A Borrajongó

Tegnap ittam – Bott Frigyes Granum 2014

2016. április 29. 06:00 - ungert

A Garam-mentén, madártávlatibb nézőpontból pedig a Duna északi oldalán tevékenykedő Bott Frigyes boraihoz különösebb érzelmi kötelék, valamint ehhez kapcsolódó érzékszervi tapasztalat nem fűz. Az viszont tényszerű, hogy a szegről-végről, palackszámra vagy decizetten benyelt kékfrankosok és Vinculum-juhfarkak hagytak olyan nyomokat a memóriaperifériámban, hogy időnként kötelességemnek érezzem az aktuális pinceszortiment megszondázását. Az úgynevezett '13-as évjárat nagyságát ugyan cakk-pakk kihagytam, most viszont valamiféle késztetést éreztem arra, hogy a teljes sorcsere után véletlenszerűen nyúljak bele a sokszor emlegetett, ám annál kevesebbszer méltatott tizennégyes év Bott-sorába. Még akkor is, ha tulajdonképpen '11-es traminit szerettem volna fogyasztani, de végül készlethiány okán csak a címszereplést magára vállaló Granumra futotta.
bfg14.JPG

Soha rosszabb tervborulást. A hobbiból indult, majd kilenchektáros profizmussá növekedett dél-szlovákiai termelő ugyanis olyan, nemzetközi fajtaalapokra pakolt fehérházasítást hozott tető alá az átkosnak könyvelt évnek a járatából, hogy arra szigorúbb szemüvegen keresztül piszkálódva sem lehet különösebb panasz. Kettőezer-tizennégy Granumja ugyanis sauvignon blanc, tramini és pinot blanc ismeretlen arányú összeméréséből született. Tény, hogy az átlagfogyasztó savdetektorát nem skálázták kellően szélesre úgy, hogy zavarmentesen mérhető legyen az ilyesfajta erőteljesség, ugyanakkor van itt halomnyi más is, amiért nem válik egysíkúvá az összkép. Közvetlenül dugóeltávolítás után fogyasztva az elvárt pengetisztaságon túl egyszerre sikerült előtúrnom belőle az egrest és a sárgabarackot, némi zöldes sauvignon-fajtajelleget, valamint az észrevehetően, ugyanakkor okosan használt hordó kiművelt fűszereit. Éles, határozott, erőteljes kontúrokkal rendelkező fehérbor. Feszes savai kellő hosszt, visszafogott, de elegáns gyümölcsei tartalmat pakolnak bele. Tiszta és élvezetes, komolyabb önfegyelem tanúsítására volt szükségem, hogy másod- és harmadnapra is maradjon belőle. Bár kémiai szempontból következetesen, közepes gyorsasággal lépett az oxidáció rögös útjára, a harmadnapi teljesítmény sem különösebben veszélyeztette a 6 pontos magasság alsó szegmensébe pakolt léc magabiztos átugrását. Nemzetközi színvonalú fehérbor egy lokálisan nehéz évjáratból, színvonalához képest szinte fillérekért. (2950 Ft, Bortársaság)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr608646398

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása