Lassacskán elkezdenek szállingózni a borkereskedésekbe az első 2018-as tokaji száraz borok is, Szilágyi László birtokbor szintet képviselő Furmintja és Barát Hárslevelűje pedig általában az első fecskék között szokott lenni. A Barát már a polcokon van, a Furmint hamarosan követi, mi pedig kaptunk mintaként 1-1 palackot a friss borokból, kiegészítve egy 2017-es Bomboly Furminttal és egy 2017-es Szamorodnival. Ezekről szól röviden a mai bejegyzés.
Az új magyar egyveleg a borbárokban eltöltött poharazások és baráti iszogatások mellett egy Artizan Open-en és a VinCÉ-n tett látogatások során szerzett villámszerű benyomásokról papírra vetett rövidke jegyzeteket is magába foglalja. Így lesz néhány borászat, akiktől egészen sok bor is szerepel majd az alábbiakban, ami egyben azt is jelenti, hogy maratoni hosszúságú poszt következik.
A legutóbbi Borsmenta sajtóklub-kóstolóra már új helyszínen, a Borirodában került sor és ezúttal a hárslevelű volt a téma, egy maratoni, 18 tételes sor tükrében. Tokaj mellett Mátra, Somló, Neszmély, Villány és Eger is képviseltette magát az időben két évtizeden átívelő sorban, amelyben ráadásul sok olyan pince bora is szerepelt, akiktől én meglehetősen ritkán kóstolok.
Amikor Magyarországon bormarketingről van szó, Ausztriát szinte már közhely követendő példaként felhozni. Az érvelés egyik állandó része, hogy lám, a sógorok milyen ügyesek, hiába dolgoznak egy olyan középszerű fajtával, mint a zöldveltelini, elérték, hogy osztrák "grüvé"-t már a világon mindenhol találni az éttermek borlapjain, milyen jó lenne, ha a tokaji furminttal ezt mi is el tudnánk érni. Szőlészeti szempontból nem tudok hozzászólni a témához (kb. annyit tudok, hogy a zöldveltelini egy kevésbé problémás szőlőfajta), de sosem értettem az állítás magyar bormarketing szempontból valószínűleg legkevésbé releváns, mindenesetre a velteliniről kissé lefitymálóan nyilatkozó részét. Persze nem minden veltelini tündöklő wachau-i smaragd, sőt, de a fajta nekem számos alkalommal bizonyította már, hogy több tiszteletet érdemelne. (Egyébként magyar borászok is készítenek szép velteliniket, elég itt Bott Frigyesre vagy a Villa Tolnay-ra gondolni, és Etyekről is kóstoltam már 1-2 szép példányt.)
Még március végén jártam Bécsben, amikor a Naschmarkt melletti Wein&Co. borbárban egy 1996-os smaragdot poharaztak. Nem minden nap van lehetősége az embernek 22 és fél éves bort kóstolni, pláne fehéret, így természetesen éltem a kínálkozó alkalommal. Nem vártam többet egy tisztességesen megöregedett, ám még fogyasztható bornál, de kiderült, hogy nem is tévedhettem volna nagyobbat.
A világ vezető borcsaládjait tömörítő elitklub ötlete egy közös sétán pattant ki Robert Drouhin és Miguel Torres fejéből 1991-ben, és ennek nyomán 1992-ben megalapították a Primum Familiae Vini-t. A vezető családi birtokok informális alapokon nyugvó csoportosulása legfeljebb 12 tagot számlálhat, csak meghívásos alapon lehet bekerülni. A tagok köztiszteletben álló, kiemelkedő nemzetközi elismertségnek örvendő, saját szőlőterületekkel rendelkező családi szőlőbirtokok, ez mind a tagság feltétele. A tagok megosztják egymással szőlészeti, borászati és üzleti tapasztalataikat, igyekeznek megőrizni a helyi borkészítési hagyományokat, felhívják a figyelmet a borászatok társadalmi és ökológiai felelősségére, és tudásukat átadni a következő generációknak.
Jelenleg a klub tagságát 11 családi birtok alkotja: Marchesi Antinori, Baron Philippe de Rothschild, Joseph Drouhin, Egon Müller Scharzhof, Famille Hugel, Champagne Pol Roger, Famille Perrin, Symington Family Estates, Tenuta San Guido, Familia Torres, Vega Sicilia. Az egyesület évente megválasztja elnökét, közös kóstolókat, gálaebédeket szerveznek, és utóbbiak bevételét jótékonysági célokra fordítják.
A VinCE mesterkurzusán egy kis ízelítőt kaphattunk a 12 pincészet boraiból.
Az aktuális külföldi egyvelegben az otthon és barátoknál elfogyasztott borok mellett sok-sok borbár-látogatás (Carpe Diem, Drop Shop, Vino Castillo, Wein&Co) során kóstolt tétel is szerepel. Valószínűleg osztrák borból lesz a legtöbb, de szép számmal akadnak majd francia, olasz, spanyol borok is, a többi európai és újvilági bor-ország ezúttal kicsit háttérbe szorul.
Több év kihagyás (igazából csak 2017 és 2018 maradt ki, de valamiért többnek tűnt) után idén ismét ellátogattam a VinCÉ-re, amely azóta a pesti belvárosból átköltözött a budai oldalra, a Várkert Bazárba. A borok iránt komolyabb érdeklődést tanúsító vendégeknek mindig a mesterkurzusok jelentik a rendezvény legfőbb vonzerejét, itt van a leginkább esély arra, hogy ritkán látott előadókkal és különleges, kultikus borokkal fussunk össze. Ha már ismét ott voltam a VinCÉ-n, én is váltottam jegyet két mesterkurzusra, az egyik magyar, a másik külföldi vonatkozású volt. Előbbin két borvidék két meghatározó borásza mutatott be néhány bort és egyben a mögöttük álló családi birtok filozófiáját és ezzel együtt a borvidéket is: Figula Mihály Balatonfüredről és ifj. Szepsy István Mádról.
“A bor általában, a presztízsbor pedig különösképpen kulturális termék, különféle hiedelmek, előítéletek, vágyak és szándékok egyvelege, értéke javarészt szimbolikus, fogyasztása társadalmi hovatartozást jelöl. Aki az elithez akar tartozni, az azt issza , amit az elit” írja Váncsa István, az egyik, ha nem a legjobb magyar nyelvű szakácskönyvében aminél jobb felütést én biztosan nem tudnék írni, a Wineage nemrégiben megtartott, tizedik születésnapi partijának beszámolója elé. Borzasztó nagy sarkítás a kereskedés ikonikus boraira szűkíteni az írás keretét, mivel tényleg volt mód ezeken kívül is a látókör bővítésre, mégis ezeknek a boroknak a lenyomata maradt meg legmélyebben bennem, így még hetek múlva is képes vagyok ezekről egy rövid összefoglalót prezentálni.
A német borok minden bizonnyal legszélesebb kínálatával rendelkező hazai borkereskedés, a finewines.hu/riesling.hu a közelmúltban új szállítmányt kapott és a szortiment is kibővült egy új pincészettel, a Weingut van Volxem-mel a Saar-vidékről. Időszerű volt tehát egy német borokból álló kóstolót tartani, és húsvét előtt Tar Feri adott is egy kis ízelítőt az új borokból. 3x3 bor alkotta a kóstolósort, három pincészet - lásd a címet -, három borvidék - Mosel, Pfalz, Saar -, összesen három szőlőfajta - a kötelező riesling mellett sauvignon blanc és pinot noir -, és összesen három évjárat képviseltette magát a menün.
Ismét helyszíni beszámolóval összekötött cikk következik a sorozatban, méghozzá a szomszédos Ausztriából, annak is a fővárosából. Bécs ugyanis nem csupán Ausztria fővárosa, hanem egyben egyik borvidéke is, így egy bécsi hétvégébe a kulturális programok mellé egy kis borozgatás is könnyedén beiktatható. Ennek ellenére magyar szemmel a császárváros nem triviális borozós úticél, pedig lehetne az is. Ahhoz ugyan kicsit ki kell mozdulni a belvárosból, hogy a szőlősorok között kortyolgassuk a helyi borokat, de tömegközlekedéssel, majd némi séta árán ez is viszonylag egyszerűen és gyorsan megvalósítható.
A húsvéti hosszú hétvégémbe pont belefért egy ilyen nap, az időjárás ideális volt, ekkor nyitottak ki a Nussberg-en a pincészetek kitelepült borozói (ún. Buschenschank-ok, amelyekre külön szabályozás vonatkozik), minden adott volt tehát, hogy a szőlőhegyen kóstoljak meg néhány bécsi bort. Előzetes tervezés után egy délutánt szántam a projektre, ez pont az előre kinézett két borászatra volt elég, de mindenekelőtt tekintsük át, mit érdemes tudni a borvidékről.
Újabb Tokaj Magic kóstolón jártam, ahol ismét parádés borsor állt össze, ezúttal csupa 2006-os aszúborból. A 2006-os évjárat száraz és édes borok terén egyaránt nagyot villantott Tokaj-Hegyalján. A szárnyait bontogató száraz tokajiak közül referencia szintű borok készültek és számos fiatalabb pince is ekkor lépett a rivaldafénybe, azonban kivételes aszúk is készültek ebből évből. Ami magát az évjáratot illeti, 2006 egyébként nem indult könnyen: a hosszú tél után a tavasz kicsit megkésve indult. A változékony nyarat kiegyenlítetten meleg ősz követte, és ez tette igazán széppé az évjárat borait.
Ripka Gergő már régóta elhatározta, hogy a Táncoló Medve blog 10. születésnapját 2006-os aszúkkal fogja megünnepelni, az évforduló megvolt (ezúton is gratulálok), Gergő pedig erre az áprilisi kóstolóra össze is gyűjtötte a kedvenc 2006-os aszúit. Szerencsénkre a borok szép állapotban voltak, a TCA sem tréfált meg minket, így áldozhattunk egyet a hedonizmus oltárán, hat szép aszúval, Pancsovay Zita (Borganika) ételeivel kísérve.
Ismét egy négykezes jegyzet következik, ezúttal a Badacsony New Yorkban-ról. Én első bálozóként vettem rajta részt , de a nemrégiben a borrajongó csapat alfahím státuszba kerülő nem kicsit grafomán tagja, Furmintfan természetesen már évek óta szorgosan készíti a historikus jegyzeteit: 2014, 2015 és 2016. Én 3-3 fehér és vörös kedvencet emelnék ki, a dupla akkora májkapacitású szerzőtársam kétszeres szorzóval iszik és ír. Nekem 2 dolog miatt is hasonlít a Badacsonyi borvidék a Tokajira, egyfelől sajnos a megítélésében nem a szuper kis-középpincék a meghatározóak, hanem csakúgy mint amott a Kerház, emitt a Vargabor repíti szét az országban a hírét a vidéknek. Másfelől manapság már nem a borvidék névadója a referencia (Hegyaljával kapcsolatban is sokaknak lehet, hogy Mád, Tarcal, vagy Tállya jobban csengő hívószó már Tokajnál), az ikonikus borok leginkább a Szent György-hegyről vagy akár a Csobáncról jönnek.
2019-ben a borászok szavazatai alapján Figula Mihály a Borászok Borásza. Gratulálunk!
(Figula Mihály fotóját innen kölcsönöztem)
A Borászok Barátja díjat Kovács Pál kapta, neki is gratulálunk.
A Tokaj Magic legutóbbi budapesti kóstolóján ismét száraz borok kerültek a rivaldafénybe, Homonna Attila Határi furmintjának kilenc évjáratát kóstoltuk végig. Az eredetileg tervezett sort maga a borász és a kóstolón szintén jelen lévő Szűcs Ferenc egészítette ki saját gyűjteményéből, így egy majdnem komplett vertikális sor állt össze. A kóstoló félidejében maga Homonna Attila is befutott - stílszerűen Erdőbényéről -, ő is mesélt egy kicsit Erdőbényéről, a Határiról és a borokról.
A sauvignon blanc az eredeti franciaországi őshazán túl világszerte elterjedt, és ma már számos ország (Franciaország, Ausztria, Olaszország, Új-Zéland, Chile, Dél-Afrika) számos borvidékéről kóstolhatunk referencia-értékű sauvignon blanc-okat. A fajta Magyarországon is szinte mindenhol megtalálható Tokajtól Villányig, évről-évre kiegyensúlyozottan teljesítő nemzetközi szintű sauvignon blanc-nal viszont itthonról alig találkozni - a nagy pincék borai általában korrektek, de felejthetőek, a kis pincéknél pedig inkább csak egy-egy évjáratból származó különlegesség marad emlékezetes. Igaz, a legtöbb borvidéken csak epizódszereplőként számolnak vele, egyedül Etyek-Buda, és talán Pannonhalma esetében tekinthetjük afféle kiemelt szőlőfajtának.
Ha a legmegbízhatóbb magyar sauvignon blanc-t kellene megneveznem, én a Pannonhalmi Apátsági Pincészet borára tenném a voksomat. A szép tavaszi időt hozó húsvéti napok ideálisnak bizonyultak, hogy megkóstoljam az aktuális 2018-as évjáratot és megbizonyosodjak róla, hogy a képzeletbeli szavazattal megelőlegezett bizalom továbbra is megalapozott-e.
A Fill the Winebox csapata már bő fél éve stabil főhadiszállásra lelt a Ferenc téren megnyílt borbárban, így természetesen a hagyományos MiniVino-knak is már ez a helyiség ad otthont. A tavaszi kóstolón is felvonult számos borvidék húsznál is több bora, Ausztriától Argentínáig, több új pincével. A nemzetközi választék mellett a magyarországi portfólió is folyamatosan bővül, ezekből is bemutattak néhány bort. A merítés tehát egyre szerteágazóbb és egyre biztosabb kézzel válogatnak a tulajdonosok. A "kötelező kör" után jutott néhány bónusz tétel is, így végül több, mint 30 bort kóstoltam meg. Vágjunk is bele!
A Famille Perrin több generáció óta tevékenykedő borászcsalád, akiknek a Rhone-vidék északi és déli vidékén egyaránt vannak érdekeltségeik. Ők a neves Chateau de Beaucastel tulajdonosai, övék a Domaine du Clos de Tourelles, a Maison & Domaines les Alexandrins, és ők készítik az Angelina Jolie és Brad Pitt tulajdonában álló Miraval borait Provence-ban. Ez itt egy alapszériás tétel a Perrin néven futó borok közül, inkább a mindennapok borának szánták és ezt a szerepet kiválóan be is tölti. Nem is tudom hirtelen, melyik évjárat volt az első, amivel találkoztam, de az biztos, hogy évek óta megbízható vételnek bizonyul.
Mint azt a hazai borvilág történéseit közelebbről követő olvasóink azt bizonyára tudják, Ripka Gergő, alias Táncoló Medve barátunk régi álmát megvalósítva Tokaj Magic néven önálló vállalkozásba fogott. A Tokaj Magic sokféle szolgáltatást nyújt: kóstolók, bortúrák, szaktanácsadás, közben pedig megjelent a Tokaj Guide harmadik kiadása is, minden eddiginél több információval, tuti tippel és borászattal. Gergő tehát most már 100%-ig legkedvesebb borvidéke szolgálatába állt, hogy Tokaj-Hegyalja üzenete minél több emberhez eljusson. Nem kis feladat ez, amihez a magam részéről sok erőt, kitartást és persze szép sikereket kívánok!
Gergő a Tokaj Magic ernyője alatt különböző budapesti helyszíneken nagyjából havi rendszerességgel tematikus kóstolókat tart, borászatokat, borstílusokat vagy éppen évjáratokat állítva a reflektorfénybe. Március a végén a "Disznókő - Az aszú forradalmárai" című, kihagyhatatlannak tűnő kóstolón én is ott voltam.
Tízperces egységekben is egész számmal mérhető időt pazaroltam el arra, hogy gondolatokat tereljek össze az aktuális helyzetről. Önnönmagam helyzetéről, hiszen helyzet van még rajtam kívül is sokféle. Azok talán érdekesebbbek is, mint emez. Mármint a sajátom, ami nagyjából éppen olyan, mint bárki más sajátja. Úgyhogy csakhamar félredobtam az önmegmagyarázás igényét és folytattam az összpontosítást a vasárnap estémre.
A rovat egyik állandó visszatérő vendégének aktuális évjárata a mai főszereplő: a 2014-es kiadástól kezdve ugyanis Losonci Bálint alap pinot noirjának minden évjáratáról megemlékeztünk egy-egy "tegnap ittam" formájában. Nem maradhatott ki az aktuálisan kapható 2017-es sem, hiszen ez a bor mindig biztos kapaszkodót nyújt az ingoványos talajnak minősülő hazai pinot noir-mezőnyben. Nem akar többnek látszani, mint ami: egy biztos kézzel elkészített, gyümölcsös, bisztrós alap-pinot, különösebb csavarok nélkül, de a fajtajelleg megőrzése mellett. A recept és a külcsín a szokásos: tartályos erjesztés és érlelés, csavarzáras palack.
Régen jártam már Etyeken, olyannyira, hogy tavaly például el addig halogattam a tervezett etyeki kirándulást, hogy el is maradt. Március utolsó napjai igazi kirándulóidőt hoztak, egyértelmű volt, hogy nem a négy fal között fogom tölteni a hétvégét, így szombaton késő délelőtt fel is kerekedtem, hogy behozzam valamelyest a lemaradást.
A realitás talaján maradva végül két pince meglátogatását terveztem, ezzel kellemesen el is telt a délután. Két régi ismerőst kerestem fel, Nádas Szilárdot a Nádas Borműhelynél és Szövényi Áront az Anonym Pincénél.
Aki esetleg a számára ismeretlen név láttán azt hiszi, hogy itt most egy szemtelenül fiatal borász éppen induló pincéjéről lesz szó, az téved. Legalábbis nagy részben. A Serpens ugyanis Zsurki Sándor kis családi borászata, sárospataki központtal, ahonnan ilyen formában 2015 óta kerülnek ki a borok, maga a Serpens név tehát nem túl régi. Zsurki Sándor viszont valójában régi motoros a szakmában, megfordult már számos tokaji borászatnál, köztük a Tokaji Kereskedőháznál, a Pajzos-Megyernél, az Andrássy Pincészetnél, és a Gróf Degenfeld Szőlőbirtoknál is. Jelenleg a badacsonyi Villa Pátzay főborászaként tevékenykedik, de nem hanyagolta el Tokajt sem, generációk óta létező, 4 hektáros kis családi birtokán is folyamatosan készülnek a borok. A sejtelmes Serpens név egyébként a borvidék klímájának fontos tényezőjét alkotó, kígyóként tekergő Bodrog folyóra utal.
Zsurki Sándor a furmint mellett - különösen a belépő borok szintjén - a házasításoknak fontos szerepet szán, szerinte minden fajta hoz valami értékeset a közösbe, belépő borát is ennek szellemében készítette el.
Harmadik éve van részünk abban a szerencsében, hogy Berecz Stéphanie nagylelkűségének köszönhetően megkóstolhatjuk a komplett száraz Kikelet borsort (2015, 2016). 2017-ből öt száraz bor volt a csomagban: három hárslevelű, egy furmint és egy házasítás. Ráadásnak kaptunk egy késői szüretelésű bort is, 2012-ből. A 2017-es palackok már mind az új arculattal jelennek meg, amelynek a 2016-os Váti Dry volt az előfutára. Szabival, Táncoló Medvével és egy kisebb kompániával kiegészülve szemléztük a borokat.
A Villa Tolnay új arculatának bemutatkozása kapcsán már írtam erről a borról, de most volt alkalmam kicsit behatóbban is ismerkedni vele. A Villa Tolnay vezetői - Philipp Oser, tulajdonos-főborász és Nagy László társtulajdonos-birtokigazgató - mindketten nagy Burgundia-rajongók, és a pincénél egyébként sem a Badacsony-alapvetésnek számító olaszrizling-szürkebarát-kéknyelű trióra helyezik a hangsúlyt. Sokkal nagyobb szerepet szánnak a nemzetközi fajtáknak, köztük a chardonnay-nak is. Az új, három fokozatú Villa Tolnay bor-hierarchiában a legmagasabb, három csillagos minősítést kapta az aktuális, 2017-es évjárat, amelyen az új arculatnak megfelelően a Csobánc(z) és a Panoráma dűlő is megjelölést kapott.
Philipp Oser úgy gondolja, hogy ez a bor lehet a Csobánc és a Villa Tolnay válasza Meursault-ra, ahonnan a tőkék is származnak. Nos, részemről két dolgot igazolt a második találkozás: az egyik, hogy ez lehet az egyik legjobb magyar chardonnay, amihez szerencsém volt (tapasztalataim szerint a Villa Tolnay chardonnay-k általában az adott évjárat éllovasai között szoktak lenni), a másik, hogy most még túl fiatal, feltehetően évekre legjobb potenciális formájától. Ehhez kapcsolódóan a rossz hír, hogy a pincénél már nem kapható a bor, érdemes lesz igyekeznie, aki el szeretne tenni belőle.
