Nem volt sok időm kipihenni az ünnepeket és a decemberi összejöveteleket, rögtön január második napján egy újabb komoly borsoron verekedhettem végig magamat. Kedves barátom és gimnáziumi osztálytársam szintén tavaly év végén töltötte be a negyvenet és hozzám hasonlóan ő is egy régóta tartogatott palackokból álló sort varázsolt az ünnepi asztalra. Többségében magyar borokból állt össze a mezőny, leginkább a Badacsony-Tokaj-Villány háromszög mentén; ráadásként azért két külföldi vörös is becsúszott közben. A tételek átlagéletkora itt is 10 év körül mozgott, de szerencsénkre a palackok legnagyobb része bőven élvezhető állapotban volt és 1-2 elöregedett bort leszámítva izgalmas válogatást kóstoltunk.

Ismét egy négykezes jegyzet következik, ezúttal a Badacsony New Yorkban-ról. Én első bálozóként vettem rajta részt , de a nemrégiben a borrajongó csapat alfahím státuszba kerülő nem kicsit grafomán tagja, Furmintfan természetesen már évek óta szorgosan készíti a historikus jegyzeteit: 2014, 2015 és 2016. Én 3-3 fehér és vörös kedvencet emelnék ki, a dupla akkora májkapacitású szerzőtársam kétszeres szorzóval iszik és ír. Nekem 2 dolog miatt is hasonlít a Badacsonyi borvidék a Tokajira, egyfelől sajnos a megítélésében nem a szuper kis-középpincék a meghatározóak, hanem csakúgy mint amott a Kerház, emitt a Vargabor repíti szét az országban a hírét a vidéknek. Másfelől manapság már nem a borvidék névadója a referencia (Hegyaljával kapcsolatban is sokaknak lehet, hogy Mád, Tarcal, vagy Tállya jobban csengő hívószó már Tokajnál), az ikonikus borok leginkább a Szent György-hegyről vagy akár a Csobáncról jönnek.

Az először három éve megrendezett Vörös Balaton igyekszik megtörni azt a berögzült axiómát, amely szerint a Balaton=fehérbor. Holott a régióban a kék szőlőnek fontos szerepe volt a korábbi évszázadokban, a jelenlegi (vagy talán inkább az 1-2 évtizeddel ezelőttig fennálló) állapot egyrészt a filoxéravész, másrészt a kommunista tervgazdaság eredménye. Szerencsére egyre több borászat és borkedvelő fedezi fel a tó környéki vörösborokban rejlő lehetőségeket, és ennek demonstrálására a Vörös Balaton kiváló rendezvény. A Jásdi Borterasz ideális helyszínként funkcionál, pont annyi borászt és vendéget tud befogadni, amennyi még komolyabb tömegjelenetek előidézése nélkül képes kóstolni (legalábbis a délutáni órákban még így volt, a végére nem maradtam), a szép időben pedig még a teraszon is lehet egyet szippantani a friss téli levegőből és megcsodálni a kilátást a csopaki szőlőkre.
 

Nagy örömmel vettem tudomásul, hogy a Budapesten már többször is megrendezett, de általam sajnos mindig kihagyott Terra Hungarica Borszalon ezúttal Szegeden fog debütálni. Nagy „segítség” ez nekem, elvégre mostanában nem vagyok túl mobilis az ilyen rendezvényeket tekintve. Feltehetőleg ugyan Budapesten nagyobb teljességgel jelennek meg a mozgalom résztvevői egy ilyen eseményen, de panaszra semmi ok, ígéretes volt így is a lista.

Először úgy terveztem, hogy a fehéreken megyek végig, azután a vöröseken, végére pedig hagyom az édeseket. Végül eléggé össze-vissza kóstoltam, ide-oda csapongva. A jegyzet tehát nem feltétlen időrendi sorrendben mutatja majd be a kóstolt borokat, hanem termelőnként csokorba szedve, gyakran emlékezetből, mert hát volt nálam füzet, toll, de elég rapszodikusan használtam. :)

A legjobban tetsző tételeket aláhúztam.