A Borrajongó

Mátra UPDATE: Kékhegy

2016. június 08. 06:00 - akov

Piroska Tibor és felesége 2010-ben vásárolták első területeiket a Gyöngyöspata környéki szőlőkben. Mindketten közgazdászként végeztek és dolgoztak Budapesten, aztán úgy döntöttek inkább valami olyasmit csinálnának, ami lemondással jár ugyan, de legalább szeretik. Így kötöttek ki a Mátrában, budapesti lakásukat egy patai parasztházra cserélték és ráléptek a birtoképítés kőkemény ösvényére.

piroskat.jpg

Tibor nem titkolja, hogy Losonci Bálint jelenléte és alázatos munkálkodása igen nagy hatással volt rájuk. A filozófia sem esik nagyon távol a Tőkésekétől: jó szőlészeti munkával megtermelt alapanyagból kevés beavatkozással, hozzáadott anyagok mellőzésével készített bor. Jelenleg három hektáron termelnek zöldveltelini, cserszegi fűszeres, tramini, szürkebarát, valamint cabernet franc és sauvignon fajtákat. A területek az Úrráteszi, a Katona-berek, a Diós, a Csákberek és a Hótó dűlőkben találhatók. Gyomirtót és felszívódó szereket eddig sem használtak, de a következő évben egy lépést tesznek az organikus gazdálkodás felé.

A 2015-ös év a pince harmadik évjárata, a letöltött mennyiség kb. 5-6 ezer palack, amelyet teljes egészében Kovács Anti (Pinceáron) értékesít. A borok spontán erjednek, a lehető legkevesebb beavatkozás mellett, hordót nem látnak, csak ként kapnak, valamint bentonittal „derülnek”. Tibor érzi, hogy szükség lenne más kékszőlőkre is, de hezitál, az ő méretükben nehezen vállalható komolyabb kockázat. A kékfrankos nem feltétlenül a kedvence és a lisztharmatra is érzékeny, el nem vetette, de a kérdés továbbra is nyitva áll. A pince abszolút jó úton van, idő pedig van még bőven.

kekhegy2.jpg

A kóstolt borok:

Zöldveltelini 2015 (minta)

Jó, szép tiszta és zamatos, még enyhe seprős ízzel, kellemes savval, jó lecsengéssel.

Cserszegi Fűszeres + Tramini “Ami úrrá tesz” 2014

Elég testes, élénk, emelkedett savtartalommal, hozza a tramini rózsásságát, miközben az illatos cserszegi egyúttal meg is szelídül mellette. Az évjáratot zöldbors aromája, egy kis propoliszos érettség, valamint a hűvös, esős évekre jellemző tapadósság jelzi. Szép fűszeres, jó lecsengéssel. 12,5%. 5p

kekhegy.jpg

Szürkebarát 2014

Héjon ázott két napig, majd elindult az erjedés és még két napot maradt. Tiszta, kellemesen zamatos, virágos, jó savakkal és beltartalommal. Pici fanyarsággal a végén. 12,5%. 5p

Piroska Tibornak köszönjük szépen a lehetőséget és további sok sikert kívánunk!

A pince honlapja: http://kekhegy.hu/

Kapcsolódó cikkeink:

Mátra UPDATE

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr548788902

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ungert · http://borrajongo.blog.hu 2016.06.08. 13:03:49

Ismét hiánypótló cucc, kösz!
süti beállítások módosítása