A Szászi Pince egyike volt az első nagy felfedezéseknek, amikor több, mint 10 évvel ezelőtt elkezdtem egyre mélyebbre merülni a borok világába. Az ikonikus Kabócás Olaszrizlingekkel való első találkozások és a pincénél 2011 nyarán tett látogatás komoly hatást tettek rám. Azóta is meg-megfordultam a Szent György-hegyi pincénél, ha éppen arra vitt az utam, de igazán átfogó kóstolóban régen volt már részem. A május végi badacsonyi túra első napján sikerült bepótolni a lemaradást.

A sauvignon blanc körkép keretében most egy olyan ország, illetve borvidék került terítékre, ahol a fajta inkább csak választék-szélesítő érdekesség, mégis érdemes megnézni, mit tud. Németország borvidékei nem a sauvignon blanc-ról váltak híressé, errefelé a riesling a zászlóshajó, a többi fajta inkább csak epizódszerephez jut. 

Nincs ez máshogy a pfalz-i Mosbacher család borászatánál sem, ahol a riesling foglalja el a termőterület háromnegyedét, a maradékon 8 különböző fajta osztozik. A 20 hektáros birtok 3%-án terem sauvignon blanc, amely kétféle iskolázásban készül el a pincénél. Az "alap" sauvignon blanc hordóval nem találkozik, általában magasabb savtartalommal rendelkezik, míg az amerikai mintára elnevezett és fahordóban készített "Fumé" egy tartalmasabb, krémesebb, teltebb, komplexebb bort ad. Mindkét borból egy-egy viszonylag friss évjáratot kóstoltam több napon át, érdemes és érdekes volt.

Hosszú kihagyás után az idei év első bortúrája a Badacsonyi borvidékre vezetett, ahol élményekben és borokban gazdag három napot töltöttem el. Május utolsó hete sok napsütéssel, az időnként megerősödő széltől eltekintve összességében ideális kirándulóidővel ajándékozott meg és mivel a túra ideje hétköznapokra esett, tömeggel sem kellett számolnom.

Az időmbe három birtoklátogatás, valamint két további pincénél tett villámlátogatás fért bele, ez utóbbiakat foglalnám össze a több részes beszámoló sorozat első felvonásában.

Itt a Rejtőzködő borvidékek sorozat olasz helyi hősökről szóló második része (1. rész), olyan szőlőfajtákkal és eredetvédelmi körzetekkel, amelyek sorsa szorosan összefonódott.  A mai epizódban főleg dél-olasz régiókban kalandozunk, Szicília és Puglia egyaránt két-két borral képviselteti magát, de Észak-Olaszország két legfontosabb vörösbortermelő vidéke, Toszkána és Piemont sem marad ki.

Idejét sem tudom már, mikor fogyasztottam utoljára Orsolya-kadarkát. A hosszúra nyúlt szünet nem a rossz tapasztalatokon alapul, inkább csak arról van szó, hogy a máshová helyzett fogyasztási fókuszom miatt se idő, se kapacitás nem jutott az egykor legendásan nagyratörő kadarkáiról híres pince aktuális próbálkozásaira.

Ez a bor viszont hosszú szünet után váratlanul erős visszatérés: céljait és stílusát tekintve nem izommal, hanem kifinomultsággal és részletgazdagsággal közelíti a nagyság fogalmát, miközben egyszerre tud hitelesen egri és kadarka is lenni.

A sorozat aktuális részében egy kanadai pincészet és annak három bora került a reflektorfénybe. Borfogyasztói szemmel első blikkre Kanada szinte egzotikus országnak mondható innen nézve, hiszen az ország a szőlőtermesztésre alkalmas területek északi határán helyezkedik el, és igen kevés kanadai bor jut el hozzánk.

Kanada elsősorban a jégborai révén vált ismertté, de az utóbbi 30 évben - részben a klímaváltozás hatása nyomán - a borszektor újjászületett, a szőlők nagy részét újratelepítették, és a kedvező adottságoknak köszönhetően ma már az ország hét tartományában folyik szőlőművelés és borkészítés. Az első és legjelentősebb tartomány ilyen szempontból Ontario.

Az évekkel ezelőtti gödörből fokozatos optimizmussal kikászálódva kezdem egyre jobban kedvelni az olaszrizlinget. Mivel nincs reprezentatív tapasztalatom, ezért inkább csak sejtem, mintsem tudom, hogy a színvonal továbbra is ingadozó, ugyanakkor már meg tudok nevezni két-három pincét is, ahol meggyőződésesen, komoly szándékok mentén, stabil minőségi színvonalon készülnek a fajtaborok.

Az pedig nem is kérdés, hogy Figula Mihály az említett kiscsoport egyik legmegbízhatóbb képviselője. Az elmúlt években több évjárat és több dűlő olaszrizlingjét kóstoltam tőle, és gyakorlatilag mindegyikkel elégedett voltam. A 2018-as Sóskút is ezt a vonalat viszi tovább, sőt, megkockáztatom, hogy ez a legjobb olaszrizling, amivel a közelmúltban dolgom akadt.

Néhány héttel ezelőtt érkezett a lehetőség, hogy a BorBázis Borkereskedés zöldkampányának jóvoltából megkóstolhassunk egymás mellett három zöldveltelinit, ezzel támogatva a kereskedő és az Ihatóbb Magyarország közös kampányát a környezettudatos szeszhulladék-kezeléssel kapcsolatban. A sor kétharmados sikert mutatott, erről számolunk be most, alább.

Az ad hoc sauvignon blanc sorozatban most egy igazi kakukktojás lesz a főszereplő. Amikor lekaptam a palackot a polcról, sejtettem, hogy nem egy átlagos sauvignon blanc-nal lesz dolgom, de ilyen értelemben ez a bor még felül is múlta a várakozásokat, ugyanis gyakorlatilag semmi nem utal benne a fajtára. Nem tudom, ki találta volna ki vakon, hogy milyen fajtából készült a pohárban pörgő bor, de a sauvignon blanc-nal azonosított fajtajegyekből biztosan keveset hordoz. A végeredmény mindenesetre érdekes és egyedi lett, tippre a terméskorlátozás, a későbbi szüreti időpont, a spontán erjesztés és a termőhely mind fontos szerepet játszhatott ebben.

Minden borvidékre ráfér időnként egy kis vérfrissítés, szükség van a jól bejáratott nevek mellett ifjú titánokra, feltörekvő pincékre, hogy idővel - jó esetben - belőlük is borvidéki veteránok váljanak, akik mellé majd újabb csillagok csatlakozhatnak.
A Soproni borvidék egy ideje nem nagyon hallat magáról, a többi magyar borrégióhoz képest  nincsenek borvidéki határokat átlépő történések, a legismertebb nevek már inkább megosztják a közönséget, utánpótlás pedig nem nagyon érkezett az utóbbi években.
Most végre itt van két soproni pincészet, akikre érdemes lesz odafigyelni, a borok legalábbis ígéretesek. Mi mást is kóstolhattam volna tőlük, mint kékfrankost?

Az első Tokaj Magic kóstoló alkalmával már említettük, hogy Ripka Gergely, alias Táncoló Medve barátunk régi álmát megvalósítva szabadúszóként önálló vállalkozásba fogott. Ennek keretében a Tokaj Magic égisze alatt kóstolókat, bortúrákat szervez, valamint szaktanácsadással foglalkozik, de természetesen a nevéhez fűződő borvidéki kalauzt, a Tokaj Guide-ot is gondozza. A Tokaj Guide negyedik, legfrissebb kiadása a múlt héten jelent meg, ennek örömére Gergő egy online kóstolót is szervezett, ahol bemutatkozott az új kiadvány, megkóstolhattunk hat bort és néhány borász is feltűnt a képernyőn. Szabival mi is részt vettünk a bemutatón.

Hétvégére itt egy újabb "Rejtőzködő borvidékek" különkiadás, négy, különböző régiókból érkező spanyol borral.

Bár Etyeken a kékszőlők közül a pinot noir szinte egyeduralkodó, hébe-hóba néhány borászatnál találunk más fajtákból készült borokat is. A Vértes Birtoknál a syrah ez a másik fajta. Vértes Vilmos borászata egy pátyi hagyományos pincéből költözött az etyeki Öreghegyre. A 3,6 hektáros birtokon természetközeli szőlőművelés folyik, chardonnay, sauvignon blanc, pinot noir és syrah fajtákból készülnek a borok. Tavaly nyáron jártam a pincénél, akkor inkább a vörösborokat szerettem jobban a pincénél, vettem is mindkettőből 1-1 palackkal. A pinot noir egy terjedelmesebb pinot noir-sorban landolt, a syrah egymagában került kibontásra, de végig az volt az érzésem, hogy egy vakkóstolón akár a pinot-k közé is elrejthettem volna.

Újabb tokaji borsor került górcső alá nappaliban, ezúttal Demeter Zoltán dűlős boraival ismerkedtem. A járványhelyzet miatt idén csak egészen elvétve fordult elő, hogy a hagyományos módon többen összeüljünk valakinél és egymás személyes társaságát is élvezve kóstoljunk és/vagy igyunk borokat. A kényszer így aztán különböző kreatív megoldásokat szült a boros élmények valamilyen formában történő megosztására. A kézenfekvő és jól bevált online-borozás mellett a borok megosztásának másik módja a félig kiürített palackok továbbpasszolása, így legalább ha nem is egy időben, de egymást követően meg tudjuk kóstolni ugyanazokat a borokat. Az alábbi hat palack is ilyen úton került hozzám, Táncoló Medve barátunk nagylelkű felajánlásával, ezúton is köszönjük.

Hoztam egy borpár(baj)ok különkiadást így március végére, méghozzá mátrai borokkal. Három borpárt kóstoltam a borvidékről, feltörekvő borászatoktól, friss évjáratokból, három különböző szőlőfajtából.

Ritka, de szerencsés helyzet, ha egymáshoz közel árazott borok párban kóstolva úgy mutatnak teljesen eltérő arcot, hogy csalódás helyett inkább örömre van ok mindkét palack esetén. Valami hasonló volt a helyzet a következő soproni, valamint kvázi-soproni zweigelt esetében is. Ismét egy bizonyíték, hogy az árcímke ugyan hasznos, de közel sem tévedhetetlen orientációs pont.

Az Aurelio Montes, Douglas Murray, Alfredo Vidaurre és Pedro Grand által alapított Vina Montes több mint 30 éves múltra tekint vissza, és mára Chile egyik vezető borászatává vált. Az Alpha borcsalád premium boraival az elsősorban exportpiacokat célozták meg és komoly is sikereket is arattak a nemzetközi színtéren. Az Alpha Special Cuvée borok ezt a sikert igyekeznek meglovagolni és egyben túlszárnyalni, még magasabb minőségre törekedve.
Itthon ebből a borcsaládból a sauvignon blanc érhető el, amelynek korábbi évjáratai is érdekes színfoltként tűntek fel az újvilági "fajtársak" mezőnyében. Én most a 2018-as évjáratot kóstoltam meg.

A járvány okozta bezárkózás miatt a pincetúrákat jó pár hónapja jegelni kell, így egyre többször alakul úgy, hogy a nappali melegében ismerkedünk meg egy-egy pince éppen aktuális borválasztékával. Ez egyrészt roppant kényelmes, másrészt fájó emlékeket ébreszt azokról az időkről, amikor még bármelyik hétvégén spontán felkerekedhettünk egy bortúrára. Remélhetőleg hamarosan visszatérnek ezek a szép idők, addig pedig ezeknek a lehetőségeknek is örülni kell. Ma egy számomra eddig ismeretlen családi borászat kerül sorra, a Csobáncon tevékenykedő Bakos Pincészet.

Közel egy éve írtam Bukolyi Marcell Pinot Noir-járól és a Bukolyi Családi Birtok újjászületéséről. Röviddel a cikk megjelenése után online csevegtünk is egy kicsit Bukolyi Marcival, a legközelebbi budapesti útja során pedig vásároltam is tőle 1-1 palackot az akkor már forgalomban lévő borokból. Természetesen elhangzott az, ami a frissen piacra kerülő tételek esetében gyakran elhangzik a borász szájából, nevezetesen, hogy még fiatalok a borok, úgyhogy a palackjaimat szépen eltettem későbbre. Időközben megjelent a 2018-as évjáratból még két bor, ezekből is beszereztem 1-1 üveggel és lassan elérkezettnek láttam az időt, hogy - ha már személyesen még nem is láthattam a birtokot - a nappali melegében az öt palack tartalmából próbáljak meg átfogó képet kapni a családi pincészet jelenéről.

Eseménydúsan alakult 2020 vége és 2021 eleje a Tokaj Oremus háza táján. A 2018-as Mandolás tavaly év végén felkerült Wine Spectator a Wine Spectator top100-as listájára, ami eddig száraz magyar fehérbornak még nem sikerült. Idén februárban megjelent a birtok (forgalmi tételként) első dűlős furmintja, a Petracs, amelyről a múlt héten írtam. A legfontosabb változás a pincészet életében azonban Bacsó András távozásával következett be. A birtok igazgatójának várható nyugdíjba vonulásáról már korábban is lehetett hallani, de a koronavírus és a megfelelő utód keresése miatt a bejelentésre és a tényleges távozásra idén februárban került sor. Bacsó András tanácsadóként továbbra is segíti a birtok munkáját, birtokigazgatóként utódja Kindl Róbert lesz. Közben a Bacsó család második generációja is aktív alakítója már a borászat életének, hiszen ifjabb Bacsó András három éve kapcsolódott be a Tokaj Oremus munkájába, és a díjnyertes 2018-as Mandolás elkészítésében is komoly része volt.

Bacsó András személyében egy korszakos egyéniség távozik a Tokaj Oremus éléről, akinek neve örökre összefonódott a birtokkal, de az ott végzett tevékenységén túl is aktív alakítója és meghatározó alakja volt Tokaj-Hegyalja szőlészeti-borászati történetének az utóbbi évtizedekben. Táncoló Medve portréja tökéletes képet ad Bacsó András életművéről, érdemes elolvasni.

Az Oremus letisztult szortimentjében mindössze egyetlen száraz bor kapott helyet a Petracs ékezéséig, ez pedig a Mandolás Furmint, amely hamar megkerülhetetlen igazodási ponttá vált a tokaji száraz borok mezőnyében. Hosszú évek óta következetes stílus és egyenletes minőség jellemzi a Mandolást, amely érlelhetőség szempontjából is jól vizsgázik. Tartottunk már egyszer egy vertikálist, nagyjából öt és fél évvel ezelőtt, itt volt az ideje egy újabb körnek. Nyolc évjárat gyűlt össze a kincseskamrában, ezeket kóstoltuk meg, a nap fénypontjának szánt, és a múlt héten megénekelt Petracs előtt.

Ténykérdés, hogy fogyasztóként nem zárkózom el az organikus szőlőműveléstől és borkészítészítéstől. A borvilág sokszínű, ezért is foglalkoztat már egy évtizede, felfedezése pedig egy elérhetetlen teljességre törekvő, életen át tartó folyamat, melyben sokféle stílusnak meg kell férnie egymás mellett. Azt is vallom ugyanakkor, hogy a borkészítés ideológiájának dogmái nem kerekedhetnek felül a tényen, hogy ez egy alkoholos ital, amit a bódító hatásán kívül többnyire azért fogyasztunk, mert finom. Éppen ezért állok ülök teljesen értetlenül és felháborodottan egy majd’ nyolcezer forintos francia narancsbor mellett, miközben próbálom megérteni a megérthetetlent: történetesen azt, hogy ez így kinek és miért jó.

Még tavaly év végén érkezett a hír, hogy az egyik legbefolyásosabb és legelismertebb nemzetközi boros magazin, a Decanter két magyar tételt is beválogatott a 2020-as év kedvencei közé. A tematikus Wines of the Year 2020 vörösboros válogatásába a St. Andrea Áldás Egri Bikavér Superior 2018, a buborékos, édes, illetve likőrborok mezőnyébe a Balassa Bomboly Szamorodni 2017 került be, amihez ezúton is gratulálunk.
Az Áldás 2018-as kiadásával még a nyár folyamán, egy budapesti étterem teraszán találkoztam. Már az illata is lenyűgözött és volt annyira meggyőző az egy pohárnyi élmény, hogy gondoskodjak egy saját palackról és kíváncsian várjam az itthoni, elmélyültebb kóstolás eredményét, aminek most jött el az ideje.

Hans Czerny alsó-ausztriai borász már mintegy huszonegy évvel ezelőtt hangolta át a tizennyolcadik század óta jegyzett birtokát organikus művelésűre. A fehérdomináns wagrami szortimenttel a biodinamika minimalizmusa mellett igyekszik megmutatni a termőterület sajátosságait a földdel összhangban élő szőlő gyümölcsén keresztül. Mindez persze csak érdektelen kliséhalmaz lenne egy alaposabb érzékszervi vizsgálat nélkül, ezért végeztem egy gyors, egyboros szondázást. Az eredmény: elégedettség és kíváncsiság egyszerre.

Koronavírus ide, vagy oda, vannak dolgok, amiken a járvány sem tud változtatni. Így Berecz Stéphanie ebben az évben is megörvendeztetett azzal a kedves gesztussal, hogy küldött jó pár palack bort, hogy kóstoljuk meg és írjuk meg a véleményünket. Nem csak a lassan szállingozó 2019-es száraz borok és az aktuális édesek voltak a csomagban, hanem amolyan visszatekintő jelleggel két 2018-as száraz tétel is a kartonba került.
A borrajongós csapatból most nem volt tettestársam, viszont Táncoló Medve is megkóstolta velem a borokat, az ő beszámolóját a saját oldalán olvashatjátok.