Itt a friss külföldi egyveleg, a szokásosnál kicsit több rosé jött össze innen-onnan, fehérben verdejo-k, vörösben mallorca-i, baden-i és dalmáciai bor a ritkábban előforduló termőhelyek, illetve fajták között.

A finewines.hu "Vörös és Fehér" néven futó új kóstolósorozata minden egyes alkalommal 1 fehér és 1 kék szőlőfajtát (esetenként akár többet is) állít a fókuszba. A sorban a világ minden tájáról szerepelnek borok, így az egyes szőlőfajtákat több termőterület tükrében ismerheti meg az időben jelentkező 14 (nagy érdeklődés esetén 28) fős közönség, Tar Ferenc vezetésével és Czinege Tamás falatkáinak (és poénjainak) kíséretében a Tütüben. A Burgundiát naggyá tevő két szőlőfajtára épülő kóstolóest már a negyedik volt a sorban.

Van az a momentum, amikor az ember végre rájön, hogy Burgundiát nem lehet lekörözni. Sem fehérben, sem vörösben nincs olyan, ami befoghatná. Ehhez persze nagyon sok rossz burgundit kell meginni, mert van ám olyan is, igen csak bőven, és azt sem olcsón osztogatják. Amikor azonban az első komoly darab megfordul a poharunkban, tudjuk, hogy a fenti tétellel nem lehet vitatkozni. Egyszerűen ott és akkor leesik, le kell esnie, hogy nincs a burgundinak ellenszere. Na most, az a rossz hír, kedves barátaim, hogy ezek az úgynevezett „nagy burgundik” nemigen férhetők hozzá, igen kevés készül belőlük, az áruk pedig már tényleg az egekben van. Régen is azt hittük, hogy a felhők között járnak, de az utóbbi tíz évben vagy három-négyszeresére drágultak. A kereslet pedig egyre csak lüktet, minden elvisznek, és még ha van is pénzünk (sajnos amúgy nincs, ilyen szempontból a világ rosszabbik oldalán vagyunk), akkor sem tudunk vásárolni belőlük, hiszen minden azonnal „elfolyik” az olajozott csatornákon. Ami még négy éve mesésnek tűnt, ma már egyre távolibb és nemsokára majd csak a „Volt egyszer egy Burgundiát…” visszhangozzuk. Ez a poszt egy olyan kóstolóról szól, ahol egy rövid időre megint kinyitottuk a meséskönyvet, mielőtt még a nagy burgundik tényleg lekerülnek a bortérképről.

Hollandia számos dologról híres, de aligha a borkultúra jut elsőként az ember eszébe, ha meghallja az ország nevét. Sör, hajózás, sajt, németalföldi festők, szélmalmok, Oranje, fapapucs, csatornák, hogy a coffee shopokat és az örömlányokat ne is említsük. Én most mégis Hollandiában (nem holland) borokkal kapcsolatban szerzett élményekről fogok beszámolni.

A múlt héten meglátogattam egy barátomat Hágában. Már korábban is terveztük, hogy megnézzük a város valamelyik belvárosi borbárját, de valami mindig közbejött. Az eredeti program most is úgy nézett ki, hogy náluk vacsorázunk valamit, és beszélgetés közben elfogyasztunk 1-2 palack bort, de végül az első palack után felkerekedtünk, és az esővel dacolva megkerestük a Pierre-t a városközpont közelében.