A Borrajongó

Tállyai Radikálisok - TR Művek multivertikális

2017. március 20. 06:00 - furmintfan

Mindig izgalmas dolog egy borászat életpályáját végigkövetni az első szárnypróbálgatásoktól az éppen aktuális pillanatokig. A Tállyai Radikálisok, röviden TR Művek csapata egy maroknyi, hozzájuk közel álló borfirkásznak és borkereskedőnek mutatta be a pince borait és történetét a kezdetektől napjainkig a Most! Bisztróban. Én is ott voltam a multivertikálison vagy omnivertikálison, szóval az eddig palackba került borok kóstolóján. :)
A TR Művekről már tettem említést egy mádi látogatás kapcsán, ugyanis jó két és fél éve Mádon egy Barta-kóstolón találkoztam a négy fiatal borrajongóval (elnézést!) és néhány palack bor elfogyasztása mellett gyorsan megtaláltuk a közös hangot. Az Öreg Király bejárása és a Barta borok megkóstolása után megmutatták - akkor még bérelt - feldolgozójukat és az első boraikat is megvizsgáltuk még tartály-/hordóminta formájában. Azóta nagyot fordult a lelkes csapattal a világ: a boraik már két vezető kereskedő cég kínálatában is elérhetőek, neves éttermekbe is bekerültek, a területek és a feldolgozó egyaránt bővültek, új borász állt a házhoz, szóval nem telt eseménytelenül a birtok megalapítása óta az utóbbi bő 4 év, de ne szaladjunk ennyire előre.

trmuvek1_1.jpg

A birtok története 2012 decemberében indult, amikor három fiatal borkedvelő - Szamosujvári Pál, Mátyásfalvi János és Gazda Sándor - egy kedvező lehetőséget megragadva 2 és fél hektár szőlőt vásárolt a tállyai Palota dűlőben. Ne feledjük, Tállya ekkor még éppen csak bontogatni kezdte szárnyait. 2013 elején az újdonsült borosgazdák hozzáfogtak a rosszul művelt, elhanyagolt terület átalakításához, közben megfelelő feldolgozó után kutattak. Hosszú keresés után végül Barta Károly segítette ki őket: a Barta Pince régi feldolgozóját bérelték ki Mádon. Így kezdődött...

trmuvek0.jpg
Ma a TR Művek 3 tállyai dűlőben rendelkezik területekkel: 3,5 hektár a Palotában, 4,5 ha a Siposban és 1 ha a Köveshegyen, utóbbi kettő még parlag. A riolittufás, barna erdőtalajjal borított Palotán délkeleti fekvésű, nagyrészt furmintból álló ültetvény található. A korábban csak bérelt mádi feldolgozót és a felette található házat azóta megvásárolták, utóbbi a vendégfogadás céljait szolgálja idővel. A préselés és a palackozás egyelőre nem a saját feldolgozóban történik, előbbit a szintén tállyai Homoky Pincészetnél, utóbbit a Royal Tokajinál végzik. 
Ami a szőlőművelést és borkészítést illeti, itt is folyamatos a fejlődés, a részletek finomítása. Rovarirtót és gyomirtót kezdetektől fogva nem használnak a szőlőben, de a kitűzött cél az ökológiai művelésmódra történő folyamatos átállás. A szüret több időpontban, gondos válogatással történik, így többnyire ugyanaz a tőke szolgáltatja a száraz és az édes borok alapanyagát is. A borok egy neutrális champagne-i fajélesztővel erjednek alacsony hőmérsékleten. A borok stílusát a tulajdonosok határozzák meg, természetesen a borász szaktudására támaszkodva.
2016-ból kb. 7000 palack bor készült a pincénél: 2500 száraz, 2500 édes, kb. 300 liter aszú/szamorodni. Ezzel a birtok elérte jelenlegi maximális kapacitását, de a parlagon fekvő területek betelepítésével a palackszám a jövőben nőni fog. Cél, hogy a kezdeti magyar piaci sikerek után idővel az export is beinduljon.

A birtok bemutatása közben sorban érkeztek a borok is. A szárazakkal kezdtünk és nem időrendi sorrendben haladtunk: a 2014-es tételek kerültek a sor elejére. A borok stílusa rövid idő alatt sokat változott, ahogy az őket rejtő címke is. Az első két év szárnypróbálgatásai után 2015-től egyértelműen sokkal tudatosabb, profibb borok száraz borok készültek a pincénél, éles a kontraszt az első két év termésével összehasonlítva. A 2015-ös borok a Bortársaság és a Radovin kínálatában érhetőek el.

trmuvek2_1.jpg

(címke-evolúció)

A 2014-es borok tartályban erjedtek, majd kb. 30%-uk 300 literes használt hordóban érlelődött 3-4 hónapig.

Nyári Furmint 2014
Illatában citrusok, lime, citromhéj, zöld gyümölcsök, nyomokban egy kis őszibarack. Penge savak veszik szárnyra a közepesnél kisebb testet, ízben citromvelős, lime-os, grapefruit-os ízjegyeket kapunk. 4p

Nyári Hárs 2014
Visszafogott illat: citrusok, némi fehér húsú gyümölcs, enyhe gyógyszeresség. Ez is nagyon feszes, de savai egy fokkal finomabbak, mint az előző bor esetében. Citrusok, lime, zöldalma, pici éretlen őszibarack. Erősebb 4p

A 2013-as borok tartályban erjedtek, majd kb. 50%-uk 300 literes használt hordóban érlelődött 3-4 hónapig.

Hárs 2013
Emlékszem, amikor még mintaként kóstoltam, kifejezetten intenzív illata volt, ami a fiúk szerint palackozás után valahogy eltűnt. Most valóban nyomozni kell az illatot, először fülledt, aztán egészen halványan fehér húsú gyümölcsöket lehet kipörgetni belőle. A korty vékony, feszes, citrusok, fehér húsú gyümölcsök, pici só öltözteti a szikár vázat. 4p

Furmint 2013
Ez is fülledten indul, majd fehér húsú gyümölcsök, alma, barack, pici élesztősség érezhető illatában. Szintén vékony és feszes, kemény savakra épül, kicsit hosszabbra is nyújtózik, mint a 13-as hárslevelű. Neutrális fehér húsú gyümölcsök, citrusok, nagyon enyhe gyógyszeres mellékíz. Erősebb 4p

Felső Furmint Magnum 2013
Nem forgalmi tétel, a Palota dűlő felső részének tartályban erjesztett és érlelt furmintját palackozták le külön a pincénél. Több gyümölcsöt villant, mint az eddigi borok: almafélék, citrusok, pici barack, lime, zöldfűszerek. Savakban itt sincs hiány, de a 2013-as, 2014-es borok közül ez a legbarátságosabb. 5p-

2015 óta nem palackoztak önállóan hárslevelűt a pincénél, az addigi tapasztalatok alapján a furmintra helyezték a hangsúlyt száraz borban, a hárslevelű tőkék termése inkább az édes bort gazdagította.

Furmint 2015
Tartályban erjedt, 30%-a hordóban érlelődött. Intenzív alma, virág, trópusi gyümölcs árad a pohárból egy pici banánnal. A savak mennyisége ezúttal illeszkedik a bor testéhez és szövetéhez, a hordó mára szinte teljesen beépült, az alkohol picit melegít. Őszibarack, körte, citrusok, lime, zöldfűszerek, pici hordófűszer díszíti. Sokkal gyümölcsösebb, intenzívebb, kedvesebb, mint a korábbi évjáratok borai. 6p-

Furmint 2016 (M)
Tartályban erjedt, 30%-a 4 hónapig hordóban érlelődött, most épp egalizálásra vár. Az eddigieknél több, 7 g/l maradékcukor van benne. Fülledt és szúrós eleinte, de kis pörgetéssel kitisztul. Friss, tejfölös, citrusos, körtés, zöldalmás illat- és ízvilág, hűvös karakter. A maradékcukor szépen kiemeli a gyümölcsöket, kedvessé teszi a bort és a lendületes savakkal jó egyensúlyt alakít ki. Engem valahogy most kicsit egy magasabb cukortartalommal rendelkező zöldveltelinire emlékeztetett. Ígéretes.

A pince különösen nagy hangsúlyt fektet az édes borokra, ez abban is megmutatkozik, hogy a lepalackozott bormennyiség fele édes. A szimplán "Édes" névre hallgató, botrytis-mentes, töppedt szemekből készülő késői szüret mellett, ha az évjárat úgy engedi, szamorodni és/vagy aszú is palackba kerül. Ezekben a kategóriákban már az első évből is remek borok születtek, de a stílus finomítása természetesen folyamatosan zajlik. A kapszula színe és a címke miatt baráti körben csak "Pinky"-nek becézett késői szüretelésű édes bor már első évjáratában sikeresnek bizonyult a fogyasztók körében.

trmuvek3_1.jpg

(2015)

Édes 2015
Tartályban erjedt, használt hordóban érlelődött, 55 g/l a maradékcukor. Édes fehér húsú gyümölcsök, őszibarack, alma, körte, ananász, kis trópusi gyümölcs díszíti. Könnyű, légies, laza, jól iható cucc, de a cukor mellé nekem kicsit kevés volt a sav. Belépő édes bornak ideális. 5p

Édes 2013
Tartályban erjedt, 9 hónapig új hordóban érlelődött, 75 g/l maradékcukor van benne. Hűvös, moderált illat: körte, alma, menta, édesfűszerek, picike illó. A korty közepesen koncentrált, kellően feszes, a hordót nagyjából beépítette, az még enyhe cseresség és a fűszerek képében jelentkezik. Édes citrusok, körte, citromhéj, menta, vanília, édesfűszerek. 6p

Szamorodni 2013
Egy aszú beltartalmával rendelkezik a bor (kb. 180 g/l maradékcukor), ám a szabályozás miatt legfeljebb szamorodni lehet belőle, még nem került forgalomba. Nem túl intenzív, de szép az illat: menta, zöld tea, trópusi gyümölcsök, sárgabarack, hűvös évjáratot idéz. Koncentrált, krémes, kényeztető korty, jó sav-cukor egyensúllyal. Összetett ízében sárgabarack, mangó trópusi gyümölcsök, édes citrusok, zöldfűszerek és tejcsoki. Szép. 7p+

A TR Művek csapatának köszönöm szépen a meghívást és a kóstolót!

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr4012337709

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása