A Borrajongó

Nem adni fel – Lidl "Poetika" Dunaj 2015

2018. október 15. 06:00 - ungert

Néhány héttel ezelőtt a szlovák közszolgálati rádió önnönmaga székházáról nevet kapott Nočná pyramída, azaz Éjszakai Piramis című, késő estébe hajló interaktív riportműsorának vendége volt Dorota Pospíšilová, aki bár itthon kevésbé számít közismert személyiségnek, északon mégis megannyi helyi fajta megalkotása kötődik a nevéhez. Bár minden bizonnyal a Dunaj a leghíresebb közülük, visszapörgetve a blog időkerekét világosan látható, hogy termelőtől függetlenül nem kifejezetten tudtunk érte lelkesedni, akáhányszor és akármilyen kontextusban is találkoztunk vele. Én persze továbbra is kutatom, hogy mi lehet a szőlő elvitathatatlan belpiacos sikerének titka, ezért időről-időre megpróbálkozok egy-egy palackkal, ha úgy adódik.

f6a39a55-af38-453a-bccb-c0c1d934809c.JPEG

És bár elsősorban a saját érzékszervi benyomásaim számítanak mérvadónak, engem mégis módfelett érdekelt, hogy miként látja a Dunajt az alkotó maga, így hát a fentebb említett műsor interaktivitását kihasználva billentyűzetet ragadtam és megkérdeztem Pospíšilovát, hogy ő maga miben látja a fajta belföldi sikerét, valamint lát-e vele kitörési lehetőséget a nemzetközi piacra is. Ezúttal szerencsém volt, a riporter ugyanis percekkel a küldés gomb megnyomása után fel is tette kérdésemet.

Részleges választ kaptam. Az esetleges nemzetközi sikerkitörési lehetőségre egyértelmű igenlő állásfoglalás érkezett, amely az alkotó – egyébként teljesen helyénvaló – elfogultságát tükrözi. A kérdés első felére egy termelői megközelítésből megfogalmazott válasz érkezett, amely szerint a siker elsődlegesen a bor, mint végtermék azon magas minőségében hivatott rejleni, amelyet képes évjáratról-évjáratra megbízhatóan, komolyabb komplikációk nélkül és kvázi megingásmentesen hozni.

Amennyiben ez így van, akkor én még vagy ténylegesen nem találkoztam minőségi Dunajjal, vagy csak stilisztikai nézeteltérésem van a fajtával kapcsolatban. Én ugyanis nem kifejezetten kedvelem a festőszőlői aromavékonyságot a masszívabb csersavakkal és tizenötös szeszekkel kombináló stílust. És amikor már kezdtem azt hinni, hogy a fajta márpedig ilyen, ezért célszerű lenne befejeznem a kilátástalan próbálkozásokat, szembejött a Lidl helyi sajátmárkás Dunaja, amely hét euróért ha világot nem is vált, de részben visszaszerezte bizalmamat a fajtával kapcsolatban.

Bár a címke egyértelműen jelzi a borvidéket (Kis-Kárpátok), az évjáratot és az aránylag moderáltabbnak számító tizenhárom térfogatszázaléknyi alkoholt, a termelő kiléte a sajáttermékes palettának megfelelően egy szám, azaz cégazonosító mögé igyekszik elbújni. Egy rövidebb netes keresés után persze kiderül, hogy a bor mögött az Elesko nevű vállalat áll, amely a szőlőn kívül étterem- és múzeumüzemeltetéssel is foglalkozik a honlapjuk tanulsága szerint.

Azt nem tudom, ezt a Dunajt történetesen miért nem vállalják saját nevükkel, szégyenkezni ugyanis nem lenne okuk. Amennyiben létezik a fajtának visszafogott, moderált, közérthető és széles körben kedvelhető arca, akkor az minden bizonnyal olyan, mint ez a Poetika. Illatban tiszta, nem tolakodó, elsősorban szilvás és málnás jegyekkel operált. Bár a gyümölcsök mögött feltűnik némi füstös karakter, nem vagyok meggyőződve róla, hogy látott hordót.

A korty kerek, visszafogottan gyümölcsös, közepes mennyiségű tanninja mellett mégis inkább az intenzívebb, de moderált savak vezetik. Tisztán búcsúzik, ráadásul jólesik a második, sőt, még a harmadik pohár is. Világot ugyan nem vált, de a saját kategóriájában szinte több is, mint korrekt és vállalható. Stabil 5 pont, ha valakit érdekel a fajta, ezzel nyugodtan kezdheti az ismerkedést. (cca. 7 €, Lidl Slovensko)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr9614286863

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása