Biztosan említettem már, hogy a kettőezer-tízes személyes etalon be- és felfutása óta évről-évre következetesen elfogyasztok legalább egy palackot a Somlói Apátsági Pince aktuális traminijéből. A tavaly megénekelt tizenkettes erényei ellenére sem tudott minden tekintetben a kedvemben járni, úgyhogy nem kisebb feladatot bíztam az évjáratcserélt eresztésre, minthogy kompenzálja vissza a múlt korrekt, de rögös nyomait. Meggyőződésem, hogy borvidéki karakter által arculatilag egyedire dolgozott világfajtát nem szükséges külhoni társaihoz mérni. És nemcsak azért, mert a Somló-Elzász párbaj várhatóan vereséggel zárulna, hanem azért, mert szerepkörileg másra hivatottak. A somlói traminitől világhírt hiába várunk, a terméket szinte kizárólag hazai szájak és májak szívják magukba, így a cél sokkal inkább ennek a nem túl széles fogyasztói körnek a kiszolgálása. Mivel szűkebben véve én is ide tartozok, örömmel jegyzem meg, hogy ’13 kompenzálta ’12 közép-gyengeségeit. Visszaállt a rend, és ezzel a finomhangolt stílussal még az sem kizárt, hogy szélesebben talál majd értő és megértő fülekre a bor.

Annyi történt ugyanis, hogy az elődből hiányzó, még éppen vonzó izomerőt a váltóévjárat sikeresen belepumpálta a végeredménybe, de ez nem a maximálisan elérhető fogyasztási lendület kárára történt. Orrban megtartotta a fajtától (el)várt törékeny fűszerességet a trópusi gyümölcsökre építkező, nyomokban citrusféléket is tartalmazó alap mellett, így tartva tisztes távolságot bárminemű közhelyességtől. A korty ügyesen bekalibrálódott középnehézre: az érzetileg félszáraznyi cukrot pont elegendő mennyiségű sav kerekíti, gyümölcs és tartalom vonatkozásában aligha fogalmazható meg kifogás. Tiszta, lendületes, tartalma ellenére is simán iható tramini született. Kizárólag rajtam kívülálló okok miatt nem fogyott el aznaposan az egész. Valahol a 6 pontos szegmens legtetejére helyezném el pontszámilag. (3500 Ft, pincearon.hu)

A fotót innen emeltem el.