A Borrajongó

Érett szépségek - Egy pár Gizella hárslevelű

2022. február 28. 06:00 - furmintfan

Furmint Február végére két Gizella Hárslevelűt hoztam régebbi évjáratokból. Eredetileg egy Barát Hárslevelű vertikálisra terveztem félre tenni az utolsó 2018-as palackomat, de készletrendezgetés közben realizáltam, hogy a korábbi évjáratokat már kivégeztem. A 2015-ös Szent Tamás Hárslevelűből szintén az utolsó palackom került elő a "leltárkészítés" közben. Ha már az eredeti terv úgyis kudarcba fulladt és véletlen így összehozta a két üveget, úgy éreztem felesleges tovább várni, és felbontom őket együtt.
A hárslevelű érlelhetősége - ahogy a furminté is - gyakran vita tárgya, pozitív példákat éppúgy találni, mint negatívakat. Szerencsére ezzel a két Gizella borral az égvilágon semmi gond nem volt, a páros mindkét tagja gyönyörűen muzsikált három napon keresztül.

gizellaharsleveluk.jpg

Két teljesen eltérő karakterű borról van szó, más a termőhely, más az évjárat, más a készítési eljárás és eltérő a koruk is, végeredményben pedig a hárslevelű két különböző profilját mutatják be. A tarcali Barát a buja, behízelgő, gömbölyű oldal, a fajta mosolygós, kedves arca. A mádi Szent Tamás masszív, markáns, szikár jelenség, a hárslevelű - ritkábban látott komolyabb, szigorúbb arca. Mindkét bor kihozta a maximumot a lehetőségeiből, az érlelés jelenlegi formájukban remekül áll nekik. A teljesebb kép kedvéért visszakerestem a korábbi jegyzeteket is a két borról, azokat is közzéteszem.

 

Gizella Pince Barát Hárslevelű 2018
Vonzó áradóan buja illatában érett trópusi és sárga húsú gyümölcsök, sárga húsú őszibarack, mangó, virágpor, méz, gyömbér járnak körtáncot. Eleinte enyhe petrolosság is érezhető, ez harmadik napra már inkább határozottabb érési aromákba megy át. A 8 grammnyi maradékcukor hatása határozottan érezhető, a bor szinte már félszáraznak tűnik, de a lendületes, csiszolt savak szépen egyenesben tartják. A példás sav-cukor játék és egyensúly riesling-eket idéz, az aromatika viszont abszolúte hárslevelűt. A korty húsos, a finom édesség még jobban kiemeli a gazdag gyümölcsösséget, amelyet mangó, sárga húsú őszibarack, mandarin, narancs képvisel és finom mézesség, árnyalatnyi gyömbér kísér. Ugyan csak 20%-ban látott hordót, de így sem egy pehelysúlyú balerina, inkább egy gömbölyded dáma. Abban az ideális korban sikerült elkapni, amikor a kezdődő érési jegyek még hozzátesznek a komplexitáshoz, de a hangsúly még a harsogó gyümölcsösségen van. 7p

2020. január
A Barát Hárslevelű 2018 mintha kezdene magára szedni egy kis palackbukét, de továbbra is nagyon zamatos, húsos, szerethető, ízében narancs, sárga húsú gyümölcsök és egy kis érett egres. 6p+

2019. december
Fokozatosan erősödő, közepes intenzitású illatában citrusok, körte, őszibarack, fehér virágok. Szájban intenzívebben jönnek a gyümölcsös ízek, a bor légies, lendületes, elegáns, savai nem túlzóak, a kevés maradékcukorral együtt játékos, üdítő összhatást érnek el. Citrusok, lime, őszibarack, körte, kevés zöldfűszer, a hordót jóformán nem is lehet érezni. 6p+

2019. július
Buja és áradó illat, zöldalmával, citrusokkal, trópusi gyümölcsökkel, körtével, pici bodzával, összességében egy kis sauvignon blanc-os utánérzéssel. A korty lédús, lendületes, tele citrusokkal, lime-mal, zöldalmával, trópusi gyümölcsökkel, pici maradékcukorral lekerekítve, kevés édesfűszerrel és vaníliával megbolondítva. Nagyon szerethető bor. 7p-

2019. május
Intenzív illata eleinte sauvignon blanc-os jellegű (meleg évjáratból, löszös talajról származó tokaji hársaknál gyakran tapasztalni ilyesmit), citrusos, zöldalmás, lime-os, zöldfűszeres. Idővel - főleg másnapra - az illat őszibarackossá szelídül. A korty vibrálóan intenzív, lendületes, az élénk savakhoz pici maradékcukor is társul (mindkettőből többet kapunk, mint a furmintnál), hordót nem is érezni. Különféle citrusok, zöldalma, őszibarack, lime, halvány trópusi gyümölcsös színezet és leheletnyi sósság a fő díszítőjegyek. 7p-

2018. október (minta)
Trópusi gyümölcsök, narancs, grapefruit, mandarin, őszibarack, kerek korty, enyhe édességérzet.

 

Gizella Pince Szent Tamás Hárslevelű 2015
Visszafogottabb, távolságtartóbb, mint a Barát. Érett fehér húsú gyümölcsök, körtekompót, fehér őszibarack, édesfűszerek - szegfűszeg, szegfűbors, vanília - határozza meg az illatot. Első nap enyhe füstösség, másnap halványan füstölt sonka, harmadnap inkább egy kis keleti fűszer - kurkuma és borsfélék - árnyalják a képet. Masszív, erőteljes felépítésű bor. A tágas és szélesen ölelő kortyot stabil savak és határozott hordó fogják keretbe, a textúra enyhén olajos, az alkohol picikét melegít a végén. A szikár savgerinc szilárdan tart, nincsenek üresjáratok a kortyban, még ha nem is tökéletesen fókuszált. Érett és kompótos állagúba hajló körte, barackfélék, édesfűszerek, egy kevés sós mogyoró, halvány sósság határozza meg az ízvilágot, enyhe füstös jegyek még itt-ott feltűnnek, érezhető, hogy ekkortájt erősebb hordózást kaptak a Gizella borok, mint manapság. 7p

2020. december
Citromtorta, őszibarack érett és befőtt formában, édesfűszerek a háttérben, szépen érő illatot mutat. A finoman krémes korty meleg hangulatot áraszt, széles savakkal operál, a hordó alapvetően jól integrált, a korty végén egy kis melegséget ad az alkohol. Narancs, őszibarack, körte, halvány sósság, szegfűbors, vanília. Kicsit talán rövidebben tart a lecsengés a vártnál, leginkább itt érezhető az érettség. 6p+

2019. szeptember
Az illat itt hűvösebb, mérsékeltebb, körte, fehér őszibarack, édes citrusok, szegfűszeg színezik. A bor tömörebb, szikárabb, mint a Balassa Betsek, savai feszesek, de sima tapintásúak, jó tartást, stabil vázat adnak a kortynak. Citrusok, körte, őszibarack, kevés alma és birs, szegfűszeg és szegfűbors adják a díszítést. Az áradó, buja Balassa mellett ez kicsit szigorúbb arcát mutatja a mádi dűlők és a fajta találkozásának, de ezzel együtt szinte ugyanannyira tetszett. 7p

2016. augusztus
Gazdag fűszeresség árad a pohárból: keleti fűszerek, szegfűszeg, szegfűbors, vanília, édes gyümölcsök, elsősorban ananász kíséretében. Masszív, erőteljes felépítésű bor, a már megszokott határozott, de minőségi hordóhasználattal, a korábbi évjáratokhoz képest alacsonyabb alkohollal. Szájban is az összetett fűszeresség, ananász és citrusok dominálják az aromatikát. 7p

2016. június
Hűvös karakter, menta, citrusok, lime, körte, finom fűszeresség, egy csipet só. Erőteljes, mégis elegáns, remek arányokkal (az utóbbi évekhez képest az alkohol is alacsonyabb), most még kicsit nehezen megközelíthető, zárkózott, de határozottan ígéretes.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr517647272

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása