Az év végére még két ünnepi egyveleg poszt maradt. Az ünnepi időszak számos alkalmat nyújt a borozásra, akár régóta őrizgetett különleges palackok kinyitására is. Szokás szerint nekem is kijutott bőven az évzáró bulikból, összejövetelekből, ünnepi alkalmakból, amelyekhez természetesen bor is dukált.
Nem teljesen szokatlan dolog, hogy egy borszakíró vagy blogger egyszer csak sokkal nagyobb fába vágja a fejszéjét és maga is elkezd bort készíteni, itthon is találunk rá példát bőven. Elég csak a korábbi évekből Alkonyi Lászlóra, Csite Norbertre vagy Losonci Bálintra gondolni, akik egykor a Borbarát szerkesztőségét alkották, vagy Németi Zoltánra, aki a Mátrában kezdett borászkodni és octopus művésznéven, illetve saját néven hosszú-hosszú évek óta ír borokról és a Művelt Alkoholista oszlopos tagja. A mai írás is egy hajdani borblogger kis birtokáról szól, a helyzet pikantériáját az adja, hogy a borász pár egyik fele nem más, mint Kovács András, alias akov, aki számtalan remek írással gyarapította a Borrajongót. Kovács András és párja, Tóth Kinga kis mátrai pincészete, a Hegymente Szőlőbirtok egy ideje már a bimbózó gyöngyöspatai borászközösséget erősíti, és nemrég a első boraik is kereskedelmi forgalomba kerültek. De kezdjük a sztorit az elején...
Meghoztam az év utolsó külföldi egyvelegét is, bár év végén szokás szerint csokorba gyűjtöm majd az ünnepi időszakban kóstolt/fogyasztott borokat is, ha minden igaz, terjedelmi okokból két részletben. A jelenlegi válogatásban elég nagy hangsúlyt kapnak az új-zélandi, azon belül is Marlborough-ból származó fehérborok, a szokásosnál több lesz a spanyol fehérbor is. Vörösben szintén erős lesz a spanyol túlsúly, de lesz 1-2 olasz, francia, osztrák és újvilági tétel is, a végére még egy Beaujolais is becsúszott.
Itt az év utolsó magyar egyvelege, az ősszel és december elején kóstolt (és külön posztban nem szereplő) tételekkel. A szokásosnál kicsivel több a pezsgő és az édes bor, a fehérek és vörösek aránya - szokás szerint - előbbiek felé billen.
Kerekes Zoltán és Németi Zoltán, azaz a Gyöngyöspatán tevékenykedő Hoop Wines legénysége ismét meglepett minket egy kékfrankos csomaggal. A másfél hektáros, két személyes birtok továbbra is a kékfrankosra és a Gereg dűlőre helyezi a hangsúlyt. A 2020-as és 2021-es Gereg Selection Kékfrankos 1-1 palackját kóstolhattuk meg, előbbi jelenleg is forgalomban van, a 2021-es majd ezután lép ki a közönség elé. Amolyan évzáró jelleggel ungert és rszabi társaságában hárman kóstoltuk meg a borokat egy hete.
Homoky Dorka, a TR Művek és a Zsirai Pincészet idén novemberben is megtartotta a már hagyományosnak mondható "Zsendülés" kóstolót a Lumen Kávézó kölöntermében. A mostani esemény a "Tíz éves borászkodunk" alcímet kapta, mindhárom résztvevő pincészet - jelenlegi formájában - tíz vagy annál kicsivel több éve kezdte meg tevékenységét a Tokaji borvidéken: A Zsirai lányok 2011-ben vették át a pince irányítását, Homoky Dorka 2012-ben készítette el első saját borait, a TR Művek első borai a 2013-as évjáratból származnak. A TR Művek a jubileumra még régi tételekkel is készült, így különösen izgalmasnak és tanulságosnak ígérkezett a kóstoló.
Itt egy mini spanyol egyveleg, mégpedig egy csokor a WineMission illetve a Borfanatik kereskedések által forgalmazott borokból. Az idén indult Borfanatik még december elején tartott egy borvásárt, ahol kedvezményes áron lehetett szemezgetni a kínálatból és az ott szereplő borok nagyobb részét meg is lehetett kóstolni. Miután a kínálat túlnyomó része spanyol tételekből állt és - 3 kivétellel - én is többnyire spanyol borokat kóstoltam, a többi bor jegyzete megy a megfelelő egyvelegbe, a spanyolok viszont már szétfeszítették volna annak kereteit, így ezeket a leírásokat most külön gyűjtöttem.
A FineWines.hu borest-sorozata ráfordult az ünnepekre, Tar Ferenc jó szokása szerint különlegesen izgalmas rendezvényeket tartogatott az év végére. Az első decemberi esemény egy örökzöld témára lett felfűzve: burgundi pinot noir-ok a trónkövetelők ellen, de ezúttal plusz csavarral, egy harmadik csapattal megtoldva. A második kihívó csapatot a pinot noir-hoz hasonló stílusú bort adó szőlőfajták borai adták. Háromszor négy, azaz összesen 12 bor gyűlt össze, a névsorban igazi nagyágyúkkal.
December első péntek estéjén ismét Budakalászon jártam, ahol ezúttal a Gizella Pince borásza, Szilágyi László volt a Kálvária Pince. A kóstolósort részben az aktuálisan elérhető tételek, részben régebbi évjáratok borai alkották Kézdy Dániel gyűjteményéből.
Tegnap, december 10-én volt az aszú nemzetközi ünnepnapja, az Aszú Day. Kézdy Dániel, az Aszú Day ötletgazdája pénteken készült egy komoly aszú sorral a Kálvária Pincében, míg szombaton a borvidéken rendeztek egy nagyszabású aszúkóstolót az 1990-es évek boraiból. Ugyanott egyben bemutatták az aszúhoz tervezett, a Halimba Crystal által készített új poharat, amelynek ötlete Ripka Gergely, azaz Táncoló Medve nevéhez fűződik és egy éves, komoly szakmai előkészítő munka áll a projekt mögött (az erről szóló videókat itt lehet megtekinteni). Sajnos úgy alakult, hogy különböző okokból egyik rendezvényen sem tudtam részt venni, de nem maradtam aszú nélkül, az otthoni készletből nyílt három 5 puttonyos aszú, a kiváló 2013-as évjáratból.
Meghoztam az utolsó idei, és egyelőre utolsó terjedelmesebb borpár(baj) gyűjteményt. Jövőre a negyedéves bontás helyett ad hoc jelleggel érkeznek majd inkább a tematikusan egymás mellé pakolt borpárokat összehasonlító posztok, akár trióvá bővítve. Az aktuális, őszi részben viszont kereken tíz duó szerepel, a fehérboros részleg főleg újvilági, azon belül is többségében új-zélandi borokat vonultat fel, a vörösborok mind Európából érkeztek. Természetesen mind a fehér, mind a vörös térfélen lesznek magyar borok is, majd egy édes szamorodni páros zárja a válogatást.
A nemzetközi borvilág újabb állócsillagát látta vendégül a Bortársaság, amikor az évszázadok óta borászattal foglalkozó Antinori képviselői mutattak be - többek között - egy mini Tignanello vertikálist a Borsuliban. Az Antinori család több évszázada foglalkozik szőlővel és borral, pincészetek valóságos birodalmát építették ki Olaszországban és az anyaországon kívül is. Toszkánán belül is több birtoktesten dolgoznak, a legtöbbjük Chianti Classico régión belül helyezkedik el, de van borászatuk többek között Montalcino-ban, Bolgheri-ben, és Toszkánán kívül is számos olasz régióban. Az azonban nem vitás, hogy a családhoz köthető leghíresebb borok a Tenuta Tignanello birtokon készülnek: a Tignanello és a Solaia. Az este is főként az itt palackba zárt, mára legendássá vált tételek jegyében telt, Stefano Carpaneto, a Tenuta Tignanello birtokigazgató és Leonardo Casini export manager vezetésével.
A Mitiszol? Westendben található üzletében kisebb-nagyobb rendszerességgel szoktak tematikus kóstolókat tartani, akár egy vagy több fajta, borászat vagy borvidék. Legutóbb a Bott Pince volt az este főszereplője, de a tokaji borok mellett három francia bort is tartalmazott az esti kóstolósor, egy burgundi és két bordeaux-i tétel formájában.
A Kézdy Dániel által alapított budakalászi Kálvária Pince rendezvényhelyszínként és szakmai műhelyként egyaránt funkcionál, utóbbi minőségében szinte egész évben rendeznek különféle kóstolókat. A téma lehet egy szőlőfajta, egy borvidék vagy akár egy borászat, utóbbi esetben a borász személyes prezentálásában. November végén Bukolyi Marcell volt a Kálvária Pincészet legutóbbi kóstolójának meghívott vendége, de sajnos Marci a kóstoló előtt nem sokkal lebetegedett, így nem tudott eljönni Budakalászra. Az esemény ettől függetlenül nem maradt el, Kézdy Dániel és a Bukolyi szortimenttel is dolgozó Artizan borkereskedés mindenese, Takács Alexandrosz vezényelték le a kóstolót. Tavasszal pedig a tervek szerint pótlásra kerül az esemény, ezúttal ténylegesen a borász személyes jelenlétével és várhatóan néhány új tétellel.
Úgy tűnik, az idei rejtőzködő borvidékek évad elsősorban a Földközi-tenger szigeteinek jegyében telt. Szardíniáról volt már szó a "Rejtőzködő borvidékek" sorozatban, az egyik első részben mutattam be a szigetet és az Argiolas borászatot. Idén ősszel viszont végre személyes élményekkel is gazdagodtam, októberben töltöttem egy hosszú hétvégét a szigeten, és természetesen borokat is kóstoltam. Leporoltam a korábbi szardíniai bejegyzést, amit egy kicsit kiegészítve, kibővítve adok közre ismét, majd két borászat az Argiolas - ismét - és a Cantine Santa Maria de Palma néhány borának jegyzeteivel.
Alghero a tenger felől
Ha minden igaz, ez az első dokumentált kéknyelű kóstoló a Borrajongó történelmében, jó sokat vártunk vele, de most itt az alkalom. Kéknyelűket egymás mellett tényleg nem szoktam kóstolni, a Badacsony környékén járva, vagy akár a Badacsony New York-ban rendezvényen is inkább a nagyobb merítés részét képezik. Egy ötösfogatra való kéknyelű összegyűlt itthon a 2021-es évjáratból, ezeket néztem meg egymás mellett november végén.
Régen volt már kifejezetten riesling-re fókuszáló kóstolóról szó itt a Borrajongón, most csak úgy spontán itt egy. Három mosel-i alap riesling-et kóstoltam a 2021-es évjáratból, három neves termelőtől.
Két évvel ezelőtt még "Egyszer az életben..." címmel írtam a Bortársaság Borsuliban tartott Vega Sicilia kóstolóról és nem is álmodtam róla, hogy viszonylag rövid időn belül még egyszer végigkóstolhatom a legendás spanyol borászat portfólióját. Idén azonban korán jött a karácsony, és a Bortársaság alig 1 hónapon belül két spanyol nagyágyút is elhozott a "Borász a házban" eseménysorozat keretében. Az októberi Marques de Murrieta kóstoló (beszámoló itt) után alig három héttel a Vega Sicilia cégcsoport képviselői jöttek el a Borsuliba. Gonzalo Iturriaga de Juan, a Vega Sicilia technikai igazgatója, főborásza és ifj. Bacsó András, az Oremus borásza tartotta a kóstolót, ahol száraz tokaji felütés után végighaladtunk három spanyol borvidék vörösborain, majd egy legendás aszúval zártuk az estét. A birtok történetéről, az egyes borvidékeken életre hívott birtokokról már bővebben írtam két évvel ezelőtt, most csak az aktualitásokra és a kóstolt borokra fogok koncentrálni.
Bő két éve tartottunk már baráti körben egy albariño kóstolót, főleg jó ár-érték arányú birtokbor szintű tételeket kerestünk, de az összkép végül meglehetősen vegyes volt. Én még mindig úgy gondolom, hogy szeretem az fajtát, de vagy az van, hogy Spanyolországban (és ott jó eséllyel étel mellett) jobban esnek a fajta borai, vagy csak az itthoni választékból találom meg kevésbé a számításomat. Most eljött az idő az ismétlésre, 2021-es borokkal tettünk próbát, ezúttal azonban néhány portugál alvarinho-t is válogattam a sorba. Ezúttal sem a csúcsok ostromlása volt a cél, a 10-15 eurós ársávban próbáltunk kincsekre, vagy legalább őszintén szerethető tételekre találni.
Az elmúlt évek örömteli fejleménye, hogy egyre több borvidékünkön látnak komoly potenciált a kékfrankosban és egyre több borászatnál szánnak neki kiemelt szerepet. Szerintem a fajta kiválóan alkalmas arra, hogy megmutassa az egyes termőhelyek különböző karakterét, kis hazánkban is képes különböző a és ez volt a vezérfonal is, amire felfűztem ennek a kóstolónak a tematikáját. Hat borvidékről válogattam hat komolyabb kékfrankost, kivétel nélkül a 2018-as évjáratból. Ha minden igaz, egyben mindegyik dűlőszelektált tétel ráadásul, még ha nem is mindegyiken szerepel a szűkebb termőhely megjelölése.
Az idei utolsó előtt külföldi egyvelegben sok olasz bor szerepel majd - többek között Szardíniáról -, akadnak majd persze spanyol tételek is, egy szép bordeaux-i, egy szép burgundi, egy remek bécsi gemischter satz, és még borok innen-onnan.
Burgenlandra a kékfrankos osztrák hazájaként gondolunk leginkább, de a tartomány ennél jóval sokszínűbb borkészítési tradíciókkal és palettával rendelkezik, ahol a száraz fehér, rosé és vörösborok mellett az édes borok is fontos szerepet játszanak, utóbbiak leginkább Ruszt városában. Több eredetvédelmi körzet is van Burgendlandban, ezek egyike Leithaberg DAC. Leithaberg DAC a tartomány északi részén található itt húzódik a Fertő-tó nyugati partja és a Lajta folyó között a Lajta hegység. A 34 kilométer hosszú hegyvonulat alapkőzete kristályos pala és mészkő, legmagasabb pontja, a Sonnberg 484 méterrel emelkedik a tengerszint fölé. Az éghajlat alapvetően száraz, kontinentális, a helyi makroklímát a tó és a hegység egyaránt befolyásolja. Már az i.e. 8. századból is találtak itt szőlőművelésre utaló leleteket, így a régió Európa egyik legrégebbi szőlőtermesztő vidéke.
A fehérborok chardonnay, pinot blanc, neuburger és grüner veltliner fajtákból készülhetnek, ezek házasítása is engedélyezett. A vörösborok esetében a blaufränkisch - kékfrankos az egyetlen fajta, amely Leithaberg DAC megjelölést viselhet, bár a bor legfeljebb 15%-ban zweigeltet, St. Laurent-et vagy pinot noir-t is tartalmazhat. A szőlőültetvények közel 2/3-át a kékfrankos foglalja el, míg 1/5-én chardonnay terem, így a termelők nagy része erre a két fajtára koncentrált, mintegy Burgundia analógiájára, csak itt a pinot noir helyét a kékfrankos veszi át. Természetesen a terroir is más, de a cél ugyanaz: elegáns, a termőhelyet hűen tükröző borok palackba zárása. Közel 60 borászat palackoz Leithaberg DAC megjelölésű borokat, én most a Weingut Kirchknopf-tól választottam egy öreg tőkés chardonnay-t és egy alap blaufränkisch-t.
Két és fél éve szerepelt utoljára magyar pinot noir-okat felvonultató kóstolósor a blogon, most kicsiben érkezik a folytatás. Véletlenszerűen összegyűlt itthon három magyar pinot noir a 2019-es évjáratból, három különböző borvidékről - történetesen mindegyikük szerepelt a 2017-es sorban is.
A Rejtőzködő borvidékek sorozatban szerepelt már idén Görögország, egy általános kitekintés formájában, több borvidék boraival és a mai írásban ismét Görögország adja majd a témát, közelebbről Rodosz szigete. Nem meglepő módon ez a görög sziget is egészen az ókorba visszanyúló szőlőművelési és borkészítési tradíciókkal rendelkezik. Manapság több, mint 50 borászat működik a szigeten, én a legnagyobbtól szereztem be két palack, helyi fajtákból készült bort.
