A tarcali Kikelet Pince borásza, Berecz Stéphanie idén is megtartotta kedves szokását és küldött egy kartonnal a frissen megjelenő száraz boraiból, hogy kóstoljuk meg azokat. Ez most hét bort jelent, ennyi száraz tétel készült a pincénél 2018-ban: két furmint (Birtok és Lónyai), négy hárslevelű (Birtok, Kassai, Lónyai, Váti) és egy házasítás (Váti Tokaj Dry). A Váti borai várhatóan később kerülnek a kereskedésekbe, Stéphanie szokás szerint egy kis palackos érlelést is szán ezeknek a boroknak forgalomba hozatal előtt, így a jelenlegi pillanatfelvételhez képest már kicsit változhatnak.

Négyen ültünk le megkóstolni a borokat, köztük Táncoló Medve barátunk és Szabi is, de sajnos két bor dugós volt, a cserepalackokat pedig pár nap múlva már egyedül bontottam ki.

Igazi nagyágyúval indította Ripka Gergő barátunk az új esztendő Tokaj Magic kóstolósorozatát: Balassa István Mézes-mályból készített száraz borai voltak az első "vendégek" 2020-ban a helyszínként már jól bevált Borganikában.
Gergő bevallása szerint 2008 októberében kóstolta a 2006-os Mézes-mály  Furmintot, amely egyike volt azoknak a boroknak, amelyek ráébresztették a borvidék potenciáljára és amit azóta is meghatározó mérföldkőként tart számon boros pályafutása során. Nekem a 2009-es és a 2011-es Mézes-mály volt hasonlóan óriási élmény, és a többi évjárat is sok szép pillanatot okozott, úgyhogy én is nagy érdeklődéssel vártam a borokat.

A Fill the Winebox borbárja egyre gyakrabban ad helyt kóstolóknak és a magyar kínálat kibővítésével, hazai pincészetek is eljönnek megmutatni boraikat. Október utolsó hetében a tállyai TR Művek érkezett, hogy több évjárat borai segítségével bemutassák a pince eddigi életútját. A TR a Tállyai Radikálisok rövidítése, a pincészetet pedig három jóbarát alapította meg 2012 végén, én pedig itt írtam róluk bővebben egy korábbi vertikális kóstoló apropóján. A 2013-as év óta készítenek borokat, a területek Tállyán, a birtokközpont Mádon van, a csapattagok - a borok útját helyben egyengető borászt leszámítva - budapestiek, de sok időt töltenek a borvidéken.
Kada Anikó és Uliczki Dénes mutatta be a borokat a "Box" közönségének.

A pénteki remek aszúkóstoló után a szombati napon kóstolt borokkal folytatom az idei Mindszenthavi Mulatságról szóló megemlékezést. Az időjárás idén nem volt olyan kegyes, mint ahogy azt a korábbi években megszokhattuk, de a jó hangulatot így sem sikerült elrontani. Talán sosem szerepelt még egy ennyi helyszín és program a Mindszenthavi Mulatságon, mint idén, szinte a bőség zavarával kellett megküzdeni, de cserébe biztosan mindenki talált magának elfoglaltságot egész napra.
Mi nem bíztuk a véletlenre a dolgot: ott kezdtünk, ahol a legtöbb borászat mutatta be borait.

A 2019-es őszi szezon első Tokaj Magic kóstolójának fókuszpontjában egy borász és egy dűlő állt. A Gizella Pince és a Szil-völgy közös története éppen 10 éve, egy 2009-es furminttal indult, időszerű volt tehát áttekinteni ezt az évtizedet a borok tükrében is. Szilágyi László, a Gizella Pince és a Szil-völgy neve ez alatt az évtized alatt elválaszthatatlanul összekapcsolódott.
A Gizella Pince borásza volt az, aki felfedezte ebben az elfeledett fekvésben rejlő lehetőségeket és az ismeretlenség homályából kiemelte a dűlőt. A Szil-völgy ma már gyönyörű teraszaival hívja fel magára a figyelmet, több évnyi megfeszített munka eredménye ez, hiszen a dűlő felső parcelláit a bozót és mázsás sziklák fogságából kellett kiszabadítani és betelepíteni.
A Szil-völgy jelentősége nem csupán egy kiemelkedő löszös termőhely újraélesztésében áll, hanem néhány évjárat után alternatív megoldást mutatott abban is, hogy nem egy fajtán keresztül igyekezett megmutatni a dűlő karakterét, hanem a két fő tokaji fajta erényeit egyesítve, házasításként jelenik meg.
Több szempontból is érdekesnek tűnt tehát a Szil-völgy borainak végigkóstolása, vágjunk is bele!

A dűlő- és parcellaszelekciók korában nem mindennapos jelenség, hogy egy tokaji borászat az úgynevezett birtokborát teszi a száraz boros szortiment csúcsára. Mégis van ilyen, még ha a birtokbort kicsit formabontó módon is értelmezik a szóban forgó pincénél. Bodó Judit ugyanis úgy gondolja, hogy egy birtokbornak a pincészet legfontosabb, egyben legjobb borának kell lenni, a Bott Pincénél ez a kivételes évjáratokban, változó összetételben készülő Exczellencziás.
A korábbi évjáratokban az Exczellencziás alapanyagát - már amikor készítettek ilyen néven bort - a Csontos egy öreg tőkés, bakműveléses külön parcellája adta. 2013-ban viszont változott a recept: a Csontos furmintjának és Kulcsár hárslevelűjének 1-1 legszebb hordója került összeházasításra. Ebből bontottunk egy palackot közösen.

A kisebb családi pincészetek borászai ritkán tartanak kóstolókat Budapesten, az pedig tényleg csak elvétve fordul elő, hogy egy évben több alkalom is beleférjen a naptárba. Így aztán magam is meglepődtem, hogy alig három hónapon belül Balassa István másodjára is tartott egy borbemutatót a fővárosban, ezúttal a Kóstolom Borbárban. A borsor csak részben mutatott átfedést volt a Carpe Diem-ben tartott júniusi szeánszra válogatott tételekkel, illetve az akkor még mintaként szereplő 2018-as száraz borok azóta palackba kerültek, meg egyébként is: ismétlés a tudás anyja, így aztán beneveztem én is a kóstolóra.

Tavaly december és a tavaszi hónapok után ismét egymás mellé pakoltam 7x2 bort, hogy a párokat együtt kóstolgatva tegyem érdekesebbé az élményt.

A Gizella-kóstoló után egy héttel Balassa István hozta el a borait a Carpe Diem-be. Az este már csak azért is különleges alkalomnak ígérkezett, mert a borász itt mutatta be először teljes egészében a 2017-es évjáratból készített 7(!) dűlőszelektált szamorodniját. Ezek mellett, illetve előtt kóstoltunk friss 2018-as borokat és egy Mézes-Mály Furmint mini vertikálisban is részünk lehetett.

A hét az Ikrek jegyében telik majd, hiszen május végén-június elején Szilágyi László és Balassa István is a Carpe Diem vendége volt, a borászportrék sorozat keretében. :) Mivel ezek az esték mind a borsort, mind az időtartamot tekintve meglehetősen hosszúra szoktak nyúlni, a két elválaszthatatlan barát, akik gyakran tartanak közös kóstolókat és borvacsorákat is, most külön-külön mutatta be borait, életútját, birtoka múltját, jelenét, jövőjét.
Először tehát Szilágyi Laci és a Gizella Pince volt a vendég a korábbi, május végi időponton. Időben és térben is széles sort kóstoltunk, 2018-tól 2013-ig mentünk vissza a száraz borokkal, 2006-ig az édesekkel, közben pedig több dűlő boraival is ismerkedtünk, köztük természetesen Szil-völgyekkel és Szent Tamásokkal. A végén pedig még söröztünk is egyet.

Példaértékű összefogás eredménye az immár negyedik évét taposó Egytőről-projekt, ugyanis Budapest legfontosabb borbárjainak többsége áll mögötte a Bortársasággal karöltve. A kezdeményezés résztvevői hagyományteremtő célzattal, a Kárpát-medencei szőlőfajták népszerűsítése jegyében 2016-ban készítették el közös borukat, amely minden résztvevőnél elérhető és kóstolható volt, és amelyet 2017-ből és 2018-ból is 2-2 újabb bor követett.
A kezdeményezés hamar kapott egy saját facebook-oldalt is, majd a névadásba bevonták a közönséget is, egy nyílt pályázat keretében, ahol végül az "Egytőről" győzedelmeskedett a beküldött nevek közül. A címkén az egy tőről fakadó ágak az összefogás résztvevőit szimbolizálják.
A cél jól iható, bisztrós stílusú, könnyed bor csavarzárral ellátott palackba zárása és a fogyasztók elé tárása. A fajták kiválasztásnál egyértelmű volt, hogy az Egytőről boroknak Kárpát-medencei fajtákból kell készülnie. Az első bor óta több borvidék több pincészete kapcsolódott be a közös munkába, és a jövőben is várható újabb borvidékek, illetve pincészetek bevonása.
A 2018-as újdonságok most debütáltak a nagyközönség előtt, a 0,75 teraszán, ahol az Egytőről mozgalomban részt vevő több borbár is hozott magával 1-2 bort (ezekről majd máskor), és ahol a friss tételek mellett a korábbi Egytőről borokból is előkerült néhány palack.

Egy esős, szürke májusi délutánon Budapesten, a Spoon állóhajón bemutatkozott a Disznókő Kapi 6 Puttonyos Aszú 2015-ös évjárata, modorosan szólva ezzel némi napsütést csempészve a meghívott vendégek poharába. Az előzményeket szigorú szabályszerűségnek tekintve erre a premierre még két évet várnunk kellett volna, hiszen eddig a Disznókő Kapi Aszúk 6 évente követték egymást (1999, 2005, 2011), de ezúttal borult a papírforma. A Kapi Aszú ebben a különleges borkategórián belül is egyedi karakterű aszúbor, amely megmagyarázza, hogy miért csak kivételes években készülhet el, és ezek az évjáratok miért nem egyeznek meg feltétlenül a borvidéken klasszikusan nagy aszús évjáratként jegyzettekkel. Dr. Mészáros Gabriella bevezetője után Mészáros László birtokigazgató mutatta be a Kapi új évjáratát, majd természetesen a korábbi évjáratokat is megkóstoltuk.

A Tokaj-Hegyalja távolról sem nagyrészt egy központ köré koncentrálódó borvidék, hanem sok különleges gyöngyszemet tartogat különböző arculatokkal, borstílusokkal, kulturális örökséggel. Az egyes települések az utóbbi években igyekeztek a helyi borászok, termelők, lakosok összefogásával legalább időszakosan, egy-egy évente visszatérő esemény, fesztivál erejéig szélesebb közönséget megszólítani, bevonzani, abban a reményben, hogy idővel sok visszatérő vendéget üdvözölhetnek majd. Annak ellenére, hogy Tarcal bővelkedik remek borászatokban, különféle szálláshelyekben és látnivalókban, ilyen szempontból sokáig kicsit megbújt a többi hegyaljai település árnyékában. A tarcali borászok, lakosok és az önkormányzat összefogásának köszönhetően 2016 óta - a borvidék sok más településéhez hasonlóan - Tarcalnak is van saját rendezvénye, ahol egy hosszú hétvége alatt a látogatókat nyitott pincék, kóstolók, dűlőtúrák és más programok várják, általában április legvégén vagy május elején. A borászok együttműködésének másik gyümölcse egy közös, a település nevét viselő bor, amelynek az első évjárata szintén a 2016-os volt, és amelynek új évjáratát mindig a Bűbájos Hétvégén mutatják be.

Lassacskán elkezdenek szállingózni a borkereskedésekbe az első 2018-as tokaji száraz borok is, Szilágyi László birtokbor szintet képviselő Furmintja és Barát Hárslevelűje pedig általában az első fecskék között szokott lenni. A Barát már a polcokon van, a Furmint hamarosan követi, mi pedig kaptunk mintaként 1-1 palackot a friss borokból, kiegészítve egy 2017-es Bomboly Furminttal és egy 2017-es Szamorodnival. Ezekről szól röviden a mai bejegyzés.

A legutóbbi Borsmenta sajtóklub-kóstolóra már új helyszínen, a Borirodában került sor és ezúttal a hárslevelű volt a téma, egy maratoni, 18 tételes sor tükrében. Tokaj mellett Mátra, Somló, Neszmély, Villány és Eger is képviseltette magát az időben két évtizeden átívelő sorban, amelyben ráadásul sok olyan pince bora is szerepelt, akiktől én meglehetősen ritkán kóstolok. 

Mint azt a hazai borvilág történéseit közelebbről követő olvasóink azt bizonyára tudják, Ripka Gergő, alias Táncoló Medve barátunk régi álmát megvalósítva Tokaj Magic néven önálló vállalkozásba fogott. A Tokaj Magic sokféle szolgáltatást nyújt: kóstolók, bortúrák, szaktanácsadás, közben pedig megjelent a Tokaj Guide harmadik kiadása is, minden eddiginél több információval, tuti tippel és borászattal. Gergő tehát most már 100%-ig legkedvesebb borvidéke szolgálatába állt, hogy Tokaj-Hegyalja üzenete minél több emberhez eljusson. Nem kis feladat ez, amihez a magam részéről sok erőt, kitartást és persze szép sikereket kívánok!
Gergő a Tokaj Magic ernyője alatt különböző budapesti helyszíneken nagyjából havi rendszerességgel tematikus kóstolókat tart, borászatokat, borstílusokat vagy éppen évjáratokat állítva a reflektorfénybe. Március a végén a "Disznókő - Az aszú forradalmárai" című, kihagyhatatlannak tűnő kóstolón én is ott voltam.
 

Roland Velich, a Weingut Moric híres borásza a pannon borkultúra lelkes kutatója, aki nemrégiben olyan új vállalkozásba fogott, amellyel részben a magyar bor szekerét tolja nemzetközi vizeken. Velich a Hidden Treasures sorozattal viszi tovább a Weingut Moric életre hívásával megkezdett gondolatot: egy régió karakterének megragadását, olyan tiszta és közvetlen módon, amennyire lehetséges. Ehhez fontos tudni, hogy Velich Burgenlandot és Magyarországot egy bor-régióként kezeli. Szerinte a Pannon-borrégió borkultúrájának részesei a hagyományos borkészítési metódusok, az éghajlat, a talaj, a szőlőfajták és az itt élő emberek is. Roland Velich úgy határozott, hogy hozzá hasonlóan gondolkozó, fiatal, innovatív borászokat gyűjt maga köré és velük együtt mutatja be ezt a vidéket az érdeklődő borkedvelőknek, legfontosabb borvidékeivel és szőlőfajtáival.
A sorozatban egyedi terroir-ral rendelkező termőhelyekről származó, helyi fajtákból, természetközeli szőlőművelési és borkészítési módszerekkel készült, elegáns, fineszes borok kapnak helyet. 2018 őszéig három magyar borászattól jelent meg bor a sorozatban, ezeket osztrák termelők kékfrankosai követték.
Érdekes és kuriózumnak számító dolog, hogy az egyik legnevesebb osztrák borász saját nimbuszának építgetése mellett időt, pénzt és energiát szentel annak, hogy a Kárpát-medence más borvidékeiről is felkaroljon borászokat és boraikat olyan helyekre is eljuttatja, ahova pusztán saját erőből nehezebb lenne kitaposniuk az utat. Kicsit utánajártunk a sztorinak és megkóstoltunk három bort a sorozatban eddig közreműködő három magyar borásztól.

Aki esetleg a számára ismeretlen név láttán azt hiszi, hogy itt most egy szemtelenül fiatal borász éppen induló pincéjéről lesz szó, az téved. Legalábbis nagy részben. A Serpens ugyanis Zsurki Sándor kis családi borászata, sárospataki központtal, ahonnan ilyen formában 2015 óta kerülnek ki a borok, maga a Serpens név tehát nem túl régi. Zsurki Sándor viszont valójában régi motoros a szakmában, megfordult már számos tokaji borászatnál, köztük a Tokaji Kereskedőháznál, a Pajzos-Megyernél, az Andrássy Pincészetnél, és a Gróf Degenfeld Szőlőbirtoknál is. Jelenleg a badacsonyi Villa Pátzay főborászaként tevékenykedik, de nem hanyagolta el Tokajt sem, generációk óta létező, 4 hektáros kis családi birtokán is folyamatosan készülnek a borok. A sejtelmes Serpens név egyébként a borvidék klímájának fontos tényezőjét alkotó, kígyóként tekergő Bodrog folyóra utal. 
Zsurki Sándor a furmint mellett - különösen a belépő borok szintjén - a házasításoknak fontos szerepet szán, szerinte minden fajta hoz valami értékeset a közösbe, belépő borát is ennek szellemében készítette el.

Harmadik éve van részünk abban a szerencsében, hogy Berecz Stéphanie nagylelkűségének köszönhetően megkóstolhatjuk a komplett száraz Kikelet borsort (2015, 2016). 2017-ből öt száraz bor volt a csomagban: három hárslevelű, egy furmint és egy házasítás. Ráadásnak kaptunk egy késői szüretelésű bort is, 2012-ből. A 2017-es palackok már mind az új arculattal jelennek meg, amelynek a 2016-os Váti Dry volt az előfutára. Szabival, Táncoló Medvével és egy kisebb kompániával kiegészülve szemléztük a borokat.

A hazai viszonylatok tekintetében az édesbor legalább annyira számít szezonális szeszterméknek, mint a pezsgő. Amennyiben ezt az alaptételt elfogadjuk, akkor célszerű legalább azért tennünk valamit, hogy az év végi szezonalitás szerepköréből kihozzuk a lehető legtöbbet. Ha nem szeretnénk, vagy költségvetésileg egyszerűen csak nem tudunk az aszúszintig merészkedni, akkor Tokaj tekintetében a szamorodnik mellett a kései szüretek maradnak potenciális jelöltként. 

A piac ezen szegmense persze rendkívül széles, eképpen nem mentes a buktatóktól sem, de ha ügyesen és körültekintően választunk, megfizethető élményekkel gazdagodhatunk. Ezekből szeretnék most mutatni kettőt: egyet a kategória ár szerint rendezett halmazának elejéről, egyet pedig a végéről. Két külön koncepció mentén kialakított stílust, melyekkel ízlés szerint édesen zárhatjuk le az évet anélkül, hogy azt havi költségvetésünk a szükségesnél jobban megérezné.

Rég jártam már Mitiszol? fesztiválon, utoljára 2014-ben, tehát több év kimaradt, és valójában idén is csak az utolsó előtti pillanatban dőlt el, hogy megyek. A rendezvénynek egy ideje már a Millenáris ad helyet, mintha a külföldi kiállítók száma is megnőtt volna utolsó fesztiválozásom óta. A hangsúly azonban ugyanúgy a természethű borokon van. Nem is szaporítom a szót, következzen egy beszámoló amolyan távirati stílusban.

A száraz tokaji borok érlelhetősége örök slágertéma és kérdőjel a honi borszakértők, borászok és borrajongók körében. A komolyabb tokaji édes borok, szamorodnik, aszúk érlelhetősége lényegesen kevesebb vitát vált ki, ha kivált egyáltalán, és a mai poszt szereplői is fényesen igazolják, hogy miért is van ez így.
Őrizgettem már egy ideje néhány 2008-as édes tokaji bort a gyűjteményemben, és bár nem volt kifejezett cél az, hogy kerek 10 évvel a 2008-as szüret után nyíljanak ki ezek a palackok, mégis így lett. A 2008-as év késői szüretek, szamorodnik és aszúk frontján is számtalan remek bort adott, és az itt kóstolt tételek is tovább öregbítették az évjárat hírnevét.

Itt a november, itt a már hagyományossá vált Tokaji évjáratkörkép a Bortársaságnál. Szerencsére elég sok pincészet bora elérhető a kereskedés kínálatában, így szokás szerint két részletben került sor a frissen polcra kerülő száraz borok bemutatkozására, a borászok prezentálásában. Sajnos - a tavalyi év után megint - idén is úgy alakult, hogy egyéb elfoglaltság miatt csak az első kóstolóra tudtam elmenni, így csak az ott kínált borokról tudok beszámolni. A telt házas kóstolón a hangulat szokás szerint remek volt, csupa ismerős arccal mind a borászok, mind a közönség soraiban.
 

A Sanzon Tokaj története egy 0,3 hektáros megörökölt szőlővel kezdődött. Rácz Erika a borvidéken született, de az élet és a hivatás a fővárosba sodorta. Néhány éve úgy döntött, hogy a családi örökségként rá maradt parcellára alapozva felépíti saját kis pincéjét Erdőbényén. A birtok azóta 3 hektárosra növekedett, jelenleg 4 dűlőben dolgoznak: Rány, Nyakvágó, Palánkos és Szentvér, a kezdeti furmint-ültetvények mellett most már hárslevelűt és sárgamuskotályt is szüretelhetnek. Eleinte a Meszes egy részét művelték, de az nem bizonyult gazdaságosnak, így helyette a korábban a Bott Pince által kezelt Palánkost vették át. A szőlőben ökológiai művelésmódot alkalmaznak.
A szőlőterületek növelésével párhuzamosan folyamatosan épült-szépült a feldolgozó is. A fejlesztések nagy része befejeződött, ennek eredményeképpen ma már hűthető-fűthető erjesztő, hordós és tartályos érlelőpince, 15 fős kóstolóterem és 4-6 fő elhelyezésére alkalmas vendégszoba található a bényei birtokközpontban. A pincében fokozatosan igyekeznek a lehető legkevesebb beavatkozás felé haladni. A dűlős tételek spontán erjednek, adalékként gyakorlatilag csak ként használnak. Folyamatos kísérletezés folyik minden téren: mikor érdemes bogyózni, vagy egész fürtösen préselni a szőlőt, melyik borhoz milyen erjesztő-, illetve érlelőedény illik a legjobban, spontán vagy beoltva erjedjenek a borok.
A picinyke birtok első borai a viszontagságos 2014-es évjáratból készültek, de csak a 2015-ös borokkal léptek ki a nagyközönség elé. A 2016-os tételek lassan csordogálnak majd a fogyasztók felé, az eddigi tapasztalatok alapján Rácz Erika nem szeretné elkapkodni a borok piacra dobását, így a borok legalább 1,5-2 éves palackos érlelésben részesülnek.

Kissé lemaradásban vagyunk önmagunkkal, hiszen a szeptember huszonegyedike és huszonharmadika között megrendezett, sorrendben a hatodik Óbudai Bornapokról már jóval korábban illett volna beszámolnunk. Pedig a rendezvény a maga műfajában fontos szerepet tölt be a budapesti boréletben, hiszen nemcsak lezárja a nyári szezont, de egyszerre mozgatja meg az eltökélt borfogyasztókat, valamint kultúr- és koncertkörítései révén a borszempontból inkább csak lelkes érdeklődőnek számító amatőröket is. És hát engem is, ami módfelett meglepő ahhoz képest, hogy képzeletbeli rendezvénynaptáramban a közelmúltat tekintve az évente két-háromszori mozilátogatásaim is sűrűbben követik egymást, mint az ilyesfajta boros rendezvények. Most viszont én is poharat ragadtam, így a rendezvény utolsó napján furmintfannal közösen bevettük Óbudát, hogy megszondázzunk néhány standot, jól.