Tavaly a rejtőzködő borvidékekkel kevésbé tervszerűen, úgyszólván opportunista módon foglalkoztam, ha véletlenszerűen szembe jött valami odaillő borsor. Erre az évre kicsit tudatosabban készülök: jó előre kiválasztásra kerültek a borvidékek, többnyire megvannak hozzájuk a borok is. Meglehetősen sok spanyol régió kerül majd terítékre, az első közülük Somontano, ahonnan kivételesen nem is kettő, hanem három bort választottam kóstolásra az El Grillo y la Luna névre hallgató pincészettől.

Simán több, mint egy évtizede, hogy értetlen arccal kóstolgattuk az első Tabunellokat. Talán a Budavári Borfesztiválon lehetett ez 2008-2009 környékén. Kétrészről is érthetetlennek tűnt a dolog. Egyfelől derült égből csattant a sangiovese a fehérboros borvidékről, másrészt pedig úgy tűnt végre valaki megcsinálta a legjobb magyar pinot-ot. Nos, azóta eltelt egy kis idő. A Tabunello haladt a maga útján, érzésem szerint a viszonylag magas kezdeti színvonalról csak felfelé lépkedett. Valahol a közepén tartottunk is egy nagyon élvezetes fél-vertikálist, de a fél-vertikális az mégis csak egy fél-vertikális. Akkor még erősen siránkoztam a Szent György-hegy igénytelen tespedtsége miatt, de úgy néz ki ezen is sikerült fogást találni. Az utóbbi öt évben jónéhány termelő jelent meg a hegyen, megváltoztak a kulcsszavak, olybá tűnik látszik valami felfelé konyuló íve az egésznek. Sok minden változott a környéken is, nemcsak a táj szép, de mintha a vidék visszatérne az eredetéhez. Mindenfelé ridegen tartott állatokat látok, boldogok a sajtkészítők és sok nagyon is vállalható étterem és vendéglátóhely közül lehet válogatni. De egy dolog szerencsére változatlan: a Tabunello még mindig a Szent György-hegy LEGFONTOSABB bora.

Az Etyeki Kúria ha nem is a kezdetektől - hiszen a Kúriánál és egyúttal az egész borvidéken az első pinot noir tőkéket 2001-ben ültették el -, de régóta nagy hangsúlyt fektet a pinot noir-ra, ám most szintet léptek egy válogatástétel bevezetésével, amelyet egy mini vertikálist lefedő díszdobozos kiszerelésben is meg lehet vásárolni.  A hat palack bort tartalmazó fadobozos válogatásból 150 darab kerül kereskedelmi forgalomba, a pincénél és a Bortársaságnál elérhető.
A pincészet ennek apropójából egy szűk körű sajtóbemutatót szervezett a Palack borbárba, ahol végig is kóstoltuk a borokat, Mérész Sándor főborász és Nagy Vince kereskedelmi és cégvezető vezényletével.
 

No, ideje volt már valami írásfélét kipréselni magamból.:) Véletlen se törekedtem túltolni, csak úgy lazán, erőlködésmentesen, a legkezdetibb posztokra emlékeztetően kizárólag, hogy milyenek voltak a borok és nullához közelítő háttérinfót.

A téma annyi volt, hogy pinot noir-okat kóstoltunk vakon. Magyarok, franciák, új-zélandiak. Nem akartam nagy szórást, így árban kb. 5 és 10 ezer Ft. között igyekeztem maradni, a hazaiak jellemzően az előbbi, a külföldiek inkább az utóbbi értékhez voltak közelebb. 

Nézzük:

Vannak kóstolók, amelyek tartósan beleégetik magukat az ember emlékezetébe, ehhez azonban már nem elegendő csupán jó borokat kóstolni, kell valamilyen extra élmény. A ruszti kiruccanásunk záróakkordját képező Wenzel-kóstoló ilyen volt.
A dolog pedig úgy indult, hogy a tervezett programnak ez a része elmarad. Előzetes érdeklődésünkre Michael Wenzel sajnálkozva írta, hogy éppen akkor külföldön tartózkodik aznap, amikorra a látogatást terveztük, 86 éves édesapjának pedig már sok egy borkóstoló levezénylése, ezért egy későbbi időpontra kellene halasztanunk a látogatást. Wenzelék meglátogatásáról már jóformán le is mondtunk (vigasztalódtunk 2 palack elviteles Wenzel-borral a Selektion Vinothek-ből), de a házuk előtt elhaladva megláttuk a "Weinverkauf ab 14:00" táblát a kilincsre függesztve, így délután 2-re visszatértünk abban a reményben, hogy legalább pár palack bort haza tudunk vinni. Besétáltunk az udvarra, de az ott látható kolomp szavára senki sem felelt. A biztonság kedvéért a szomszédos kávézóból egy kávé mellett egy telefonhívást megkockáztattunk a pince honlapján található telefonszámot. A telefont Michael Wenzel édesapja, Robert vette fel. Miután megnyugtattuk, hogy nem nagy csoportról van szó és néhány palack bor megvásárlása után tovább is állnánk, megígérte, hogy 10 perc múlva vár minket a pincénél.

Robert Wenzel be is invitált minket a kis kóstolóhelyiségbe (a fülén lévő hallókészüléket látva nyilvánvalóvá vált, hogy korábbi diszkrét kolompolásunkra miért nem jelent meg senki), és amikor kiderült, hogy magyarok vagyunk, át is váltott magyarra, amelyet egyébként kifogástalanul beszél. Miközben mi az árlistát böngésztük, Robert Wenzel elkezdett mesélni, és természetesen meg is kínált minket egy pohár borral, aztán egyre jobban belejött a beszélgetésbe és a töltögetésbe is. Ebből aztán az lett, hogy - annak ellenére, hogy kóstolásról eredetileg nem volt szó és a terv egyébként is az volt, hogy sietünk vissza Budapestre - egymás után kerültek elő az újabb és újabb palackok, köztük egy 2005-ös Ruster Ausbruch (időközben befutott egy másik kisebb csoport és felmentő seregként Robert felesége, Christina is). Közben Robert Wenzel mesélt Rusztról (ahol régebben ennél sokkal több borászcsalád élt), a furmintról (korábban a családi szőlők között volt furmint ültetvény is, de végül más fajták kerültek a helyére, Robert Wenzel 1984-ben hozott új oltóvesszőket Magyarországról), így szóba került még Tokaj-Hegyalja (amellyel szorosabb a kapcsolat, mint gondoltuk, de ez csak az utolsó bornál derült ki) és Homonna Attila (akivel Michael Wenzel jelenleg is tartja a kapcsolatot, és Robert Wenzel elismerőleg szólt a borokról is) is. Az már csak hab volt a tortán, hogy a végén még egy 2001-es tokaji aszú is előkerült, melynek köszönhetően végképp édes emlékekkel távoztunk a pincétől. Így aztán azzal sem foglalkoztunk, hogy 1-2 palack azok közül, amiből kóstoltunk, alighanem már az optimálisnál hosszabb ideje nyitva lehetett, mi inkább hagytuk, hogy a 86 éves öreg borász meséljen és szépen lassan leitasson. :) 

Igencsak jó lehettem az idén, ugyanis idén már novemberben megkaptam az ajándékomat a mikulástól A hónap vége felé egy ígéretes meghívó esett be a borrajongó elektronikus postaládájába. A kóstoló szervezője a Disznókő Birtok volt, de ezúttal nem csak pőrén, magában állt a reflektorfényben hegyalja egyik legnagyobb ikonja. Az AXA Millésimes tulajdonolta borászatok közül két igencsak pedigrés kuzin jelenléte emelet az este fényét. Bár érdemes megjegyezni, hogy a három főszereplőt (Disznókő, Chateau Suduiraut és Quinta do Noval) nem elsősorban a tulajdonosi hátterük, sokkal inkább a valós érdemeik és részben hasonló történelmi adottságokból eredő problémáik kötik össze. A meghívó címe is “száraz borok - édes borvidékek” is sejtette, hogy a központi kérdés az lesz, hogy miként tud és akar reagálni a három történelmi édes boros vidék, a legújabbkori problémáikra, miszerint egyre szűkül világszerte a minőségi édes bort fogyasztók köre.

Tállya Mádhoz, Tokajhoz, Tarcalhoz, Bodrogkeresztúrhoz vagy akár Erdőbényéhez képest kicsit később kezdte el bontogatni szárnyait, ami a 2000-es évek elejétől datálható tokaji száraz és édes boros megújulást illeti, de szép számmal gyarapodik azoknak a tállyai termelőknek a száma is, akik a minőségi borkészítést és a települési összefogást tűzték zászlajukra és közéjük tartozik Szűcs Ferenc is.

Szűcs Ferenc 2011-ben kezdett szőlőterületeket vásárolni Tállyán, oszlopos tagja a helyi szőlőtulajdonosok összefogásából létrejött Tállya Wines termelői közösségnek is. A pincészet jelenleg 6,5 hektáron gazdálkodik, köztük olyan dűlőkön, mint a Bohomály, Hasznos, Mulató, Somszög és Tökösmál, amelyek nagy része történelmi első osztályú dűlő. A szőlőművelésben és borászati munkálatokban Hudák István segít a pincészetnél, aki a Tállya Wines-nál is hasonló szerepet tölt be. A szőlőmunkák során a minél kíméletesebb művelésre törekednek, jelentős terméskorlátozással, a kiváló minőségű alapanyag előállítása érdekében, az organikus művelésmódra történő átállás már folyamatban van. Cél a minél természetesebb borok előállítása; a dűlő, a fajta, az évjárat jellegzetességeinek bemutatásával. Ennek érdekében kerülik a fajélesztő használatát, előnyben részesítik a kerámiaedényekben és fahordókban való erjesztést.  
 

Németh Richard mutatta meg nekem a borokat a Dzzs Bárban, ezúton is köszönet a kóstolóért. A Tállya Wines-tól a két aktuálisan futó 2017-es bort kóstoltuk meg, míg Szűcs Feri saját pincéjétől a Bohomály és a Somszög dűlős furmintjaiból került elő több évjárat is.

A nemrég megénekelt soproni túra által kínálkozó alkalmat kihasználva a társaságból néhányan meghosszabbítottuk ausztriai kiruccanásunkat, és az LVMH-kóstoló, valamint a Selektion Vinothek kínálatának alapos megszondázása után másnap Ruszt felé vettük az irányt. A Fertő-tó partján található festői kisváros ad otthont az osztrák Borakadémiának és számtalan neves borászatnak is, borkedvelőknek tehát ideális kirándulócél. A főutcán és környékén egymást érik a pincészetek, a településen a 16-19. században épült, szinte kivétel nélkül műemléki védelem alatt álló házak kapualjai mögött hosszan benyúló udvarok bújnak meg, ahol nem ritkán borospincét is találunk. A Weingut Feiler-Artinger a városka talán legdíszesebb homlokzata mögött rejtőzik, ez volt ruszti kirándulásunk első úti célja.

Az Etyeki Kúriánál tett soproni látogatás egy különleges programmal folytatott, az eisenstadt-i/kismartoni Esterházy-kastélyban. A Moët Hennessy Louis Vuitton birodalom borainak főszereplésével különleges kóstolót szerveztek a kastély grandiózus Haydn-termébe. Margaret "Maggie" Henriquez, a cég borászati részlegének elnöke, két Master of Wine, Lynne Sheriff és Josef Schuller kíséretében mutatott be néhány bort a borbirodalom egyes borászataitól. Elsősorban újvilági pincészetek úttörő szerepet játszó birtokaitól válogatták a kóstoló tételeit, innen a kóstoló címe: Pioneers of the World. Az Etyeki Kúria nagylelkű gesztusának köszönhetően a soproni kirándulás résztvevői is ott lehettek a kóstolón vendégként.
 

Valószínűleg ismert tény szakavatottabb borissza körökben, hogy az Etyeki Kúria egy ideje már több lábon áll borvidékileg, ugyanis Sopronban is komolyabb területű ültetvényekkel rendelkeznek. Az első fecske a pincészettől, amely már soproni alapanyagot is tartalmazott, még "Magyar Vándor" fantázianéven került forgalomba, ennek utódja ma "Red" néven fut. A Red-et követte a Kékfrankos, a Zweigelt és a Merlot, és ezek a borok egyre komolyabb sikereket aratnak és egyre nagyobb palackszámban kerülnek forgalomba.
A borok egyelőre Etyeken kerülnek feldolgozásra, ebből az okból kifolyólag a soproni eredetmegjelölést sem viselhetik, és a dűlők nevét sem használhatják (helyettük számozott "Block" megjelölést kaptak). A pince részéről folytatott kommunikációt az sem könnyíti meg, hogy ezek a soproni alapanyagból készült borok eddig végig Etyeki Kúria név alatt kerültek forgalomba, az átlag-fogyasztónak pedig ez zavaró lehet, legalábbis némi magyarázatot igényel. A Kúria csapata mindkét "anomáliára" megoldást talált: egyrészt az alapanyag első körös feldolgozása, erjesztése a borvidéken belül történik meg, másrészt a borok a következő évjárattól Kúria Sopron név alatt kerülnek forgalomba, ezzel elválasztva az etyeki és a soproni termékcsaládot.

November elején egy sajtótúra keretében ismerkedtem meg a Kúria soproni területeivel és az onnan készült borokkal.

Itt a november, itt a már hagyományossá vált Tokaji évjáratkörkép a Bortársaságnál. Szerencsére elég sok pincészet bora elérhető a kereskedés kínálatában, így szokás szerint két részletben került sor a frissen polcra kerülő száraz borok bemutatkozására, a borászok prezentálásában. Sajnos - a tavalyi év után megint - idén is úgy alakult, hogy egyéb elfoglaltság miatt csak az első kóstolóra tudtam elmenni, így csak az ott kínált borokról tudok beszámolni. A telt házas kóstolón a hangulat szokás szerint remek volt, csupa ismerős arccal mind a borászok, mind a közönség soraiban.
 

Az elmúlt hétvége egy részét Burgenlandban töltöttem egy sajtóút és egy rövidke ruszti bortúra keretében. A kirándulás egyes államosairól egyenként érkeznek majd a beszámolók, most ráhangolódásképpen egy kis egyveleg következik burgenlandi borokból, amelyeket Eisenstadt-ban/Kismartonban, az Esterházy-kastéllyal szemben található Selektion Vinothek-ben kóstoltunk meg a péntek este lezárásaként.

A borbárként és szaküzletként egyaránt funkcionáló Selektion kifejezetten Burgenlandra specializálódott, aki számít a borvidéken, annak legalább néhány borát itt szinte biztosan megtaláljuk. A borlapon tematikus 3 boros sorok is szerepelnek kedvezményes áron, a táblán mindig szerepel néhány bónusz tétel, valamint a havi akcióban szereplő borokat gratis meg lehet kóstolni.

A Moszkva tér Széll Kálmán tér és a Millenáris közelében, a Káplár utcában nyílt meg a közelmúltban a Kóstolom Borbár, ahol átlag két hetente keddenként a Borsmenta főszerkesztője, Szabó Edit meghívására a hazai borsajtó képviselői összeülnek 1-1 tematikus kóstolóra.
Most éppen a kékfrankos volt porondon, 13 hazai pincészet 14 kékfrankosa mérkőzött meg egymással egy vakkóstoló keretében. A sajtókóstolók rendszeres résztvevői szerint nem volt még ilyen egységes színvonalú sor előttük, én azért némi hiányérzettel küszködve úgy vélem, van még mit javítani az átlag-színvonalon kékfrankos-fronton is.

Amennyiben fővárosunk nemzetközi repülőterén keresztül készülünk elhagyni az országot, számolnunk kell azzal, hogy szükségszerűen áthaladunk néhány adómentesnek nevezett üzleten is. Az itteni kínálatnak pedig nemcsak a dohánytermékek és a röviditalok, hanem a különböző borok is oszlopos részét képezik. Az persze más kérdés, hogy a kockázatmentességre épülő szortiment a hazai nagy nevek vezetésével mennyire hozza lázba a többet látott borbuzernyákokat. 

Bevallom, hogy engem kevésbé, mégis, ha úgy adódik, viszek magammal a célállomásra néhány palack hazait. Ha okosan vásárolunk ugyanis, ezek a borok általában ugyanannyiért, jobb esetben pedig némileg olcsóbban keresnek gazdát a pince- és kereskedőárakhoz képest. Így került hozzám ezúttal ez a két hegyaljai furmint is, melyeket a hétvége munkamentes szabadidejét kihasználva megkóstoltam egymás mellett. Nézzük, hogyan szerepeltek.

Itt van két chardonnay, melyek az adott fajtán kívül legfeljebb annyi közös jegyet hordoznak magukban, hogy határainkon túlról érkeztek. Azon kívül pedig, hogy ilyesfajta fehérborokat megbízhatóságuk miatt néha, sőt gyakrabban is érdemes kóstolni és vásárolni, nincsen világfordító megfejtés. Az történt csupán, hogy a legutóbbi blogivás keretei között kinyíltak, és ha már így alakult, megkóstoltuk, aztán csakhamar elfogyasztottuk őket, utóbb pedig összehordtunk belőlük egy szokásos négykezű bejegyzést is.

Amikor a Bükkről, mint rejtőzködő borvidékről írtam, egyáltalán nem túloztam: egyelőre nagyon kevés minőségi bor készül a borvidékről és még kevesebb borászat kapcsán beszélhetünk országos, vagy úgy általában szélesebb körű ismertségről. A Bükk adottságai alapján többre lehet hivatott, ahhoz azonban, hogy végre kilépjen az árnyékból és borvidéki szinten is több ismertségre, elismertségre tegyen szert, összefogás szükséges. Ez lebegett annak a néhány bükki borásznak is a szeme előtt, akik mertek előrelépni és megalapították a Szövetség a Bükki Borvidékért névre hallgató eredet- és értékvédelmi közösséget. Az alapítók - Borbély Roland (Gallay Pince), Hajdu Roland és Sándor Zsolt - 2018 nyarán maguk köré gyűjtötték a hasonlóképpen gondolkozó termelőket és a közösség mellett saját szabályrendszert hoztak létre a magas minőségű és a termőhelyet méltóképpen képviselő borok létrehozása érdekében. Ebben a már rendelkezésre álló hazai példák, mint a Csopaki Kódex vagy a Magna Mátra is követendő példaként szolgáltak.

Három fő feladatot tűztek ki maguk elé, ezek: a dűlők feltárása, a termékleírás megváltoztatására irányuló javaslatok kidolgozása és a szakmailag megalapozott borvidéki fajtakísérletek előkészítése. Első körben a szövetség bővítésére meghívásos alapon került sor, de a későbbi csatlakozás lehetősége bárki számára nyitva áll.

A szövetség jelenleg 14 tagot számlál és a résztvevők két szintű szabályozásban gondolkoznak. A jelenlegi Bükki OEM eredetvédelmi rendszer alapjain nyugvó, de annál szigorúbb Classic Bükk szélesebb termelői kört céloz meg és a mindennapok boraira vonatkozó szabályozást valósít meg, míg a szűkebb Terroir Bükk kategória jeleníti meg a piramis csúcsát. Mindkét kategóriában találunk szabályokat a szőlőművelésre, borkészítésre és a megjelenésre, valamint az engedélyeztetési és ellenőrzési eljárásra. A magasabb minőséget célzó Terroir Bükk borok például ökológiai művelés - vagy arra történő átállás - alatt álló ültetvényről készülhetnek, Kárpát-medencei fajtákból, minimális beavatkozással, kötelező minimális érlelési idővel.

A sajtó tagjainak szervezett helyszíni bemutatkozásra és kóstolóra augusztus végén került sor, de sajnálatos módon egyikünk sem tudott személyesen ott lenni. Mégsem maradtunk le teljesen, ugyanis a borászok nagylelkűségének köszönhetően kaptunk néhány bort kóstolásra.

Az egymásra torlódott hosszabb hétvégék lehetőséget biztosítanak arra is, hogy olyan palackbontogatásba fogjuk, amely mögé nem építünk fel semmiféle koncepciót sem. Az előző négynapos blokkot ezért komolyabb megfejtéseket nem tartogató módon, előzetes egyeztetés nélküli "Hozz egy üveg bort!"-estével zártuk. És ha már jegyzeteltem, ráadásul a borok is kellemesek voltak, úgy döntöttem, nem hagyom bejegyzésnyom nélkül a dolgot.

A bodrogkeresztúri és bodrogkisfaludi szüreti fesztivál, a Mindszenthavi Mulatság már kötelező program lett a baráti körben, kirobbanthatatlan helye van a naptárban. A helyi borászok és termelők összefogásának köszönhetően igazi családias, barátságos hangulatú programsorozat jött létre, amelynek keretében a család minden tagja megtalálhatja számítását. Tavaly kicsit kapkodósra sikerült a részvétel, délelőtti érkezéssel, késő délutáni távozással, idén azonban kihasználtuk a hétvégét és péntektől vasárnapig a borvidéken maradtunk.
 

Néhány héttel ezelőtt a szlovák közszolgálati rádió önnönmaga székházáról nevet kapott Nočná pyramída, azaz Éjszakai Piramis című, késő estébe hajló interaktív riportműsorának vendége volt Dorota Pospíšilová, aki bár itthon kevésbé számít közismert személyiségnek, északon mégis megannyi helyi fajta megalkotása kötődik a nevéhez. Bár minden bizonnyal a Dunaj a leghíresebb közülük, visszapörgetve a blog időkerekét világosan látható, hogy termelőtől függetlenül nem kifejezetten tudtunk érte lelkesedni, akáhányszor és akármilyen kontextusban is találkoztunk vele. Én persze továbbra is kutatom, hogy mi lehet a szőlő elvitathatatlan belpiacos sikerének titka, ezért időről-időre megpróbálkozok egy-egy palackkal, ha úgy adódik.

A szélesebb hazai fogyasztó-viszonylatban mondhatni ismeretlen borvidékek és termelők anyagait rendhagyó úton-módon értékesítő Fill the Winebox nevű csapat újszerű fába vágta bele a vállalkozói fejszéjét. A lassan megnyílni készülő – vagy éppen már üzemelő – ferencvárosi borbáruk részben betölti az eddig betöltetlen fizikaibolt-szerepet, nagyobb hányadban viszont alternatívát igyekszik kínálni az egyre szélesedő és diverzifikálódó borbár-piacon. Ez kétségkívül nagy és kockázatos beruházás, ügyesen és megbízhatóan kell dolgozni, hogy stabil, visszatérő és fizetőképes fogyasztócsoport alakuljon ki és térjen be enni, inni.

A közeljövő helyett most foglalkozzunk viszont a múlttal, ugyanis nagyjából két héttel ezelőtt az akkor még épülő, mindenféle hatósági engedélyekre váró borbár mögött álló srácok a Portugál Köztársaság Nagykövetségével, pontosabban annak kereskedelmi irodájával közösen tető alá hoztak egy szélesebb betekintést nyújtó kóstolót Santos & Seixo pincészet termékeivel, amelyekkel a későbbiek során a kínálatukat – úgy az interneten, mint a borbár-bolt keretei között – bővíteni szándékoznak. Mi pedig nem tehettünk mást, minthogy elmentünk és megkóstoltuk őket. Erről számolunk be most, négykéz-módon.

A Bortársaság Borsulijában időről időre "Borász a házban" jeligére borászokat is vendégül látnak a tematikus kóstolók mellett. Az érdeklődők egyrészt személyesen megismerkedhetnek a borásszal, első kézből származó információkat szerezhetnek a pincészetről és az aktuálisan forgalmazott borokon túl olyan meglepetés tételeket is kóstolhatnak, amelyeket még vagy már nem lehet leemelni a polcokról. Szóval, nagyon hasznos kis szeánszok ezek, főleg azok számára, akik nem nagyon jutnak el a borvidékekre. Külföldi borászok viszonylag ritkán érkeznek a Borsuliba, újvilági pince képviselőjét pedig valószínűleg most először láthattak vendégül a Bortársaság Parlament emeleti kóstolóhelyiségében. A Dog Point Vineyard képviseletében Matthew Sutherland, a pincészet export és kereskedelmi vezetője, egyben az egyik tulajdonos fia mutatta be a birtokot és a borokat, őt Murray Cook borász is elkísérte a kóstolóra.

Az ausztriai túráról szóló beszámoló második - egyben befejező - részében egy kicsit magunk mögött hagyjuk Wachau-t és a már a kremstal-i borvidéken tevékenykedő Weingut Stift Göttweig-gel való megismerkedés erejéig.

A kitérő után következnek a rövidke túra ad hoc jelleggel, jellemzően vinotékákban kóstolt borai, és itt már újra Wachau-é lesz a főszerep.

(Dürnstein, látkép a várromból)

Úgy tűnik, hogy eredeti terveimhez képest elkésni kényszerültem. Történt ugyanis, hogy hónapokkal ezelőtt kosárba emeltem a Balfon tevékenykedő Franz Weninger akkor még aktuális merlot-ját abból a célból, hogy folytatom a tavaly decemberben megkezdett, eképpen az aktuálisan érdekesnek tűnő kettőezer-tizenötös pinceévjárat szondázását. A palack aztán hánykolódott erre-arra, a lényeg, hogy többszöri megutaztatása és odébbhelyezése ellenére sem távolodott el belőle a dugó. Most, hogy egy tizenhárom munkaórás, finoman szólva is széthajtott nap után – ténylegesen tegnap fogyasztva – szembejött, észrevettem, hogy évjáratváltás történt. Ez bár csökkenti bejegyzésem közszolgálat-jellegét, mit sem változtat azon a tényen, hogy továbbra is kíváncsi vagyok a tizenötös pinceteljesítményre. Így hát ennek igyekeztem utánajárni egy személyesen beragadt merlot szűkebb keretei között. És hát az van, hogy most sem csalódtam különösebben.

Néhány nappal ezelőtt az egyik legnagyobb hazai borkereskedésben vásároltam egy palackot egy tokaji éltermelő száraz (akciós árú) borából. Másnap ki is cuppant belőle a dugó, kóstolgattam magában, kipróbáltam az aktuális ebédhez és vacsorához is, el is fogyott ripsz-ropsz. A bor igen jó volt, majdhogynem kiváló, (ismét) rácáfolt a tokaji száraz borok jövője felé szkepticizmussal tekintőkre. Bár az árkedvezmény jelentős volt, mégsem voltam teljesen boldog. Az alábbiakban boncolgatom egy kicsit a háttérben meghúzódó okokat.