

Ha valaki megkérdezi Szentesi Józsefet, hogy melyik a kedvence az általa felkarolt régi magyar fajták közül, általában kitérő választ kap, merthogy a gazda - mint a szülő a gyermekeit -  mindegyiket szereti, mindegyik fajta másban tehetséges. Én viszont külső szemlélőként lehetek részrehajló, így könnyebb is választanom. Többször volt szerencsém a budaörsi pincében széles merítést kóstolni a régi magyar fajták boraiból, de már első alkalommal is a laska volt az, amelyik leginkább szívemhez nőtt (na jó, meg a tihanyi kék). Szentesi József szerint a laskában hatalmas potenciál van, bármelyik világfajtával felvehetné a versenyt, igazi sztárjelölt lehet a régi magyar fajták között. A laska apró fürtű szőlő, hozamkorlátozással szépen beérik, szüretkor jellemzően magas savakkal érkezik a pincébe. A régi források szerint még Stíriában is "megaszik", ami valószínűleg azt jelenti, hogy természetes édes bort készítettek belőle. Bora sötétebb színű, intenzív gyümölcs aromáit határozott fűszeresség kíséri. Feszes, de kezdetben markáns savai szépen besimulnak, ahogy a tanninjai is integráltak, hosszú érlelésre is alkalmas lehet, szerkezete bordeaux-i borokat is idézhet. Egyelőre annyira kis mennyiség terem a fajtából, hogy a világuralmi tervekre még legjobb esetben is sokat kell várni, de addig is örülhetünk, hogy Szentesi Józsefnek köszönhetően megkóstolhatjuk ennek a különleges fajtának a borait, és reméljük, hamarosan mások is meg tudják mutatni a laskából készült saját borukat. Aspiránsok már vannak...

A szeptember eleji badacsonyi hétvége egy kisebb kitérővel indult, mégpedig a Káli-medencébe, konkrétabban Köveskálra, a Pálffy Pince teraszára. Sajnos nagyon régen jártam a Káli-medencében, bár minden évben eszembe jut, hogy milyen jó lenne itt eltölteni néhány nyugodt napot. Talán majd jövőre... Egy káli hangulatból és borozásból szerencsére azért most is kijutott, még akkor is, ha csak röpke egy órát töltöttem a lemenő nap fényében fürdő borteraszon.

Az Egri Borműhelyt alapítói 2016-ban hozták létre azzal a céllal, hogy közösen gondolkodva és együttműködve érjenek el eredményeket a borvidék ismertségének növelésében, a borkínálat továbbfejlesztése, a meglévő márkák pontosítása, az egri bikavér megerősítése, az egri csillag piaci megszilárdítását, a Szépasszony-völgy újradefiniálását, az egységes Egri Borvidéki Palack bevezetése, valamint a fiatal fogyasztók elérése útján.
2018-ban a tagok egyesülették alakultak és elindították a szakmai kommunikációt. 2019-ben Eger város támogatásával létrehozták az Egri Borvidéki Palackot, egy régi - az 1930-as években már használt -, szinte elfeledett egri boros üveg alapján, a palackon az "Eger 1552" felirattal az egri vár ostromának is emléket állítva.
Az Egri Borműhely tagjai: Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok, Eszterházy Károly Egyetem, Gál Tibor Pincészet, Juhász Testvérek Pincészete, Kovács Nimród Winery, Ostoros Családi Pincészet, Petrény Winery, St. Andrea Szőlőbirtok, Thummerer Pincészet és Szőlőbirtok, Tóth Ferenc Pincészet.

A közös munka azóta sem állt, így az Egri Borműhely tagjai augusztus végén Budapestre érkeztek, hogy a High Note SkyBar impozáns kilátást kínáló tetőteraszán mutassák be boraikat a nagyközönségnek. A hangsúly természetesen a bikavéreken és az egri csillagokon volt, de pezsgők és a fajtaborok is előfordultak a standokon.

Utolsó előtti részéhez érkezik a "Badacsonyi nyár" sorozat, amely tulajdonképpen már így is ráadásnak tekinthető, hiszen az alábbi pince meglátogatására már szeptember elején került sor. Egyrészt régi adósságomat törlesztettem, hiszen Váli Péterékkel és boraikkal sokszor találkoztam már, de sosem jártam a badacsonyörsi birtokon. Másrészt viszont a látogatásra egy legénybúcsú programpontjaként került sor, ennek köszönhetően értelemszerűen nem volt helye elmélyült kóstolásnak. Úgyhogy egyrészt biztosan vissza kell térnem ide egy "szakmaibb" hangulatú vizitre, másrészt így most csak rövidke kóstolójegyzetek és zárójeles pontszámok következnek.

Az idei portói kiruccanásról szóló első cikkben a pincelátogatásokról és az ott kóstolt portói borokról írtam, most rövidke vegyesfelvágott következik, a többi helyszínen összegyűlt jegyzetekből.

Bár szükségszerűen törekszem arra, hogy a lehető legszélesebb spektrumot fedjem le a hegyaljai borászatok ismeretének tekintetében, megkockáztatom, hogy ez az első Hímesudvar-bor, amellyel az elmúlt tíz évben bármilyen kontextusban is dolgom akadt. Miközben furmintfan, blogunk termékeny társszerzője júniusban helyi látogatást is eszközölt, nekem csupán egy palack ajándékédesre futotta, amellyel módfelett elégedett is voltam a közelmúltban, amikor hosszas várakozás után végre eltávolítottam a palack nyakából a dugót. Csalódás- és bonyolításmentes édes élményt vártam, és ezúttal szerencsére kaptam is.

Ebben a posztban találkozik a Spanyolország fehérben sorozat a különböző országok sauvignon blanc-jait vizsgálgatóval. Spanyolország sem a sauvignon blanc-ról lett híres, de több borvidéken is foglalkoznak a fajtával, és akadnak egészen ambiciózus tételek is. Négy spanyol sauvignon blanc került a górcső alá, különböző borvidékekről, három évjáratból.

A Villa Tolnay Tenger viszonylag új jövevény a családban a pince bor-portfóliójának és arculatának megújulásával érkezett. 2017ből debütált, ez tehát a második évjárat. Nekem már az első is nagy kedvencem volt, percig nem volt kérdés, hogy megkóstolom majd a 2018-as kiadást is, de a tapasztalataim azt súgták, hogy nem kell kapkodni a fogyasztással, így most nagyjából egy évvel a piacra kerülése után bontottam ki a palackomat.

Újra három hoztam három bort, három neves osztrák pincészet, három borvidék, három különböző borászat és borstílus.