A Bortársaság Borsuli a kóstolásba bevezető foglalkozások és a fajta vagy régió szerinti tematikus estek mellett időnként afféle "felsőpolcos" eseményeket is meghirdet, amelyeken válogatott borok vagy pezsgők kerülnek terítékre. Jó pár évvel ezelőtt jártam már egy "nagy fehérek" kóstolón, idén tavasszal a vörösborokon volt a sor. A mezőnyben olyan tételek szerepeltek, amelyek magas presztízzsel rendelkező - akár több évszázados hagyományokra visszatekintő, vagy az Újvilág esetében gyorsan az élvonalba kerülő - borvidékek jól bejáratott szőlőfajtáiból készültek, elismert termelő pincéjében, és a magas minőséggel együtt komplexitást és hosszú érlelési potenciált is hordoznak, így valóban megérdemlik a "fine wine" rangot.

Izgalmasnak ígérkező kóstolóra hívott meg áprilisban Kézdy Dániel, a Furmint Február és még sok más boros kezdeményezés szellemi atyja, valamint Csorba Péter és Ringer Ferenc, a Tokaj Montiumtól. A Tokaji borvidék egyik legkevésbé ismert részén, a Szerencs mellett található Legyesbényén tevékenykedő Tokaj Montium hamarosan 10 éves lesz, ennek fényében a két tulajdonos-borász szerette volna egy vakkóstolón megmérni, mit tudnak boraik a borvidék elismert termelőinek tételeivel összemérve. A szervezők összetrombitáltak egy borkereskedőkből, éttermesekből, borfirkászokból álló csapatot és egy kellemes csütörtöki délután összeültünk Kézdy Daninál, hogy megnézzük hogy muzsikálnak a Montium borok egy válogatott tokaji mezőnyben.

(Kilátás a Barna-dűlőről; fotó: Csorba Péter)

2022-ben a borászok döntése alapján a közelmúltban elhunyt Thummerer Vilmos a Borászok Borásza. Nyugodjék békében!

A Borászok Barátja díjat idén Miklósa Erika kapta. Gratulálunk!

A 2011-es év óta április 17-én tartják a malbec nemzetközi világnapját, és mivel az eredetileg Franciaországból származó szőlőfajta pedig ma már leginkább Argentínát mondhatja új hazájának, így nem csoda, hogy a kezdeményezés is a dél-amerikai országnak köszönhető. Az Argentin Köztársaság Budapesti Nagykövetsége az argentin borok néhány magyarországi importőrének segítségével - 2 év kihagyás után - ismét szervezett egy malbec kóstolót, amelynek az idén átadott Aurea Hotel adott otthont az Akadémia utcában.

(A kép forrása a Wines of Argntina instagram oldala)

Számomra a magyar olaszrizling akkor adja a legtöbbet, ha a termőhely lenyomata is markánsan megjelenik a borban, így általában a hazai kedvenceim a Balatonfüred-csopaki borvidékről, vagy valamelyik tanúhegy (Badacsony, Szent György-hegy, Csobánc, Somló, stb.) környékéről származnak. Legyen szó akár a Csopaki Kódex tagjainak letisztult stílusáról, Figuláék szemérmetlenül gazdag borairól, a somlói olaszrizlingek markáns sósságáról vagy a Badacsonyi borvidéken készített tételekről, én ezekben találom meg leginkább azt a pluszt, ami ezt a fajtát a korrekt ivóbor kategória fölé tudja emelni. Könnyen lehet, hogy nem kísérletezek eleget más borvidékek olaszrizlingjeivel és ez korlátozza be földrajzilag a számomra élményt adó tételeket, de itt a kivétel, ami erősíti a szabályt. Legutóbb ugyanis egy mohácsi olaszrizling okozott igen kellemes meglepetést, és megkockáztatom, kevés ilyen elegáns és szép egyensúlyú olaszrizlinget kóstoltam.

Újabb magyar chardonnay-s poszt érkezik, de ebben a válogatásban több szándékosság volt, mint a 2019-es balatoni ötösfogat szinte véletlenszerű felhalmozódásában. Ezúttal a 2018-as évjáratot vettem górcső alá, négy borvidék négy bora tükrében.
Bár chardonnay-t szinte minden borvidékünkön találni, Etyek-Budát kivéve sehol sem mondanám vezető fajtának, de az itt szereplő 4 borvidék kiválasztása még így is adhat okot meglepetésre. Badacsony elsősorban az olaszrizling-szürkebarát-kéknyelű hármasról szól, chardonnay-val elég kevesen foglalkoznak, többnyire valamiféle külföldi háttérrel is rendelkező borászatok, mint amilyen a Domaine Edegger is.
A Balatonfüred-csopaki borvidéken már gyakrabban találkozunk a fajta képviselőivel, Figuláéknál házasításban és önállóan egyaránt. Itt most természetesen az egyik fajtaboruk szerepel, méghozzá a Selectio.
Tokajban a hat engedélyezett tokaji fajta mellett kísérleteznek néhányan nemzetközi fajtákkal is, Sauskáék viszonylag régóta foglalkoznak chardonnay-val, ráadásul a válogatás chardonnay-juk - a Birs - tulajdonképpen egyben dűlős tétel is.
Végül az inkább házasításokat előtérbe helyező Egerből is hoztam egy dűlőszelekciót. Ezen a borvidéken a bő fajtaválasztéknak köszönhetően a chardonnay sem elhanyagolható szereplő, többen önállóan is palackoznak borokat, ahogy a Stumpf Pincészet is.

Elhunyt dr. Rohály Gábor, a Borkollégium alapítója és tanára, a Magyar Bor Akadémia alapítója, az Osztrák Borakadémia első magyar hallgatója, a Borkalauz és több magyar borral és borászattal foglalkozó szakkönyv szerzője. Nyugodjék békében!

A fotót Mészáros Gabriella facebook-oldaláról metszettem.

A maradékcukor áldásos hatását nagyon szeretem, ha savban gazdag fajtákból készült fehérborokról - mondjuk rajnai rizlingről vagy furmintról - van szó, száraz-félszáraz kategóriában és édes borokban egyaránt, de valahogy a félédes borokkal mintha nem tudnék mit kezdeni. Száraznak nem elég szárazak, édesnek nem elég édesek, ázsiai ételek kísérőjeként kétségtelenül jól működnek, de ez önmagában kevés indok ahhoz, hogy egy bort szívből szeretni tudjak. Most a kezembe került egy német riesling debütáló évjárata, amiben maradéktalanul megtaláltam a számításomat.

A balatonszőlősi szőlész-borász testvérpár, Fodor Béla és András - vagy ahogy mindenki ismeri őket és a boraikat, Béla és Bandi - leginkább a korrekt, jó ivású, nem túlbonyolított reduktív fajtaborok révén kerültek be a boros köztudatba. A tavalyi Balatonfüredi Borheteken kellemes meglepetés volt az addig sosem látott öreg tőkés szőlőből készült, válogatott sauvignon blanc-juk, amit korábban mindig beházasítottak az "alap" sauvignon blanc-ra, 2020-ból azonban külön tételként került palackba. Akkor úgy éreztem, hogy a bor komplexitás és izgalomfaktor szempontjából is kiemelkedik a pince szortimentjéből és az egyébként több szép bort felvonultató fesztivál-mezőnyben is emlékezetes maradt.

Az új tétel - ha jól emlékszem - még valamikor télen került ki a Bortársaság boltok polcaira, később, mint vártam. Húsvétkor bontottam ki a palackomat, kb. 8 hónap telt el a korábbi találkozás után, és bár csalódásban nem volt részem, meglepetésben igen, mert a bor egészen más arcát mutatta, mint legutóbb.

Egy év kihagyás után idén tavasszal ismét badacsonyi bortermelők és borkedvelők töltötték meg a budapesti New York-palotát. A 2021-es kényszerszünetet követően ebben az évben az "Életre hívunk" szlogennel tért vissza a rendezvény, több, mint 30 borászat és mintegy 10 turisztikai kiállító fogadta a vendégeket. Úgy tűnik, a borkedvelők is nagyon várták, hogy Badacsony visszatérjen a New York-palotába, mert már a szakmai meghívottak számára fenntartott első két órában igen komoly létszámban jelentek meg a látogatók, és a nagyközönség még csak ezután érkezett.

A húsvéti hétvégére hazajött egy kedves barátom Dániából, a látogatás alkalmából pedig magyar borokra vágyott. Csütörtök este a Bartók Béla úti DiVino kínálatát szondáztuk meg alaposan, ezek a borok a következő hazai egyvelegben szerepelnek majd. Miklós Csaba, móri borász éppen érkezésünkkor fejezte be pop-up kóstolóját, Csabi ugyan távozott, de a borokat meg tudtuk kóstolni. Mór viszonylag ritkán szerepel a blogon, úgyhogy már csak ezért is egy külön miniposztba szedtem az ott kóstolt négy bort, kivétel nélkül friss tételeket, királyleányka, ezerjó és chardonnay fajtákból.

Folyamatosan kopó memóriám okán egészen tegnapig meg voltam győződve arról, hogy Vaskapu-bort eddig én még nem ittam. Az állítás helyességét igyekeztem gyorsan alátámasztani blogunk archívumának feltúrásával, amikor szembejött velem ez a 2003-as kadarka. Az akkori információk, valamint a mostani borásztörténet alapján az látszik, hogy bár ugyanarról a mohácsi birtokról beszélünk, de az évekkel ezelőtt kóstolt palack még nem Galán Géza kezei közül került ki.

A bejegyzésem tárgyát képező két vörös (birtok)házasítás viszont igen, és a sztorikat szükségesen szétválasztva, a korábbi élményeimhez még csak véletlenül sem viszonyítva ugrottam fejest a kóstolásba. Aki ismer, tudja, hogy nyitott vagyok a natúrboros kalandokra, és a helyzet az, hogy egy betegség miatti sokhetes kihagyás után most is pozitív benyomásokra tettem szert.

A 2021-ben megkezdett 2019-es rajnai rizlinges sorozat sajnos két magyar (I., II.) és egy német forduló után félbeszakadt, pedig csőre töltve várakozott egy osztrák sor, de az sajnos tavaly már dobozban maradt. Március végén elérkezettnek láttam az időt, hogy végre bepótoljam a lemaradást. Kilenc osztrák bor sorakozott fel különböző borvidékekről, leginkább az alap-középkategóriából válogattam, így leginkább településszintű borok kerültek a sorba.

A mai dűlőpár a Balaton északi partjáról érkezett, a Figula család pincéjéből. Ha a Tokaji borvidéken kívül valahol nagy hangsúlyt fektetnek még Magyarországon az egyes dűlők közötti különbségre, és ezt külön lepalackozott tételekben is megjelenítik, az a Balatonfüred-csopaki borvidék. A Csopaki Kódex tagjai is kiemelten kezelik a dűlős borokat, de más pincészeteknél is gyakran találkozni dűlőszelektált borokkal - többnyire olaszrizlingekkel. Figuláék nem csatlakoztak a Csopaki Kódexhez, de az egyes termőhelyek kutatása és bemutatása náluk is évek óta fókuszpontban van, a kedvező évjáratokban akár komplett dűlős borválogatásokat is forgalomba hoznak.
A blog hasábjain többször foglalkoztunk dűlős Figula borokról (1., 2., 3., 4., 5., 6.), nem maradhattak ki a dűlőpárokkal foglalkozó sorozatból sem. A 2019-es évjárat megkönnyítette a dolgomat, mivel ebből az évből két dűlős olaszrizlinggel találkoztam, így válogatni sem kellett.

Atipikus bor következik Rioja-ból, egy évek óta jól bevált és itthon is régóta kapható tétel. A Palacios Remondo La Montesa atipikusságát nem az adja, hogy évek óta jól bevált, hanem az, hogy nagy részben garnacha-ból készült, miközben Rioja-ban a tempranillo az úr, az ültetvények közel 90%-án ez utóbbi fajta terem, a garnacha részaránya nagyjából 7-8%.
Ha megnézzük a neves nemzetközi boros orgánumok értékeléseit, azt látjuk, hogy rendszeresen repkednek a 90+ pontok, James Suckling pedig egyszer egyenesen úgy fogalmazott, hogy ez egy 15 dolláros bor, aminek olyan az íze, mint egy 50 dollárosnak. Ezt a túlzóan leegyszerűsítő megállapítást ebben a formában természetesen minden oldalról lehet támadni, maradjunk annyiban, hogy Suckling arra célzott, hogy a La Montesa árán felül teljesít. Spanyolország ugyan bővelkedik remek 15 eurós palackokban, de az tény, hogy a La Montesa egy jó bor, évek óta stabil minőséget képvisel, az árát megéri és a fajtaválasztásnak köszönhetően a szokványos Rioja-khoz képest van benne egy érdekes csavar. Én is évről évre visszatérek hozzá 1-2 palack erejéig, most a 2017-es évjárat volt a kiszemelt áldozat.

Hétvégén visszatér a New York Palotába a Badacsonyi borvidék színe-java a kényszerű COVID-szünet után. A tavasz és a megújulás jegyében az idei Badacsony New Yorkban szlogenje "Életre hívunk". Közel 50 kiállító, köztük 34 borászat várja a majd a badacsonyi borok kedvelőit.
A hétvégén ráhangolódásként én is badacsonyi borokat bontottam, a rajnai rizling-specialista Villa Sandahl-tól. Tavaly nyáron jártam a pincénél, nagy sétákat tettem a szőlőben és két részletben végig is kóstoltam szinte a teljes szortimentet. Ahogy akkor is írtam, a badacsonyi klímán termett rajnai rizlingtől nem lehet mosel-i vagy wachau-i stílusjegyeket elvárni, ezzel együtt a Villa Sandahl Magyarország egyik legjobb rajnai rizlinges pincéje. Miután alaposabb betekintést kaptam a pince szortimentjébe, a végkövetkeztetés az lett, hogy hozzám a hűvösebb évjáratok borai közelebb állnak - itt valószínűleg visszaköszön a német-osztrák mérce -, így főleg a 2016-os évjárat boraiból táraztam be itthonra. Ha minden igaz, négy bor készült a pincénél abban az évben, és mindegyikből volt is itthon egy-egy palack, úgyhogy teljes évjáratkörkép következik öt és fél év távlatából.

Az egész világot - így természetesen Magyarországot is - letaroló rosé divathullám egyik érdekes hazai leágazása a "komoly rosé". Szerencsére a tutti-fruttis tucatborok mellett egyre több valóban élvezetes magyar rosé is a polcokra kerül, de emellett az utóbbi néhány évben számos magyar borászat elkezdett kísérletezni egy komolyabb, testesebb rosé-stílussal. Későbbi szüretet, seprőfelkeverést, hordós erjesztést/érlelést vagy ezek kombinációját egyaránt bevetnek a kívánt eredmény elérése érdekében, az eddigi tapasztalataim alapján azonban többször sikerül átesni a ló túloldalára, mint megtalálni a kellő egyensúlyt, gyakran gyümölcstelen, rusztikus, hordóba és magas alkoholba fojtott borok kerülnek a palackba, az élvezeti értékhez - vagy éppen annak hiányához - képest túlzó áron.

A Vylyan jelenlegi és korábbi főborásza Tóth Sándor és Ipacs-Szabó István közösen alkotta meg a pincészet új, komoly rosé-ját, amely szerencsére a jól elsült kísérletek közé tartozik és meglepődnék, ha nem lenne folytatása.

Az idei első külföldi egyveleg erősen vörösbor-hangsúlyos lett, többségében olasz és spanyol tételeknek köszönhetően.

A dűlőpáros sorozat keretében visszatérünk a Tokaji borvidékre, de a termőhely ellenére formabontó módon vörösborok lesznek a mai poszt főszereplői. Csak néhány pincészet foglalkozik kék szőlővel a borvidéken, még kevesebben hoznak ténylegesen forgalomba vörösbort - természetesen azokat sem tokaji megjelöléssel -, arra pedig értelemszerűen nemigen találunk példát, hogy ezt valamilyen szűkebb termőhelyre történő megjelöléssel tennék. A legtöbb kékszőlőt is ültető tokaji termelő a pinot noir mellett tette le a voksát, közéjük tartozik a Sauska Pincészet is, és valószínűleg ők az egyetlenek, akik két különböző dűlő termését is palackba zárják vörösborként.
Sauskáék a 2010-es években "hozták át" Villányból a chardonnay-t és a pinot noir-t a tokaji birtoktestre, meggyőződve arról, hogy a két fajta a hűvösebb klímájú, vulkanikus alapkőzetekkel rendelkező borvidéken többre képes, mint lent délen. Két dűlőben terem a birtokon pinot noir, a mádi Birsalmáson és a rátkai Padihegyen. Az utóbbi néhány évben a két termőhely bora külön-külön kerül lepalackozásra, a dűlőkre egy-egy "becenév": Birs és Padi utal.

Jönnek a szokásos egyvelegek, az idén először. A magyar borokkal kezdünk, közöttük több lesz a fehérbor, főleg tokaji és észak-balatoni tételek révén (bár ez szinte mindig így sikerül :)).

Ha Németország és bor, akkor a kulcsszó a riesling, nem is véletlen, hogy mindenkinek ez a szőlőfajta ugrik be először. Azt talán kevesebben tudják, hogy az 1960-as években silvaner - vagy sylvaner, magyar nevén zöldszilváni - volt az ország legnagyobb területen termesztett fajtája, amíg az 1970-es években át nem vette a vezetést a Müller-Thurgau, majd a riesling. A silvaner jelentősége azóta erősen lecsökkent, de egyes német borvidékeken ma is termesztik, Franken-ben (angolul Franconia) pedig máig a legfontosabb fajta. A mai palack a borvidék egyik legjobb termőhelyéről, egyik legjobb borászatától érkezett és megmutatja, miért is látnak itt fantáziát a silvaner-ben.

Az aktuális rejtőzködő borvidék különkiadás főszereplői dél-olasz borok lesznek, fajtaborok és egy eredetvédett házasítás. Idén még érkezik egy hasonló olasz borcsokor, abban az északi féltekéről válogatott tételek kapnak majd helyet.

Már megint ez a pannonhalmi Herold Pince... Eddig csak fehérborokat és egy rosé-t kóstoltam tőlük, de egy kedves kommentelőnk felhívta a figyelmemet a Vinori névre keresztelt merlot-jukra, amellyel egyébként is szemeztem, de az ajánlás - ezúton is köszönöm - és egy kapóra jött akció közösen megerősítette a vásárlási szándékot. Egy kedves régi barát látogatása hamar kedvező alkalmat szolgáltatott a kóstolásra (ivásra), és szerencsére nem kellett csalódnunk. Örömteli dolog, hogy a sokáig csak a Pannonhalmi Főapátság révén ismert borvidéken egyre több új borászatot lehet és érdemes is megismerni. Az eddigi tapasztalataim alapján úgy tűnik, hogy a viszonylag új jövevénynek számító Herold Pince is megérdemli a figyelmet, minden műfajban.

Itt egy újabb spanyol különkiadás a "Rejtőzködő borvidékek" sorozatban. Három vörösbor lesz az epizód fókuszában, három különböző, kevésbé ismert borvidékről, kivétel nélkül a 2016-os évjáratból.

Az új tokaji borász-generáció néhány tagja, Homoky Dorka, Zsirai Kata és a TR Művek csapata szoros barátságot ápol egymással és tavaly egy közös rendezvénysorozatot is elindítottak Zsendülés - Veraison fedőnév alatt. A közös kóstolók egy része Budapesten kerül megrendezésre, nyáron és ősszel azonban a Zsendülés elköltözik a borvidékre. A hegyaljai eseményeknek mindig a három pince egyike ad otthont, a borkóstolón kívül ilyenkor közös dűlőtúra vagy szüret, vacsora vagy akár régi tételek kóstolója is színesíti a programot.
Az idei első alkalom egy kötetlen kóstoló volt, amelynek az egykori Lumen Zöldséges adott otthont február végén.