Több szempontból is támadható döntést hoztam, amikor múlthét szombaton leemeltem Gálék tizenkilences olaszrizlingjét az egyik nagybolt italosztályának polcáról. Egyrészről feltételezhető, hogy közvetlenül a pincénél már a kétezer-húszas évjárat fut, amely frissességéből fakadóan szebb arcát mutathatja, mint a bizonytalanul hosszú ideje hiperkörülmények között nevelkedett elődje, másrészt az a reduktív iskola, amelyben Gálék jellemzően utazni szoktak, körülményfüggetlenül élményszerűbb a tárgyévet követő háromszázhatvanöt napban, mint azután.

Nagy baj viszont mégsem történt: ez az olaszrizling bizony még így is áll, mint a cövek. És a neveltetésén belül éppen olyan, amilyennek lennie kell: friss és ropogós, igazi tavaszi bor, bár az érzékszervi benyomásaim alapján meg vagyok győződve arról, hogy tulajdonképpen bármilyen más fajtából is elkészülhetett volna.

Hűtőhidegre hozva, közvetlenül bontás után visszakézből felmondja a kötelezőt: élénk füves, virágos, citrusos jegyeket a stílussal együtt érkező fajélesztős, profira csiszolt karakterrel. Szájban kicsattanóan ropogós, a sok-sok savat ügyesen kompenzálja némi érett gyümölcs, és egy enyhe keserűség is feltűnik a végén. Tiszta, mentes mindenféle allűrtől és hibától, de túl sok kapaszkodót sem ad.

Fröccsbornak kiváló, nálam is így fogyott el a palack kétharmada, de a fajta felfedezéséhez viszont túlzottan lecsiszolták az arcát. Ez nem hiba, de az erények közé sem szokásom sorolni. 4 pont. (cca. 1100 Ft, Auchan)