A Borrajongó

Megkésett repeta - Wenzel borok a nappaliban

2021. december 18. 06:00 - furmintfan

Az egyik év végi borozás alkalmával újabb régóta halogatott kóstolót sikerült lebonyolítani a szokásos karácsony előtti "hozz magaddal egy palack bort" jellegű estébe ágyazva. A ruszti Wenzel családnál még 2018 novemberében jártunk egy kis csapattal, és bár a kóstoló nem egy egészen egy szokványos pincelátogatás forgatókönyvét, biztosan sokáig emlékezetes marad számunkra. Természetesen távozás előtt vásároltunk is néhány palack bort, hogy az otthon nyugalmában együtt megvizsgáljuk, hogyan muzsikálnak a borok a hely szellemétől függetlenítve (én ettől függetlenül néhány tételt kóstoltam a pincétől időközben, és mindegyiket szerettem).
Ahogy az gyakran előfordul, a kóstolóra csak nem sikerült alkalmat keríteni, az elmúlt bő másfél évben pedig a már jól ismert okok is közbeszóltak, így végül jó három évvel a helyszíni szemle után ismét egy kisebb csokor Wenzel borral álltunk, ültünk szemben. Elég sok bor került elő az este folyamán, így csak rövidke jegyzetek és kevésbé átgondolt pontszámok születtek.

wenzel.jpg

Wenzel Sauvignon Blanc 2017
Visszafogott, de tiszta az illata, citrusokkal, őszibarackkal, egy kevés citromhéjjal. Kóstolva meglepően fiatalos, penge savai feszesre húzzák a picit tapadós érzetű kortyot. Citrusok, narancs, őszibarack, sárga húsú gyümölcsök, a végén picike édesfűszer. Még mindig jó formában van. 6p

Wenzel Furmint 2017
A bor színe kicsit sötétebb, az illata érettebb, körtés, birsalmás aromákkal. A sauvignon blanc után kerekebb, lágyabb karakterű, széles savakkal, rövidebben is tart a korty, egy kis cseresség/fenolosság itt is bejátszik. Érett őszibarack, birsalma, körte színezi, fejlődésben előrébb tart, de még talpon van. 5p

Wenzel Wild & Free Sauvignon Blanc 2015
Küllemre inkább egy szűretlen kisüzemi sört idéz, opálos és aránylag sötét. Az illat mézes, füstös, mézsörös, érett gyümölcsös, gyümölcshéjas jegyek elegyednek benne. Telt, cseres, savai nem túl élénkek és a magas alkohol miatt picit farnehéz is a bor. Inkább érdekes, mint szerethető. 4p+

Wenzel Blaufränkisch Aus dem Kalk 2017
Illatban kezdődő tercier jegyek, érett piros gyümölcsök tűnnek fel, némi pörkölési aroma mellett. Ízben intenzívebb és jobban definiált, mint illatban, több a gyümölcs, meggy, cseresznye formájában. Karcsú, könnyedre hangolt kékfrankos, jó savval, kevés tanninnal. Fiatalon nyilván szebb volt, nem hosszú érlelésre készült, de áll a lábán. 5p

Wenzel Ruster Pinot Noir 2016
Fejlett illat, érett piros gyümölcsök, vörös áfonya, fűszerek, némi avar, kezdődő tercier jegyek. Elég telt, kerek savak támogatják, a textúra sima, a tannin jól integrált. A korty elején az illatra rímelő érett gyümölcsös és kezdődő tercier aromák keverednek, a korty végén vasas-véres jegyek veszik át az uralmat. 5p

Wenzel Bandkraften Blaufränkisch 2012
Érett gyümölcsök, paradicsommártás, hordófűszerek, pici illó jön illatban. Erőteljes, masszív bor, széles sav és határozott tannin keretezi, fiatalon eléggé fás lehetett. Érett piros gyümölcsök, paradicsomszósz, fűszerek, kezdődő érési jegyek, enyhe vasas aláfestés érezhető ízben. 6p-

Wenzel Gelber Muskateller Auslese 2016
Ennek is fejlett már az illata, de felismerhető a fajta, szőlőlekvár, ananász, gombás jegyek keverednek. Ízben frissebb, szebb: ananász, mangó, sárgabarack, körte. A savak jól megtartják, könnyedségével együtt is tartalmas. 6p+

Úgy tűnik, ezt kicsit túltoltuk... biztos vagyok benne, hogy minden bor szebben muzsikált volna 1 évvel ezelőtt.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr7016785922

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása