A mai párost két spanyol syrah alkotja a 2020-as évjáratból. A fajta több spanyol borvidéken is jól érzi magát, talán gyakrabban landol házasításokban, mint amennyi fajtabor készül belőle, de azért erre is van példa. A Jumilla-ban tevékenykedő Bodegas Luzón és a Navarra-ban dolgozó Chivite Family Estates borai kerültek egymás mellé.
Szeptember utolsó hétvégéjét baráti körben a Badacsonyi borvidéken töltöttem és szombat délután-este tettünk egy kört magán a Badacsonyon is. A bortúra amolyan ad hoc jelleggel alakult, a Kisfaludy háztól lefelé haladtunk, előzetes tervek nélkül, a badacsonyi Pláne teraszán zártuk a kört.
A négy állomáson tizenhárom bort sikerült megkóstolni/meginni, plusz egyet még az indulás előtt a szálláson. A túra jellegéből fakadóan nem nagyon jegyzeteltem, inkább csak emlékezetből vetettem papírra utólag rövid benyomásokat és zárójeles pontszámokat.
A múlt héten a Heimann Családi Birtok - állítólag első - sajtótájékoztatóval összekötött borkóstolóján jártam a Bortársaság Parlament emeleti kóstolótermében. Az esemény apropója több új bor megjelenése volt, hamarosan a polcokra érkezik a Barbár 2020-as évjárata, a pincészet első bio minősítésű borai, a Heimann & Fiai első bikavér bora, valamint a Barbár fiatalabb testvére, a Barbarossa. A kóstolón volt szó bioművelésről, a két borcsaládról és természetesen az új borokról is.
A hirtelen beköszöntő ősszel együtt itthon előkerültek a vörösborok is a hétvégén. Három syrah-t válogattam a Balaton környékéről, a 2019-es évjáratból. Két borvidék - Balatonfüred-Csopak és Badacsony - képviseltette magát a mini sorban, de nem feltétlenül csak emiatt vártam a szőlőfajta háromféle interpretációját, különböző stílusokat, hanem az egyes borászatok miatt is. A sejtés lényegében beigazolódott, a borok is hozták az elvárt színvonalat, úgyhogy jó kezdésnek bizonyult a balatoni syrah trió az őszi-téli vörösboros szezonhoz.
A Winery On Creation Demuerte névre hallgató borcsaládja egyszerre borászati és művészeti projekt, Pablo Cortés borász és Karel Fissner kreatív igazgató szerelemgyereke. Yecla DO-ban, a Bodegas Barahonda pincészet feldolgozójában készülnek el a borok, a szőlő a környező ültetvényekről származik. A vörösborok legfontosabb komponense a borvidék jellemző fajtája, a monastrell, emellett garnacha, syrah, cabernet sauvignon, petit verdot, sauvignon blanc és verdejo fajtákkal dolgoznak. A borok címkéjén ugyanaz a központi motívum, a calavera koponya szerepel, amelyet az azték-maja-mexikói kultúrkörből kölcsönöztek, azonban az egyes tételeket az erőteljes színek használata jól megkülönböztethetővé teszi. A feltűnő design valószínűleg a fiatalabb generációkat célozza meg, persze semmit sem ér az egész, ha a borok nem hozzák az elvárható minőséget, de szerencsére ezzel sincs probléma. A Demuerte borcsaládot hét bor alkotja, egy fehér, egy rosé és öt vörös, én most a fehéret és az egyik vöröset kóstoltam meg.
A Magyar Nemzeti Galéria népszerű programsorozata, a Borszerda még 2012-ben indult el emlékeim szerint, és tartok tőle, hogy én is csak akkor vettem részt rajta, azóta sok-sok év kimaradt. Nem is értem miért, hiszen egyetlen esemény keretében barangolhatunk a múzeum folyosóin, tematikus tárlatvezetések keretében merülhetünk mélyebbre a műkincsekhez kapcsolódó történetekben, hallgathatunk élő zenét, gyönyörködhetünk a kilátásban a teraszról vagy a Budavári Palota kupolájából és persze borozhatunk. Két hete - bár némi náthával küszködtem - egy hirtelen ötlettől vezérelve felzarándokoltam a Budai Várba és "borszerdáztam" egyet, nem is bántam meg.
Az idei nyár során alkalmanként két borászatot láttak vendégül az eseményeken, egyikük mindig egy natúr borászat volt. Két hete a Pannonhalmi Főapátság és az Unger Bormanufaktúra borait lehetett megkóstolni.
Mivel a Pannonhalmi Főapátság borai elég széles körben elérhetőek és néhány tételük nálam is visszatérő vendég, most inkább a kőszegi Unger Bormanufaktúra jelenléte csigázott fel. Meglehetősen ritkán lehet találkozni szervezett esemény keretében a tulajdonosokkal és boraikkal, ráadásul az utóbbi években mindig úgy alakult, hogy amikor éppen kóstolót tartottak a fővárosban, éppen nem értem rá. Eddig legfeljebb 1-1 borukhoz volt szerencsém, most végre szélesebb merítésben volt részem és még az egyik tulajdonos-borásszal, Kaibinger Tamással is tudtam egy kicsit beszélgetni.
A tavalyi kóstoló után ebben az évben nem terveztem provence-i rosé sort, de egy-két jól időzített ttavaly őszi akciót kihasználva megint összegyűlt néhány palack rosé az etalon borvidékről. Június végén még a 2022-es évjárat borait kóstoltam, közben a 2023-asok lassacskán kikerülnek a hazai borkereskedések polcaira. A rosé-közhiedelemmel ellentétben ezek a borok simán kibírják, hogy ne a szüretet követő évben nézzünk a palack fenekére. Sajnos, ahogy elnézem, az árak 20-30%-kal feljebb mentek egy év alatt, így most megint azt mondom/írom, hogy jövőre nem lesz folytatás, de valami hasonló csodában azért reménykedem, mert kétségtelen, hogy megint élvezetes sort kóstoltam.
Mallorcai borokról volt már több külön kis egyveleg az utóbbi években, idén is folytatom a sorozatot egy rövidebb bejegyezéssel.
Különösebb előzetes koncepció nélkül úgy alakult, hogy két fehér, két rosé és két vörös tétel szerepel a mai posztban, a hat tétel összesen négy borászattól jött össze és elsősorban helyi szőlőfajtákból készültek a borok.
Április elején, a Dorothea Hotel éttermében, a Pavilonban rendezték meg a Radovin tavaszi portfólió kóstolóját. Számos magyar és külföldi bor, párlatok és vermutok is szerepeltek a kóstolható tételek listáján, több borász személyesen is elkísérte a borait.
Két külföldi pincészet, az osztrák Dorli Muhr és az olasz Vietti borait is személyesen a borászatok képviselői mutatták be. Egy további külföldi pincétől kóstoltam szélesebb merítést, az új-zélandi Greywacke-tól, akiknek négy borát forgalmazza a kerekedő.
Terjedelmi okokból a kóstoló beszámolóját kettéosztottam, az első részben a fent említett három borászat és borai szerepelnek majd, az összes többi kóstolójegyzet a következő posztban kap helyet.
Nagyjából hét év telt el azóta, hogy először találkoztam a Clos de Los Siete-vel, a francia borászlegenda Michel Rolland és társai Argentínában indított boros projektjével. Akkor azt a következtetést szűrtem le, hogy ez egy biztos kézzel, profin összerakott bor, amely egy bordeaux-i sorból biztosan kilógna, de a legtöbb újvilági testvérénél azért kifinomultabb és "európaibb". Az argentin termőhely és a bordeaux-i borászok találkozása tehát egy óvilági és újvilági borok stílusjegyeit egyesítő tételt eredményezett.
A gyűjtőmunka eredménye részben a véletlennek köszönhető: ha már két-három évjárat összejött, bevártam még néhány másikat, hátha tanulságos lehet egy újvilági vörös vertikális kóstoló is, különösen úgy, hogy ekkora a francia behatás. Tavaly év végén a kíváncsiság legyőzött és egy palackkal megkurtítottam a sort, április végén pedig a maradék 4 üveg nyakára hágtunk.
Josep Grau borászatának története annyira mesébe illő, hogy már-már hihetetlen. Josep Grau barcelonai bankárból lett borász, a sztori szerint eleinte csak saját fogyasztásra készített bort, és egyedül a helyi étterem kapott pár kartonnal, hogy kéznél legyen, amikor ott ebédel a családdal. A véletlen azonban úgy hozta, hogy egy svéd sommelier is megkóstolt egy pohárral az egyik borból, amikor az étteremben járt, innen pedig nem volt megállás, Josep Grau-t gyorsan felkapták és Montsant egyik meghatározó borásza lett.
Josep Grau 2003-ban vásárolta meg az első ültetvényeit Montsant-ban, itt folyamatosan bővült a birtok, majd 2016-ban további 6 hektár szőlőt vett Priorat-ban. Elsősorban a helyi fajtákra koncentrál: garnacha, cariñena, garnacha blanca, bár a két borvidéken jól működő jövevény, a syrah is helyet kap egyes házasításokban. A szőlők organikus művelés alatt állnak, a borok betonkádakban erjednek saját élesztővel, majd többnyire 2000-2500 literes Stockinger hordókban érlelődnek, kevés kénnel kerülnek palackba.
Magyarországon 2021-tól kaphatóak a borai, az első fecskét három másik követte, mindegyik Montsant-ból. A vörösborokat külön-külön már kóstoltam, de most a fehér tétellel kiegészítve szélesebb képet kaphattam a portfólióról.
Nem kellett csalódnom, a fehérborban van izgalom és egyediség, a már korábbról is ismert vörös tételek pedig tökéletesen egyesítik a mediterrán melegséget és intenzitást a burgundiára emlékeztető letisztultsággal és eleganciával. Nekem a Vespres lett a személyes kedvencem, ami a La Florens-nél kedvezőbb árazás miatt külön jó hír.
A tavasz egyik legfontosabb budapesti boros eseménye a 2012 óta a New York Palota épületében megrendezésre kerülő Badacsony New Yorkban kóstoló. A borvidék apraja-nagyja felvonul egy szombat délutánra-estére a fővárosba és bemutatják aktuális boraikat vagy esetleg 1-2 különleges tételt, néhány turisztikai kiállítóval kiegészülve. 2024-ben is mintegy 40 kiállítóval lehetett találkozni, a legtöbb borászat 4-5 tételt hozott magával, széles választékból lehetett meríteni.
A Bortársaság Borsuli régiókat bemutató kóstolói között az utóbbi hónapokban tűnt fel Dél-Franciaország, mint új téma. Franciaország déli része nagyobb borvidékeken túl számos kisebb eredetvédelmi körzet otthona, ahol különleges szőlőfajtákba, egyedi borstílusokba is könnyen bele lehet futni, de talán éppen ezért is a téma inkább a komolyabb érdeklődéssel és kóstolási tapasztalattal rendelkező borkedvelőknek lehet inkább vonzó. A kóstolósor külön érdekessége, hogy annak majdnem a fele "külsős" bor, tehát nem szerepel a kereskedés választékában.
A St. Andrea Akutyafáját névre hallgató fehér és vörös házasítása annak idején kapudrog volt a pincészet komolyabb tételei felé, legalábbis valahogy így emlékszem vissza az első évekre, amikor a minőségi magyar borok felé kezdtem kacsintgatni. A fehér változat sajnos egy ideje már kikopott a választékból, bár ezt jó eséllyel az indokolja, hogy az utóbbi években a szerepét az időközben könnyedebbé és "reduktívabbá" váló Napbor tölti be. A vörös Akutyafáját viszont velünk maradt, ennek ellenére valahogy nekem sok évjárat kimaradt az életemből. A 2022-es kiadással próbáltam felvenni a fonalat, amely az arculatváltásnak köszönhetően külsejében igazodik a pince komolyabb tételeihez, tartalmában viszont könnyed, vidám vörösbort ígér.
Kézdy Dániel, a Kálvária Pince tulajdonosa 2022-ben indította el a "Magyar borvilág kincsei" sorozatot, ahol a hazai boros szcéna olyan szereplőit látja vendégül, akik nem borászok, de szorosan kötődnek a borhoz, borkereskedőként, borszakíróként, bloggerként, rendezvényszervezőként, oktatóként, hordókészítőként, vagy máshogy. Az este során az ő történetüket, borhoz való kapcsolatukat, sztorijaikat lehet megismerni. Januárban a Tokaj Guide és a Táncoló Medve szerzője, Tokaj talán legelkötelezettebb hazai szakértője, Ripka Gergely volt a vendég.
Egy kis külön válogatás következik a január folyamán kóstolt spanyol borokból. A szokásos külföldi egyvelegek is érkeznek majd, de nem akartam, hogy azokban egy ország ennyire domináljon, úgyhogy a spanyolok most kaptak egy külön bejegyzést.
Cádiz
A minimix-ben fehér- és vörösborok, egy rosé és egy édes likőrbor kapott helyet, a vörösek kivétel nélkül Andalúziából, Cádiz környékéről származnak, a fehérek vegyesen innen-onnan, a rosé Rioja-ból, az édes tétel pedig Málaga-ból érkezett.
Azt persze már a múltheti posztom megírása idején sem gondoltam, hogy a négynapos villányi hosszúhétvégéről nem lesz majd több mondanivalóm, hiszen jócskán fogyott bor a Crocusban tartózkodásom alatt. Itt ugyanis, ha tetszik, ha nem, minden a borról szól reggeltől estig. Következésképpen, bár nem így terveztem, azért a helyi adottságok beszippantották a borblogger-énemet, amely aztán nem is tudott szabadulni, így mind a szobában fogyasztott, mind a vacsorához kért borokról akad jegyzetem. Ezek következnek most összegyűjtve, alább.
Nem teljesen szokatlan dolog, hogy egy borszakíró vagy blogger egyszer csak sokkal nagyobb fába vágja a fejszéjét és maga is elkezd bort készíteni, itthon is találunk rá példát bőven. Elég csak a korábbi évekből Alkonyi Lászlóra, Csite Norbertre vagy Losonci Bálintra gondolni, akik egykor a Borbarát szerkesztőségét alkották, vagy Németi Zoltánra, aki a Mátrában kezdett borászkodni és octopus művésznéven, illetve saját néven hosszú-hosszú évek óta ír borokról és a Művelt Alkoholista oszlopos tagja. A mai írás is egy hajdani borblogger kis birtokáról szól, a helyzet pikantériáját az adja, hogy a borász pár egyik fele nem más, mint Kovács András, alias akov, aki számtalan remek írással gyarapította a Borrajongót. Kovács András és párja, Tóth Kinga kis mátrai pincészete, a Hegymente Szőlőbirtok egy ideje már a bimbózó gyöngyöspatai borászközösséget erősíti, és nemrég a első boraik is kereskedelmi forgalomba kerültek. De kezdjük a sztorit az elején...
A Kézdy Dániel által alapított budakalászi Kálvária Pince rendezvényhelyszínként és szakmai műhelyként egyaránt funkcionál, utóbbi minőségében szinte egész évben rendeznek különféle kóstolókat. A téma lehet egy szőlőfajta, egy borvidék vagy akár egy borászat, utóbbi esetben a borász személyes prezentálásában. November végén Bukolyi Marcell volt a Kálvária Pincészet legutóbbi kóstolójának meghívott vendége, de sajnos Marci a kóstoló előtt nem sokkal lebetegedett, így nem tudott eljönni Budakalászra. Az esemény ettől függetlenül nem maradt el, Kézdy Dániel és a Bukolyi szortimenttel is dolgozó Artizan borkereskedés mindenese, Takács Alexandrosz vezényelték le a kóstolót. Tavasszal pedig a tervek szerint pótlásra kerül az esemény, ezúttal ténylegesen a borász személyes jelenlétével és várhatóan néhány új tétellel.
A FineWines.hu kínálatában ugyan az új-zélandi szekció már nem frissül, de még bőven maradt elég muníció a raktárban ahhoz, hogy Tar Ferenc egy nagyon komoly kóstolóestet rendezzen október végén. Hat borvidék, kilenc pincészet, tizennégy tétel szerepelt a sorban, amelynek gerincét hordós sauvignon blanc-ok, chardonnay-k, pinot noir-ok és syrah-k alkották. A fenti okokból kifolyólag inkább régebbi évjáratokból válogatott a házigazda, így az afféle "hogy érik palackban az új-zélandi bor" tanulmány kóstolónak is beillett. A végeredmény egy nagyon erős merítés lett, amely mind minőség, mind érlelhetőség szempontjából szépen példázta a szigetország potenciálját, egyúttal azt is megmutatva, hogy bőven több felfedezni való stílust kínál Új-Zéland az intenzitást csúcsra járató "standard" sauvignon blanc-oknál.
Málaga, a Costa del Sol legfontosabb városa egyben az azonos nevű eredetvédelmi körzet és az innen származó édes bor névadója. A málaga manapság kevésbé ismert, mint a portói, a madeira, vagy a sherry, pedig a 19. században még erről volt híres a város. Az eredeti Málaga a szőlő szárításával vagy az erjedés során szőlőpárlat hozzáadásával készült, ez a stílus azonban visszaszorult és az előírások módosításának köszönhetően már természetes édes borok is készülhetnek Málaga DO megjelölésével. A Sierras de Málaga DO eredetvédelmi körzet 2001 óta létezik, területileg megegyezik az 1932-ben létrehozott Málaga DO-val, de az új megjelölés kizárólag a száraz fehér, rosé és vörösborok részére van fenntartva, míg Málaga DO maradt az erősített és természetes édes boroké. Az 1980-as években még alig néhány bortermelő volt a régióban, mára ez a szám a sokszorosára növekedett. A helyi bortermelés első említése egyébként még a föníciaiak idejére datálódik.
Málaga DO öt, Sierras de Málaga DO hét alkörzetet foglal magába. A keleti tengerparti részen fekvő, palás talajú Axarquía a legszárazabb. Itt érdemes még megemlíteni a 2004-ben életre hívott Pasas de Málaga DO-t, ami a helyi muskotály fajtákból készült, napon szárított mazsola saját eredetvédelmi kategóriája. Az alkörzetek közül a festői Ronda várost körülvevő Serranía de Ronda a legdinamikusabban fejlődő és az egyik legizgalmasabb.
A klímát a Földközi-tenger és az Atlanti-óceán is befolyásolja, azonban a hegyláncol által szabdalt vidéken a magas hőmérsékletet a tengerszint feletti magasság kihasználásával ellensúlyozzák, a szőlőültetvényeket akár 800 méteres magasságba is telepítik, ahol igen nagy a napi hőingadozás.
Az engedélyezett szőlőfajták között nemzetközi (pl. chardonnay, moscatel fajták, sauvignon blanc, riesling, syrah, cabernet sauvignon, merlot, petit verdot) és Spanyolországhoz köthető (verdejo, tempranillo, garnacha, monastrell, tintilla de rota) fajtákat egyaránt találunk. A moscatel és a Pedro Ximénez az édes borok mellett a száraz boroknak is fontos alapanyaga. A helyi fajták között meg kell említeni a fehér doradilla-t és a ritka kékszőlő romé-t.
Málaga
Málaga városában próbáltam utánajárni kicsit a helyi borstílusoknak, fajtáknak, elsősorban Sierras de Málaga-ra fókuszálva. Kilenc bort kóstoltam, a nyolc száraz bor mellé végül egy édes Malaga csúszott be.
Meghoztam a szokásos negyedéves borpárbajos sorozat aktuális, nyári kiadását, 6x2 borral. A fehérek lesznek többségben, ahogy nyáron általában és - bár eredetileg nem terveztem - egy rosé páros is horogra akadt, vörösborokból pedig igyekeztem könnyebb tételeket válogatni.
A paloznaki Homola Pincészet egyike annak a kevés balatoni borászatnak, ahol a vörösborra legalább akkora hangsúlyt fektetnek, mint a fehérre. A kékfrankossal robbantak be először, de mint kiderült a syrah is remekül muzsikál a pincénél. Az ültetvény a paloznaki Hajnóczy-dűlőben található, löszös, márgás talajon teremnek a tőkék. 2013 volt az első évjárat, most a 2018-as fut, ez a bor azonban kicsit más, mint elődei, a plusz fantázianév mellett a szokásostól eltérő, halvány levendula színű címke is ezt jelzi. A Syrah 2018 "Légère" lazább szövésű, könnyedebb, mint a korábbi évek hűvösebb stílusú borai. A bogyózott egész szemek erjedése spontán, nyitott kádban indult, majd használt hordókban fejeződött be. Két év érlelés után szűrés, derítés nélkül, kevés kénnel került palackba a bor.
Engem kicsit meglepett, hogy egy könnyedebbre hangolt bor viszonylag sokáig érleltek hordóban és palackban is, kíváncsian vártam a végeredményt.
A Ca'Nestruc egy régi katalán családi birtok, amely mai formájában 1999 óta létezik, az első írásos dokumentációja, mint "Estruchék háza" (Casa de los Estruch) azonban még 1574-re datálódik. Az Estruch családnév utolsó viselője, Francisco Martí Estruch a jelenlegi tulajdonos, Francisco Martí Vadia nagyapja volt. Francisco Martí és édesapja, Andrés az 1980-as években kezdték el a pincészet modernizálását, az ültetvények átalakítását, majd a Ca N'Estruc lett az 1999-ben létrehozott Catalunya DO elsőként bejegyzett pincészete.
A birtokközpont Montserrat mellett helyezkedik el, az 2012-től ökológikus, 2019-től biodinamikus módszerekkel művelt ültetvények körülveszik a chateau-szerű főépületet és a feldolgozót. 22 hektáron termesztenek szőlőt, agyagos-meszes és kavicsos talajon, emellett további 20 hektárról vásárolnak termést. Xarel-lo, macabeo, chardonnay, garnatxa blanca, moscatell, syrah, garnatxa negra (garnacha tinta), carinyena, tannat and petit verdot terem a birtokon.
A szortiment három szintből áll: a Ca N'Estruc belépő tételekből, illetve a magasabbra pozicionált Idoia és L'Equilibrista borokből. A különálló BI borcsalád Francisco lányának, Annának a nevéhez fűződik, ezek a tételek a lehető legtermészetesebb módon, kén hozzáadása nélkül készülnek. A Ca N'Estruc vonal tagjai tartályban erjednek és érlelődnek, az Idoia és a L'Equilibrista borok már hordós érlelést is kapnak, némelyik hordóban is erjed.
Francisco Martí Estruch egyúttal az Uves Felices egyik alapítója, így a Ca N'Estruc is a folyamatosan bővülő spanyol borbirodalom része. A finewines.hu spanyol expanziójáról a múlt héten írtam egy vegyes válogatás alkalmával, ennek folytatásaként most a Ca N'Estruc három belépő borát kóstoltam meg.
Ha úgy történik a generációváltás egy családi borászatban, ahogy az a nagy könyvben meg van írva, akkor adott a birtok, ahol a név és a borászkodás hagyománya a szülőkről a gyermekekre száll át és optimális esetben ez így megy évtizedeken, évszázadokon keresztül. A Bukolyi családban ennél sokkal kanyargósabb úton valósult meg a generációváltás, ha egyáltalán lehet annak nevezni. Bukolyi László nevét a Gróf Buttler Borászat kapcsán ismerhette meg a közönség, legendás borok születtek ekkor az egri Nagy-Egedről és más dűlőkről. Idővel a család és a Gróf Buttler útjai szétváltak, ezután a Bukolyi borok Bukolyi Családi Birtok név alatt jelentek meg, immár Marcell szakmai irányításával, Bukolyi László ekkor gyakorlatilag visszavonult. Az újabb csavar a történetben a Bukolyi Marcell Wine Farm megszületése, ez Marcell és felesége, Lilla családi birtoka a Nagy-Eged hegy lábánál. Ma már ők öregbítik a Bukolyi család hírnevét, az apai örökséghez méltó módon és egyben attól függetlenül.
A Mentha fantázianevű boruk egy érdekes-fajta összetételű syrah-pinot noir házasítás és mint a kóstolás során kiderült, nagyon találó lett a névválasztás.