A Borrajongó

Magyar tenger, burgundi köntös - Villa Tolnay Tenger Cuvée 2018

2021. augusztus 18. 06:00 - furmintfan

A Villa Tolnay Tenger viszonylag új jövevény a családban a pince bor-portfóliójának és arculatának megújulásával érkezett. 2017ből debütált, ez tehát a második évjárat. Nekem már az első is nagy kedvencem volt, percig nem volt kérdés, hogy megkóstolom majd a 2018-as kiadást is, de a tapasztalataim azt súgták, hogy nem kell kapkodni a fogyasztással, így most nagyjából egy évvel a piacra kerülése után bontottam ki a palackomat.

villatolnaytenger2018.jpg

A Tenger két csillagos bor a Villa Tolnay rendszerében, azaz az egy csillagos (ex-Tavasz) alapborok és a három csillagos borok csúcs dűlős borok közé lőtték be, de stílusban inkább utóbbiakhoz áll közelebb. A fantázianév leginkább a Pannon-tengerre reflektál, de persze akár a magyar tengerre is lehet asszociálni, ha úgy tetszik. A Tenger alap gondolata egy olyan bor és folyamat volt a pincénél, amiben kapcsolódik a modern borstílus a régi helyi tradíciókkal. Azt már csak én teszem hozzá, hogy a bevallottan Burgundia-rajongó Phillip Oser és Nagy László egy kis burgundiai hangulatot is csempészett a borba.

Villa Tolnay Tenger Fehér Cuvée 2018
A házasítás fele chardonnay, a másik fele olaszrizling, rajnai rizling és zöldveltelini nagyjából egyenlő arányban, francia és osztrák hordókban erjesztve.
Érdemes neki időt hagyni a pohárban, és a szokásosnál picit magasabb hőmérsékleten fogyasztani, mert eleinte kicsit zárkózott és visszafogott, másnapra nyílt ki igazán. Érett fehér és sárga húsú gyümölcsök mellett minőségi hordó és enyhe tűzköves illat gondoskodik a bor illatában a burgundi hangulatról. A fajták közül a bor jellegét leginkább a chardonnay határozza meg, a többi fajta talán kicsit áramvonalasabbá teszi a házasítást. A bor éppen közepes testű, remek savak gondoskodnak a lendületről, finom krémesség a textúráról, mindezt határozott, de átlagon felüli és ésszel használt hordó fogja keretbe. Kicsit talán karcsúbbnak és szellősebbnek, ezzel talán elegánsabbnak is tűnik, mint a 2017-es előd volt, de ezt már inkább csak emlékeimre hagyatkozva, félig zárójelben jegyzem meg. A korty jól kitöltött, de nem vastag, őszibarack, alma, édes citrusok, narancs, mellettük enyhén sós kíséret, finom édeskés fűszeresség, pici vanília, kesudió és mogyoró. Szép bor, és ha teljesen megemészti a hordót, talán még jobb is lesz. 6p+ (4750 Ft - Bortársaság)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr3116658660

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása