A Borrajongó

Tegnap ittam - Bott Frigyes Vinculum 2015

2017. február 22. 06:00 - furmintfan

Tavaly júliusban jártunk Bott Frigyeséknél, ahol fantasztikus 2015-ös sort kóstoltunk néhány ráadás borral együtt. Azóta a 2015-ös borok egy részébe hébe-hóba belefutok 1-1 pohár erejéig, otthon is félre van téve néhány palack, azonban a sor valószínűleg legérdekesebb tagjával azóta a júliusi este óta nem találkoztam. Egészen hétfőig.
bottfrigyesvinculum2015.jpg

A "tegnap ittam" sorozat általában olyan borokról szól, amelyekből egy egész palackot tett magáévá a sorok írója és esetleges kóstolótársasága (bár néhány kivétel akadt már a sorban), ez a poszt most a szabályt erősítő kivételek egyike lesz. A Drop Shopban éppen poharazzák a bort, úgyhogy hétfőn szépen én is beillesztettem az aznap kóstolt fehérek végére és nem bántam meg.

Már a palack és a címke is sejtetni engedik, hogy különlegességet rejtenek. Egyetlen hordó juhfark, október végén szüretelt, szinte mazsolára töppedt szemekből, elméletileg botrytis nélkül. Nyolc napon át héjon erjedt, majd fél évig hordóban, finomseprőn érlelődött. 
Lehengerlő illata gyakorlatilag komplett barackesszencia: minden benne van a virágtól az érett gyümölcsön (őszibarack, nektarin, sárgabarack) át egészen a barack héjáig. A barackkavalkádot édesfűszerek, sárga húsú trópusi gyümölcsök színezik a háttérből, nyomokban talán egy leheletnyi illó is detektálható. A korty jól kitöltött, gazdag, a feszes savakat a maradékcukor pont ideális mértékben gömbölyíti le, az enyhe héjas cseresség pedig egy további dimenziót ad a struktúrához. Az intenzív barackos gyümölcsösség szájban is dominál, a többi szólamon sárga húsú gyümölcsök, trópusiak, narancs, méz, édesfűszerek játszanak. A késői szüretes jelleg tagadhatatlan, de a komoly beltartalom és gazdagság mellé párosuló megfelelő szerkezettel ezek együtt teszik naggyá a bort.
Nem könnyű hova tenni. Egyrészt kétségtelenül komoly anyag, ha valamivel le szeretnék nyűgözni egy társaságot, simán megpróbálkoznék vele, attól függetlenül, hogy nem mindennapi paraméterei miatt esetleg megosztó is lehet. Beszélgetős ivóbornak (=1 üveg lendületből elfogyna 2 főre) viszont aligha választanám, pedig azért meg lehet belőle inni több pohárral is. Valahogy mégis úgy gondolom, hogy magában türelmet, odafigyelést és nyitottságot kíván, étteremben ételt. :) Erős 7p (11500-11900 Ft - Bortársaság, Drop Shop)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr9312276593

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A címke mondja meg, ki vagy 2017.02.27. 10:57:55

Mit üzen a web?Heti alkoholos hírek, költemények. 100 szónak is egy a vége, a Heti sajtó szesztől bűzlő összegzése. Hétszentség'17/8 2017. 02. 20. Egy rakás kutató rég úgy tartja, hogy az alkohol olyan enzimeket aktivál a testben, amik befoly...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása