A borászok idén Bárdos Saroltát (Tokaj Nobilis) választották a Borászok Borászának. Szeretettel gratulálunk!
A Borászok Barátja díjat Ambrus Lajos és Wojciech Bonkowski (MW) kapta, akiknek szintén gratulálunk!
(Fotó: Bárdos Sarolta facebook)
A borászok idén Bárdos Saroltát (Tokaj Nobilis) választották a Borászok Borászának. Szeretettel gratulálunk!
A Borászok Barátja díjat Ambrus Lajos és Wojciech Bonkowski (MW) kapta, akiknek szintén gratulálunk!
(Fotó: Bárdos Sarolta facebook)
Tar Ferinek köszönhetően komoly borsorral indult a húsvéti hosszú hétvége, a tematikát komoly fehérborok szolgáltatták szerte a világból. Feri a finewines.hu kínálatát kiegészítette még néhány magyar tétellel és végül egy vörösbort is csempészett a sorba. Szűk körben ültünk össze a borklub egyik tagjánál (ezúton is köszi! :)), volt idő és hely bőven, hogy átadjuk magunkat a válogatott borok élvezetének.
Európán kívülről ezúttal nem szerepelt egy tétel sem a sorban, de így is nagyon szép ívet írtunk le, egészen Portugáliáig. Tizenkét bort kóstoltunk (ha a borhűtőből bónuszként előkerülő már bontott tételeket nem számoljuk, azok majd egyvelegben kapnak helyet), buborékok nyitották és zárták a remek sort.
A zöldveltelini, azaz grüner veltliner Ausztria egyik zászlóshajó szőlőfajtája, de a földrajzi közelség miatt természetesen nálunk is előfordul itt-ott. Leginkább a Balaton környéki borvidékek, Kunság, Sopron, Mátra, Etyek-Buda, Mór köthető valamennyire a fajtához, bár egyik esetében sem beszélhetünk kiemelt fajtáról. Nem is aratott a fajta olyan zajos sikert sem a fogyasztók, sem a szakbarbárok körében, mint a sógoroknál, feleslegesnek is tűnik az összevetés, de én azért néha "saját jogon" is megkóstolok néhány itthoni darabot, merthogy szeretem a fajtát. A múlt héten két balatoni veltelinit pakoltam egymás mellé, a balatonszőlősi testvérpár Béla és Banditól, valamint a Csobáncon dolgozó Villa Tolnay-tól.
Amikor a 2023-as Gizella Cuvée-t először megkóstoltam, bárgyú mosollyal az arcomon csak arra tudtam gondolni, hogy nagyon kevés hasonlóan finom bort ihattam életemben. Szilágyi László, a Gizella Pince borásza eddig is az éllovasok között volt a jól iható, elegáns és tartalmas tokaji borok megfogalmazásában. Ennek fontos letéteményese lett a szimplán Gizella névre keresztelt bor, amelynek 2019-ben jelent meg az első évjárata és most egy év kihagyás után itt a 2023-as. A cél kezdettől fogva egy üde savú, alacsony alkoholtartalmú, friss, gyümölcsös bor volt, ennek érdekében fontos lépések a hordó elhagyása, a sav- és a cukortartalom egyensúlyának megtalálása, a furmint fenolos érzetének kiküszöbölése, a két fő tokaji fajta előnyeinek egyesítése. A 2023-as évjárattal az eddig is remekül működő recept egy kicsit változott, sokkal nagyobb szerepet kapott a hárslevelű a házasításban, és ennek köszönhetően még szintet is lépett a bor.
Meghoztam az első külföldi egyveleget is az idei évből, sok osztrák fehérborral, spanyol, olasz és francia vörösekkel, valamint egy kis újvilági kiegészítéssel, fehér és vörös fronton egyaránt.
Az idei első magyar egyveleg igen terjedelmesre sikeredett. Az év első hónapjaiban elkopott a 2022-es magyar rosé-k nagy része, édes tétel viszont csak egy fogyott. A fehérborok a szokásosnál is nagyobb teret nyertek, többek között ebben az egyvelegben kapott helyet egy túl sokáig és nem éppen ideális körülmények között tárolt 2017-es Balassa száraz furmint sor, amelynek nem minden tagja viselte jól az évekig tartó hánykolódást. Barátokkal boroztunk egyet a MyWine Borbárban is, így az Artizan borkereskedés választékából is előfordul itt több tétel.
Tavaly eljátszottam már a Pannonhalmi Főapátság és a Veszprémi Érseki Pincészet borainak összehasonlításával és a két borászat közötti párhuzamok felfedésével, akkor sauvignon blanc-ok és rajnai rizlingek randevúztak egymással. A napokban ismét egymás mellett kóstoltam a két pince 1-1 rajnai rizlingjét, ezúttal a fehér portfólió tetejére szánt rajnai rizling válogatásokat, a Prior-t és az 1277 Rajnai Rizlinget, utóbbihoz a Veszprémi Érsekség mindszentkállai területeiről válogatták a szőlőt.
A KisBécs tavaszi portfólió kóstolójáról szóló második írásban arról a két pincészetről lesz szó, amelynek képviselői személyesen mutatták be boraikat az eseményen. A felvidéki Csernus Pincészet képviseletében Csernus Károly már az egy évvel ezelőtti bemutatón is ott volt, most ismét elhozta az aktuális kínálatát. Ausztriából, Südsteiermark-ból a Weingut Skoff érkezett, a széles kínálat egy töredékével lehetett megismerkedni.
A magyar hiperek polcain a viszonylag olcsó és egyben jó ár-érték arányú hazai borok vadászata a legtöbb borkedvelő állandó "hobbija", bevallom, én is rendszeresen próbálkozom. A végeredmény általában ugyanaz, elég ritkán fordul elő, hogy visszatérek ugyanazért a tételért. Fehérek terén talán annyival jobb a találati arány, hogy konkrét csalódás ritkábban ér, legfeljebb nem lesz repeta, a vörösborok terén többször éreztem úgy, hogy egy pohár is untig elég. Most találtam végre egy kedvemre való magyar vöröset, amelyikért visszamennék, de túl későn teszteltem a palackot, a bor már kifutott. Remélem, hogy nem csak egyszeri csoda volt, és lesz még folytatás.
A KisBécs szokásos portfólió bemutatójának első, tavaszi fordulója a közelmúltban került megrendezésre a Color Bar-ban. A választék nagy része Ausztria különböző borvidékeiről származott, de ahogy az már lenni szokott, szlovén, horvát és szlovák tételek tették teljessé a képet. A lebonyolítás a szokásos formában történt: több asztalnál lehetett a tematikusan válogatott tételeket kóstolgatni, valamint néhány borász - ezúttal kettő - személyesen is bemutatta borait. A Felvidékről a Csernus Pincészet, Steiermark-ból a Weingut Skoff hozta el szortimentjének egy részét.
Ahogy egy évvel ezelőtt, most is két részletben írok a kóstolóról, az első etap egy nagyobb lélegzetű egyveleg lesz, a második részben a személyesen is bemutatkozó két borászat tételeire koncentrálok majd.
Pezsgők, könnyedebb, illetve komolyabb grüner veltliner-ek, könnyedebb, illetve komolyabb riesling-ek, egyéb fehér és narancsborok, pinot noir-ok, zweigelt-ok és St. Laurent-ek, kékfrankosok és más vörös fajták, és a két vendégborász, így alakult ki az egyes asztalok tematikája. Kóstolás közben kicsit borítottam a sorrenden: veltelinik, riesling-ek után jöttek a vörösek, majd a maradék fehér, a végére maradtak a pezsgők. Most igyekszem valamennyire rendezni a sorokat, így a fehérek, a vörösek, majd a pezsgők is egy csokorba gyűjtve következnek. Nem kóstoltam meg minden bort, de túl sok tétel nem maradt ki, úgyhogy maraton következik.
A Bortársaság Borsuli régiókat bemutató kóstolói között az utóbbi hónapokban tűnt fel Dél-Franciaország, mint új téma. Franciaország déli része nagyobb borvidékeken túl számos kisebb eredetvédelmi körzet otthona, ahol különleges szőlőfajtákba, egyedi borstílusokba is könnyen bele lehet futni, de talán éppen ezért is a téma inkább a komolyabb érdeklődéssel és kóstolási tapasztalattal rendelkező borkedvelőknek lehet inkább vonzó. A kóstolósor külön érdekessége, hogy annak majdnem a fele "külsős" bor, tehát nem szerepel a kereskedés választékában.
Sopron, Szekszárd és Villány a három leginkább kékszőlő-hangsúlyos borvidékünk, de ha a trióból egyet kellene kiválasztani, ahol tényleg szinte csak mutatóban van fehérbor, én valószínűleg Szekszárdra tenném a voksomat. Az utóbbi néhány évben azonban azt tapasztalom, hogy mintha egyre több szekszárdi fehérbor kerülne ki az áruházak, borkereskedések polcaira. Nem szoktam a borfogyasztáshoz kapcsolódó statisztikákat, trendeket böngészni, de a hozzám eljutó információmorzsákból is azt raktam össze, hogy a borfogyasztás egyébként egyre zsugorodó tortájából a vörös rovására egyre nagyobb szeletet hasít ki a fehér és a rosé. Úgy tűnik a trend még Szekszárdot is utolérte, bár attól azért aligha kell tartani, hogy Szekszárd somlói, tokaji vagy balatoni babérokra törne, a fehérbor valószínűleg megmarad kuriózumnak a borvidéken. Kevéske tapasztalatom alapján a portfólióbővítés során a sauvignon blanc az egyik legnépszerűbb fajta, most ezekből pakoltam kettőt egymás mellé.
Tavaly nyáron járta a be borsajtót a Pécsi borvidéken gazdálkodó Szabó Zoltán bejelentése, miszerint bezárja a saját borászatát és ezentúl Ausztriában dolgozik majd egy borászatnál. A borász elmondása szerint döntése egy hosszú folyamat eredménye, de az utolsó évek különösen nehezek voltak. Nagy érvágás ez a pici borvidéknek, reménykedjünk benne, hogy egyszer még lesz visszaút. Így a 2022-es évjárat Szabó Zoli utolsó évjárata a Pécsi borvidéken, néhány palackom nekem is van még 2021-ből és 2022-ből, most a 2022-es Déli Fényt kóstoltam meg.
A Déli Fény a Pécsi borvidék közösségi bora, 2017-ben a Pécsi Összhang nevű, pécsi bortermelőkből verbuválódott egyesület hívta életre. 2017-ben öt termelő (Szabó Zoltán, Planina, Radó, Schunk, Fehérváry) készített el az új márkanév alatt saját borát, a cél egy könnyed, jól iható, de kellő beltartalommal is rendelkező bor. Legalább három fajta kell a házasításba, legalább a felét kötelezően Kárpát-medencei fajták alkotják, illatos fajtákból legfeljebb 25% kerülhet bele és hordós érlelésű komponens is legfeljebb a bor negyedét teheti ki. A címkén a napkorongot mintázó óralap és a 2382-es szám az adott évjáratban mért napsütéses órák számát jelzi.
Sok tapasztalatom nincs a Déli Fényekkel, ez összesen a második ilyen bor, amivel találkoztam, kíváncsian vártam, hogy milyen lett Szabó Zoli interpretációja.
Úgy tűnik, hogy a tavaly decemberben, a Gepárd és Űrhajó Borbárban tartott Borfanatik borkóstoló és vásár immár rendszeres eseménnyé válik. Idén már két alkalommal várták kedvezményesen elérhető borokkal az érdeklődőket, a megvásárolható tételek nagy részét pedig meg is lehetett kóstolni. A márciusi alkalmon én is ott jártam és végig is kóstoltam, amit lehetett. Nagyrészt spanyol, olasz, francia borok alkották az aktuális kínálatot, de magyar és chile-i tétel is feltűnt az asztalokon.
A Bortársaság Borsuli márciusi "Borász a házban" kóstolója újabb régóta várt vendéget fogadott, Figula Mihály érkezett Balatonfüredről. Hét évvel ezelőtt jártam egy hasonló tematikus Figula kóstolón a Bortársaság Borsuliban, akkor egy átfogó képet kaptunk a pincészet dűlőszelektált olaszrizlingjeiről, több dűlő tükrében. Most inkább a Köves névre hallgató csúcsbor volt a fókuszban, de előtte két dűlő borainak a fejlődésébe is betekintést nyertünk.
A tematikus borpáros sorozat ezúttal bővített verzióban jelentkezik, most nem kettő, hanem három bor került egymás mellé, méghozzá dűlőszelektált magyar kékfrankosok, 2019-ből, különböző borvidékekről. A három pincészet illetve, borvidék: a Centurio Szőlőbirtok a Mátrából, Homonna Attila a Balatonfüred-Csopaki borvidékről - közelebbről Tihanyból -, valamint a Takler Pince Szekszárdról. Magas elvárásokkal közelítettem a sorhoz, szerencsére nem kellett csalódnom, mindhárom kékfrankos remekül vizsgázott, miközben a termőhelyhez igazodva a fajta három arcát mutatták meg.
Folytatódik a borpár(baj)ok sorozat, megint hazai pálya, megint fehérborok, ezúttal házasítások a Balaton partjáról. A Feind Sunshine és a Figula 7ha nem először kerül össze ebben a sorozatban, tavaly nyáron is összemértem az akkor aktuálisan kapható 2021-es évjáratokat, most a 2022-asok következnek. Időközben a Feind Sunshine új ruhát is kapott, a Figula külseje válozatlan maradt, utóbbi borból már a 2023-aas évjárat is megjelent. A házasítások közös pontja két nemzetközi fajta, a chardonnay és a sauvignon blanc. A Feind Sunshine-ban a Balaton legfontosabb szőlőfajtája, az olaszrizling teszi teljessé a képet, a Figula 7ha-ban azonban nem olaszrizling, hanem két másik nemzetközi fajta kap helyet, a szürkebarát és a sárgamuskotály.
A St. Andrea Akutyafáját névre hallgató fehér és vörös házasítása annak idején kapudrog volt a pincészet komolyabb tételei felé, legalábbis valahogy így emlékszem vissza az első évekre, amikor a minőségi magyar borok felé kezdtem kacsintgatni. A fehér változat sajnos egy ideje már kikopott a választékból, bár ezt jó eséllyel az indokolja, hogy az utóbbi években a szerepét az időközben könnyedebbé és "reduktívabbá" váló Napbor tölti be. A vörös Akutyafáját viszont velünk maradt, ennek ellenére valahogy nekem sok évjárat kimaradt az életemből. A 2022-es kiadással próbáltam felvenni a fonalat, amely az arculatváltásnak köszönhetően külsejében igazodik a pince komolyabb tételeihez, tartalmában viszont könnyed, vidám vörösbort ígér.
A sok furmint és édes tokaji mellett azért nem csak fehérborokról szólt a február, vörösborok terén is értek meghatározó élmények. Régóta őrzök egy három évjáratot átölelő mini vertikális sort a Bodegas Alion-tól, februárban végre ezeket is felbontottuk.
A Bodegas Alion a Vega Sicilia testvérbirtokaként jött létre 1992-ben, az anyapincészettől mindössze 15 kilométerre található. Pablo Alvarez, a Vega Sicilia tulajdonosa szeretett volna piacra dobni egy modernebb felfogásban készülő bort is Ribera del Duero-ból, de más márkanéven, így született meg az új pincészet. Az első évjárat az 1991-es, ez még a Vega Sicilia-nál készült el. Alvarezék nem a Vega Sicilia kistestvérét akarták létrehozni, hanem egy saját lábon is megálló brandet, amelyhez független pincészetre is szükség volt. Mondani sem kell, hogy az Alion mára ugyanúgy a spanyol borok legfelső ligájához tartozik, mint a Vega Sicilia család többi tagja. (Akov helyszíni beszámolója a pincéről itt olvasható el.)
Amikor 2021-ben végre volt szerencsém a Bortársaság Borsuliban egy komplett Vega Sicilia sort kóstolni, megemlítettem Gonzalo Iturriaga de Juan technikai igazgatónak, hogy rejtegetek egy mini vertikálist a borhűtőmben. Gonzalo a 2011-est emelte ki a hármasból, mint a legnagyobb potenciállal rendelkező bort, 2013 pedig egy meglehetősen hűvös, esős évjárat szülötte. A borhűtőben egy kis pára érhette a palackokat, a címkék meggyűrődtek, de szerencsére ezt leszámítva kifogástalan állapotban vészelték át az utóbbi éveket, így remek sort kóstolhattunk.
A borpáros sorozatban ezúttal magyar fehérborok, 2019-es chardonnay-k találkoznak, méghozzá két vulkanikus talajjal rendelkező borvidékünkről. A Sauska Tokaj Birs Chardonnay 2019 a mádi Birsalmás dűlő terméséből készült, míg a Villa Tolnay Panoráma Chardonnay 2019 a Csobáncról, a magasan fekvő Panoráma dűlőből érkezik. Árban hazai chardonnay mércével mérve elég magasan járunk, kb. 5000 Ft volt mindkét bor, amikor ezek az évjáratok voltak forgalomban. Pár évre eltettem mindkét palackot, hogy a hordó szépen besimulhasson, most előkerültek, hogy együtt kóstoljam meg őket.
A kiváló német riesling és a dűlős aszú után itt a harmadik 10 éves bor, amit eredetileg egy évnyitó borozgatásra szántam, de ezúttal egy dugóhiba miatt meg kellett várnom a cserepalackot. A bor Ausztria egyik ikonikus pincészetének zászlóshajója. A Krutzler Perwolff első évjárata 1992-ből készült el és a bor jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a burgenland-i kékfrankosok világszerte ismertek és elismertek lettek.
A Perwolff Deutsch-Schützen-Eisenberg magas vastartalmú agyagos, illetve palás talajon termő, régi tőkés ültetvényeiről készül (2013-ban a tőkék kora 33-50 év volt). A bor nyílt kádon erjedt, az almasavbomlás barrique hordókban történt, végül a tétel új 225 literes és 500 literes hordókban érlelődött 19 hónapon át.
Még egy utolsó furminthoz és februárhoz kapcsolódó poszt érkezik még így március első napjára, édes szamorodnikkal, ezzel lezárva az idei Furmint Februárt. A dűlős szamorodnikkal már korábban is kísérlezető Balassa Istvánnak régi álma teljesülhetett 2017-ben. Ez az év ideális körülményeket teremtett, hogy a borász a korábbi száraz boros Betsek-trilógiát szamorodni formájában készítse el és ehhez még négy másik dűlőből is külön válogatott szamorodnit zárjon palackba. A hét bor együtt egy díszdobozban volt kapható, illetve egy részük megjelent önállóan is. Én csak egy kisebb merítéssel rendelkeztem a kollekcióból, de ezt a három bort megnéztük egymás mellett.
Az idei furmintos februárt a Tokaj Magic kóstolójával zártam, amely a Bott Pince Teleki dűlőből készült borait vette górcső alá egy igen komoly vertikális kóstoló formájában. Természetesen Bodó Judit és Bodó József is ott volt az eseményen, hogy személyes élményeikkel, történeteikkel tegyék teljessé az estét. Az eredetileg tervezett sor még ki is bővült néhány palackkal az egyik vendégnek is köszönhetően, így összesen 12 évjáratot kóstoltunk meg a Bott Telekiből, minden bizonnyal ez volt a Tokaj Magic eddigi történetének leghosszabb kóstolósora.
Ismét külföldi muskotályok tehát, a második duó Ausztriából származik. A páros fele a fajta legfontosabb osztrák termőhelyéről, Südsteiermark-ból, az egyik legnevesebb pincétől a Weingut Tement-től érkezett. A másik bor a traisental-i Weingut Markus Huber tétele, azonban a borvidéki szabályozás miatt csak Niederösterreich eredetmegjelölés szerepel a palackon.
Ma és holnap muskotály duók lesznek a főszereplők a blogon. Az első páros Dél-Európa két országából érkezik, Olaszországból és Portugáliából. A Planeta Szicília egyik leghíresebb borászata, a sziget több pontján rendelkeznek birtoktestekkel. A muskotály Noto barokk városához közel terem, fantázianevét - Allemanda - egy reneszánsz, majd barokk korban népszerű társastáncról kapta. A Douro-völgy ugyan nem a muskotály miatt lett híres, de a neves Quinta do Vallado birtok történetesen az egyetlen fehér fajtaborát ebből a szőlőből készíti, Prima néven. A két bor 2021-es kiadásai mérköztek meg egymással, és mint kiderült, a fajta két különböző interpretációját képviselik.