Egy fehér újbor már szerepelt idén a Borrajongón, ahogy egy Beaujolais Nouveau is. Most egy villányi vörös újborról lesz szó, a kategória talán legismertebb hazai képviselőjéről. A mára jól bejáratott Vylyan Bogyólé volt az első magyar újbor, amelynél a Beaujolais Nouveau-k esetében bevált szénsavmacerációs technológiát alkalmazták. Azóta hosszú idő telt el, az idei a Bogyólé huszadik évjárata. A recept azért nem volt teljesen adott, a borászat több szőlőfajtával is kísérletezett az évek során, de végül úgy találták, hogy az itthon rendelkezésre álló fajták közül a zweigelt a legalkalmasabb a bornál használt technológiához. (Nem kóstoltam minden évben a bort, de a 2023-as nekem is jobban bejött, mint néhány korábbi évjárat, amelyek kékfrankost vagy oportót is tartalmaztak.)
Az idei volt a Vylyan történetében az eddigi legkorábban elkezdett és befejezett szüret, ezzel bizonyosan nincsenek egyedül sem a borvidéken, sem az országban. A szőlő egész fürtben, zúzás és bogyózás nélkül került a tartályba, ahol 6 napos szénsavmacerációval a bogyón belül történt az erjedés, majd almasavbontás és készre kezelés után le is töltötték a palackokba a bort. Az idei Bogyólé címkéjét a jól bevált szokás szerint külön erre kiírt pályázaton győztesként kihirdetett Habony Ágota tervezte.

A hazai újborok esetén alapszabály, hogy ha a fehérek és rozék tengelyén mozgunk, akkor kevesebb kellemetlen meglepetés érhet bennünket, mint a vörösek esetében. Most viszont inkább kockáztattam, és elmerültem a villányi bozsolé-tengerben a műfaj két alapvetésének segítségével. Papírforma-szerű eredmény született.

Akkor most az lesz, hogy nekifutunk a blog történetének második tematikusan közszolgálati hetének. Az elmúlt időszakban ugyanis lenyeltünk pár palacknyi szezonálisan divatos újbort. Tettük mindezt egyrészt kíváncsiságból, másrészt pedig nem titkoltan az olvasói igények kiszolgálása érdekében is. Azt nem tudom, mennyire vált a pincék felé irányított elvárássá a műfaj művelése, de az kétségtelen, hogy a belföldi kínálat dinamikusan szélesedik. Jogos tehát a kérdés, mivel érdemes próbálkozni, és hogy van-e olyan versenyző, amelyre nem csalódás a többpalackos visszatérés sem. Én mindenesetre igyekeztem biztosra menni, ehhez pedig a kategória villányi klasszikusának másfél literét hívtam segítségül. Bejött.