Folytatódik a február végén megkezdett sauvignon blanc-körképet, több részes külföldi kitekintés előtt ismét hazai borokkal, ismét 2019-es tételekkel. A múltkori etyeki kvartett után most négy különböző borvidékről válogattam négy különböző tételt.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy éppen mostanában zajlik az évjáratváltás, az egyes pincék kiemelt kereskedői már a 2020-as tételeket árulják. Ha a jelen poszt nem is a leginkább aktuálisnak tekinthető évjárat borairól szól, azért stílust tekintve talán iránytűként még szolgálhat.

Lassan külön sorozatot indíthatnánk "borok a nappaliban" címmel, annyi pince teljes vagy részleges szortimentjét kóstoltuk meg, a pandémia miatt kényszerűségből a nappali négy fala között. Újabb borászat következik a sorban, ezúttal annyi a változás, hogy kivételesen nem az én nappalimban kóstoltuk a borokat, hanem a borászéban, még ha az ebben az esetben nem is a borvidéken van.
A gyöngyöspatai Páger Pincéről az utóbbi két évben többször volt szó a blog hasábjain, a tavaly forgalomba került első borok után lassan érkezik a második kör, a 2019-es tételek képében. Páger Mátyással, a pince tulajdonos-borászával és Németh Richarddal, Matyi legjobb barátjával, szakmai támogatójával és egyben a pince grafomán szócsövével ültünk le egy kis baráti borozással egybekötött "szakmázásra". Megkóstoltuk a hét bort, ami kereskedelmi forgalomban is megjelenik, majd előkerült még bónusztételként egy pét-nat és egy kénmentes narancsbor is, amelyekből egyelőre amolyan kísérletképpen minimális mennyiség készült, de nem kizárt, hogy a jövőben egyik, vagy másik nagyobb szerepet is kap.

Kézdy Dániel és Dancsecs Ferenc új projektjéről, a New Mátráról tavaly ősszel már volt szó a blogon. Ahogy azt akkor is leírtuk, fontos, hogy ez nem egy belülről jövő borvidéki szerveződés, hanem a projekt szellemi atyjainak komplex vállalkozása, amelynek célja, hogy bemutassa a Mátra új arcát és a benne rejlő kiaknázatlan lehetőségeket, természetesen nem kis részben az ottani borászatokon és borokon keresztül. Ennek keretében saját maguk által összeállított borcsomagokat forgalmaznak, amelyekből az éppen aktuális harmadik számú a borvidék talán legfontosabb fajtájára, a kékfrankosra koncentrál. Egy borvidék, egy fajta, hat termelő tolmácsolásában, a végeredmény a kékfrankos hat különböző arca egy kartonba csomagolva.

Kézdy Dániel az ünnepek előtt meglepett egy ajándék kartonnal, én pedig az óév utolsó napjai során (és egy gyors utolsó kör erejéig január elsején) utánajártam, milyen borokat rejtenek a palackok.

Itt az év utolsó borpárbajos posztja, a szokásos 7x2 tétellel, száraz fehérektől a tokaji aszúkig. Részben már az ünnepekre készülve néhány komolyabb és drágább palack is előkerült ebben a körben.

Egyúttal boldog karácsonyt is kívánunk minden kedves olvasónak! :)

Az elmúlt években a véletlenül úgy hozta, hogy a "Rejtőzködő borvidékek" sorozatban akarva-akaratlanul magyar vonatkozású termőhely szerepelt az évzáró részben. Idén sem lesz ez másként, megint egy hazai régióból hoztam borokat, amely azonban nem egy hivatalosan bejegyzett borvidék.
Idén a külföldi utazási lehetőségek beszűkülésével kézenfekvőnek tűnt hazánk tájegységeinek (újra)felfedezése, így tettem én is és látogattam el több alkalommal a festői Dunakanyar különböző településeire. Bort ugyan nem ittam, de több nagymarosi vendéglátóhelyen is szemet szúrtak környékbeli borászok borai, így az egyik ilyen kirándulás végén bedobtam néhány palackot a hátizsákba. Két borászat öt palackja várta, hogy megkóstoljam, amire az ősz folyamán sor is került.
A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy a Dunakanyarban tevékenykedő borászatok nagy része a Mátrai borvidékhez tartozó területeken termeszti és szüreteli a szőlőt. Ugyanakkor látni már ígéretes kezdeményezéseket arra is, hogy ténylegesen a Dunakanyar települései felett magasodó lankákon telepítsenek új tőkéket, így talán pár év múlva már lesz innen is készül értelmezhető mennyiségű bor.

A New Mátra Kézdy Dániel (Furmint Február, Aszú Prime) és Dancsecs Ferenc (Furmint Photo) új közös vállalkozása, amely több hónapos előkészítés után indult útjára. Céljuk bemutatni a Mátra új arcát és a benne rejlő kiaknázatlan lehetőségeket, természetesen nem kis részben az ottani borászatokon és borokon keresztül. Az angol névválasztás elsőre meghökkentő, de egyrészt a távolabbi célok között szerepel külföldi piacok szerzése is, másrészt az alapítók ezzel is hangsúlyozzák, hogy valami nagyon újat/mást szeretnének létrehozni.
A facebook-oldal már néhány hete megjelent, a honlap is hamarosan működni fog. A facebook-oldalon rendszeres helyi bejelentkezéseket, kép- és hanganyagokat ígérnek, amelyekkel a Mátra kincseit mutatják be a közönségnek. További cél, hogy fesztiválokon és rendezvényeken közös standdal jelenjenek meg, ahol természetesen a borászokkal, termelőkkel is lehet találkozni. Az alapítók különböző válogatás-csomagokat állítanak össze, elsősorban, de nem kizárólag borokból, a csomagokban szereplő borokat azután külön-külön is meg lehet majd vásárolni. A jelenlegi tervek szerint havonta változik majd a csomagok tartalma, esetenként erősen limitált palackszámú tételek is bekerülnek a pakkokba. Jellemzően kisebb méretű pincészetekkel működnek együtt, akiknek természetesen egy bizonyos minőségi kritériumnak is meg kell felelniük, de borkészítési, szőlőművelési szemléletben vannak eltérések az egyes borászok, borászatok között. A névsor jelenleg a így néz ki: Bata-Loyal Birtok, Benedek Pince, Centurio Szőlőbirtok, H-négyzet (H2) Pince, Hoop Wines, Itt és Most Pince, Karner Gábor és Fanni Kézműves Borászata, Kerekes Pince, Kékhegy Pince, Levente Pince, Losonci Pince, Páger Pince, Szignárovits-Maka Pince (közülük sokan szerepeltek 1-1 borral a nyári mátrai boros tegnap ittam-sorozatban is).

A szűk körű sajtó-bemutatkozásra a budakalászi Kálvária Pince teraszán került sor, ahol természetesen borokat is kóstoltunk a projektben résztvevő pincéktől. A bemutatott tételek nagy része az első New Mátra csomagban is szerepel (konkrétan a Hoop Wines pezsgője, valamint a Benedek Pince, a Centurio, a Losonci Pince, a Kerekes Pince és az Itt és Most Pince lent említett borai).

Kicsit talán megkésve jelentkezem ezzel a magyar rosé-körképpel, méghozzá annak is az első részével (bár a másodikban a többnyire hordóval is megküldött, komolyabb és feltehetően nem egynyári tételek szerepelnek majd), de egyrészt jó munkához idő kellett, másrészt meg bízzunk benne, hogy lesz még idén is bőven alkalom és lehetőség rosét szürcsölgetni, mielőtt beköszönt a zordabb, hidegebb idő, hogy más, kellemetlenebb tényezők fennforgásáról ne is beszéljek.
Természetesen a bőség zavarában lehetetlen vállalkozás átfogó képet adni a magyar választékról, hiszen annyi pince készít már rosét, sokan egy évjáratban akár többfélét is, de azért egy szűk keresztmetszetet talán sikerült kialakítani a nyár során. A hazai mezőny nagy része még mindig felejthető tucatbor, de úgy tűnik, hogy néhányan itthon is igyekeznek komolyabban venni a műfajt, és ennek jegyében valamilyen borként is értelmezhető anyagot a palackba zárni, én pedig igyekeztem inkább ezekből szelektálni.
Igyekeztem a válogatás során akár a idei/korábbi évjáratok, akár az adott pincébe vetett bizalom alapján gondosan válogatni. Került a sorba évek óta kiegyensúlyozottan teljesítő, megbízható rosé (pl. Konyári,  Pannonhalmi Apátsági Pincészet, Sauska), újabban felfedezett trónkövetelő vagy kedvenc (Hoop Wines, Pátzay, Ruppert), illetve előzetes tapasztalatok hiányában fekete ló is (Böjt, Hangyál, Takler). Próbáltam a legtöbb rosé-releváns borvidékről legalább egy bort beemelni, azt azonban nem állítanám, hogy törekedtem a tökéletes kiegyensúlyozottságra ilyen téren (nem is sikerült, ugyanis a Balaton környékéről érkező borok tették ki végül a mezőny közel felét).

"Természetes Mátra" címmel ismét megrendezésre került a VinoPiano-ban a természetközeli szőlőművelést és borkészítést folytató mátrai borászok borbemutatója a Karner Borászat, a Levente Pince és a Losonci Pince részvételével. A pultok mögött természetesen (haha!) ismét Karner Fanni, Major Levente és Losonci Bálint töltötte a borokat és a pezsgőket, a Borrajongót tavaly Szabi képviselte, idén én kóstoltam végig a sort.

"Rozé délután" jeligével invitáltak a Nagygombos Birtok 2019-es borainak bemutatójára a My Wine Borbárba, de a rosék mellett más borok is előkerültek, köztük limitált tételek is. A pincészetet amolyan rosé-specialista borászatként szokás számon tartani és Barta Anna, a birtok borásza valóban régóta elkötelezett a rosék irányába. Bár a fogyasztók által megszokott, bevált portfólió nyilván nem lehet évente változtatni, a kísérletezést nem adják fel. A borász bevallása szerint a minden évben elkészített, limitált palackszámú kísérleti tételekben tud kiteljesedni, és az ezek alapján kapott fogyasztói visszajelzések mentén igyekeznek a borok finomhangolását elvégezni. Most kaptunk egy kis ízelítőt az állandó szortimentből és a kísérletek eredményeiből egyaránt.
 

A Páger Pincéről egyrészt a kékfrankosuk, másrészt egy VinoPiano-ban tartott kötetlen kóstoló okán is írtam a közelmúltban, a feketeleánykából készült boruk azonban arra késztetett, hogy újra billentyűzetet ragadjak és egy teljes posztot szánjak a tételnek.
A fekete leányka, vagy románul feteasca neagra egyébként őshonos erdélyi fajta, ma is Románia fő autochton szőlőfajtája, de Moldovában szintén nagyon elterjedt. Magyarországon is leginkább a határon túli termelők révén lehet találkozni vele, de például a Gyöngyöspatán szárnyait bontogató Páger Mátyást is izgatják a fajtában rejlő lehetőségek, úgyhogy 2017-ben készített is belőle bort.
Én először tavaly decemberben kóstoltam a Bormedence rendezvényen, és akkor meglehetősen mérsékelt volt a lelkesedésem, koravénnek éreztem a bort, kezdeti oxidáció jeleivel. Innen szép nyerni, ahogy mondani szokás... Mindenesetre a tematikus mátrai hónaphoz a kékfrankossal együtt ebből a borból is beszereztem egyet a borásztól, de akkor végül csak előbbi nyílt ki. A VinoPiano-ban azonban ott volt mindkét bor, és nem kis meglepetésemre a feketeleányka sokkal szebb, volt mint fél éve, úgyhogy ennek igazolása céljából kibontottam az otthoni palackot is, ami végleg meggyőzött.
 

A Vino Piano nyári borkóstolói júliusban is töretlenül folytatódnak, minden csütörtökön érkezik egy vagy több borász a teraszra. Az eseménysorozat legutóbbi vendége a mátrai Páger Pince volt, akikről nem is olyan rég írtam egy "tegnap ittam" keretében, de röviden felelevenítem a legfontosabb tudnivalókat.
Páger Mátyás a budapesti élet mellett 2014-től dolgozik aktívan a gyöngyöspatai pincesoron, az első forgalmi tételek tavaly jelentek meg a 2017-es és 2018-as évjáratból, és egyre több étteremben és borbárban lehet találkozni velük. A portfólió még formálódóban van, részben azért is, mert a saját termés mellett valamennyi vásárolt szőlő is feldolgozásra kerül, a fajtákkal még folyik a kísérletezés és a tapasztalatgyűjtés. A két hektárnyi saját ültetvényen organikus művelés folyik és optimális esetben a vásárolt alapanyag is hasonló módszerekkel gondozott területről érkezik. A pincében is cél a természetesség, csak annyi beavatkozás történik, amennyire feltétlenül szükség van, a borok spontán erjednek, jellemzően kevés ként kapnak.
A tulajdonos-borász - természetesen - személyesen mutatta be borait, és - természetesen - legjobb barátja, a pince hű krónikása, Németh Richard is elkísérte. Öt borból állt a hivatalos kóstolósor, de számos "dugitétel" is előkerült az este folyamán, letöltésre váró hordóminták és kész borok vegyesen. Sok ismerős arc fordult meg a Vino Piano-ban az este folyamán, de amennyire sikerült, a társasági élet mellett 1-2 sort (és nem túl átgondolt pontszámot a már kész forgalmi tételek esetében) papírra vetettem azért a borokról.

Szendehely egy alig 1500 lélekszámú település, Nógrád megye délnyugati részén, a Dunakanyarhoz igen közel. A németek által alapított település lakói a mai napig őrzik és folytatják az elődök borkultúráját, a környéken kiterjedt szőlőskertek vannak. Ilyen családi szőlőből készül a German Dánielék tulajdonában álló, szintén német nevet viselő Alte Keller bora is, amiből kaptunk egy palackkal, hogy kóstoljuk meg.
A bor a mészköves Naszály hegy lábánál termő Öregszőlő ültetvény 30 éves tőkéiről szüretelt alapanyagból készült, ez az ültetvény nagyszülői örökségként maradt a családra. A kis birtokon egyébként három és fél hektáron foglalkoznak szőlővel, 99%-ban zweigelt-tel, amiből rosé és vörösbor is készül. Forgalmi tételként a 2017-es évből palackozták az első évjáratot ebből a borból, mi a jelenleg futó 2018-asból kaptunk egy mintapalackot.
Bár Szendehely a Naszály és Börzsöny lábánál található, borvidékileg a Mátrai borvidék részét képezi (a Mátra és Budapest közötti részeket 2009-ben csatolták a borvidékhez). Így a mai poszt kvázi ráadásként is tekinthető a júniusi Mátra-sorozat után.

A Centurio Szőlőbirtok 2019-es Birtokborával nyitottam a júniusi mátrai boros kitekintést, és most a Centurio Szőlőbirtok kóstolójának jegyzeteivel zárom a sorozatot. A járvány miatt Ludányi Balázs és Kézdy Dániel által régóta tervezett Centurio-kóstoló a budakalászi Kálvária-pincében tavasszal nem kerülhetett megrendezésre, de június elején végre pótoltuk.

Bő két hónap bezártság után újra lehet jönni-menni, és a borospincék is nagyon várják a vendégeket, annál is inkább, mert a járvány komoly gondokat okozott a borászatoknak. Az éttermek bezárása és a helyi vendégforgalom hiánya duplán sújtotta a pincék bevételeit. Az élet persze közben nem állt meg, a szőlőben és a pincében továbbra is dolgozni kellett, volt aki emellett webshopot vagy honlapot fejlesztett, személyesen szállított ki bort, vagy idő hiányában régóta halogatott munkákat fejezett be az ültetvényeken vagy a feldolgozóban. Most a belföldi turizmus megélénkülésében lehet reménykedni, és persze abban, hogy az időjárás a továbbiakban kedvező lesz és sikeres szürettel zárul 2020.

Nagyon vártam már én is, hogy kimozduljak, és kézenfekvőnek tűnt, hogy az első borvidéki látogatás célpontja a Budapestről könnyen és gyorsan elérhető Etyek legyen. Sok pince hétvégenként állandó nyitvatartással várja a borkedvelőket, van olyan köztük, amelyik extra programokkal igyekszik csábítani a vendégeket, és júniustól egy külön a borkedvelőkre szabott borjárat is elindult a belvárosból, szóval lassan visszatér ide is az élet. Június elején egy kellemes szombat délutánt töltöttem el Etyeken, végül három pincét sikerült meglátogatni, rövidke jegyzetek is készültek a borokról, közepesen átgondolt, benyomás-szerű pontszámokkal. Több pince is van, ahova idő szűkében most nem jutottam el, de szeretnék, úgyhogy biztosan lesz még egy fordulóm Etyeken.

A szőlőművelés és borkészítés főállásban is számtalan kihívást és nehézséget tartogat, meglepő tehát, hogy mindezt gyakorlatilag hobbitevékenységként végezve is születnek sikersztorik és értékelhető, sőt, minőségi borvégeredmények is. Az Etyek-Budán és Mátrán is egyaránt tevékenykedő, aktuálisan három és fél hektárnyi területtel rendelkező elsőgenerációs ViMaVin Pincészet egyike az ígéretesnek tűnő hobbipróbálkozásoknak, legalábbis az elmúlt hetekben lépésről-lépésre megkóstolt hatboros minta alapján biztosan. 

A Páger Pince új szereplő a mátrai színtéren, bár Páger Mátyás néhány éve készült már arra, hogy a szélesebb közönség elé is kilépjen boraival (írtunk egyébként a még nem forgalmi tételekről, megkockáztatom, hogy a magyar borasajtóban először talán). A főműsoridőben Budapesten élő tulajdonos-borász néhány éve elvégezte a Soós István Borászati Szakközépiskolát és 2014-ben kezébe vette a gyöngyöspatai pincesoron található pincekulcsot, majd lassan elkészültek az első borok. Matyi munkáját legjobb barátja, Németh Richard - akit a borkedvelők minimum írásai révén jó eséllyel ismerhetnek, hiszen régóta kötődik a hazai boros színtérhez - támogatja, együtt gondolkodnak és alakítják a borok stílusát.
A portfólió még formálódóban van, részben azért is, mert a saját termés mellett valamennyi vásárolt szőlő is feldolgozásra kerül, a fajtákkal még megy a kísérletezés és a tapasztalatgyűjtés. A két hektárnyi saját ültetvényen organikus művelés folyik és optimális esetben a vásárolt alapanyag is hasonló módszerekkel gondozott területről érkezik. A pincében is cél a természetesség, csak annyi beavatkozás történik, amennyire feltétlenül szükség van, a borok spontán erjednek, jellemzően kevés ként kapnak.
Az első kereskedelmi forgalomba hozott borok egy 2017-es feketeleányka kivételével a 2018-as évjáratból származnak. Talán nem túlzás azt mondani, hogy a Gereg dűlőben található, 2017-ben termőre fordult, saját telepítésű ültetvényről származó 2018-as Kékfrankos aratta a legnagyobb sikert. Ez a bor már több neves budapesti étterem borlapján is szerepel, és most én is ezt kóstoltam meg.

Bata Miklós - vagy ahogy mindenki hívja, Bata Miki - Svédországból hazatérve fogott neki, hogy megvalósítsa régi álmát, és feleségével közösen felépítsék a családi birtokukat a Mátrában, Gyöngyöspatán. 2014-ben vásárolták meg az első saját területeket, majd 2016-ból elkészült az első bor is, Egyetlen M néven. Jelenleg 20 hektáron gazdálkodnak, elsősorban magyar és közép-európai fajtákat középpontba helyezve. Élvezetes, karakteres, de jól iható borok készítése a cél, ökológiai gazdálkodás mellett.
Bata Mikivel pár éve kisebb-nagyobb rendszerességgel többször is kóstoltunk egy társaságban, de akkor még a saját tételeik nem álltak készen, azóta pedig nem volt alkalmam a Bata-Loyal borokkal ismerkedni. Egészen eddig. Az "Egy hónap Mátra" sorozathoz a pince második évjáratából szereztem be egy fehér házasítást, amely az első boruk mintájára a Kísérlet M fantázianevet kapta.
 

Az ITT és MOST Pincéről és első boraikról kicsit több, mint egy éve számoltam be. Itt nagyobb terjedelemben lehet olvasni a pincéről, de a rend kedvéért röviden összefoglalom a lényeget. Gyurasits Emőke és Hofmann Tibor kis családi pincészete 4 hektárnyi területtel rendelkezik Gyöngyöspata és Gyöngyöstarján környékén, több dűlőben. A négy hektárból jelenleg 1,8 ha terem, 1,6 ha újratelepítés alatt áll, a maradék 0,6 ha parlagon van.
2017-es első évjáratukból kékfrankosból és olaszrizlingből, 2018-ban olaszrizlingből, zöldvelteliniből és kékfrankosból készítettek bort. Azóta telepítettek már csókaszőlőt, tihanyi kéket, laskát, hajnos kéket, kadarkát és még több kékfrankost. A szőlőművelésben a természetesség, a pincemunkák során a minimális beavatkozás a kulcsszavak, ahogy az "Egy hónap Mátra" sorozatban megjelenő többi pincénél is.
Hofmann Tibor június elején hozott 1-1 palackot a 2018-as borokból, amelyek közül az "Ideje van" Kékfrankos-t választottam ki a sorozathoz. A pince 2017-es kékfrankosához (nemrég kóstoltam újra, most is tetszett) képest annyi a változás, hogy külön került palackba a francia és külön a magyar hordókban készült bor, előbbi kapta az "Ideje van" fantázianevet. A 2017-es előd stílusának megtartása mellett ez a bor már megcélozza a magyar kékfrankosok élmezőnyét.

A Mátrai borvidék gyorsan legendássá vált figurájáról, Major Leventéről, "az abasári vikingről" első pillantásra lerí, hogy nem mindennapi jelenség és hálás téma grafomán firkászoknak. Valószínűleg sokan tudják, hogy a hosszú hajú, nagy szakállú, mindig mosolygós és jókedélyű borász főállásban az Abasári Aba Sámuel Általános Iskola igazgatója. "Igabá" célja, hogy gyermekközpontú, boldog iskolát vezessen, ahova a gyerekek örömmel járnak. Igyekszik hasznosítható tudást átadni nekik, megtanítani őket gondolkodni és az iskolapadon kívül is sokat foglalkozik velük. Ennek jegyében szünetekben akár maga is gördeszkára pattan és kirándulásokat szervez a gyerekeknek a környékre. Időnként még a pincéjébe is leviszi a őket, ahonnan már külföldre és Michelin-csillagos éttermeknek is szállít bort. A pedagógus-munka és a borászkodás mellett az idejébe néha egy-egy rock- vagy metálkoncert látogatása is belefér, a bandák pedig a Levente borokat is szívesen fogyasztják. Mi viszont most koncentráljunk a pincére és a mai borra.

A Szignárovits-Maka Pince története pont 10 éve, 2010-ben kezdődött, azóta lassan, de biztosan minden évben növekednek. Gyöngyöspatán három dűlőben (Borsos, Hótó, Póc-tető), ahol furmint, rajnai rizling, kékfrankos, cabernet franc és merlot terem, illetve egy eltűnőben lévő muskotály fajta, amelyet rózsamuskotály néven emlegetnek és egy régi, mára kivágott ültetvényről származik.  
A borok spontán erjednek, a vörösborok nem is feltétlenül kerülnek hordóba - a bordeaux-i fajták sem -, ami talán talán meglepő lehet. A gyöngyöspatai pincesor egyik felső szintjén található pincétől - emlékeim szerint - gyönyörű kilátás tárul az ember  szeme elé.
Szignárovits Márktól eddig viszonylag kevés bort kóstoltam, azokról viszont szép emlékeket őrzök. A mátrai sorozathoz a Liliom névre hallgató fehér házasítás egy palackját bontottam ki, amely meglehetősen formabontó arányokkal rendelkezik: 75% rózsamuskotály, 25% furmint.

Piroska Tibor és Piroska-Orbán Szilvia közgazdászként dolgoztak a fővárosban, Budapestről költöztek Gyöngyöspatára és itt alapították meg kis családi birtokukat, a Kékhegy Pincét. Az első területeket 2010-ben vásárolták, az első borok a 2013-as évjáratból készültek el. 2016 óta ökológiai gazdálkodást folytatnak a szőlőben, a a látványos, hétszintes pincesoron található pincében is minél kevesebb beavatkozással készülnek a borok. A rajzolt mesefigurákkal díszített címkék szépen tükrözik a szimpatikus fiatal házaspár szerény, barátságos személyiségét.

Érdekes, hogy bár számos mátrai borász a kék szőlőfajták közül a kékfrankosban látta meg a legnagyobb lehetőséget, Piroska Tibor nem rajongója a fajtának. A fiatal borász egyébként is azt vallja, hogy a borvidék még keresi az identitását és a legmegfelelőbb fajtákat, így ő is folyamatosan kísérletezik, hogy megtalálja az adott terroir-hoz legjobban passzoló, azzal leginkább összhangban lévő szőlőfajtát. A három hektáron jelenleg cserszegi fűszeres, tramini, szürkebarát, zöldveltelini, cabernet franc, zweigelt és blauburger terem. A kékfrankosra reális alternatíva lehet a pincénél a zweigelt. A legenda úgy tartja, hogy ez a bor egy vakon kóstolt kékfrankos-sorban el is lopta a show-t a helyi pályatársak kékfrankosai elől. :)

Az utóbbi évek során többször említettük már, hogy mennyi lehetőség rejtőzik a Mátrai borvidékben és ezt egyre több kis családi birtok igyekszik is kiaknázni. Németh Attila Gábor és a Tőkések - Karner Gábor, Losonci Bálint és Szecskő Tamás - után az utóbbi években egymás után jelentek meg tehetséges fiatal borászok, akik új energiákat és terveket hoztak a borvidékre. A jövevények izgalmas és pezsgő borászközösséget hoztak létre és érkeznek sorban az ígéretes borok is (lásd pl. a Hoop Wines nemrég megénekelt első kereskedelmi tételeit).
Kézdy Dánielt ugyan elsősorban Tokaj iránti elkötelezettsége kapcsán ismerhetik, de Dani a mátrai borokat is nagyon szereti és a budakalászi Kálvária Pincében tart is belőlük jó párat. A múlt héten vásároltam tőle néhány mátrai bort, főleg olyan termelőktől, akik az utóbbi években bukkantak fel a helyi boros körökben, és eddig viszonylag keveset szerepeltek a blog hasábjain. Innen jött az ötlet, hogy ezek a borok és borászok megérdemelnének 1-1 külön bejegyzést is a "tegnap ittam" sorozat keretein belül, úgyhogy nálam a rovat júniusi bejegyzései főleg vagy talán teljesen mátrai borokról szólnak majd.
Ludányi Balázs pincészete, a Centurio Szőlőbirtok ugyan már régebb óta ismert és jól csengő névnek számít a borvidékről (többször is írtunk hosszabban a birtokról és borairól: 1, 2, 3), de az évek során itt is érzékelhető volt fejlődés és minőségi ugrás a borok terén. Ludányi Balázsról és Centurio Borokról hamarosan lesz még szó a blog hasábjain, de ha már az említett bevásárlás során egy 2019-es Centurio bor is bepottyant a kartonba, kár lenne nem megemlékezni róla.

A Gyöngyöspatán tevékenykedő, jelenleg már kétszemélyes projektnek tekinthető Hoop Wines viszonylag új névnek számít még a műértő fogyasztók körében is. A kisvállalkozás jelenleg két fő pillérre építkezik: a kékfrankosra, mint fajtára, valamint a pét-natra, mint borkészítési módra. Előbbire azért, mert képes tartalmas, de legalább annyira életteli bort is adni, melyhez a Mátra ideális helyszínt biztosít a klímájával, utóbbi pedig régi szenvedély, amely rozékísérletekből nőtte ki magát. Bár az első palackok már 2014-ben elkészültek, az első kereskedelmi tételek csak öt évvel később, '19-ben kerültek lepalackozásra.

A pince jelenleg 0,85 hektárnyi területtel rendelkezik a Borsos (Gereg) dűlőben, amely egyelőre telepítés alatt áll többféle kékfrankos-klónnal, a pincefilozófiával összhangban. Ebből következik, hogy a borok jelenleg nem saját szőlőből készülnek, az alapanyagot a pince partnerei termelik hozamkorlátozás mellett. Az aktuális mennyiségi cél évi 5-10 ezer palack elkészítése a szűkebb fajtakínálat mellett: a kékfrankos mellé legfeljebb egy világfajta kékszőlő, valamint egy kárpát-medencei fehér várható, organikus művelés mellett.

A technológiai filozófiát tekintve „a minőség az első; a kevés beavatkozás híve vagyok, de a tisztaságból nem engedek; a hagyományos módszerek mellett – mint a kézzel csömöszölés – használok innovatív technológiát is, pl. egy 10hl-es PLC vezérlésű hőmérsékletkontrollos zárt vörösborerjesztő tartályt, és a csavarzár használata sem volt kérdés a csúcsbor esetében sem; nem követek semmilyen stílust, de a jó példákat igyekszem átvenni szerte a világból” – írja Kerekes Zoltán, akinek elképzeléseit és munkáját Németi Zoltán segíti.

Mindezekről még fogalmunk sem volt, amikor kóstolásra kaptunk két pét-natot és két csendes bort néhány héttel ezelőtt. A logisztikai nehézségekre tekintettel a pét-natokat csak én kóstoltam, a rozét és a kékfrankost viszont a már-már megszokott karanténtechnológia segítségével kicseréltük egymás között furmintfannal. Ennek lett az eredménye a következő, félig négykezes beszámoló.

Az a helyzet, hogy a begubozó életmóddal az jár együtt, hogy az általam fogyasztott borok 90 százalékát webshopokból rendelem. Valahogy úgy hozta a sors, hogy ezek erős zömmel külföldieket takarnak, most viszont úgy éreztem, hogy van egy sor hazai/kárpát-medencei termelő akinek rég ittam a borait. Így most a Mitiszolra esett a választás. Rendeltem tőlük egy hatos kartonnyi nem olcsó bort, íme a tapasztalatok, csak még egy kis kitérő. :)

Kicsit az értékeléseimről, ha már "visszatértem", mert lehet egyesek furcsának találják majd a mostani pontokat, vagy épp a hiányukat. Valahogy úgy vagyok vele, hogy ha már úgyis képtelenség törekedni teljes objektivitásra, akkor törekedjünk teljes szubjektivitásra.:) Így ha egy bor jobban tetszik magasabb pontot kap, ha mérsékelten, akkor meg alacsonyabbat, ha nem ittam meg, akkor meg el is tekintek a pontozásától. Ilyen egyszerű.  Nem lesz szerkezetivás, nem lesz egyensúly mérlegelés meg utóízhossz-méricskélés. Csak szimplán, zsigerből, amilyen érzemet kivált.

Ha kapacitáshiány miatt mélyebbre nem is ások a pincekínálatban, az biztos, hogy Losonci Bálint kékfrankosból szűrt alapborát az elkészítésének összes évjáratában kötelezően el szoktam fogyasztani. Van az úgy, hogy többször is. Azért, mert szeretem. És azért is, mert ritkán találni itthon hasonló filozófia mentén elkészülő vörösbort. Ez a sztori ugyanis nincs túlgondolva: egy egyszerű, gyümölcscentrikus örömbor képét mutatja évről-évre, amely elsősorban a direkt élményekről, mintsem a komoly elmélyülésekről szól. Mindezt ráadásul szokatalnul professzionálisan kivitelezve. Az aktuális évjárat pedig ezt a zászlót viszi most tovább, ügyesen.