A Borrajongó

Hegyaljai hétvégék - Mindszenthavi Mulatság 2018

2018. október 19. 06:00 - furmintfan

A bodrogkeresztúri és bodrogkisfaludi szüreti fesztivál, a Mindszenthavi Mulatság már kötelező program lett a baráti körben, kirobbanthatatlan helye van a naptárban. A helyi borászok és termelők összefogásának köszönhetően igazi családias, barátságos hangulatú programsorozat jött létre, amelynek keretében a család minden tagja megtalálhatja számítását. Tavaly kicsit kapkodósra sikerült a részvétel, délelőtti érkezéssel, késő délutáni távozással, idén azonban kihasználtuk a hétvégét és péntektől vasárnapig a borvidéken maradtunk.
 mindszenthavi2018_11.JPG


A fesztivál első estéjén, vagy még inkább előestéjén a Tokaj Nobilis kóstolótermében rendeztek borvacsorát bodrogkeresztúri-bodrogkisfaludi borászok és boraik részvételével. A borokhoz Pataky Péter, a debreceni Ikon korábbi séfje kreált fogásokat, a desszert az Anyukám Mondtából érkezett. Remek fogásokat párosítottak remek borokhoz és az adagokra sem lehetett panasz, a második főételnél járva már komoly kihívás volt mindent eltüntetni a tányérokról, de a desszertnek természetesen maradt hely.

mindszenthavi2018_08.JPG

Tokaj Nobilis Pezsgő Brut Nature 2016
Nagyon finom érettség, alma, fehér húsú gyümölcsök, leheletnyi dió. Lüktető savak húzzák feszesre, elegánsak a buborékok, fehér húsú gyümölcsök, zöldalma, zöld őszibarack, édes citrusok, érintésnyi dió és briós. Az egyik legjobb tokaji pezsgő, amit eddig kóstoltam. 6p+

mindszenthavi2018_01.JPG

Tokaj Nobilis Furmint 2017
Kissé zárkózott, visszafogott az illata, főleg citrusos ,zöldalmás, körtés jegyekkel dolgozik. Pörgős sav és alacsony alkohol keretezi az aránylag könnyed, hűvös hangulatú, citrusos, lime-os, zöldalmás, körtés ízű bort. 5p+

mindszenthavi2018_02.JPG

Patricius Sárgamuskotály 2017
Az illat nagyon kellemes, fajtajelleges, ugyanakkor mértéktartó, virágos, szőlős, licsis, ananászos, nyári almás. Szájban könnyű, laza, kicsit túl lágy is, az illatra rímelő ízjegyekkel. 5p

mindszenthavi2018_03.JPG

Bott Pince Határi Furmint-Hárslevelű 2017
60% furmint és 40% hárslevelű. Tiszta, jól definiált illat szépen, lassan nyílik ki, benne körte, fehér őszibarack, virágok. A korty cizellált, elegáns, könnyed és tartalmas egyszerre, körtével, fehér őszibarackkal, citrusokkal, lime-mal, citrushéjjal, pici keleti fűszerrel és mentával. 7p-

mindszenthavi2018_05.JPG

Füleky Furmint 2015
Finom érettség szövi át édesfűszeres, körtés, érett fehér húsú gyümölcsös illatát. Öblös, jól kitöltött korty, széles savak, halvány édességérzet, leheletnyi kesernye jellemzi szájban. Érett fehér húsú gyümölcsök, körte, őszibarack, édesfűszerek, finom hordó és grapefruit. 6p+

mindszenthavi2018_06.JPG

Orsolyák Attila 125 Késői Szüretelésű Furmint 2013
Illatában sok édesfűszer, süteményes jegyek, sárga húsú őszibarack és gesztenyepüré. Szájban közepesen koncentrált, zamatos, gazdagon fűszeres, trópusi és sárga húsú gyümölcsökkel tarkított és itt is megjelenik a gesztenyepürés motívum. 7p-

mindszenthavi2018_07.JPG


A szombati napot egy remek kávéval és süteménnyel kezdtük a Tokaji Kávépörkölő Manufaktúrában majd egy rövid tokaji séta után a magunk részéről a Mindszent Havi Mulatságot a Csicsörke Lekvár és Szörp Műhelynél nyitottuk meg, ahol a szörpök mellett a Majoros Birtok borait is meg lehetett kóstolni.

mindszenthavi2018_10.JPG

Majoros Birtok Deák Furmint 2015
Illatában fűszerek, pici fa, fehér húsú gyümölcsök, alma, körte. A közepes testet jó savak támogatják, a citrusos, almás, körtés ízvilág mellett végigvonul rajta egy kis fanyarság, a hordó a háttérből fűszerez. 5p+

Majoros Birtok Édes Szamorodni 2013
Friss sárga húsú őszibarack és kajszibarack, vilmoskörte és mangó színezi a megkapó, vonzó illatot. A könnyedebb, frissebb, filigránabb szamorodnis vonalat képviseli, a kb. 104 g/l maradékcukor mellett remekül kitartanak a savak, leheletnyi cseresség is érezhető, a bor végig jól iható, nem nehézkes. Édes citrusok, mandarin, sárga húsú gyümölcsök viszik a prímet ízben is. 6p+


A következő állomás a Bott Pince évjárat-bemutatója volt, ahol Bodó Judittal Szabó Edit, a Borsmenta főszerkesztője beszélgetett, és ahol 2017-es száraz borok mellett néhány érdekesség is előkerült. A beszélgetés gerincét a 2017-es év eseményei és Bodó Judit Borsmentán megjelentetett naplója, a Bottszerda cikkei képezték, közben ezekre a sztorikra felfűzve érkeztek a borok is szép sorban.

mindszenthavi2018_12.JPG

Bott Pince Előhegy Furmint-Hárslevelű 2017
Hosszú ideje az első önálló bor az Előhegy-ről. Visszafogott, de tiszta és jól definiált illattal nyit: fehér virágok, fehér húsú gyümölcsök díszítik, friss és üde. Szájban is könnyed, elegáns benyomást kelt, frissítő savak vezetik, ízét citrusok, őszibarack, kis lime és grapefruit vezetik. 6p

Bott Pince Teleki Furmint-Hárslevelű 2017
Illata érettebb jellegű, mint az Előhegyé, érett alma, őszibarack, némi sárga húsú gyümölcs és az elején egy kevés tejföl tűnik fel. Intenzívebb és teltebb, mint az előző bor, az alkohol picit magasabb és mintha a hordó is erőteljesebben érződne most. Körte, őszibarack, citrusok, citromhéj és némi fűszer jellemzi az ízvilágot, pici kávés villanással. 6p+

Bott Pince Palánkos Furmint 2017
Nagyon vonzó, finom illat friss és édes fehér húsú gyümölcsökkel, körtével, naranccsal, diszkrét fűszerességgel. A bor összességében könnyednek hat, de a jól csúszó korty és a sok gyümölcs mögött tömör mag rejtőzik, koncentráltabbnak tűnik, mint a korábbi évjáratokban. Az utolsó Bott Palánkos egyben az eddigi legjobb is lehet jelen formája alapján. 2018-ban már Rácz Erika és a Sanzon Tokaj készít bort erről a területről. 6p+

Bott Pince Kulcsár Hárslevelű 2017
Az illat komplex, mély, de kompakt is, jelenleg picit nehezen szálazható, fehér és sárga húsú gyümölcsök vegyesen vannak benne jelen. Szájban elegáns, cizellált, tartalmas és hosszú, sárga húsú őszibarackkal, körtével, mandarinnal, némi édesfűszerrel. 6p+

Bott Pince Határi Furmint-Hárslevelű 2017
Az illat lassan nyílik meg, kissé neutrálisan indít, majd kevés virág, fűszer és körte bukkan elő. Szájban jó koncentrációt mutat, szépen betölti a szájat, az alkohol hangyányit emelkedett érzetű. Gazdag, összetett ízkép: őszibarack, édes citrusok, sárga húsú gyümölcsök, finom keleti fűszerek, szegfűbors, szegfűszeg. 7p

Bott Pince Csontos Furmint 2017
Már illatra is teltebb, krémesebb érzetű az eddigi borokhoz képest. Körte, ananász, édesfűszerek tűnnek fel, ízben citrusokkal, citrom- és narancshéjjal kiegészülve, a finisben grapefruit-tal. A sor talán legszélesebb, legtestesebb bora, jó arányokkal. 7p-

Bott Pince Száraz Szamorodni 2017 (M)
Illatában van barackos tea, sárga húsú őszibarack, ellenben semmiféle diós vagy aldehides jegy nincs. Koncentrált, sűrű, krémes anyag, a korty végét fűtő alkohollal (jelenleg 16%, de Judit szerint ez lejjebb megy még idővel) sárgabarackkal, naranccsal, narancshéjjal, egészen csak érintésnyi zöld dióval. Szép, ígéretes bor.

Bott Pince Édes Szamorodni 2017
Édes fehér húsú gyümölcsös, őszibarackos, trópusi gyümölcsös, édesfűszeres illat, egyelőre diszkréten visszafogott intenzitással. A korty jó egyensúlyt mutat, ízében őszibarack, körte, ananász, mandarin, kandírozott citrusok, édesfűszerek, vanília, érintésnyi kenyérhéj. 7p

Bott Pince Aszú 2016 (M)
Koncentrált és mély illat, vilmoskörtével, őszibarackkal, ananásszal, zöld teával és édesfűszerekkel. A szájüregben szinte robban a körte, ananász, őszibarack, mandarin, mangó, zöld tea és kevés édesfűszer tűzijátéka, talán ehhez képest a lecsengés rövidebb még a vártnál, de csikókorú még ez az aszú, lesz ideje bőven kiteljesedni.


A Bott-kóstoló után egy kis kitérő következett, meglátogattuk Szilágyi Lászlót a Gizella Pincénél Tokajban és tettünk egy nagy kört a pincében, több hordó tartalmát és megszemlézve.

mindszenthavi2018_13.JPG

Gizella Pince Barát-Deák Furmint 2018 (M)
Zöldalma, körte, citrusok, zöldfűszerek, masszívan kezdő savak, karcsúbb finis, feszes gerinc.

Gizella Pince Szil-völgy Hárslevelű #1 2018 (M)
Zöldalma, citrusok, lime, zöld villanások, szinte sauvignon blanc-os vonások, élénk savak.

Gizella Pince Szil-völgy Hárslevelű #2 2018 (M)
Édesfűszerek, mogyoró, mandula, édes csonthéjas gyümölcsök, barackfélék, némi trópusi gyümölcs, vastag, telt korty.

Gizella Pince Barát Hárslevelű 2018 (M)
Trópusi gyümölcsök, narancs, grapefruit, mandarin, őszibarack, kerek korty, enyhe édességérzet.

Gizella Pince Bomboly Furmint 2018 (M)
Még erjed, így az illat is kicsit bizonytalan, olyan, mint egy citrusos búzasör, mellett citrusok, teltebb érzetű.

Gizella Pince Szent Tamás Hárslevelű 2018 (M)
Édes citrusok, narancs, sok édesfűszer, déligyümölcsök, testes, széles.

Cellarius-Stumpf-Gizella Chardonnay 2018 (M)
Stumpf Miklós a Cellarius Kereskedőház Kft. és Szilágyi Laci együttműködésének gyümölcse ez a bor. Édesfűszerek, mogyoró, fehér húsú gyümölcsök, őszibarack, finom krémesség, szájban még pluszban citrusok, lime. Feszes, zamatos.

mindszenthavi2018_14.JPG

Gizella Pince Furmint 2017
Illat eleinte inkább az édesfűszeres vonalon mozog, majd citrusokat, lime-ot, friss fehér húsú gyümölcsöket is felvonultat. Kóstolva feszes, egyenes, citrusok és fehér húsú gyümölcsök vezetik és még nagyon fiatal. 6P

Gizella Pince Bomboly Furmint 2017
Édesre érett fehér húsú gyümölcsök, körte, őszibarack, finom édeskés fűszeresség szövi át illatát és ízét is. Lendületes savait némi maradékcukor szelídíti meg, így egészen kerek, telt érzetű. 7p-

Gizella Pince Szamorodni 2017
Édesfűszerek, vilmoskörte, őszibarack illatban és ízben egyaránt. Elegáns, finoman krémes, gazdagon gyümölcsös, puha tapintású korttyal. 7p

mindszenthavi2018_04.JPG
Tokajból visszaérve megkóstoltuk a Tokaj Nobilis kóstolótermében házigazdáink néhány 2017-es borát, aztán belevetettük magunkat a bodrogkeresztúri éjszakába, ami jelen esetben azt jelenti, hogy átsétáltunk a közeli táncházba. :) Takács Lajost napközben sajnos nem tudtuk meglátogatni, de az esti mulatozás folyamán előkerült "Hiteles Literes" névre keresztelt borából egy palack, amiről viszont már csak kósza emlékeimet előkaparva vetettem papírra utólag néhány sort.

Tokaj Nobilis Barakonyi Hárs 2017
Illatában édesfűszerek, körte és őszibarack, majd kevés trópusi gyümölcs is bevillan. A korty öblös, de egyensúlyos, még kicsit fiatalnak hat. Édesre érett fehér húsú gyümölcsök, sárga húsú őszibarack, körte, édesfűszerek a vezető ízjegyek. 7p-

Tokaj Nobilis Barakonyi Furmint 2017
Fehér húsú gyümölcsök, körte, citrusok, édesfűszerek vezetik illatát és ízét, a hordó ennél a bornál jobban ott van, mint a hárslevelűnél. A hársnál tömörebb, szikárabb, de jelen állapotában kevésbé tetszett. 6p

mindszenthavi2018_16.JPG

Takács Lajos Hiteles Literes Furmint 2017
Édes fehér húsú gyümölcsök, körte, nyári alma vezetik, jól iható, arányos, gördülékeny a korty, leheletnyi édességérzet emel tovább rajta. Nem túl bonyolult, de zamatos, kifejezetten jó inni.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr614292177

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása