A Homola Pincészet borait nagyjából 10 éve követem figyelemmel, és ahogy a pince is különleges hangsúlyt helyez a kékfrankos fajtára, valószínűleg én is a kékfrankosaikat kóstolom és fogyasztom a leggyakrabban. Most a pincészet 2019-es évjárata került sorra, rögtön duplán, mert ebből az évből kékfrankos is forgalomba került, egy "alap" és egy drágább, tihanyi alapanyagból készült tétel.
A Figula Pincészet 1993-ban alapították, ennek 30. évfordulójára állít emléket a frissen debütáló 2023-as évjáratból készített "30" névre keresztelt bor. A család által legfontosabbnak tartott két szőlőfajtát, az olaszrizlinget és a furmintot a Gella-dűlő újratelepítése során egymás mellé ültették, ebből a két fajtából házasították az ünnepi bort amellyel egyszerre tisztelegnek borvidék hagyományai és a pincészet harminc éves fennállása előtt.
Az új tételt megjelenése alkalmából a Bortársaság Lánchíd utcai boltjában Figula Mihály és Figula János társaságában meg is lehetett kóstolni. A 30 mellé a Figula testvérek magukkal hozták az Olaszrizling friss, 2024-es évjáratát és a 2023-as Sóskút Olaszrizlinget is.
Eddig úgy tűnt, hogy az idei tél sem a vastag hótakaróról és a fogcsikorgató hidegről marad emlékezetes, január vége táján sorra dőltek meg a melegrekordok. Persze még így sincs igazán rosé-szezon, de ambiciózusabb, tartalmasabb tétel ilyenkor is lecsúszhat. Tavaly ilyenkor is egy balatoni rosé-t ajánlottam, most folytatom a sormintát, ezúttal egy Figula borral. A Bella Róza 2016 óta készül a pincénél, cabernet sauvignon adja az alapanyagot és hordót is bevetnek a borkészítés során, bár az évek során visszafogták a fa használatát.
A Vince Magazin 2021-ben indította el a Vince Díjat (a díjazottak listája itt található), amelynek keretében több kategóriában díjazzák a hazai pincészetek legkiválóbbnak ítélt borait, többféle kategóriában. Az első körben hazai boros szakemberek ajánlanak borokat a különböző kategóriákból, majd ezekből hoznak létre egy-egy szűkített listát, amely már csak három tételt tartalmaz. Végül a három jelöltből a közönség bevonásával, internetes szavazás formájában választják ki a győztest. A díjak átadására a 2022-ben megújult Vince Gálán kerül sor, ahol természetesen a díjazott borászatok is megjelennek kiállítóként. A gálaestnek a Szépművészeti Múzeum ad otthont, így igazán nem mindennapi környezetben lehet borokat kóstolni.
2021-ben, még a Marriott Hotelben jártam utoljára a Vince Gálán, majd a következő két év nekem kimaradt, így számomra az idei volt az első gála a Szépművészetiben. Kétségtelen, hogy az impozáns helyszín tudott is emelni az est fényén, tárlatvezetés keretében még az időszaki mezopotámiai kiállítás tárlatvezetésére is lehetett jegyet váltani.
Sok pincészet boraiból kóstoltam a rendezvény során, egyes standoknál a teljes sort, máshol csak 1-2 bort (eleve eléggé eltérő szélességű választék állt rendelkezésre az egyes borászatoknál). Kóstolási sorrendben megyek végig a pincészeteken, az ilyenkor szokásos rövid benyomásokkal és erősen zárójeles pontszámokkal.
A dűlőpáros sorozat idén Csipkerózsika álmát aludta, de most év végén legalább néhány rész erejéig visszatér. Figula borokat kóstoltam megint egymás mellett, a 2019-es, majd 2020-as évjáratból is szerepelt tőlük két-két olaszrizling a sorozatban. Most két évet ugrottam előre, a 2022-es évjáratra, és a Sóskút mellé ezúttal a Száka dűlő bora került.
A Bortársaság korábban rendszeresen tartott sétáló kóstolókat az erre alkalmasabb, nagyobb területű boltjaiban, ahol az aktuálisan érkezett tételeket mutatták be, vagy valamilyen tematika köré csoportosítva válogattak borokat. A COVID idején értelemszerűen nem volt lehetőség ilyen jellegű eseményeket szervezni, és azóta lényegében csak a Borsuli keretében rendeztek kóstolókat. Ez végre változhat, a jelenlegi tervek szerint ősztől rendszeresen tartanak majd sétáló kóstolókat a Bortársaság üzleteiben. Egy nyári pezsgős rendezvény volt ezeknek az előszele, most pedig az aktuális 2023-as évjárat fehérboraiból válogattak ki egy csokorra valót, egy pét nat-tal és egy vörösborral kiegészítve.
A hirtelen beköszöntő ősszel együtt itthon előkerültek a vörösborok is a hétvégén. Három syrah-t válogattam a Balaton környékéről, a 2019-es évjáratból. Két borvidék - Balatonfüred-Csopak és Badacsony - képviseltette magát a mini sorban, de nem feltétlenül csak emiatt vártam a szőlőfajta háromféle interpretációját, különböző stílusokat, hanem az egyes borászatok miatt is. A sejtés lényegében beigazolódott, a borok is hozták az elvárt színvonalat, úgyhogy jó kezdésnek bizonyult a balatoni syrah trió az őszi-téli vörösboros szezonhoz.
Nem sok vörösbor került a poharamba a nagy nyári melegben, de lassan talán ismét itt lesz az ideje a fehérborok és rosék mellett teljessé tenni a palettát. Kezdésnek itt egy tartalmas cabernet franc az aszófői Lázár Pincétől. Megmondom őszintén, nekem teljesen újként csengett a név, pedig ahogy kicsit utánajártam, kik is ők, úgy tűnik, hogy a család régi borkészítési hagyományokkal rendelkezik. Lázár János (nem a politikus) vezeti jelenleg a pincét, édesapja a hegyközség korábbi vezetője és a Balatoni Borok Versenyének elindítója és szervezője volt, emellett természetesen borászként is tevékenykedett.
A pince jelenleg 11 hektár saját szőlőterületen gazdálkodik, olaszrizling, cserszegi fűszeres, chardonnay, sárgamuskotály, kékfrankos, cabernet franc és cabernet sauvignon terem az ültevényeken. Érdekes, hogy a leírások alapján úgy tűnik, hogy a borok kizárólag reduktívan készülnek, ahogy az általam kóstolt vörösbor is.
Ismét hazai pályáról származó 2022-es rajnai rizlingeket kóstoltam egymás mellett (1., 2., 3., 4.), ezúttal csak úgy ad hoc jelleggel párban. Utólag úgy tűnik, hogy egy egész terjedelmes sor is összejöhetett volna ezekből a borokból, de végül részletekben fogytak el. Ezúttal egy neszmélyi és egy észak-balatoni bor került egymás mellé, a két borvidék 1-1 nagy termelőjétől.
Ha már nyári hőség és sauvignon blanc, nem maradhatott el a hazai kínálat egy szűk keresztmetszetének tesztelése sem, még az igazi hőgutás napok előtt. A sauvignon blanc az egyik legelterjedtebb és legsikeresebb nemzetközi fehér szőlőfajta, amivel itthon is foglalkoznak. Szinte minden borvidékünkön lehet vele találkozni és a kereskedők beszomlói szerint, keresettek is a fajta borai. Így aztán nagy a kínálat, szinte a végtelenségig lehetett volna bővíteni a sort, de 10 tételnél megálltam, és igyekeztem úgy válogatni, hogy a lehetőségekhez képest minél több borvidék szerepet kapjon.
A Gourmet Fesztiválról szóló beszámoló második részében négy hazai pincészet borai kerülnek a fókuszba. A Hernyák Birtok képviseletében Hernyák Tomi a DiVino standjánál mutatta be új Rosé Brut pezsgőjét és a "sima" Brut is kóstolható volt. A Holdvölgy régi motoros a Gourmet Fesztiválon, mindig széles szortimenttel jönnek és mindig hoznak magukkal valamilyen újdonságot, meglepetést is. A Veszprémi Érseki Pincészet - ha jól tudom - elsőbálozó volt a fesztiválon, náluk szinte a teljes aktuális választék kóstolható volt. A Bock Pince ugyan olyan hatalmas portfólióval rendelkezik, hogy azt lehetetlen lett volna egészében bemutatni, de náluk is komoly merítés állt rendelkezésre.
A Bortársaság Borsuli márciusi "Borász a házban" kóstolója újabb régóta várt vendéget fogadott, Figula Mihály érkezett Balatonfüredről. Hét évvel ezelőtt jártam egy hasonló tematikus Figula kóstolón a Bortársaság Borsuliban, akkor egy átfogó képet kaptunk a pincészet dűlőszelektált olaszrizlingjeiről, több dűlő tükrében. Most inkább a Köves névre hallgató csúcsbor volt a fókuszban, de előtte két dűlő borainak a fejlődésébe is betekintést nyertünk.
A tematikus borpáros sorozat ezúttal bővített verzióban jelentkezik, most nem kettő, hanem három bor került egymás mellé, méghozzá dűlőszelektált magyar kékfrankosok, 2019-ből, különböző borvidékekről. A három pincészet illetve, borvidék: a Centurio Szőlőbirtok a Mátrából, Homonna Attila a Balatonfüred-Csopaki borvidékről - közelebbről Tihanyból -, valamint a Takler Pince Szekszárdról. Magas elvárásokkal közelítettem a sorhoz, szerencsére nem kellett csalódnom, mindhárom kékfrankos remekül vizsgázott, miközben a termőhelyhez igazodva a fajta három arcát mutatták meg.
Folytatódik a borpár(baj)ok sorozat, megint hazai pálya, megint fehérborok, ezúttal házasítások a Balaton partjáról. A Feind Sunshine és a Figula 7ha nem először kerül össze ebben a sorozatban, tavaly nyáron is összemértem az akkor aktuálisan kapható 2021-es évjáratokat, most a 2022-asok következnek. Időközben a Feind Sunshine új ruhát is kapott, a Figula külseje válozatlan maradt, utóbbi borból már a 2023-aas évjárat is megjelent. A házasítások közös pontja két nemzetközi fajta, a chardonnay és a sauvignon blanc. A Feind Sunshine-ban a Balaton legfontosabb szőlőfajtája, az olaszrizling teszi teljessé a képet, a Figula 7ha-ban azonban nem olaszrizling, hanem két másik nemzetközi fajta kap helyet, a szürkebarát és a sárgamuskotály.
A Káli Kövek választékának gerincét adó faluborokkal az ismerkedés kezdeti fázisában valahogy kevésbé találtunk egymásra, így azokból az elmúlt években csak hébe-hóba kóstoltam egyet-egyet, cserébe tavaly két szép meglepetés is érkezett a pincétől. Az egyik a somlói termésből készített Kalamona, a másik a vörös cuvée, a Karmazsin (Kalamona, Karmazsin, Kavics... csak most tűnt fel az ismétlődő az alliteráció a pince és a borok fantázianeve között). Utóbbiból nemrég megjelent a 2022-es évjárat, egy kicsit megváltozott az összetétellel, de természetesen megszavaztam neki a bizalmat. A 2021-es Karmazsinban zweigelt, cabernet sauvignon és cabernet franc egészítette ki a kékfrankost, az új évjáratban már csak cabernet franc került a fő fajta mellé.
A rosé hagyományosan leginkább a nyár bora, de meg lehet találni a helyét a hűvösebb hónapokban is, a megfelelő étel vagy alkalom mellé, főleg, ha egy olyan tartalmasabb tételről van szó, mint a Gellavilla 1799 Rozé-ja. Ezt a bort részben a kényszer szülte, ugyanis Tálos Attila 2022-ben elkezdte a balatonszőlősi pince felújítását, így a kékszőlőkből ebben az évben Bökő Dávid pincéjénél készült bor, minden alapanyag ebben a rosé-ban landolt. A név az 1799-ben épült pincének állít emléket, amely az egykori veszprémi táblabíró, Oroszy Pál nevéhez fűződik. A címkén Balatonszőlős, azaz „Szőllős”, ahogy egy 1782-1785 között készült katonai térkép ábrázolja.
Az elmúlt évek örömteli fejleménye, hogy egyre több borvidékünkön látnak komoly potenciált a kékfrankosban és egyre több borászatnál szánnak neki kiemelt szerepet. Szerintem a fajta kiválóan alkalmas arra, hogy megmutassa az egyes termőhelyek különböző karakterét, kis hazánkban is képes különböző a és ez volt a vezérfonal is, amire felfűztem ennek a kóstolónak a tematikáját. Hat borvidékről válogattam hat komolyabb kékfrankost, kivétel nélkül a 2018-as évjáratból. Ha minden igaz, egyben mindegyik dűlőszelektált tétel ráadásul, még ha nem is mindegyiken szerepel a szűkebb termőhely megjelölése.
A Figula Pincészetet legtöbbször a fehérboraik, azon belül is az olaszrizlingek kapcsán szoktuk emlegetni, dicsérni, de ez nem jelenti azt, hogy ne készítenének remek vörösborokat is. A Balatonfüred-Csopaki borvidéken a legtöbb pincészet a kékfrankos mellett tette le a voksát, Figuláék ezzel szemben már jó ideje a három fő bordeaux-i fajtából palackoznak leginkább vörösborokat. A 2020-as évjáratból már ők is előrukkoltak egy hordónyi kéfrankossal, amit kíváncsian várok, de most egy remek cabernet sauvignon-ról lesz szó, amelyet a múlt héten kóstoltam és úgy tűnik, hogy éppen ideális állapotban nyitottam ki a palackot.
A borrajongón viszonylag ritkán írunk külön kiemelten ún. natúr borokról, ebbe az irányba valószínűleg ungert tette a legtöbb karcsapást a borrajongós stábból. Nekem inkább csak kósza próbálkozásaim vannak a műfajjal, a tapasztalatom nem túl nagy, azok viszont vegyesek. Mivel ezeknek a boroknak az ára is magasabb az átlagnál, egy méretes bukta elég sokba kerülhet, így aztán különösen nehezen szánom rá magam, hogy vakon ugorjak fejest a természetes borok tengerébe. Meglehetősen ritkán szoktam előzetes tapogatózás, ajánlás vagy saját empirikus élmény hiányában natúr bort vásárolni, most azonban így történt és nem is bántam meg, bár a megtéréstől továbbra is messze vagyok.
A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy Nagyváradi Péter neve nem csengett ismeretlenül, noha a saját néven palakozott boraival ez az első találkozásom. Ha jól emlékszem, Péter még a Bortársaság csapatát erősítette, amikor évekkel ezelőtt először találkoztunk és hébe-hóba azóta keresztezték egymást útjaink - természetesen mindig valamilyen boros rendezvényen, kóstolón -, de csak idén tudtam meg, hogy már saját birtoka is elindult. Az ismeretségünk tehát felületes, ám az érdeklődést és a megelőlegezett bizalmat egyaránt megalapozta.
Az idei évben adós maradtam a borvidéki látogatásokkal és túl sok kóstolóra sem jutottam el. Augusztus végén azért szokás szerint megfordultam Balatonfüreden és a Balatonfüredi Borheteken is, így a környékbeli borokkal legalább ilyen formában találkoztam.
A dűlőpárok sorozatban tavaly szerepeltek már Figula borok, történetesen éppen ennek a két bornak, a Sáfránkert (akkor Sáfrán) és a Sóskút Olaszrizling, eggyel korábbi, 2019-es évjáratai. Akkor hajszállal a Sáfránkert nyert nálam, most következik a visszavágó a 2020-as évjárat boraival. A rövidke dűlőleírás megtalálható a tavalyi posztban, most csak kóstolójegyzetek következnek.
A tavaszi borpáros posztban 3:2 arányban a fehérborok, valamint a külföldi tételek vezetnek majd, magyar részről fehér házasítások és kékfrankosok, külföldről sauvignon blanc-ok, chardonnay-k és rioja-i vörösek kerültek egymás mellé.
A múltkori, külföldi édes borokat felvonultató írás után ezúttal hazai pályáról hoztam édes borokat. Három, különböző borvidékekről - Tokajon kívül -, különböző szőlőfajtákból, különböző évjáratokból készült magyar édes tételt válogattam, amelyek stílusban is eltérnek egymástól.
A trió tagjai: egy édes rajnai rizling a Badacsonyi borvidékről, egy zeusz a Balatonfüred-Csopaki borvidékről és egy hárslevelű Egerből.
A syrah a világ egyik legnépszerűbb és legelterjedtebb szőlőfajtája, ültetett terület szempontjából a maga 190000 hektárjával a kékszőlők közül csak a cabernet sauvignon, a merlot és a tempranillo előzi meg. Dél-Franciaország, közelebbről a Rhone-völgy és Ausztrália valószínűleg a két legismertebb termőhely, de alig van olyan klasszikus bortermelő ország, ahol nem találkozunk vele. Magyarországon mintegy 320 hektáron termelik, legnagyobb területen az Egri borvidéken és a Villányi borvidéken, de Szekszárdon, a Balaton partján és Sopronban is többen foglalkoznak vele és már olyan meglepő helyeken is kísérleteznek vele, mint Somló és Tokaj.
Egységes magyar syrah sílusról aligha beszélhetünk (bár kis túlzással ez nagyjából minden nem illatos fajtára igaz), de így legalább mindenki találhat kedvére való bort a hazai választékból. Ad hoc mintavétel következik az itthoni készletből.
Tavaly bejárta az egész magyar borsajtót a Zelna Olaszrizling sikerének híre, és hát úgy tűnik, van az a helyzet, amikor a jó sajtó és a díjak - hozzáteszem, a kedvező árral együtt - segítenek a polcok letakarításában, mert bizony, mire észbe kaptam, az örömhír hallatán gyorsan elkapkodták a bort. Egy másik 2021-es Zelna olaszrizlinggel azért sikerült vigasztalódni. Ez a Füred névre hallgató olaszrizling, ez a pincészet balatoni hegybora, a címkén a Balatonfüredi hajókikötő előtt álló, Pásztor János által készített szobrok: a Halász és a Révész. Ebben a kategóriában a termékleírás kereteket ad, nem turbózhatja a bort a botrytis, a kisméretű hordó, a jelentősebb mennyiségű maradékcukor. Akárhogy, akármint, a Zelna Borászat egy igen jó hegybort tett le az asztalra, és ezzel kárpótolva is érzem magam a díjnyertes tételért.
