A Borrajongó


Tramini trió 2019-ből

2021. május 05. 06:00 - furmintfan

Egy borbloggertől elvárható erény lenne az objektivitás, de bármennyire is szeretnénk, mi sem tudjuk függetleníteni magunkat magunktól, azaz vannak kedveltebb és kedvelt fajtáink, borvidékeink, borstílusaink, ad horribile dictu, borászataink is. A tramini (illetve változatai) például nem tartozik a kedvenc fajtáim közé, nem véletlen, hogy ritkán is szerepelnek a fajta képviselői a blogon. Nem annyira a jellegzetes aromakészletével van bajom, de valahogy ritkán fordul elő, hogy a szerkezet és a díszítőjegyek egyszerre betaláljanak nálam. (Itthonról legnagyobb arányban a somlói traminik váltak be, tavaly pl.: Barcza Bálinté vagy Györgykovács Imréé.)

A múlt héten tettem egy óvatos próbát három magyar traminivel, három különböző borvidékről, reménykedve, hogy hátha rátalálok a ritkán kóstolt fajta kellemes és szórakoztató képviselőjére vagy képviselőire is.

tramini2019_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Zöld tavasz – Három veltelini, kétharmados siker

2021. április 29. 06:00 - ungert

Néhány héttel ezelőtt érkezett a lehetőség, hogy a BorBázis Borkereskedés zöldkampányának jóvoltából megkóstolhassunk egymás mellett három zöldveltelinit, ezzel támogatva a kereskedő és az Ihatóbb Magyarország közös kampányát a környezettudatos szeszhulladék-kezeléssel kapcsolatban. A sor kétharmados sikert mutatott, erről számolunk be most, alább.

zoldveltelinitrio.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Tokaji újhullám II. - Gilberries and Wine duó a nappaliban

2021. április 26. 06:00 - furmintfan

A Gilberries and Wine név egy kis családi borászatot takar a Tokaji Borvidéken. Gilbert Balázs és felesége, Lili 2018-ban kezdtek el borászkodni a Tokaji borvidéken. Balázs kertészmérnöki, Lili marketinges végzettséggel rendelkezik, az egyetem után egyszerre kaptak munkalehetőséget egy mádi pincészetnél, Lili marketingesként, Balázs szőlészként. A fiatalok azonnal beleszerettek a tájba és rengeteg lehetőséget láttak meg benne, így belevágtak saját birtok felépítésébe.
1,2 hektár szőlővel rendelkeznek Mádon a Juharosban és Rátkán az Istenhegyen, de a tervek szerint a területek bővítésével és szőlőfelvásárlással szeretnék növelni a lepalackozott borok mennyiségét. Minden munkát maguk végeznek, a szőlőtermesztéstől a címkék ragasztásán keresztül a marketing kommunikációig. A reduktív borok a közösségi feldolgozóban, a hordós tételek Gilberték rátkai parasztházának pincéjében készülnek.

gilberriesandwine202104.jpg

Két 2019-es évjáratú bort kaptam a pincétől kóstolásra, és azt kell mondanom, erős kezdés ez a kis rátkai birtoktól, érdemes lesz követni őket a jövőben.

Tovább
Szólj hozzá!

Új nevek (és kékfrankosok) Sopronból - Steigler és Zachár

2021. április 21. 06:00 - furmintfan

Minden borvidékre ráfér időnként egy kis vérfrissítés, szükség van a jól bejáratott nevek mellett ifjú titánokra, feltörekvő pincékre, hogy idővel - jó esetben - belőlük is borvidéki veteránok váljanak, akik mellé majd újabb csillagok csatlakozhatnak.
A Soproni borvidék egy ideje nem nagyon hallat magáról, a többi magyar borrégióhoz képest  nincsenek borvidéki határokat átlépő történések, a legismertebb nevek már inkább megosztják a közönséget, utánpótlás pedig nem nagyon érkezett az utóbbi években.
Most végre itt van két soproni pincészet, akikre érdemes lesz odafigyelni, a borok legalábbis ígéretesek. Mi mást is kóstolhattam volna tőlük, mint kékfrankost?

steiglerkekfrankos2019zacharkekfrankos2018.jpg

Tovább
6 komment

Tokaji újhullám - Szélkiáltó Pincészet a nappaliban

2021. április 19. 06:00 - furmintfan

A Szélkiáltó Pince az új Tokaj Guide üstökössel megjelölt "Év felfedezettje" képzeletbeli díját kapta, és néhányszor már a Borrajongón is írtunk a pince borairól. A tulajdonos-borász Gubicskó László karcagi származású, az agrárszektorban dolgozik, a hegyaljai borászkodás abszolút szerelemként indult nála néhány éve, jelenleg is főállása és a családja mellett viszi a kisbirtokot. A madárkedvelő tulajdonos borász a nagy póling, egy szalonkaféle népies nevét adta a borászatnak.
Az ültetvények a mádi Szilvás és Őszhegy, valamint a tállyai Hasznos, Sipos, Hetény, Csatorna és Kerekdomb dűlőkben találhatóak. A szőlőben és a pincében egyaránt természetközeli megoldások, minimális beavatkozás jellemzi a filozófiát. A borász saját bevallása szerint szerketi kicsit feszegetni a határokat, kedveli a héjon áztatást a boroknál, ennek jegyében készült az első nagyobb visszhangot kiváltó bor a Fekete Bárány is. Hasonló karakterű borok készültek és továbbra is várhatóak tehát a kis családi pincétől, ha a természet is úgy akarja.

szelkialto202104.jpg
Gubicskó László nemrég megkeresett, hogy küldene pár kész bort és mintát, hogy kóstoljuk meg és mondjuk el/írjuk le a véleményünket, most így teszünk.

Tovább
Szólj hozzá!

Sauvignon blanc-ok a szomszédból I. - Szlovénia és Horvátország - Jeruzalem Ormoz és Galic

2021. április 16. 06:00 - furmintfan

A két epizódos hazai (Etyek, nem Etyek) kis 2019-es keresztmetszet és egy chile-i kitérő után szomszédos országok borai következnek a sauvignon blanc-körkép keretében. Első alkalommal szlovénia és horvát borokkal ismerkedünk, két borvidékről, két különböző pincétől választottam három bort. A friss, 2020-as szlovén borral megtett felvezető kör után két komolyabb, 2019-es tétel került egymás mellé 1-1 szlovén, illetve horvát, élvonalbeli pincétől.

szlovensb20192020_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Tokaj Magic - Tokaj Guide 2021 premier és kóstoló

2021. április 14. 06:00 - furmintfan

Az első Tokaj Magic kóstoló alkalmával már említettük, hogy Ripka Gergely, alias Táncoló Medve barátunk régi álmát megvalósítva szabadúszóként önálló vállalkozásba fogott. Ennek keretében a Tokaj Magic égisze alatt kóstolókat, bortúrákat szervez, valamint szaktanácsadással foglalkozik, de természetesen a nevéhez fűződő borvidéki kalauzt, a Tokaj Guide-ot is gondozza. A Tokaj Guide negyedik, legfrissebb kiadása a múlt héten jelent meg, ennek örömére Gergő egy online kóstolót is szervezett, ahol bemutatkozott az új kiadvány, megkóstolhattunk hat bort és néhány borász is feltűnt a képernyőn. Szabival mi is részt vettünk a bemutatón.

tokajguide2021_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Nyárváró - Mini badacsonyi rajnai rizling-körkép 2019-ből

2021. április 12. 06:00 - furmintfan

Tudom, tudom, még alig kezdődött el a tavasz - az időjárás néha még maga sem tudja eldönteni, milyen évszak is van tulajdonképpen -, de én már a nyárra ácsingózom? Igazából a cím apropója az, hogy egyrészt egy önfeledt badacsonyi borozásra még jó eséllyel nyárig várni kell, azt pedig valóban várom már. Másrészt a mai bejegyzés kvázi a februári etyeki sauvignon blanc négyesfogatról szóló írás párja, ahhoz hasonlóan szintén egy borvidék-egy évjárat-négy pincészet mátrixban ad egy gyors pillanatfelvételt a badacsonyi rajnai rizling-helyzetről, de ezen felül afféle sorozatindítónak is szánom, bár ha úgy tetszik a múltkori Sabar-trióval ez már megtörtént. Ahogy a sauvignon blanc-ról lett és lesz több kisebb-nagyobb, egy boros vagy több boros poszt, úgy alakul egy ad hoc rajnai rizlingek sorozat is, hazai borokkal és külföldi kitekintéssel egyaránt. No, vágjunk is bele, lássuk milyen badacsonyi rajnai rizlingeket találtam itthon és mit rejtettek a palackok, legközelebb pedig más borvidékek rajnai rizlingjei kerülnek terítékre.

badacsonyirajnai2019_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Móri találkozások - Paulus Borház Rácz Jenő Selection 2019

2021. április 08. 07:00 - furmintfan

A Molnár Borházzal és a Paulus márkanév alatt piacra dobott boraikkal először 2018-ban találkoztam, konkrétan egy rajnai rizling vaksorban volt az egyik kellemes meglepetés az akkor számomra még ismeretlen borászat 2015-ös tétele. Azóta évente átlagosan 1-2 borba futok bele a pincétől és rendre az a konkluzió, hogy remek ár-érték arányú, technológiailag kifogástalan borokat készítenek és érdemes megjegyezni egy újabb nevet a Móri borvidéken.
A jelenleg már Paulus Borház néven működő pincészetet egyébként a Svájcból több évtized után hazatérő Molnár Pál alapította 2012-ben, régi álmát valóra váltva. Ma már nem kevesebb, mint 130 hektáron tevékenykednek a Móri borvidéken, a borokat pedig ott találjuk a nagy áruházláncok polcain is. A szortimentet elsősorban fehér szőlőből készült száraz fajtaborok alkotják, de különböző technológiákkal készült gyöngyözőborokat és pezsgőket is palackoznak.
A mai kiválasztott a pince egyik drágább bora, és egyike a kevés házasításnak, amit készítenek. A tételt a fiatal magyar sztárséf, Rácz Jenő közreműködésével alkották meg, tulajdonképpen szimplán róla nevezték el a bort is.

paulusraczjenoselection2019.jpg
A hátcímke tanúsága szerint "Rácz Jenő 2018-ban találkozott először a Paulus Borházzal, egyből beleszeretett a móri szőlőkbe. Molnár Pállal a borház tulajdonosával azonnal megtalálták a közös hangot, és megálmodtak egy cuvée-t, amely Sauvignon Blanc és Generosa szőlők házasításából jött létre."
Rácz Jenő neve magában ugyan kevés lett volna, hogy bekapjam a csalit, de generosát és sauvignon blanc-t egyaránt kóstoltam már a pincétől, mindkettő kifejezetten tetszett, így természetesen kíváncsi lettem, milyen bor született a két fajta házasságából.

Tovább
Szólj hozzá!

Idegenlégiós - Gallay Pince Kabar 2019

2021. április 04. 06:00 - furmintfan

Tavaly az első bükki alapanyagból készült Gallay Kékfrankos kapcsán már említettem, hogy a pince tulajdonos-borásza, Borbély Roland a családi birtok elindítása előtt dolgozott más borvidékeken is, ahonnan egy-egy jellemző szőlőfajta szeretetét is hazavitte a Bükki borvidékre. A saját telepítések termőre fordulásáig  ezekből a fajtákból eleinte csak szőlő felvásárlása útján készülhetett bor. Kékfrankosból már rendelkezésre áll a saját ültetvény, és abból már palackban van az első évjárat.  A bükki kabarra viszont kicsit még várni kell, de érdekes lesz majd látni, hogy a tokaji fajta hogy muzsikál majd szülőföldjén kívül (Somlón a Somlói Vándornál biztatóak az első jelek). Addig is idegenlégiósként a Tokaji borvidékről vásárolt szőlőből készült el a 2019-es Kabar.

gallaypincekabar2019.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

A fajta általánosítása – Gál Pincészet Szigetújfalui Olaszrizling 2019

2021. április 01. 06:00 - ungert

Több szempontból is támadható döntést hoztam, amikor múlthét szombaton leemeltem Gálék tizenkilences olaszrizlingjét az egyik nagybolt italosztályának polcáról. Egyrészről feltételezhető, hogy közvetlenül a pincénél már a kétezer-húszas évjárat fut, amely frissességéből fakadóan szebb arcát mutathatja, mint a bizonytalanul hosszú ideje hiperkörülmények között nevelkedett elődje, másrészt az a reduktív iskola, amelyben Gálék jellemzően utazni szoktak, körülményfüggetlenül élményszerűbb a tárgyévet követő háromszázhatvanöt napban, mint azután.

Nagy baj viszont mégsem történt: ez az olaszrizling bizony még így is áll, mint a cövek. És a neveltetésén belül éppen olyan, amilyennek lennie kell: friss és ropogós, igazi tavaszi bor, bár az érzékszervi benyomásaim alapján meg vagyok győződve arról, hogy tulajdonképpen bármilyen más fajtából is elkészülhetett volna.

mkyr3615.JPEG

Tovább
Szólj hozzá!

Sabar Borház rajnai rizling trilógia 2019

2021. március 31. 06:00 - furmintfan

Korábban szerepeltek már nálunk a Sabar Borház évjárat-azonos rajnai rizlingjei párba állítva, majd megismételtük ezt a kóstolót olaszrizlingekkel is, most pedig folytatnám a sort, ezúttal három borral. 2019-ben ugyanis nem kettő, hanem három rajnai rizling került palackba a pincénél, az évjárat lehetőséget adott egy édes bor elkészítésére is. A három tétel két különböző területről érkezett, a Sabar szempontjából az egyik a múltat, a másik a jövőt képviseli.
A Szent György-hegy szoknyájának délkeleti részén elterülő Leszner-dűlő terméséből több éven keresztül készült bor a pincénél, ez azonban nem a saját tulajdonukban álló terület, az ültetvény gazdájával pedig sajnos nem sikerült megállapodni a további együttműködés feltételeiről, így jó eséllyel a 2019-es az utolsó évjárat. A Bács-hegyen található Hercegföld-dűlőben viszont a 2016-os, saját telepítésű szőlőről 2019-ben született először bor, nem is egy, hanem rögtön két tétel. Történt ugyanis, hogy a száraz alapanyag szedése során botrytises szemeket fedeztek fel a szüretelők, így végül a termés egy kisebb hányadát még a tőkéken hagyták, és 10 nappal később részben aszúsodott, töppedt fürtöket szüreteltek, amelyből elkészült a Sabar első édes bora is.

sabarrajnairizlingek2019_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Márciusi mátrai borpár(baj)ok

2021. március 22. 06:00 - furmintfan

Hoztam egy borpár(baj)ok különkiadást így március végére, méghozzá mátrai borokkal. Három borpárt kóstoltam a borvidékről, feltörekvő borászatoktól, friss évjáratokból, három különböző szőlőfajtából.

parbajok.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Négy magyar borvidék, négy sauvignon blanc 2019-ből

2021. március 19. 06:00 - furmintfan

Folytatódik a február végén megkezdett sauvignon blanc-körképet, több részes külföldi kitekintés előtt ismét hazai borokkal, ismét 2019-es tételekkel. A múltkori etyeki kvartett után most négy különböző borvidékről válogattam négy különböző tételt.

msauvignonblanc2019_1.jpgAz igazsághoz hozzátartozik, hogy éppen mostanában zajlik az évjáratváltás, az egyes pincék kiemelt kereskedői már a 2020-as tételeket árulják. Ha a jelen poszt nem is a leginkább aktuálisnak tekinthető évjárat borairól szól, azért stílust tekintve talán iránytűként még szolgálhat.

Tovább
Szólj hozzá!

Hűség a gyökerekhez - Ujvári Olaszrizling 2019

2021. március 17. 06:00 - furmintfan

Ujvári Vivien nevét legtöbben a Tokaji borvidékről ismerhetik, hiszen 2016 óta ő készíti a mádi Barta Pince borait, előtte pedig 2 évig dolgozott a tarcali Gróf Degenfeld Szőlőbirtok borászaként. Vivien azonban a Badacsonyi borvidék szülötte, és máig rendszeresen ingázik Tokaj-Hegyalja és a tanúhegyek vidéke között, hiszen a szülei ma is Raposkán, a Szent György-hegy lábánál található aprócska településen élnek. A család egy kevés szőlőt is művel a hegyen, amelynek terméséből Vivien elképzelései alapján közösen készítenek bort.
A kis családi szőlőbirtok a Szent György-hegy nyugati oldalán található, a Csendár-dűlőben, ahol kevesebb mint egy hektárról, 65 évesnél idősebb tőkék gyümölcséből születik meg az Ujvári Olaszrizling. A bor neutrális fajélesztővel nagy, többször használt tölgyfa hordóban erjed és érlelődik finomseprőn. A rajnai palack kapszulája és címkéje narancssárga és bazaltszürke színeivel a vulkáni működésre és a vulkanikus kőzetekre utal.

ujvariolaszrizling2019_1.jpg
Az Ujvári Pince első forgalmi tétele egy 2015-ös olaszrizling volt, ma a 2019-es évjárat boráról lesz szó, amely nemrég került a kereskedések polcaira.

Tovább
6 komment

Stabil alapok - Sauska Tokaj 2019-es borok a nappaliban

2021. március 16. 06:00 - furmintfan

A Sauska Tokaj száraz boraihoz érdekes viszony fűz. Korábbi emlékeim alapján egyrészt a világfajtákból készült boraikat - idesorolhatom a sárgamuskotályt is - magyar viszonylatban jobbnak találtam, mint a kifejezetten a Tokajra jellemző fajtákból palackozottakat, másrészt az olcsóbb tételeiket mindig jobban szerettem, mint a drágábbakat (bár ez alól a Birs Chardonnay - korábban Chardonnay+ - kivételt képez).

sauskatokaj2019_1.jpg
A jelen poszt legfeljebb részben lehet képes megcáfolni a fenti megfigyeléseket, mivel csak a 2019-es alap tételekből válogattam, amely négy fajtabort és egy - helyi szőlőfajtákat és világfajtákat egyesítő - házasítást jelent. Az utóbbi években az egész borvidékre jellemző törekvések és hangsúlyváltások ezeken a Sauska borokon is megfigyelhetőek: több gyümölcs, kevesebb vagy akár zéró hordó, törekvés a könnyedségre, eleganciára. A 2019-es évjáratban a hordó használatát ezeknél a tételeknél már szinte teljesen mellőzték Rakaczki Gáborék - egyedül a 113 Cuvée kisebb hányada kapott rövidke hordós érlelést -, a borok erjedés után néhány hónapot töltöttek finomseprőn.

Tovább
Szólj hozzá!

Téli borpár(baj)ok 2021

2021. március 13. 06:00 - furmintfan

Íme, itt van 2021 első borpárbajos posztja, a szokásos hét darab borpárral, főleg magyar szereplőkkel, kis külföldi kitekintéssel. A szokásos átlagnál több a magyar bor, ezúttal csak "másfél pár" külhoni tétel jutott a válogatásba. A hétből négy magyar párost (chardonnay-k, furmintok, bikavérek, cabernet sauvignon-ok) ezúttal egy zoom-os borkóstoló keretében fogyasztottunk el barátokkal, így hosszas elemzésre, másnapi minőség-ellenőrzésre ezek esetében nem volt lehetőségem.
parbajok.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Péter Pince aktuál, szárazban

2021. március 12. 06:00 - ungert

Amikor kerek egy évvel ezelőtt végigittuk a Péter Pince gyakorlatilag teljes aktuálszortimentjét, már abban bíztunk a borásszal együtt, hogy a következő találkozás személyes formában fog történni. Aztán 2021 talán még nagyobb sebességgel, szinte egy negyedév alatt közlekedett el, eljátszva minden optimista várakozást és reményt. A 2019-es száraz borok közben palackba, majd pedig forgalomba is kerültek, így egy tokaji túra helyett a nappalimba invitáltam furmintfant, hogy együtt szondázhassuk meg őket. Négykezes beszámoló következik.

peterpince2021021.JPG

Tovább
1 komment

Epizódszereplők - 2019-es villányi reduktív fehérborok

2021. március 11. 06:00 - furmintfan

Villányba nem fehér bort inni jár az ember, és ha csak úgy általában fehér borra szomjazik, a boltban jellemzően akkor sem a "Villány" feliratot keresi a palackokon. Az ország legmelegebb borvidéke a vörösborokról vált híressé és máig erre fektetik a hangsúlyt a helyi borosgazdák, így a termőterület nagyobb részén is kék szőlőfajtákat találunk. Persze készülnek azért fehérborok is a régióban, elsősorban a siklósi körzetben, de a legtöbb pincészetnél találunk legalább 1-2 fehérbort a szortimentben. Elvégre a nyári melegben nem mindenki vágyik testes vörösekre, jól esik egy üde fehérbor vagy egy fröccs. Meg egyébként is, minden társaságban előfordulhat valaki, aki árral szemben úszva valami mást szeretne, mint amiért a többiek érkeztek. :)
Ha nagyon le akarnám egyszerűsíteni a történetet, akkor azt mondhatnám, hogy a villányi borászatok választékában többnyire könnyedebb, reduktív fehérborokat találunk, általában olaszrizlingből, esetleg chardonnay-ból, sauvignon blanc-ból, rajnai rizlingből, valamilyen illatos fajtából, vagy ezek házasításából. A komolyabb, fahordós tételek jellemzően chardonnay-ból, illetve egyes pincéknél hárslevelűből készülnek, alkalmanként pedig késői szüretelésű borokkal is össze lehet akadni, bár ezek már tényleg kuriózum-számba mennek.

villanyfeher1.jpg
A tegnap megénekelt édes hárslevelű után most a villányi fehérboros skála másik oldalán, a reduktív fehérborok térfelén néztem szét, mit várhat a fogyasztó, ha vörösboros vidéken könnyed fehérborra (a jelen sor tükrében fehér házasításra) vágyik.

Tovább
Szólj hozzá!

Páger Pince - Bemutatkoznak a 2019-es borok

2021. március 08. 06:00 - furmintfan

Lassan külön sorozatot indíthatnánk "borok a nappaliban" címmel, annyi pince teljes vagy részleges szortimentjét kóstoltuk meg, a pandémia miatt kényszerűségből a nappali négy fala között. Újabb borászat következik a sorban, ezúttal annyi a változás, hogy kivételesen nem az én nappalimban kóstoltuk a borokat, hanem a borászéban, még ha az ebben az esetben nem is a borvidéken van.
A gyöngyöspatai Páger Pincéről az utóbbi két évben többször volt szó a blog hasábjain, a tavaly forgalomba került első borok után lassan érkezik a második kör, a 2019-es tételek képében. Páger Mátyással, a pince tulajdonos-borászával és Németh Richarddal, Matyi legjobb barátjával, szakmai támogatójával és egyben a pince grafomán szócsövével ültünk le egy kis baráti borozással egybekötött "szakmázásra". Megkóstoltuk a hét bort, ami kereskedelmi forgalomban is megjelenik, majd előkerült még bónusztételként egy pét-nat és egy kénmentes narancsbor is, amelyekből egyelőre amolyan kísérletképpen minimális mennyiség készült, de nem kizárt, hogy a jövőben egyik, vagy másik nagyobb szerepet is kap.

pagerpince202102.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Csobánci túrából csobánci borászat - Bakos Pincészet

2021. március 05. 06:00 - furmintfan

A járvány okozta bezárkózás miatt a pincetúrákat jó pár hónapja jegelni kell, így egyre többször alakul úgy, hogy a nappali melegében ismerkedünk meg egy-egy pince éppen aktuális borválasztékával. Ez egyrészt roppant kényelmes, másrészt fájó emlékeket ébreszt azokról az időkről, amikor még bármelyik hétvégén spontán felkerekedhettünk egy bortúrára. Remélhetőleg hamarosan visszatérnek ezek a szép idők, addig pedig ezeknek a lehetőségeknek is örülni kell. Ma egy számomra eddig ismeretlen családi borászat kerül sorra, a Csobáncon tevékenykedő Bakos Pincészet.

bakospinceszet202102.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Kürti gyümölcs – Strekov 1075 Fred #7 (2019)

2021. március 04. 05:00 - ungert

A kürti borvidék több szempontból is érdekes színfoltja nem csak a szlovák-, de a szélesebb értelemben vett boréletnek is. Egyrészt több magyar borász is készít ezen a területen olyan organikus borokat, melyek karakterükből kifolyólag nem csak a filozófiát fogyasztóknak szólnak, hanem abszolút mércével mérve is élvezetesek, finomak. Ezzel a teljesítménnyel úgy tudják hitelesen és természetazonosan képviselni Szlovákia legerősebb, legszínesebb és talán legszebb borvidékét, hogy abból mi, a határon innen is sokat tanulhatunk. Másrészt pedig fontos a filozófia is, melyről már korábban fordítottunk is cikket Sütő Zsolttól, a Strekov 1075 borászától, ezért önismétlés helyett inkább a múltidézést javasolnám.

Bár a bizonytalanul hosszú időre lezárt határok el is szakítanak minket az utazás, a találkozás és a helyben kóstolás pótolhatatlan élményeitől, a boros kartonok azért még nemzetközi viszonylatban is viszonylag megbízhatóan közlekednek még ezekben a vészterhes időkben. Legalábbis a pár hete megrendelt és befutott Strekov-egységcsomagom ezt bizonyította. Ennek az egyik első darabját, a pince alap vörösházasítását szondáztam meg a minap a kertben, egy napos, munkaidő utáni késő délután.

bf881187-c4ee-4f41-a3ad-94313126436c.JPEG

Tovább
Szólj hozzá!

Hét hektár egy palackban - Figula 7ha 2019

2021. március 03. 06:00 - furmintfan

A Figula Pincészet meglehetősen sok szőlőfajtával dolgozik, de mivel a Balatonfüred-Csopaki borvidéken vagyunk, természetesen az olaszrizling élvez kiemelt szerepet. Most azonban egy olyan borukról lesz szó, amelyben éppen az olaszrizling nem kap szerepet, csak nemzetközi fajtákból áll, mégis felfogható egyféle birtokbornak. Ez a 7ha névre hallgató fehér házasítás, amelyet chardonnay, sauvignon blanc, szürkebarát és sárgamuskotály alkot, nevét pedig arról kapta, hogy ezek mind ugyanabban a hét hektáros táblában teremnek.

figula7ha2019.jpg

A Figula 7ha amolyan saját válasz az osztrák Gemischter Satz-ra, azaz több szőlőfajta alkotja, "field blend"-ként egyszerre szüretelik és egyben dolgozzák fel az egész tábla termését. Még a néhai idősebb Figula Mihály telepítette be a Barátszőlő dűlőn található hét hektáros területet, amelynek talajában a vörös és a triász mészkő is megjelenik. Ifj. Figula Mihály szerint a négy középérésű fajtából a szürkebarát és sárgamuskotály már túlérhet egy kicsit, mire a a sauvignon és chardonnay pont megfelelő érettségi fázisba ér, de ő pont így szereti. A kész bort így egyik fajta sem uralja túlságosan, a terület és a fajták együtt jelennek meg benne és alkotnak szerves egységet.

Tovább
Szólj hozzá!

Furmint a szomszédból - Jeruzalem Ormož Šipon 2019

2021. február 26. 06:00 - furmintfan

A nappaliba zárt Furmint Február végén most képzeletben átlépem az országhatárt, és egy szlovén furmintot hozok a "tegnap ittam" rovatba. Optimális esetben tavaly tavasszal a helyszínen kóstolgattam volna többedmagammal az itteni borokat, majd az osztrák térfélen, Steiermark tartományban folytattuk volna a bortúrát, de a koronavírus keresztülhúzta számításainkat, így a kirándulást bizonytalan időre el kellett halasztani. Talán reménykedhetünk benne, hogy már nem kell sokáig várni arra, hogy pótolhassuk, addig jobb híján otthon került terítékre egy szlovén furmint, vagy ahogy arrafelé hívják: šipon.

jeruzalemormozsipon2019.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Csóborok a tó mellől – update

2021. február 19. 06:00 - ungert

A Velencei-tó környékén nyaraló nagyfogyasztók számára az agárdi Csóbor Pincészet már évtizedes távlatban tekinthető megkerülhetetlen fixpontnak, legyen szó helyben fogyasztásról, palackos- vagy lédig borelvitelről. Néhányat az előbbi tevékenységek közül én is igyekeztem művelni azokban az időkben, amikor még menő volt utazni, nyaralni és turistát játszani, és bár posztot csak hat évvel ezelőtt szenteltem nekik, azért törekszem évente néhányszor beugrani némi fröccsalapanyagért és vörösborért, ha éppen arra visz az utam.

Most viszont a szokásosnál is nagyobb szerencsém volt, hiszen a fenti bejegyzésem okán néhány héttel ezelőtt megkeresett Hegedüs Péter, aki jelenleg Csóborék borásza és értékesítője, hogy nincs-e kedvem megkóstolni egy kartonnal az aktuális kínálatból, így a koronaálmát még bizonytalanul hosszú ideig alvó üdülőtelepüléseken történő keserédes átutazás nélkül volt lehetőségem szemezgetni a palackozott fehér- és vörösboraikból. És ha már így alakult, meg is írtam őket, alább.

pince2016_5.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása