Bár az olaszrizlingre szokás úgy gondolni, mint kifejezetten magyar, ezen belül pedig leginkább balatoni borra, az igazság az, hogy a fajta Közép-Európa több országában is elterjedt, és nem csak nálunk tekintenek rá amolyan "népi borként". Ausztriában ugyanúgy megtaláljuk, mint Szerbiában vagy Horvátországban. Horvátországban konkrétan a szőlőültetvények mintegy negyedét teszi ki, elsősorban a szárazföld belseje felé eső borvidékeken, Kutjevo-ban és a Duna mentén. Ezzel a horvátok a világon a legnagyobb olaszrizling-termelők és a fajta nemzetközi ismertségéért is talán ők tették a legtöbbet, amelyet az is mutat, hogy a Jancis Robinson által jegyzett "A bor világatlasza" is elsősorban a horvát nevén hivatkozik a fajtára, és felmerült, hogy az olaszrizling horvát eredetű fajta, bár ez még bizonytalan.
Attól függetlenül, hogy a nemzetközi színtéren a horvát olaszrizling-lobbi" eredményesebbnek tűnik, mint a magyar, nem látom tragikusnak a helyzetet. Ahogy a nálunk termett olaszrizlingek nagy részét mi magunk isszuk meg, ez így történik a szomszédos országokban, így Horvátországban is. A látókör tágítása viszont sosem árt, ezért ismerkedtem meg én is a mai írás főszereplőjével.

A két epizódos hazai (Etyek, nem Etyek) kis 2019-es keresztmetszet és egy chile-i kitérő után szomszédos országok borai következnek a sauvignon blanc-körkép keretében. Első alkalommal szlovénia és horvát borokkal ismerkedünk, két borvidékről, két különböző pincétől választottam három bort. A friss, 2020-as szlovén borral megtett felvezető kör után két komolyabb, 2019-es tétel került egymás mellé 1-1 szlovén, illetve horvát, élvonalbeli pincétől.

Tavaly már feltűnt egy-egy horvát borvidék és pincészet a sorozatban, terveim szerint idén szerepel majd kettő is. Most mindjárt itt is van az egyikük, ezúttal azonban az ország tengertől távolabbi részéről, Szlavóniából választottam ki egy pincét. Az általában szokásos kettő helyett megint három bort kóstoltam, lássuk, honnan és miket.