Ígértem több chardonnay-s posztot erre az évre, most íme, itt van a legterjedelmesebb. Még korábban összegereblyéztem egy 2017-es sort, nagyobbrészt magyar borokból, néhány nemzetközi kihívóval kiegészítve, összesen 14 palack gyűlt össze.
Ígértem több chardonnay-s posztot erre az évre, most íme, itt van a legterjedelmesebb. Még korábban összegereblyéztem egy 2017-es sort, nagyobbrészt magyar borokból, néhány nemzetközi kihívóval kiegészítve, összesen 14 palack gyűlt össze.
Az utóbbi években már megszokott nyári rosé-s posztok után idén már tényleg nem terveztem előre külön rosé-tesztet, de egy négyesfogat formájában most mégis itt van egyféle folytatás. A múlt héten beköszöntő hőségben nem volt kedvem a pohár után nyúlni, kivéve, ha víz volt benne, egyébként is kézenfekvő volt alkohol-stopot tartani. Aztán hétvégén csak előkerült a borospohár is, és nyáron a rosé(-fröccs) a sláger, úgyhogy adta magát a téma.
A Rejtőzködő borvidékek sorozat mai epizódja egy legendás borászatról és egy érdekes termőhelyről szól. A Chateau Musar minden bizonnyal a legismertebb, leghíresebb libanoni borászat, ők tették fel az országot a borvilág térképére, róluk lesz ma szó bővebben.
A magyar pinot noir-kínálatot tekintve az Etyeki Kúria évek óta az egyik legbiztosabb választás, az ő boruknak szinte bérelt helye van a hazai élmezőnyben. Mérész Sándor és a Kúria csapata úttörő szerepet vállalt a fajta borvidéki térnyerésében, 2001-ben ők telepítették be az első etyeki területet pinot noir-ral, azóta a fajta a legtöbb helyi borászat szortimentjében fontos szerepet játszik. A Kúriánál folyamatosan léptek be a képbe az újabb telepítések gyümölcsei, közben pedig a hordóparkot is folyamatosa fejlesztették, jelenleg magyar, francia és osztrák hordókat vegyesen használnak az érleléshez.
A 2018-as aktuális évjáratból vásároltam egy palackot a pincészettől, de meglepetésként kaptam még egy bónusz üveget is - ezúton is köszönöm. Az egyik parafadugóval, a másik csavarzárral lett letöltve - ha jól emlékszem, éppen a 2018-as az első évjárat, amelyik csavarzárat kapott - , így a borkóstolás során a zárásmódok hatását is letesztelhettem.
Lombardia több szempontból is Olaszország egyik legfontosabb tartománya, de bor- és pezsgőfronton nem tartozik ezek közé. A hegyekkel tarkított vidék bizonyos részei nem alkalmasak a szőlőtermesztésre, ezzel együtt is közel 27000 hektáron terem szőlő, 21 DOC, 5 DOCG, 15 IGP eredetvédett bor- vagy pezsgő kategória létezik a tartományban.
A tartomány domborzati és klimatikus viszonyai meglehetősen változatosak, ezeket a tengerszint feletti magasság, a tengertől való távolság, a hegyek, a tavak egyaránt alakítják. Lombardiát Svájc, illetve az olasz tartományok közül Emilia-Romagna, Veneto, Alto-Adige és Piemont határolja, és a szőlőfajtákat, illetve a borstílusokat illetően Lombardiában minden - szőlőtermesztés és borkészítés szempontjából ismertebb - szomszédjától kölcsönzött egy kicsit, de egyedi borkategóriákat is találunk, így elég változatos a kínálat.
A tartomány eredetvédett körzetei, illetve borai közül messze a legismertebb a legkiválóbb olasz palackos erjesztésű pezsgőket produkáló Franciacorta DOCG. A Veneto és Lombardia határán elterülő Lugana DOC már kapott egy külön posztot pár évvel ezelőtt. A svájci határ mellett található Valtellina vidékén Valtellina Rosso DOC és Valtellina Superiore DOCG megjelöléssel nebbiolo-ból készülnek a borok. A két körzet területe azonos, a szabályozásban van az eltérés. A Comói-tó és az Iseói-tó között húzódó Valcalepio DOC körzetben fehér- és vörösborok egyaránt készülnek, nemzetközi fajtákból. A Comói-tó partvonalát körzetben fehér-, rosé- és vörösborok is palakba kerülnek Terre Lariene IGT megjelöléssel, olasz és nemzetközi fajtákat egyaránt termesztenek errefelé. Scanzorosciate városa adja Olaszország legkisebb DOCG körzetét, itt készül passito eljárással az azonos nevű kékszőlő fajtából készülő a moscato di scanzo, egy édes vörösbor.
A legtöbb villányi borászhoz hasonlóan Kiss Gábor is a bordeaux-i fajtákból készült borai révén vált ismertté és elismertté Villányi borász. 11 hektár szőlővel rendelkezik, kedvenc fajtája a cabernet franc, a területek felén ez a fajta terem. A legkevesebb területet a kékfrankos foglalja el az ültetvényeken, a mai tétel azonban éppen a fajtából készült. A Carte Blanche a pincészet új, kis palackszámban készülő, mondhatni kísérleti boraiból áll. Ez a 2021-es kékfrankos összesen 0,3 hektárról, 2200 tőkéről származik, általában a házasítások része, de kivételesen önállóan került letöltésre. Kádban, spontán erjedt, majd rövid időre két használt hordóba került.
Az egy héttel ezelőtti írásban megörökített Finewines fieszta után rögtön másnap egy másik nagyobb lélegzetű boros eseményen is részt vettem, ezen viszont a magyar boroké volt a főszerep.
A Szabadság tér jól bevált szabadtéri rendezvényhelyszín Budapest szívében, elég csak a Belvárosi Fesztiválra, a Belvárosi Sörfesztiválokra gondolni. Utóbbi szervezői idén összefogtak a Junibor Egyesülettel és közösen hívták életre a Belvárosi Bor és Pezsgő Fesztivált, amely tekinthető akár a Junibor Ünnep folytatásának is. A pünkösdi hosszú hétvégére szervezett, idén debütáló, és a szervezők reményei szerint minden évben visszatérő fesztiválon a Junibor tagjai adták a kiállítók zömét, melléjük csatlakozott néhány borkereskedés pezsgőkínálata, 1-2 sörös stand és street food kocsik.
Tony Bish igazi specialista, Új-Zélandon a chardonnay királyaként is emlegetik, szigorúan csak erre a fajtára fókuszál, nem is foglalkozik mással. A borász Hawke's Bay borvidékén tevékenykedik, több évtizednyi tapasztalattal a háta mögött 2014-ben alapította meg saját borászatát. A szőlőt talajtípus, klónok és mikroklíma alapján kiválasztott területekről kiválasztott partner termelőktől vásárolja, a művelés szoros együttműködés keretében folyik. A pincében a francia hordók mellett 2015 óta betontojásokat, illetve néhány éve a neves Taransaud cég által készített Ovum tölgyfatojásokat is használ. A tojás alakú edények kiváló hőszigetelőként funkcionálnak, alakjuknak köszönhetően nagy felületen érintkezik a bor a leülepedett seprővel, a tojásban a bor folyamatosan áramlik, a finomseprő szabadon lebeg, ezzel a seprő felkeverése is megtörténik.
Tony Bish többféle chardonnay-t készít, eltérő stílusokban és árkategóriákban. A borok kis tételszámban készülnek, gyorsan elfogynak és természetesen nem olcsók. A Fat & Sassy, a belépő bor vegyesen tartályban, kisebb és nagyobb hordókban erjed, majd francia tölgyfa hordókban érlelődik. A Heartwood és a Golden Egg névre keresztelt tételek Mendoza klónokból álló alapanyagát ugyanonnan szüretelik, de a Heartwood esetében francia tölgyben, a Golden Egg esetében betontojásban megy végbe az erjedés és folyik az érlelés. A Skeetfield egy dűlőszelektált tétel az azonos nevű termőhelyről, francia hordókban erjed és érlelődik, a hordók 60%-a új. A csúcsbor a Zen névre hallgat, szintén a Skeetfield dűlőről származik a szőlő és az Ovum tölgyfatojásban megy végbe az erjedés és az érlelés.
Korábban nem volt szerencsém Tony Bish boraihoz, most viszont rögtön kettővel is megismerkedtem közelebbről.
A dűlőpárok sorozata a Tokaji borvidéken folytatódik. Furmintokról már volt szó, most a hárslevelű van soron. A fajtát az egyik legelismertebb tokaji művelője, a Kikelet Pince borain keresztül vizsgáljuk meg közelebbről, két tarcali dűlő, a Lónyai és a Váti prizmáján keresztül.
Tar Ferenc régi álma, egy finewines.hu portfólió-kóstoló 2019-ben valósulhatott meg először, majd rögtön 2 év kényszerszünet következett. 2022-ben visszatért a rendezvény, mesterkurzusok nélkül, és kicsit kevesebb látogatóval, de ugyanúgy sok-sok remek borral. Az eseménynek ismét a Haris Park adott otthont, hat standon lehetett tematika szerint kóstolni, a hetedik asztal, a premium tételeké volt, itt külön összegekért lehetett válogatni extra borokból.
Tavaly már volt szó a sorozat keretében Mallorcáról és mallorca-i borokról, most következik egy kis ráadás, egy újabb válogatással a spanyol sziget borairól. A szigetről, a borvidékekről és a fontosabb szőlőfajtákról már volt szó bővebben az előző írásban, most csak röviden borstílusokról, majd az egyes borokról emlékeznék meg.
(A címlapfotót innen kölcsönöztem)
Idén 5 hónapnak kellett eltelnie, hogy először hazai borvidékre vigyen az utam, nem így terveztem, de így jött ki a lépés. Május utolsó hétvégéjét a Tokaji borvidéken töltöttem, de nem csak a borozgatás volt a cél. Az elmúlt években a kultúrtörténeti emlékek meglátogatása mindig hátrasorolódott a programban - pedig azokban is bővelkedik a térség -, ezúttal kicsit kiegyenlítettebb volt a leosztás. Három pincénél azért így is jártam, kettő tokaji és egy mádi vizit fért bele az időbe.
Összegyűlt egy újabb csokorra való külföldi borról szóló kóstolójegyzet. Tavasszal Olaszországban és Spanyolországban is jártam, így ha az előző külföldi egyveleg kapcsán azt írtam, hogy a hangsúly leginkább az olasz és spanyol borokon van, akkor ez most hatványozottan igaz lesz. A két említett országból is főleg Katalónia és Toszkána uralja a mai gyűjteményt, epizódszereplőként azért feltűnnek más országok borai is.
Itt az idei második magyar boros megamix, pezsgőtől fehér és vörös borokon át az édesekig. Fehérben Tokaj és a Balaton északi partja, vörösben Villány és Szekszárd lett most felülreprezentált.
A tavaly megkezdett rajnai rizling sorozatot folytatva most pannonhalmi rajnai rizlingek következnek. A Pannonhalmi borvidéken jellemzően elég sok szőlőfajtával foglalkoznak a pincészetek, főleg világfajtákkal. 2017-ben néhány borász itt is összefogott, hogy létrehozzanak egy közös borvidéki bormárkát, ez lett a PH-érték, amely ugyan egy fehér házasítás, de a szabályozás szerint legalább fele részben rajnai rizling alkotja, az összefogás résztvevői szerint ugyanis ez a fajta remekül érzi magát a borvidéken. A legtöbb helyi pincészet önállóan is palackoz rajnait, volt már nekem is szerencsém néhány szép példányhoz a borvidékről, adta magát az ötlet, hogy összekóstoljam néhány pannonhalmi borászat rajnaiját, május egyik hétvégéjén nyílt is rá alkalom. Négy pince öt bora került egymás mellé, mindegyik a 2020-as évjáratból.
Az idei tavaszról 7 duó került be a borpárbajos posztba, könnyedebb hazai és komolyabb külföldi fehérek, dél-francia rosék, vörös fajtaborok hazai pályáról és házasítások egy kevésbé ismert Rhone-vidéki appellációból.
Május elején a Sabar Borház és a borászat tulajdonosa, Ádám Gábor volt a Kálvária Pince borest-sorozatának vendége. Ugyanazon napon a Kálvária Pince adott otthont a Furmint Február sajtókóstolójának is, Kézdy Dániel pedig felajánlotta, hogy ha van kedvem maradni, a vendége vagyok az esti eseményre is. Volt kedvem... :)
Május elejével bezárta kapuit Tar Ferenc belvárosi borbárja, a Carpe Diem. Írhatnám, hogy ezzel lezárult egy korszak, de ez csak részben fedné a teljes igazságot. Egyrészt a Carpe Diem az utóbbi években már csak a kóstolók kedvéért nyitott ki, másrészt Tar Feri borestjei nem szűnnek meg, csak a helyszín változik.
A Carpe Diem-ben rendezett eseményeken gyakran megjelent a Borrajongó egy vagy több szerzője is, számos cikkben emlékeztünk meg az itt tartott borestekről. Szinte végtelen listát lehetne összeállítani az itt kiváló bort kóstoltunk meg a borbár falai között. Tar Feri természetesen méltó módon akart elköszönni a Carpe Diem-től, búcsúbuli nélkül nem zárhatott be a hely. Április utolsó hétvégéjén három délutánra-estére ismét kitárt kapuit a Carpe Diem, válogatott magnum és jeroboam palackos borok nyíltak a pult mögött. Én a három napos fiesta első napján ugrottam be, hogy búcsút mondjak a Carpe Diem-nek. Aznap német és olasz túlsúly alakult ki a borlapon a csendes borok mezőnyében, de tettem egy kis kitérőt Ausztriába, Franciaországba, és természetesen Champagne is jutott.
Nagyon ritkán iszom 15 éves borokat. Sem a tárolókapacitás, sem a bátorság nincs meg hozzá, hogy ilyen hosszú évekig fektessek palackokat, kockázatkerülő énem pedig attól is eltántorít, hogy gyűjteményekben kutakodjak korosabb borok után. A teljes igazsághoz az is hozzátartozik, hogy szeretem, amikor még van a borokban több-kevesebb frissesség is. Szóval ritkán iszom 15 éves borokat, de néha rám mosolyog a szerencse és egy-egy remek formának örvendő palackot tol elém.
Így történt ez nemrég a Kálvária Pincében is, ahol Furmint Február sajtókóstoló után, Sabar kóstoló előtt a házigazda Kézdy Dániel felajánlotta, hogy nézzünk ki egy tételt a pincéből és nézzük meg közösen. Nem én választottam ki a palackot - Hatvani Szabolcsé az érdem -, azt sem állítanám, hogy a fentebb taglalt okok miatt nem volt bennem előzetesen némi félelem, de szerencsénkre az egyetlen problémát a dugó eltávolítása okozta, a bor mindenkit elvarázsolt.
A paloznaki Homola Pincészet szortimentjében a kezdettől fogva fontos szerepet játszik a Parti Szél névre keresztelt bor, amely mintegy átvezetés a könnyebbre hangolt 100% termékcsalád tagjai és a komolyabb fehérborok között. A Parti Szél eleinte különböző fajták házasításából állt össze, de a legfrissebb tétel már teljes mértékben sauvignon blanc-ból készül. A borászat egyik legnépszerűbb terméke a fajta- és stílusváltással további rajongótábort hódíthat meg, szerintem a névhez is jobban passzol ez a megújult, friss, élénk bor.
A 2019-es és a 2021-es tételt kóstoltam meg egymás mellett.
A dűlőpáros sorozatban a Szekszárdon a sor, két dűlővel ismerkedünk meg a kékfrankos lencséjén keresztül. A dombokkal völgyekkel tagolt Szekszárdi borvidéken is fontos szerepet játszanak a különböző adottságokkal, mikroklímával rendelkező termőhelyek, egyre gyakrabban lehet találkozni a dűlők nevével is a boros palackokon. Általában a borvidék három zászlóshajója, a bikavér, a kadarka és a kékfrankos jelenik meg dűlőszelekcióként, de a bordeaux-i fajtákból készült borokból is készülnek dűlőválogatott tételek.
A Heimann Családi Birtok portfóliójában is előfordultak korábban dűlőszelektált tételek, de amennyire vissza tudok emlékezni, nem állandó jelleggel. A Heimann & Fiai borcsalád azonban éppen az egyes termőhelyek közötti különbségre koncentrált, így természetesen dűlős borok is vannak.
Elég furcsa dolog májusban Furmint Február előkóstolóról írni, de az utóbbi 2 évben már hozzászokhattunk, hogy az élet nem várt fordulatokat produkál. 2021-ben elmaradt a Furmint Február hagyományos Nagykóstolója a Vajdahunyadvárban, 2022-ben ugyan lesz kóstoló, de mind az időpont, mind a helyszín megváltozott. A rendezvény Budára, a Hagyományok Házába költözött és idén kivételesen nem februárban, hanem május 19-én, azaz a jövő héten kerül megrendezésre.
Kézdy Dániel szokás szerint meghívta a sajtó képviselőit egy szűk körű beharangozó kóstolóra, aminek már évek óta a budakalászi Kálvária Pince ad otthont. A lehetőségnek duplán örültem, ugyanis jelen állás szerint a fő esemény idején éppen nem leszek itthon, úgyhogy 10 év után ki kell hagynom a legnagyobb furmintszemlét. A sajtókóstolón Szabó Zoltán hosszúhetényi borász tartott egy rövid, de informatív előadást a fajtáról, miközben 10 különböző furmint is várt minket az asztalon, borvidékek és évjáratok terén is széles spektrumon mozogva.
A Disznókő Szőlőbirtok a Visus Hárslevelű képében egy különleges bort palackozott le, amellyel egyben nemes célt is támogatnak. A Disznókő hosszú évek óta együttműködik az Első Miskolci Lions Klubbal. A klub egyik fő célkitűzése a megelőzhető és visszafordítható vakság elleni harc, valamint a látásukat végérvényesen elveszített, vagy vakon született emberek segítése a mindennapokban. A Lions Klub tagjai rendszeresen támogatják a Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesületét is.
A borászat és a klub együttműködése keretében évek óta szüretet szerveznek a klubtagoknak, valamint az általuk támogatott vak és látássérült embereknek. 2021-ben is ők szedték le a Disznókő Birtok Berekalj dűlőjében található két sornyi hárslevelű szőlőt, és a bort külön le is palackozták. A limitált tétel 1-es számú, Mészáros László által dedikált palackját egy jótékonysági gálavacsorán árverezték el, a kikiáltási ár tízszereséért. A Disznókő Szőlőbirtok felajánlásából ez az összeg, illetve a további 299 palack bevételének túlnyomó része is a vakok és gyengénlátók támogatásának nemes célját szolgálja. A sorszámozott palackok a készlet erejéig a Disznókő webshopján, illetve a birtok Borbutikjában vásárolható meg, 6980Ft-os palackonkénti áron. A Visus név (latinul látás) értelemszerűen a szüretelőkre és a támogatott célra utal.
A pincészet nekem is felajánlott egy mintapalackot, hogy kóstoljam meg a bort és írjak róla. Múlt héten bontottam ki a palackot, lássuk, mit rejtett.
Ma is új-zélandi bor lesz a téma, de ezúttal a szigetország legfontosabb fajtája, a sauvignon blanc áll a rivaldafénybe. Május hatodikán van a sauvignon blanc világnapja és a napokban éppen én is kóstoltam egy sauvignon blanc-t, az egyik kedvenc marlborough-i pincétől. A Dog Point Vineyard boraival 2018-ban találkoztam először, amikor a Bortársaság szervezésében tartottak egy bemutatkozó kóstolót. A friss tételek mellett korábbi évjáratok boraiból is hoztak magukkal, amelyek szintén nagyon szépen szerepeltek. A legnagyobb meglepetést számomra az "alap" sauvignon blanc okozta, mert nem gondoltam volna, hogy egy 9 éves reduktív sauvignon blanc ilyen szépen érik a palackban. Az élmény által inspirálva én is félretettem egy palackot az akkor futó 2017-es évjáratból, hogy megnézzem, mit mutat most, nagyjából 5 évvel a szüret után.
A 2018-as magyar mini chardonnay-sor után itt egy áprilisban kóstolt új-zélandi ötösfogat, három különböző borvidékről válogatva. A "kiwik" a sauvignon blanc és a pinot noir mellett chardonnay-ban is igen erősek, a maga kb. 3200 hektárjával ez a harmadik legnagyobb területen termesztett fajta a fenti kettő után. Marlborough és Hawke's Bay borvidékeken találjuk a chardonnay-ültetvények egy-egy harmadát, jócskán lemaradva következik Gisborne, majd újabb nagyobb szakadékot követően Nelson, ahol már csak 110 hektár (bár a borvidék is lényegesen kisebb, mint Hawke's Bay, vagy különösen, mint Marlborough) a chardonnay ültetvények területe. Az ad hoc válogatásban mégis 2-2 bor szerepel Marlborough-ból és Nelson-ból, az ötödik palack pedig Hawke's Bay-ből származik.