A Borrajongó

Borok és pezsgők az ünnepek alatt

2018. december 28. 07:00 - furmintfan

Itt a szokásos évzáró megamix. :) Decemberben a családi karácsonyon túl is mindig van bőven alkalom borfogyasztásra, legalábbis felém mindig így van ez: születésnapok, előkarácsonyi és évzáró bulik különböző összetételű társaságokkal. Idén sem volt ez másképp, megint előkerült szűk 2 hét alatt egy szakajtónyi bor. 
Az ünnepi egyveleg első etapját egy borbarátokkal szervezett előkarácsonyi "bring your own bottle" jellegű borozás menüje képezi, ahova leginkább "érdekes borokat" kellett/lehetett hozni, jelentsen ez bárkinek bármit. :) A második rész leginkább a szülinapok, vendégségek alkalmából, karácsonykor és a két ünnep közötti iszogatások alatt előkerült borok sora (bár ebbe voltaképp már beletartozott a tegnapi borpárok nagyobbik hányada is). Nem voltak az ünnepek alatt nagy csúcsdöntögetések, többnyire inkább már jól bejáratott borok kerültek elő.

unnepiegyveleg2018.jpg

I.

piperheidsieckcinemaedition.jpg

Pezsgő

Piper Heidsieck Cinema Edition Brut NV
Előző nap nyílt a palack. Érett alma, citrusok, citrushéj, pici reszelt alma. Lágyan ölelő, kerek korty, amelyet már finom érettség sző át. Édes citrusok, körte, alma, halványan briós. 6p+

veuveclicquotbrut.jpg
Veuve Clicquot Brut NV
Ez is a kóstolás előtt 1 nappal nyílt. Fiatalosabb az illata, fehér húsú gyümölcsök, édes alma, kevés virág és gyógynövény. Vékony test, pici és gyorsan tovatűnő buborékok, leheletnyi krémesség, alma, körte, őszibarack. Profi munka, egyben sajnos kissé unalmas is. 6p-

palffypinkpankpetnat2018.jpg
VinoPank Pálffy Attila Pink Pank Pétillant Naturel 2018
Syrah-ból készült Pálffy Attila pét nat-ja. Opálos, rózsaszín megjelenés, friss, joghurtos, szamócás illat. A buborékok kissé agresszívak és nagyok, van egy kis húzása is kortynak, ugyanakkor a magja finoman krémes, az íze pedig kifejezetten élvezetessé teszi. Szamóca, cseresznye, pici gömbrágós édesség és grapefruitos fanyarság is megfér benne. 6p-

gramonalacuveefgranreservabrut2012.jpg
Granoma La Cuvée Cava Gran Reserva Brut 2012
Érett fehér húsú gyümölcsök, sárga alma, pici dió és birs is feltűnik. Remek savak vezetik, bár picit gyorsan leül a korty, de ameddig tart, zamatos és élvezetes. 6p


Fehér

palffyrajnairizling2017.jpg

Pálffy Rajnai Rizling 2017
Szűztermés. Moderált intenzitású, de kedves illat fogad, őszibarackkal, friss almával. A korty puha, kerek és könnyed, ízében alma- és citrusfélék, pici zöld őszibarack, finom fanyarság. 5p

wieningergemischtersatzriedulmnussberg2016.jpg

Wieninger Gemischter Satz Ried Ulm-Nussberg 2017 Wien
Fehér húsú gyümölcsök, csonthéjasok, pici mogyoró, kesudió, finom fahatás érezhető illatában. Jó koncentráció és szerkezet jellemzi, elég összetett is. Fehér húsú gyümölcsök, citrusok, sóban eltett citrom, zöldfűszerek, pici édesfűszer, füst és mogyoró, a végén enyhe kesernye. 6p

maisondebellenechardonnayvieillesvignes2015.jpg

Maison Roche de Bellene Bourgogne Chardonnay Vieilles Vignes 2015 Bourgogne
Fehér húsú gyümölcsök, marcipán és némi fa, a kortyban ráadásként zöldalma és citrusok. Könnyed, karcsú bor, jó savakkal, alacsony alkohollal, pici fával. 5p+


Vörös

Grand Vin de Barnag Kékfrankos-Zweigelt 2017
Családi készítésű házi bor Pécselyről. Primőrös gyümölcsösség, édes meggy, pici rágós édesség, lédús és lendületes, mellette nagyon könnyű, laza és rövid. 4p-

sumenjakmodripinot2015.jpg

Sumenjak Modri Pinot 2016 Stajerska Slovenia
Hűvös, neutrális, visszafogott illat bátortalan meggyes, zöldfűszeres jegyekkel. Szájban szerencsére intenzívebb. Feszes savaira hűvös piros gyümölcsös, csipkebogyós, zöldfűszeres aromák rakódnak. 5p

herdadedorocimclayagedtinto2016.jpg

Herdade do Rocim Alentejo Clay Aged 2016 Alentejo
Alicante bouschet, petit verdot, trincadeira és tannat, 16 hónapot töltött agyagedényekben. Gazdagon fűszeres illat, másodsorban fekete bogyós gyümölcsökkel, fekete cseresznyével, fekete ribizlivel és gyógynövényekkel. Lágy savai kicsit röviden tartanak, a tannin érett, sima, fel sem tűnik, a magas alkoholt többnyire elbírja a bor. Fekete ribizli, szeder, áfonya színezi, teljesen gyümölcsökre építkezik. 6p

montesantoccioamaroneclassico2012.jpg

Monte Santoccio Amarone Della Valpolicella Classico 2012 Veneto
Aszalt meggy, étcsokoládé, fűszerek, kis likőrösség és minimális vaníliakrém keveredik illatában. Telt, sav, alkohol és tannin egyaránt elég sok, de egyik sem lóg ki a masszív, telt érzetű borból. Aszalt meggy és piros bogyósok, étcsokoládé, kis likőrösség jelentkezik ízében is. 6p+


Erősített+Édes

lustau3enramafinosherry.jpg

Lustau 3 en Rama Fino Sherry Bottled in Spring 2018
Fülledt nyitás után kék sajtos, sós, diós jegyek jelentkeznek, van egy kevés illó és egy enyhe penészes sajtos motívum is az illatban, utóbbi egyébként nem zavaró. Szájban meglehetősen laza, a savak mellett kicsit széttart. Citrusok, almafélék, diós, pekéndiós, sós jegyek díszítik. 6p-

trszamorodni2014.jpg

TR Művek Szamorodni 2014
Őszibarackos, trópusi gyümölcsös, fűszeres illat. Kóstolva karcsú test, jó sav-cukor arány jellemzi. Friss, őszibarackos, körtés, trópusi gyümölcsös, édes citrusos ízkép, finom fűszerességgel. 6p+

alvesdesousavintageport2015.jpg

Alves de Sousa Vintage Port 2015
Aszalt meggy és étcsokoládé a két vezető jegy, a korty telt, vaskos, krémes és sűrű, az alkohol finoman melegít. 7p

balassaaszu2013.jpg

Balassa Villő Aszú 2013
Gazdag, áradó illat, sárgabarack, mangó, sárga húsú őszibarack, kandírozott narancs, finom fűszeresség, pici méz, édesfűszerek, kevés gyógynövény. Hömpölygően gazdag, picikét a cukor felé hajlik az egyensúlya, de intenzitása, hedonista ízkavalkádja bőven kárpótol. 8p

 

II.

Pezsgő

figuiereatmosphereextrabrut2016.jpg
Figuiére Atmosphere Méthode Traditionnelle Extra Brut 2016 Provence
Nagyon kellemes illatában abszolút a fehér húsú őszibarack dominál. Kóstolva mandarin, őszibarack, sárgabarack, vérnarancs, cseresznye, pici grapefruit. Kecses, finom savakkal és bubikkal, frissítően fanyar zárással. 6p

kreinbacherpezsgotrio.jpg

Kreinbacher Classic Brut
Fehér virágok, citrusok, fehér húsú őszibarack, pici pirítós, krémes jegyek. Feszes korty, stabil szerkezet, élénk savak, apró, tartós buborékok. 6p

Kreinbacher Extra Dry
Intenzív illat és ízvilág: sárga húsú gyümölcsök, őszibarack, alma, édes citrusok, kis narancs, minimális süteményesség és enyhe édesség. Kerek korty, lendületes savak, kicsi buborékok. 6p

Kreinbacher Rosé Brut
Szamóca, cseresznye, málna, pici mandarin és virág kíséretében. Tiszta, lendületes, finoman krémes, zamatos, intenzív gyöngyözéssel. 6p

cinzanocuveestoricaprosecco.jpg

Cinzano Cuvée Storica Prosecco
Fehér húsú gyümölcsök, körte, édes citrusok, zöldalma. A kortyban enyhe édesség, laza szerkezet, pici, viszonylag gyorsan eltűnő buborékok. 5p


Fehér

bottexczellenczias2013.jpg
Bott Pince Exczellencziás 2013
Érett sárga húsú gyümölcsök, mandarinkonzerv, kis édesfűszer jellemzi illatát. Kerek, jól kitöltött korty, széles savak, pici édességérzet, majd a finisben minimális kesernye. Ízében érett sárga és fehér húsú gyümölcsök, őszibarack, körte, mandarin, cseppnyi méz. 6p

georgbreuerterramontosariesling2012.jpg

Georg Breuer Terra Montosa Riesling 2012 Rheingau
Aranyló szín, olajos textúra. Szépen érő illat, benne érett és aszalt barackfélék, gomba, szarvasgomba-olaj, citromkrém, finom fűszeresség. Telt, vaskos bor, hosszasan hömpölyög, kicsit szét is terül szájban, de minden szegletet betölt. Érett sárga húsú gyümölcsök, kandírozott narancs, aszalt barack, gomba, citromkrém, pici tea színezi ízét. 7p

polzgrassnitzberggelbermuskateller2015.jpg

Polz Grassnitzberg Gelber Muskateller 2015 Südsteiermark
Nagyon fülledt és lassan szellőzik ki az illat, ami utána moderált citrusos és fűszeres jegyeket mutat. Szerkezetét illetően feszes, jó felépítésű, de a fülledtség ízben is fed rajta jó darabig, citrusok, szőlő, fűszerek, halvány sósság fedezhető fel benne. 5p


Rosé

chateaudesclansrockangel2016.jpg

Chateau d'Esclans Rock Angel 2016 Provence
Illatában őszibarack vezet, mellette kevés fűszer. Szájban feszes enyhén cseres, picikét melegít az alkohol. Citrusok, grapefruit, mandarin, lime, pici őszibarack színezi. Van benne egy enyhe érdesség és zöld érzet, ami okoz egy kis disszonanciát. 5p+


Vörös

Lajvér Bikavér 2015
Erdei gyümölcsök, málna, meggy, szeder, pici édesfűszer és csokoládé fedezhető fel illatban és ízben egyaránt. Karcsú, könnyed, emellett arányos felépítésű bor. 5p-

Bodri Pincészet Merlot 2012
Érett illat és ízek, meggy és szilva érett és aszaltas formában, pici bőr és csokoládé, szilvalekvár. A közepes testhez érett tannin és meglepően élénk sav járul. 5p-

banfirossodimontalcino2012.jpg

Banfi Rosso di Montalcino 2012 Toscana
Érett meggy, cseresznye, szilva, pici csokoládé, avar, bőr és cipőpaszta egyvelegét hozza az illat. Legfeljebb közepes testű, nyúlánk bor, jó savakkal és finomszemcsés tanninnal. Érett piros bogyósok, meggy, cseresznye, szilva mellett pici csoki, bőr és vadhús tűnik még fel ízében. 6p-

Descendientes de J. Palacios Pétalos 2013 Bierzo
Az illat kicsit furcsán fedett, tompa, zártabb a vártnál, pedig úgy tűnt, hogy a dugónak nincs baja. Grafit, meggy, kis földesség, némi gyógynövény és édesfűszer azért előcsalogatható. A szerkezet élmentes, sima, a finom savak és a poros tannin is tökéletesen integrált. A korty húsos, meggyes, érett piros bogyós gyümölcsös, étcsokis, halványan füstölt sonkás és sós jegyekkel operál leginkább. 6p

donnafugatatancredi2011.jpg

Donnafugata Tancredi 2011 Sicilia
Cabernet sauvignon és nero d'avola, kevés tannat-tal és helyi fajtákkal kiegészítve, 13 hónapig hordóban érlelve. Édesre érett, enyhén túlérett piros bogyósok, cseresznye, meggy, némi szilva és fekete ribizli, étcsoki színezi illatát. Közepesnél testesebb, elég sok, de jó minőségű, sima a tannin, a délies karakter ellenére az alkohol nem magas, jó arányokat tart a bor, nem nehézkes, nem lekváros. Zamatos, intenzív, meggy, cseresznye, fekete cseresznye, étcsokoládé, édeskés fűszeresség, pici fekete ribizli járja át. 7p

closdelossiete2012.jpg

Clos de los Siete 2012 Mendoza
57% malbec, 18% merlot, 14% cabernet sauvignon, 9% syrah, 2% petit verdot. Érett erdei gyümölcsök, fekete bogyósok, fekete ribizli, áfonya, pici étcsoki. Szájban remek egyensúlyt mutat, elegáns, sehol semmi zavaró él vagy túlzás nincs benne. Tökéletesre érett fekete ribizli, fekete cseresznye, halványan étcsoki, diszkréten édesfűszerek. 7p


Édes

bottbottrytis2013.jpg
Bott Pince Bott-rytis 2013
Harsogó gyümölcsösség, mangó, sárgadinnye, mandarin és sárgabarack. A korty krémes, selymesen ölelő, kerek savakkal, enyhe édesség-hangsúllyal. 7p-

bardonkesoiszuret2014.jpg

Bardon Meszes Késői Szüret 2014
Enyhén érett, visszafogott illat sárgabarack-lekvárral, barackos ice tea-val, mandarinnal. A korty sűrű, krémes, ízében mandarinkrém, sárgabarack-lekvár, méz, trópusi gyümölcs-saláta, a háttérben édesfűszerek. Enyhén édesség-hangsúlyosnak tűnik, most nem vibrálnak benne úgy a savak, mint jó másfél évvel ezelőtti találkozásunkkor. 6p+

oremus6paszu2006.jpg

Oremus 6 Puttonyos Aszú 2006
Szép illat, már kialakulóban lévő aszús karakterrel, aszalt kajszival, narancslekvárral, kandírozott trópusi gyümölcsökkel, narancslikőrrel, pici fűszerrel és dohánnyal. Kóstolva koncentrált és sűrű, de lüktető savai kiválóan ellenpontozzák a maradékcukrot, nem tűnik túlzóan édesnek, szép az egyensúlya. Aszalt kajszi, kandírozott narancs és trópusi gyümölcsök, édes citrusok dzsemje, pici csipkebogyó, leheletnyi botrytises kesernye, csipetnyi dohány gazdagítja. Erőteljes, mégis már finom érési jegyeket is mutató, kiváló aszú. 8p

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr7914515918

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása