Lassan visszatérő témának nevezhető a borrajongón, hogy összekóstoljuk a 2HA Tabunello-ját egy-két montalcino-i borral. Az eddigi alkalmak azt bizonyították, hogy Török Csaba Szent György-hegyi szerelemprojektje nem csupán magában muzsikál szépen, de kiállja a nemzetközi összehasonlítás próbáját is, a Tabunello-k nem vallottak szégyent a mintául szolgáló montalcino-i borok mellett.

A borász szerint a Tabunello-nak legalább 5 év kell, hogy kialakuljanak azok a jegyek, amelyek növelik komplexitását, bár a bor már fiatalon is jól fogyasztható. Ha a szürettől számolunk, akkor éppen megvártuk a szükséges 5 évet ezzel a kóstolóval, ugyanis ezúttal a 2016-os évjáratot vizsgáltuk meg két azonos korú, patinás pincéktől származó Rosso di Montalcino társaságában.

A dűlőfaggatás nem csak Tokaj és a furmint/hárslevelű együttállás mentén dübörög kishazánkban, a Balatonfüred-csopaki borvidéken az olaszrizling prizmáján keresztül próbálja több borász is megjeleníteni az egyes termőhelyek közötti különbségeket. A Csopaki Kódex tagjai szigorú szabályozást alkottak meg a minél letisztultabb megközelítés érdekében, míg mások megkötésektől mentesen szabadabb stílusban alkotnak, így náluk belefér a késői szüreti időpont, a magasabb alkohol, a maradékcukor, a botrytis jelenléte is. A magam részéről nagyon tisztelem a Csopaki Kódex tagjainak elhivatottságát és az előírásaik szerint megalkotott borok között is mindig találok szép tételeket, de ha valaki megkérdezné, ki készíti  a legszebb olaszrizlingeket a borvidéken - vagy akár az egész országban -, minden bizonnyal a Kódex berkein kívül működő ifj. Figula Mihályra tenném a voksomat.
A Figula Pincészetnél évek óta készülnek dűlős olaszrizlingek, volt már szó olyan eseményről is a blogon, ahol a 2015-ös évjárat dűlős borait kóstoltuk a borásszal. Kézenfekvőnek tűnt ezt megismételni, így rszabi társaságában a 2018-as évjárat négy borát pakoltuk egymás mellé.

Az új-zélandi - és elsősorban a marlborough-i - sauvignon blanc elképesztő sikertörténet lett, bár a szigetországban az 1970-es években elkezdett telepítések során ezt még aligha látták sokan előre. A történet az 1980-as évek közepén vett fordulatot, amikor a Cloudy Bay sauvignon blanc-ja egyre több nemzetközi elismerést gyűjtött be és ezzel új sztár született a borvilágban. A marlborough-i sauvignon blanc a fajta intenzitását, citrusos aromáit és élénk savait izgalmas egzotikus gyümölcsösséggel ötvözte, amellyel nem csupán meghódította a világot, mára már hivatkozási alappá és mintává vált a fajtát illetően.
Az acéltartályos erjesztésű, penge savú, citrusos-zöldes-trópusi gyümölcsös aromás sauvignon blanc-ok mellett azonban egy másik stílus is meghonosodott. A borászok lényegében úgy kezelték a sauvignon blanc-t, mint egy burgundi mintára készített chardonnay-t. Hordós erjesztéssel, illetve érleléssel, valamint almasavbontással és finomseprőn tartással nagyobb testet, valamint egészen más textúrát és aromákat adtak hozzá a fajta jellegzetes ízvilágához.
A nagy 2019-es marlborough-i körkép után novemberben az "alternatív" stílus négy képviselőjét kóstoltam meg a sauvignon blanc sorozat utolsó részéhez.

Az egyik év végi borozás alkalmával újabb régóta halogatott kóstolót sikerült lebonyolítani a szokásos karácsony előtti "hozz magaddal egy palack bort" jellegű estébe ágyazva. A ruszti Wenzel családnál még 2018 novemberében jártunk egy kis csapattal, és bár a kóstoló nem egy egészen egy szokványos pincelátogatás forgatókönyvét, biztosan sokáig emlékezetes marad számunkra. Természetesen távozás előtt vásároltunk is néhány palack bort, hogy az otthon nyugalmában együtt megvizsgáljuk, hogyan muzsikálnak a borok a hely szellemétől függetlenítve (én ettől függetlenül néhány tételt kóstoltam a pincétől időközben, és mindegyiket szerettem).
Ahogy az gyakran előfordul, a kóstolóra csak nem sikerült alkalmat keríteni, az elmúlt bő másfél évben pedig a már jól ismert okok is közbeszóltak, így végül jó három évvel a helyszíni szemle után ismét egy kisebb csokor Wenzel borral álltunk, ültünk szemben. Elég sok bor került elő az este folyamán, így csak rövidke jegyzetek és kevésbé átgondolt pontszámok születtek.

Az év utolsó hagyományos "Rejtőzködő borvidékek" epizódjának magyar vonatkozása is bőven lesz. A a fókuszba állított borvidék Románia területén található, de egykoron Magyarországhoz tartozott és újjászületését is egy magyar borásznak köszönheti. Valószínűleg akkor is sokan kitalálnák ennyiből, ha a címben nem szerepelne: Balla Géza borászatáról és a Ménesi borvidékről lesz szó.

A Drop Shop a szokásos poharas borlap mellett karácsonyi meglepetésekkel igyekszik feldobni az ünnepi várakozást, így decemberben különleges prémium tételeket is poharaznak a borbárban. Az extra ajánlatnak köszönhetően most a borvilágot örökre megváltoztató párizsi ítéletet, a "Judgment Of Paris"-t is újra lehetett játszani, miniben.

Aki esetleg nem ismerné a modernkori bortörténelem egyik legfontosabb sztoriját: az idén tavasszal elhunyt brit borszakértő, Steven Spurrier által szervezett híres 1976-os párizsi vakkóstolót emlegették így utólag a sajtóban, ahol francia és kaliforniai borok mérkőztek meg egymással. A túlnyomórészt francia szakértőkből álló zsűri előtt a vegyes mezőnyből fehérben és vörösben is Napa-völgyi borok kapták a legmagasabb pontszámot, megelőzve több komoly burgundi és bordeaux-i versenyzőt.
A Drop Shop-ban egy kalifoniai, illetve egy burgundi chardonnay, egy kaliforniai cabernet sauvignon, valamint egy bordeaux-i házasítás került be az extra kínálatba. Ráadásul a négyből két pince bora a legendává vált párizsi kóstolón is szerepelt, egyikük akkor aktuális évjárata egyenesen a fehérboros kategória győztese lett.

Nálam végül 1-1 lett az állás, de lássuk hogyan is alakult ki ez a végeredmény.

A Szűcs Pincészet tulajdonosa, Szűcs Ferenc borrajongóból lett borosgazda, 2011-ben kezdett szőlőterületeket vásárolni Tállyán, majd a helyi Tállya Wines termelői közösségnek is oszlopos tagja lett. Célja kezdettől fogva az volt, hogy a történelmi első osztályú dűlőkről (Bohomály, Hasznos, Somszög) kiváló minőségű, egyedi, a tájra, a mikroklímára jellemző borokat készítsen. A szőlőművelésben és borászati munkálatokban Hudák István segít a pincészetnél, amely jelenleg 6,5 hektáron gazdálkodik. A szőlőmunkák során a lehető legkíméletesebb művelésre törekszenek, 2018 óta bioművelés folyik az ültetvényeken. Cél a minél természetesebb borok előállítása, a dűlő, a fajta, az évjárat jellegzetességeinek bemutatása. A saját feldolgozó 2019-ben készült el, a pincében a tölgyfahordók mellett Magyarországon kevésbé elterjedt kerámia tojásokat is használnak.
A bokszolót ábrázoló címkével Szűcs Ferenc édesapjának állít emléket, aki egy ideig maga is bokszolt, majd később edzőként dolgozott. Egy általa elnyert kerámia szobor alapján Ipacs Géza alkotta meg a dizájnt.

Szűcs Ferenctől pár hete kaptam egy vegyes karton bort kóstolásra, ezek lesznek a mai poszt főszereplői. Éppen 3 éve volt szerencsém utoljára egy szélesebb merítéshez a pince választékából, azóta inkább csak alkalomszerűen botlottam bele évente 1-2 borba, úgyhogy volt mit bepótolnom.

Nem mondanám magam nagy merlot-rajongónak, de azért mindig arra jutok, amikor jó merlot kerül elém, hogy bizony azt igencsak szeretem. Kísérletezni ettől függetlenül ritkán szoktam, de a mai írás apropója éppen egy ilyen vakon leemelt palack. A Lidl valamelyik akciós borkínálatában szerepelt anno ez a bor - van már talán egy éve is -, jó évjáratból származó dűlős villányi vörösért baráti áron. Otthon láttam meg a palackot forgatva, hogy az alkohol 15,5%. Ezután inkább a szememet forgattam, de reménykedtem, hogy azért nem fogom megbánni a vásárlást. A palack végül most teljesítette be sorsát, egy hideg, szeles nap után éppen jó ötletnek tűnt egy testes villányi vörössel melegséget hozni az estébe.

Az év végi elmaradások bepótolása során most egy régi adósságomat törlesztem. Ritkán fordul elő, hogy hónapokat kések egy kóstoló megírásával, most félig meddig mégis ez a helyzet. Szóval ez a kóstoló még a nyár végén, egészen pontosan augusztus 31-én volt, de az ősz elején feltorlódtak a megírásra váró dolgok, utána egy darabig úgy terveztem, hogy majd az idei második külföldi egyvelegbe olvasztom be, aztán kiderült, hogy annak a kereteit szétfeszítené... Végül némi késéssel, de mégis önálló posztban jelenik meg ez a kóstoló és az alábbi hat bor.

A téma tehát Tar Ferenc legkedvesebb szőlőfajtája, a rajnai rizling. Feri a világ minden tájáról válogatott egy kicsit, és amolyan stílusgyakorlatok jelleggel hat eltérő stílusú riesling-ből állította össze az alábbi érdekes kóstolósort.

Ismét itt a december, ismét itt a "Koccints aszúval!" kampány keretében kóstolt aszúról szóló poszt. Ebben az évben a Dorogi Testvérek aszúja kerül a sorozat fókuszpontjába, amely több szempontból is különleges bor. Egyrészt dűlőszelektált: a tarcali Lónyai dűlő terméséből készült. Másrészt kizárólag sárgamuskotályból készült, a fajtatiszta muskotály aszú pedig ritkaságnak számít. Harmadrészt a forró, aszályos 2012-es évjáratból készült, ami nem az aszúk miatt fog bevonulni a tokaji bortörténelembe; elég kevés aszú készült ebben az évben a borvidéken. 177 g/l a maradékcukor-tartalom, 12% az alkohol, a savról nincs adatom, de a meleg évre tekintettel sejteni lehet, hogy a savtartalom viszonylag alacsonyabb.

Egy tréfás spanyol mondás szerint ha valaki Vega Sicilia bort vásárol, az csak két dolgot jelenthet: nagyon gazdag, vagy ajándékba viszi az orvosnak, aki megmentette az életét, és valóban a mezei borrajongónak ünnepnap, ha lehetőség adódik a legendás spanyol borbirodalom bármelyik borának megkóstolására. Olyan alkalom pedig talán csak egyszer adódik az életben, hogy a Vega Sicilia és összes testvérbirtoka borait egy helyen meg lehet kóstolni, így amikor a Bortársaság Borsuli október közepén közzétette, hogy a "Borász a házban" kóstolósorozat vendége november 29-én a Vega Sicilia lesz, nem sokat tipródtam a jegyvásárláson.
Furják Andrea, a Borsuli vezetője maga is elmondta az estét felvezető köszöntőjében, hogy lassan 5 éve próbálja összehozni ezt a kóstolót. A Bortársaság kereskedelmi partnereinek tartottak már bemutatót korábban is a Vega Sicilia boraiból, de most sikerült a cég képviselőjének programját is úgy igazítani, hogy a közönségnek is szerveztek egy kóstolót (amelyből aztán a nagy érdeklődésnek köszönhetően két alkalom lett).
A kóstolót Gonzalo Iturriaga de Juan technikai igazgató, főborász tartotta, aki 2015 óta dolgozik a Vega Sicilia-nál. Munkája során rendszeresen végigjárja az összes spanyol birtokot és természetesen időnként Magyarországra is ellátogat. Az este során - tokaji felvezetés után - végigkóstoltuk a Vega Sicilia tulajdonában álló spanyolországi birtokok egyes tételeit, egészen a legendás Unico-ig.

A kétszemélyes mátrai miniprojektnek tekinthető Hoop Wines széles közönség előtt bemutatkozó borairól tavaly tavasszal írtunk először. Az akkor debütált rozé, a pét-natok és a tizennyolcas kékfrankos is elégedettségre adtak okott a teljesítmény olyasfajta kontextusba helyezése nélkül is, mint amilyenre olykor a kezdeti próbálkozások során enyhítő körülményként szükség van. 

Bár úgy gondolom, hogy a két Zoltán közös munkája még a borkészítési útkeresés szakaszában van, a friss, 2019-es évjárat vörösei ékesen bizonyítják, hogy nem állnak távol a saját stílus megtalálásától a mátrai borvidék adta keretek között. Ezekről érkezik most négykezes beszámolónk.

Újabb hosszú ideje tervezett kóstolót sikerült végre összehozni a november végén. Még évekkel ezelőtt tettem félre néhány burgundi és új-zélandi pinot noir-t a 2014-es évjáratból, amely mind Burgundiában, mind egész Új-Zélandon jó évjáratként vonult be a történelemkönyvekbe. Kb. két éve próbáljuk összehozni a kóstolót, így utólag valószínűleg nem is baj, hogy vártunk vele egy kicsit, legalább három bor még így is kifejezetten fiatalnak tűnt.
Összesen 10 tételből állt a sor, fele-fele arányban burgundi, illetve új-zélandi borokból. Előbbiek közül két Villages és három Premier Cru állt csatasorba, új-zélandi részről két marlborough-i és három central otago-i bor alkotta a csapatot. Próbáltam úgy válogatni, hogy a borok árban nagyjából pariban legyenek, így többnyire a (vásárlások idején számított árakkal) 25-60 eurós ársávban mozogtunk.

Az őszi borpárbajos poszt ezúttal 8x2 bort foglal magába. Vörösben is, fehérben is lesznek magyar és külföldi borpárok, köztük két remek osztrák Gemischter Satz, két izgalmas hárslevelű, pinot noir-ok itthonról és az USA-ból, a végére pedig két gyönyörű szamorodni 1-1 mádi, illetve tállyai dűlőről.

Az etyeki Szijjártó Előd Borászat nevével először a facebook-on találkoztam, egy hirdetés formájában, és bár nem jártam a pincénél, kíváncsiságból beszereztem két palackot a borokból., hogy addig is a távolból ismerkedjek az új etyeki borászattal. Személyes tapasztalatok hiányában az igen aktív facebook oldalról és a honlapról csipegettem össze információmorzsákat. Ezek alapján úgy tűnik, hogy Szijjártó Előd első generációs borászként, a Napa-völgyben szerzett tapasztalatokkal felvértezve vágott bele az etyeki borászéletbe és 2020-ban lépett ki a nagyközönség elé 2019-es boraival, tehát egészen új szereplőről beszélhetünk a borvidéken. A birtokról viszonylag kevés háttérinfót találtam, annyi bizonyos, hogy az etyeki körzet három legfontosabb fajtájából - chardonnay, sauvignon blanc, pinot noir - készülnek borok, chardonnay-ból van tartályos és hordós tétel is, a sauvignon blanc-nal is vannak hordós kísérletek, ezen kívül készülnek még gyöngyöző borok és lesz majd pezsgő is. A címkéket különféle égitestek stilizált képe díszíti (az ötlet nekem tetszik, de szerintem a címkék grafikai kivitelezésén még lehetne csiszolni) és a borok neve is innen merít ihletet. Ki tudja, talán lehet mögötte valamiféle csillagászati érdeklődés a borász részéről. Meglátjuk, születik-e új csillag Etyeken, mindenesetre az első borélményem a pincétől összességében kellemes volt.

A Villa Tolnay Tavasz névre keresztelt fajtabor-szériája a kezdetektől igazi best buy csokorként vonult be a borkedvelők kézikönyvébe. A pincészet formai megújulása után az egykori Tavasz-széria az 1 csillaggal jelölt fajtaborok formájában képezi a szortiment stabil bázisát. A minőség változatlan, ritkán találkozni itthon ilyen jól felépített választékkal rendelkező és konzekvens minőséget - elsősorban - fehérboros pincészettel. Az "alap" borok még mindig barátságos áron, sokszor a kategórián túlmutató erényekkel bírnak és általában gyorsan el is fogynak.
Még valamikor a nyár folyamán szereztem be sorban a 2020-as borokból 1-1 üveggel, hogy majd együtt megkóstolva jól levonjam a konzekvenciát, mennyire is építkezik szilárd alapokra a csobánci pince. Végül azonban úgy alakult, hogy a dugók csak novemberben repültek ki a palackokból, mire a tételek nagy része ki is futott. Így a jelen poszt beszerzési szempontból erősen megkésettnek tekinthető, ettől függetlenül célszerűnek találtam egy külön írás keretében megosztani a tapasztalatokat.

A sauvignon blanc-körből természetesen nem maradhatott ki Franciaország sem, így most az Óvilág két talán leghíresebb sauvignon blanc-termőhelye következik a sorban, Sancerre és Pouilly-Fumé a Loire-völgyben, Pascal Jolivet tolmácsolásában, két-két évjáratból.

Otthoni készletrendezgetés közben bukkantam rá egy kartonra nemrégiben, amely 2016-os Gizella borokat rejtett. 2016 érdekes évjárat volt Tokajban, a szüreti időszakot nagy esőzés vágta ketté. Aki korábban szüretelt, penge savú, feszes, karcsúbb borokat zárhatott palackba, de időbe telhetett, mire ezek a savak kicsit lekerekedtek a palackban. Mások kivártak, és a csapadékhullám elvonulását követően szedték le a szőlőt, ezek a borok lágyabbak, kerekebbek, de lazább szerkezetűek lettek. Szilágyi László az első táborhoz tartozott, ő is szikár, élénk savú száraz borokat készített ebből az évből, jogosan merülhetett fel, hogy igényelték ezek a borok a palackos érlelést.
Igazság szerint nem volt előre kitervelve, hogy 2021-ig őrizgetek egy dűlős sort, de ha már így alakult, Táncoló Medve társaságában megnéztük, hogy állnak a palackban szüret után 5 évvel Szilágyi László dűlős furmintjai és hárslevelűi.

Nem vagyok egy Beaujolais Nouveau hagyományőrző, azaz nem szoktam sorban állni az aktuális naptári év novemberének harmadik csütörtökén, hogy kezembe kaphassam a régen várt francia újboromat, annak ellenére, hogy alapvetően semmi bajom nincs a műfajjal. A magyar újbor mezőnyt sem szokásom tervszerűen szondázni, megvan az a két jól bevált kedvenc, amik szinte minden évben eljutnak hozzám, a többiek inkább csak alkalom- és véletlenszerűen kerülnek a poharamba. Az utóbbi 2-3 évben szerintem nem is ittam Beaujolais Nouveau-t, idén viszont valahogy kedvet kaptam hozzá, így amikor egy komolyabb pinot noir sor elé kellett vendégváró és szájkalibráló bort keresni, nem kellett sokáig gondolkozni a választáson.

Ismét hoztam három bort három híres osztrák pincészettől, a szokásosnak mondható két fehér-egy vörös felállásban. Három nagyon különböző, de remek bor nyílt ki ehhez a poszthoz.

Wachau legnagyobb borászata, egy ruszti családi borműhely, és a Fertő-tó vidékének egyik legjelentősebb kékfrankos-termelője kerül ma porondra. Véletlen egybeesés, de a három főszereplőből kettőnél jártam már kóstolni személyesen is (1, 2).

Idén októberben sem maradtunk nemzetközi borversenyen aratott magyar siker nélkül, ezúttal a szokásosnál nagyobb volt a meglepetés, hiszen egy 4-5 eurós reduktív balatoni sauvignon blanc aratta le a babérokat. A francia Les Mondial Des Vins Blanc versenyen a sauvignon blanc kategóriát a balatonfőkajári Feind Pincészet 2020-as (dunántúli) Sauvignon Blanc bora nyerte. A fajta őshazájában ez mindenképpen meghökkentő eredménynek tűnhet, bár a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy az érmes borok listáját átböngészve a sauvignon blanc-ok között a Feinden kívül mindössze egy késői szüretelésű moldovai bort, egy cseh, egy szlovák és egy német tételt találtam. A más kategóriákban éremmel díjazott francia borok is leginkább Alsace-ból érkeztek, így a fentiek alapján meg merem kockáztatni, hogy az ítészek nem dúskáltak a komolyabb Loire-menti, új-zélandi, dél-tiroli, vagy stájerországi sauvignon blanc-okban (a borversenyt Strasbourg-ban rendezték). Ezzel együtt bíztam benne, hogy a bor nem okoz majd csalódást, ráadásul az ára miatt nagy kockázatot sem vállaltam, amikor hazavittem egy palackot a sarki Aldiból.

Megszokhattuk már, hogy manapság mindennek van világnapja, köztük számos szőlőfajtának is. Hazai kezdeményezések is voltak ezen a téren, így lett világnapja az aszúnak, a furmintnak, mostantól pedig a kadarkának is, november 20-án, éppen holnap. Globális szintű kadarka locsolásra nem számíthatunk, hiszen Magyarországon alig 273 hektáron terem kadarka és az elmúlt évtizedek tendenciáit sem lehet kedvezőnek mondani, hiszen ez a terület 2008-ban még 600 ha volt. A nemzetközi érdeklődés ezzel szemben állítólag növekszik a fajta iránt, de aligha tévedek, ha azt írom, hogy az itthon palackba kerülő kadarka mennyiség túlnyomó része az országhatáron belül is fogy el.
Kilenc pincészet kezdeményezésének köszönhetően jött létre a Kadarka Nap és a hozzá kapcsolódó honlap. A résztvevők kétharmada a Szekszárdi borvidéken tevékenykedik - Eszterbauer Borászat, Heimann és Fiai, Lajvér Borbirtok, Németh János Pincészet, Sebestyén Pince, Tüske Pince -, hozzájuk csatlakozott Egerből a Hagymási Pincészet és a Tóth Ferenc Pincészet, valamint a Hajós-Bajai borvidékről a Koch Borászat.
A kampánynak célja egyrészt a fajta népszerűsítése a borkedvelők körében, másrészt egy online, kétnyelvű tudástár létrehozása, amely a jövőben is friss információkkal szolgálhat majd. A Kadarka Nap keretében az alapító pincészeteknél és több borbárban, kereskedésben is lesznek akciók, kóstolók, ezekről a honlapon célszerű tájékozódni. Jövő évtől a kezdeményezés mögött álló pincészetek és szakemberek tematikus rendezvényt is szeretnének szentelni a fajtának.
A héten én is kadarkáztam egy kicsit, a nappali nyugalmában bontottam három alapító borászattól egy-egy 2020-as szekszárdi kadarkát (a negyediknek berendelt Eszterbauer sajnos késett), ezeket kóstolgattam két napon át, és az a helyzet, hogy jól szórakoztam.

Októberben írtunk a somlói Tornai Pincészet négy boráról, amelyek több magyar és nemzetközi borversenyről tértek haza szép eredményekkel. A másik nagy somlói pincéről, a Kreinbacher Birtokról a sajtóban többnyire a pezsgőik, és az azok által elért eredmények okán lehet olvasni, de idén 2017-es csendes boraikkal (Furmint Selection, illetve Hárslevelű Selection) is elhoztak két érmet a Decanter World Wine Awards-ról. Gondoltam, ez ideális apropó arra, hogy megbontsam a két érmes bort az otthoni készletből, kiegészítve az évjárat-azonos Öreg Tőkék Borával.