A Borrajongó

KisBécs portfólió bemutató 2025 tavasz I. - Gizella Pince, Veralda, osztrák egyveleg

2025. április 09. 06:00 - furmintfan

A tavasszal együtt beköszöntött a borkereskedők által szervezett portfólió bemutatók időszaka is, egymást érik az ilyen jellegű rendezvények. Kettőnél többre valószínűleg idén sem jutok el, de legalább egyre már biztosan sikerült: március elején a KisBécs kóstolóján eltöltöttem két-három órát.
A KisBécs-Colorwines a választék gerincét adó osztrák borok mellett egy ideje már magyar, horvát, szerb, szlovén és szlovák pincészetektől is forgalmaz tételeket, így egy átfogó képet lehet alkotni a Kárpát-medence borászatáról.
A szokásoknak megfelelően néhány borász személyesen is tiszteletét tette a rendezvényen és tőlük, velük szélesebb merítést is lehetett kóstolni. Ausztriából a Malat, Tement és Gsellmann pincészetek, Szlovákiából a Csernus Pincészet, Szlovéniából a Dveri-Pax, Horvátoszágból a Veralda, hazánkból pedig a Gizella Pince képviseltette magát a kóstolón.

kisbecs202503.jpg

(A vendég borászok és a Color vidám csapata)

Már önmagában a terjedelmes Tement és a Malat szortiment végigkóstolása beillett volna egy egész délutános programnak, de velük majd a következő posztban foglalkozom. Rajtuk kívül még két másik pince standjánál jártam, a maradék időben pedig a vegyes osztrák felhozatalból kóstoltam vagy két tucat bort. Most az ezekről készült rövidke jegyzetek következnek.

Gizella Pince
A tokaji Gizella Pincét szerintem már senkinek nem kell bemutatni itt a blogon. Szilágyi László is a KisBécs portfólióbemutató vendége volt, a 2024-es Gizella Gizella mellé két 2023-as dűlős bort és két különböző évjáratú édes szamorodnit hozott magával.

kisbecsgizella.jpgGizella Pince Gizella 2024
Egy kicsi sauvignon blanc-os beütése is van az illatnak, citrusok, zöldalma, körte és sárga húsú gyümölcsök keverednek benne. Kóstolva kerek, nagyon zamatos és intenzív, finom savakkal. Csupa gyümölcs, ízben is jönnek a citrusok, déligyümölcsök, zöldalmás, körtés, őszibarackos aromák. 7p-

Gizella Pince Barát Hárslevelű 2023
Szépen hozza a dűlő hárslevelűire jellemző érett sárga húsú gyümölcsös, trópusias aromákat, egy pici édesfűszerrel megfejelve. Légiesen könnyed, mégis tartalmas bor, kerek savakkal, visszafogott hordóval. A lédús kortyban édes citrusok, sárga húsú trópusi gyümölcsök és barackfélék, leheletnyi vanília és méz. 7p

Gizella Pince Szil-völgy Furmint-Hárslevelű 2023
Kicsit visszafogottabb a Barát után, fehér húsú gyümölcsök és pici zöldfűszer színezi. Egy kicsit teltebb, tömörebb anyag, széles savakkal, mértéktartó hordóhasználattal. Fehér húsú gyümölcsök, alma, körte, őszibarack, diszkrét édeskés fűszeresség adják az aromákat. 7p-

Gizella Pince Szamorodni 2022
55% furmint és 45% hárslevelű, 155 g/l maradékcukor, 7,7, g/l sav, 11% alkohol. A forró évjáratnak megfelelően melegséget sugároz, sok trópusi gyümölcs, sárgabarack, pici méz, édesfűszer  és selyemcukor. Alakítja az illatot és az ízvilágot egyaránt. Az utána következő 2017-eshez képest kicsivel szellősebbnek tűnik a szerkezet. 7p+

Gizella Pince Szamorodni 2017
45% furmint, 45% hárslevelű, 10% sárgamuskotály, 143,5 g/l maradékcukor, 7,8 g/l sav, 11% alkohol. Nagyon összetett és gazdag, egy kicsivel teltebb, koncentráltabb, tömörebb, mint a 2022-es, pedig nagyon hasonló az analitika. Sárgabarack, mangó, trópusi gyümölcsök, pici édesfűszer, vanília dominál illatban és ízben egyaránt. 8p

 

Veralda
A horvát Veralda az Isztriai-félsziget északi részén található, a tulajdonos Visintin család 1938-ban 4 hektár földön kezdte a gazdálkodást, idővel szőlőművelésre és olívaolaj készítésre specializálódtak. A szőlőben elsősorban a helyi fajtákra - malvazija, teran, refosc - fókuszálnak és organikusan művelik az ültetvényeket, 26 hektáron, 6 különböző dűlőben. A pezsgők is fontos részét képezik a választéknak, ráadásul ezeknek a készítéséhez is a helyi fajtákat használják.

kisbecsveralda.jpgVeralda Xtrian Rosé Brut 2024
Halvány szín, fiatalos illat fogad, őszibarackkal, fehér húsú gyümölcsökkel. Ízben már egy kis cseresznye, eper és édes citrus is megjelenik. A habzás nem különösebben intenzív vagy tartós. 6p-

Veralda Blanc de Blancs Brut 2019
100% malvasia-ból készült. Az aromatikában már tetten érhető az érleltség is, az almás, körtés, őszibarackos aromák mellett. Élénk sav és intenzív habzás, apró buborékok. 6p

Veralda Blanc de Noirs Brut 2020
100% refosc, az alapbor 5%-a hordóban is járt. Az illat aránylag neutrális, ízben fehér húsú gyümölcsök, enyhe élesztős jegyek jelentkeznek. A előző pezsgők után ez teltebb, szélesebb, kis krémesség is kerekíti. 6p

Veralda Rosé Brut Nature 2019
100% refosc ez is. Egy pici érlelt jellege már ennek is van, például diós, kenyérhéjas jegyek formájában, érett alma a vezető aroma jegy, kevésbé idéz piros gyümölcsöket. Ez is egy kerekebb, teltebb tétel, visszafogottabb buborékokkal. 5p+

Veralda Xtriana Rosé Brut 2019
100% refosc. Ez meglepően frissebb gyümölcsösséget hoz, érett cseresznyével, meggyel, brióssal. Erősebb gyöngyözés, tartósabb buborékok, kerek sav jellemzi, a dosage behízelgőbbé teszi. 6p

Veralda Xtriana Malvazija 2023
Körte, őszibarack és egy kis sárga húsú gyümölcs jellemzi az illatot, ízben is ezt a vonalat viszi tovább. Kerek, zamatos bor, pici maradékcukor teszi behízelgőbbé, majd frissítően fanyar a lecsengés a korty végén. Üde, fiatalos tétel. 6p

Veralda Castagnari Malvazija 2021
Dűlőszelektált malvasia. Ez már egy fejlettebb aromatikát mutat, érett körte, őszibarack, enyhe fűszeresség a fő díszítő jegyek. A szerkezet arányos, a korty jól kitöltött, pici kesernyével zár. 6p+

Veralda Dorata Malvazija 2019
Az alapanyagot rövid ideig áztatták, és hordóban is járt a bor. Vanília, édesfűszerek, érett sárga húsú gyümölcsök elegyednek illatában. A korty kerek, krémes, de egy kis cseresség is érezhető. Ízében szintén érett sárga húsú gyümölcsöket, barackféléket, vaníliát idéz. 6p+

Veralda Ambar Malvazija 2021
Narancsbor, két hétig áztatták az alapanyagot. Érett gyümölcsök, narancs, narancshéj, pici édesfűszer jelentkezik illatában. Széles sav, némi cseresség érezhető a kortyban, a gyümölcsösség már kicsit tompa, édesfűszerek, szegfűszeg, narancshéj és egy kis gyökérzöldség is felvillan ízben. 6p

Veralda San Giovanni 2022
85% refosc, 15% teran. Érett erdei gyümölcsök uralják az aromatikát, nagyon vonzó és jól iható a bor. A korty könnyed, gördülékeny, finom sav, bársonyos tannin keretezi és minimális édességérzet szövi át. 6p-

Veralda Refosc 2021
Pici bőrrel nyit az illat, de jönnek érett gyümölcsök is. A korty sűrű és krémes, kerekebb és lágyabb érzetű savakra támaszkodik, bársonyos tanninnal, kellemes textúrával. Érett meggy, fekete faeper és erdei gyümölcsök adják az aromákat, enyhe sós aláfestéssel. 6p

Veralda Xtrian Refosc 2020
Mély, melegséget sugárzó illatában érett szilva, sötét bogyós gyümölcsök, kis fűszer érkezik. A korty telt, krémes, széles sav és omlós, de mégis kissé fogós tannin tartozik hozzá. Érett meggy, szilva, erdei gyümölcsök, enyhe fűszeresség és étcsoki alkotja az ízprofilt. 6p+

 

Vegyes
Négy pincészet szortimentjének végigkóstolása mellett egyértelmű volt, hogy a többi stand kínálatából csak szemezgetni fogok. Természetesen a grüner veltlinerek és a riesling-ek nem maradhattak ki, majd egy rosé-s átvezetés után néhány pinot noir, valamint két-két St. Laurent és kékfrankos fért bele az időmbe. Részrehajló módon leginkább a számomra kedves pincék borai közül válogattam, így viszont nagy meglepetések nem értek.

kisbecs202503_01.jpgBründlmayer Terrassen Grüner Veltliner 2023 Kamptal
A visszafogott, fehér húsú gyümölcsös illatba pici termálvíz is vegyül, kóstolva fűszerek csatlakoznak. Könnyedre hangolt, dinamikus, görüldékeny bor. 6p-

kisbecs202503_02.jpgBirgit Eichinger Strass Grüner Veltliner 2023 Kamptal
Szép illat: fehér húsú gyümölcsök, őszibarack, fehér virágok. Kóstolva lendületes és elegáns, citrusok, körte, alma, fehér húsú őszibarack és friss citromhéj díszíti. 6p+

kisbecs202503_03.jpgF.X. Pichler Klostersatz Grüner Veltliner 2022 Wachau
Az illat mértéktartó, egy kis zöldfűszer, fehér húsú gyümölcs és minimális fehérbors jelenik meg benne. Karcsú testű, elegáns kivitelezésű bor. Ízében zöldalma, citrusok, cukorka, zöldfűszerek, pici bors és a zárásban almahéjas fanyarság. 7p-

kisbecs202503_05.jpgDomäne Wachau Achleiten Grüner Veltliner Smaragd 2022 Wachau
Fehér húsú gyümölcsök és fűszerek érkeznek illatában, ízében gazdagabb, édesre érett körte és alma, egy kevés ananász, őszibarack, finom fűszeresség kíséretében. Kerek, tartalmas anyag, az eddig kóstolt boroknál testesebb. 7p

kisbecs202503_04.jpgHuber Berg Grüner Veltliner 2022 Traisental
Érett sárga húsú gyümölcsök, sárgabarack, mangó, egyedi fűszeresség díszítik az illatot. A korty telt, széles savak dolgoznak alá. A hordó aránylag határozott, de nem ül rá a gyümölcsösségre, az alkohol picikét melegíti a korty végét. Sárga húsú gyümölcsök és izgalmas fűszeresség elegyedik ízében. 7p

kisbecs202503_06.jpgBirgit Eichinger Lamm Grüner Veltliner 2021 Kamptal
Érett fehér és sárga húsú gyümölcsök, barackfélék dominálnak illatában. Finom textúra, csiszolt savak és pici maradékcukor összjátéka fogad szájban. Ízében őszibarack, mandarin, finom déligyümölcsös, fűszeres érintés. 7p

kisbecs202503_07.jpgBirgit Eichinger Strass Riesling 2023 Kamptal
Fehér húsú gyümölcsöket, őszibarackot és édes citrusokat, mandarint idéz az aromatika, szájban sokkal intenzívebbnek mutatkozik, mint a orrban. Karcsú, feszes, pici cukor ellensúlyozza a savakat. 6p+

kisbecs202503_08.jpgHuber Terrassen Riesling 2022 Traisental
A fehér húsú gyümölcsök és citrusok mellett éppen csak kezdődő palackbukét is lehet már érezni illatban. A savak jó tartást adnak és szépen lekerekítettek. Ízben először érett citrusokat, majd fehér húsú gyümölcsöket mutat. 6p

kisbecs202503_09.jpgDomäne Wachau Singerriedel Riesling Smaragd 2022 Wachau
Virágok, sárga húsú gyümölcsök, barackfélék és némi déligyümölcs jelenik meg illatában. Kóstolva egyszerre feszes és légiesen elegáns. Édes citrusok, mandarin, őszibarack és alma vezet ízben. 7p

kisbecs202503_10.jpgHuber Berg Riesling 2021 Traisental
Az érett fehér húsú gyümölcsök mellett megjelenik a hordó fűszeressége is a szépen fejlett illatban. Telt, tartalmas anyag, széles savakkal, enyhe krémes érzettel, picike maradékcukorral. Édesre érett alma, őszibarack, körte, enyhe édesfűszeres, sós kíséret alkotja az ízképet.  7p

kisbecs202503_11.jpgBründlmayer Steinmassl Riesling 2020 Kamptal
Fejlett illat, citrusokkal, kezdődő palackbukéval. A magas sav feszes, szikár megjelenést biztosít a bornak, a korty magja tömör. Citrusok dominálnak ízében, egy kevés fehér húsú gyümölccsel, kezdődő érési aromákkal. 7p-

kisbecs202503_12.jpgBirgit Eichinger Heiligenstein Riesling 2020
Érett őszibarack és alma uralja a illatot, ízben ez citrusokkal, leheletnyi vaníliával egészül ki. Elegáns, lendületes bor, az élénk savak minimális szárító érzést is kölcsönöznek a korty végének. 7p

kisbecs202503_13.jpgF.X. Pichler Burgstall Riesling 2022 Wachau
Őszibarack, sárga húsú gyümölcsök, édes citrusok viszik a prímet illatban. Tartalmas, jó felépítésű bor, szép egyensúllyal. Fehér és sárga húsú gyümölcsök, őszibarack, narancs, mandarin a fő díszítő jegyek. 7p

kisbecs202503_14.jpgUmathum Rosa 2023 Burgenland
Komoly, jól strukturált rosé, kellően élénk sav, pici cseresség és az átlagnál komolyabb beltartalom jellemzi. Piros gyümölcsök, meggy, cseresznye, eper adják az aromákat illatban és ízben is. 6p-

kisbecs202503_16.jpgFeiler-Artinger Pinot Noir 2022 Burgenland
Érett piros bogyósokat, cseresznyét, szamócát, málnát mutat az illat. Nagyon könnyű, légies bor, finom szövésű szerkezettel. A piros gyümölcsök uralják az ízprofilt is, diszkrét fűszerességgel, a korty végén pici marcipános édességgel. 6p

kisbecs202503_15.jpgJohanneshof-Reinisch Pinot Noir 2022 Thermenregion
Mértéktartó illatában piros bogyós gyümölcsök és pici fűszer elegyedik. Közepesnél könnyedebb, karcsú bor, a gyümölcsök kicsit visszafogottabbak, piros ribizli és vörös áfonya formájában jelennek meg, enyhe zöldfűszeres, dohányos kísérettel. 6p

kisbecs202503_17.jpgVerus Pinot Noir 2019 Štajerska Slovenija
Fejlett illat, halványuló gyümölcsösséggel, érési aromákkal. Nagyon könnyű, szellős, ízében eper, csereszne, enyhe fűszeresség és érési aromák. 5p+

kisbecs202503_19.jpgFeiler-Artinger Gertberg Pinot Noir 2018 Burgenland
Szépen fejlett illatában érett piros gyümölcsök, avar, fűszerek keverednek. A közepes testet kerek savak és bársonyos tannin keretezi. Érett piros gyümölcsök, egy kevés aszalt paradicsom, fűszerek adják az aromákat. 6p+

kisbecs202503_18.jpgJohanneshof-Reinisch Gumpoldskirchen Pinot Noir 2020 Thermenregion
Az illat már érettséget sugall és hűvösebb évjáratra utal a bor. Visszafogottan érett és aszalt piros gyümölcsök, földesség, zöldfűszerek, avar, minimális gyökérzöldség. Aránylag karcsú, tanninja picikét húz, van benne egy kis zöldesség. 6p-

kisbecs202503_20.jpgJohanneshof-Reinisch St. Laurent 2021 Thermenregion
Érett piros gyümölcsök, enyhe fűszeres, animális kíséret fogad illatban. Könnyed, ugyanakkor ehhez mérten arányos bor. Ízében meggy, erdei gyümölcsök, finom fűszeresség. 6p-

kisbecs202503_21.jpgJohanneshof-Reinisch Frauenfeld St. Laurent 2020 Thermenregion
Sokkal mélyebb, gazdagabb illat fogad: érett gyümölcsökkel, édesfűszerekkel és minimális animalitás itt is bevillan. A korty is sűrűbb. finoman krémes, kerek sav és omlós tannin keretezi. Érettt erdei gyümölcsök, szilva, fűszerek adják a díszítést, a háttérben minimális animalitás. 6p+

kisbecs202503_22.jpgPrieler Johanneshöhe Oggau Blaufränkisch 2020 Burgenland
Meggyes, málnás illat, enyhe fűszerességgel kísérve. Kóstolva remek savakat és finom textúraát kapunk a legfeljebb közepes test mellé. Érett piros gyümölcsök, meggy, málna, finom fűszeresség jellemzi az ízprofilt. 6p+

kisbecs202503_23.jpgPrieler Johanneshöhe Pratschweingarten Leithaberg Blaufränkisch 2019 Burgenland
Az illat egy kicsit visszafogottabb az előző bor után, meggyel, fűszerrel operál. Közepes test és zamatos, húsos korty jellemzi a bort, arányos szerkezettel. Ízében meggy, piros gyümölcsök, kellemes fűszeresség és enyhe meggymagos fanyarság. 7p-

 

A kóstolóra a KisBécs hívott meg, köszönet érte!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr9618827366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása