Az idei harmadik külföldi egyvelegben ezúttal lényegesen több fehérbor kapott helyet, mint vörös. Óvilági és újvilági tételek, nemzetközi és helyi fajták egyaránt szerepelnek, míg a buborékos szekcióban egy ikonikus Champagne is feltűnik.
Az idei harmadik külföldi egyvelegben ezúttal lényegesen több fehérbor kapott helyet, mint vörös. Óvilági és újvilági tételek, nemzetközi és helyi fajták egyaránt szerepelnek, míg a buborékos szekcióban egy ikonikus Champagne is feltűnik.
Újabb, könnyed, friss fehérbor páros következik, ezúttal Olaszország egyik kevésbé ismert régiójából. Umbria turisztikai szempontból Toszkána árnyékában rejtőzik, és borai is kevésbé ismertek. A szintén szomszédos Lazio és Marche régiókhoz hasonlóan Umbria is inkább fehérboros vidék, a legnagyobb appelláció Orvieto DOC, ahonnan a mai borpáros is származik. A két legfontosabb fajta a trebbiano (helyi nevén procanico) és a grechetto, amelyek mindkét borban helyet kaptak.

A kadarka a Szekszárdi borvidék identitásának fontos része, az itteni bikavérek kötelező alkotóeleme és jóformán minden borászat szortimentjének sarkallatos pontja. Faramuci helyzet, hogy ennek ellenére a borvidék 2100 hektárjából mindösszesen 100 hektáron terem kadarka. Nem volt ez mindig így, a 19. században a legelterjedtebb szőlőfajta volt Magyarországon, nem csak Szekszárdon, hanem szinte minden borvidéken foglalkoztak vele, de a 20. század második felében töredékére lecsökkentek a kadarka által elfoglalt területek.
A Szekszárdi borvidéken ifj. Márkvárt János az egyik legelkötelezettebb termelő, ahogy a honlapján írja, az ereiben 50% kadarka folyik. A családi birtok 5 hektárnyi területének felén kadarka terem, egyes parcellákon közel 100 éves gyalogtőkéket is művel a borász. A pincében két kadarka kerül palackba: a kizárólag öreg tőkék alapanyagából készülő, hordóban, viszonylag hosszabb ideig érlelt Sauli, és a fiatalabb és idősebb tőkék termését egyesítő "sima" Kadarka. Én utóbbiból bontottam egy palackkal.

Júliusban a nagy nyári hőség miatt itthon legfeljebb rosé-k, a múltkor megénekelt sillerek, vagy nagyon könnyű fehérborok nyíltak, már amikor egyáltalán volt kedvem borospalack után nyúlni. Ennek jegyében került elő ez a két tokaji sárgamuskotály is. Mind az Árpád-hegy Pince, mind a Tokaj Nobilis már hosszú évek óta félszáraz iskolázásban készíti a sárgamuskotályt, jól bevált receptről van tehát szó. A hasonlóságok mellett mégis sikerült a fajta két különböző arcát megmutatni.

Megint sauvignon blanc-trió, Új-Zéland zászlóshajó borvidéke, Marlborough után most Spanyolországból. Spanyolország, mint sauvignon blanc termőhely, talán meglepő lehet, de ahogy a legtöbb "borország", ők sem maradtak ki a világfajták, így a sauvignon blanc térhódításából. Több spanyol borvidéken is lehet találkozni a fajtával, de a legfontosabb termőhelye Rueda, ahol az őshonos "konkurens" szőlőfajta, a verdejo az úr. A két fajtát néha házasítják is egymással, de többnyire inkább önállóan kerülnek palackba.

A mai trió két tagja is Rueda-ból érkezett, míg a harmadik egy Jumilla DO területén tevékenykedő pincétől, de általános országos, Vino de España megjelöléssel.
Nem tudom, hogy évjárati sajátosság, szerencsétlen válogatás, vagy valamilyen más tényező eredménye, de eddig az általam kóstolt borok alapján a 2023-as magyar rosé felhozatal a szokásosnál is középszerűbbre sikeredett. Kifejezetten rossz borba ugyan nem ütköztem, de olyanba is alig, amiből szaladnék a második palackért. Kicsit el is ment a kedvem a kísérletezéstől, de mi legyen, ha mégis rosé-ra vágyom ebben a melegben? A 2022-es provence-i kontingens még júniusban elfogyott, így most kínomban elővettem a 2022-es sillereket, amelyeket a hűvösebb évszakokra tartogattam.

A borpárokat felvonultató sorozatban most egy olyan szőlőfajta kerül a górcső alá, amely bár a Kárpát-medencéből származik, de itthon kissé háttérbe szorult a sok népszerűbb nemzetközi és hazai fajta mögött. A királyleányka - avagy román nevén fetească regală - a kövérszőlő és a leányka természetes hibridje, Erdélyből származik. Hazánkban az 1970-es évektől kezdték el telepíteni, de Magyarországon és Románián kívül Ausztriában, Szlovákiában és Moldovában is foglalkoznak vele. Könnyű, üde, diszkréten muskotályos, virágos zamatú, friss savú borokat ad, emiatt könnyen kedvelhető. Két egri tételt pakoltam egymás mellé, az aktuális 2023-as évjáratból.

A ház bora, csak sajnos nem nálam, hanem a legendás rioja-i López de Heredia-nál. A nagy múltú spanyol pincénél a Viña Cubillo sokáig leginkább csak a család saját fogyasztását szolgálta. Spanyolországban forgalmazzák, de exportra kevés helyre adtak belőle. A bor - a pincészetnél szokásos módon - a borvidéken megszokottnál hosszabb érlelést is kapott, bár így is Crianza-ként kerül forgalomba, a Viña Tondonia borokhoz képest sokkal alacsonyabb áron. Itthon mindössze 180 palack került ki a polcokra a Bortársaságnál, gyorsan le is csaptam egyre, és nem bántam meg.

Ha már nyári hőség és sauvignon blanc, nem maradhatott el a hazai kínálat egy szűk keresztmetszetének tesztelése sem, még az igazi hőgutás napok előtt. A sauvignon blanc az egyik legelterjedtebb és legsikeresebb nemzetközi fehér szőlőfajta, amivel itthon is foglalkoznak. Szinte minden borvidékünkön lehet vele találkozni és a kereskedők beszomlói szerint, keresettek is a fajta borai. Így aztán nagy a kínálat, szinte a végtelenségig lehetett volna bővíteni a sort, de 10 tételnél megálltam, és igyekeztem úgy válogatni, hogy a lehetőségekhez képest minél több borvidék szerepet kapjon.

Folytatom a Wachauer Weinfrühling, azaz a Wachau-i Bortavasz múlt héten megkezdett élménybeszámolóját a többi pincészettel.

(Dürnstein)
Még februárban jártam (ismét) a Bortársaság Borsuli Rioja kóstolóján, de valahogy elmaradt a beszámoló. A borvidékről és a választékban szereplő borászatokról már írtam a tavalyi kóstoló alkalmával, így most csak a kóstolt tételekről készült jegyzetek következnek.

Bár a borok világ is folyamatosan változik, vannak mozdíthatlannak tűnő alapvetések. Ahogy Burgundia a legtökéletesebb chardonnay-k és a pinot noir-ok forrása, úgy lett Provence a legelegánsabb rosé-k bölcsője és egyben példaképe. A rosé borok diadalmenete az utóbbi években megállíthatatlannak tűnik, a borászok pedig világszerte kísérleteznek a provence-i minta lemásolásával. Magyarország sem kivétel, egyre több prémium rosé jelenik meg a piacon, amelyek külcsín és belbecs tekintetében is igyekszik kitűnni a mezőnyből.
Jogosan merül fel a kérdés, hogy miért kell itthon pont Provence-t utánozni, de a helyzet az, hogy a jelenség általános, nem csak Magyarországon és nem csak a provence-i rosé esetében terjedt el, gondoljunk csak az új-zélandi sauvignon blanc-ok hatására, amelyek még az őshaza Franciaország borain is nyomot hagytak az utóbbi időkben. A provence-i rosé esetében még bonyolultabb a helyzet, hiszen az itteni rosé-k olyan fajtákból készülnek, amelyek más borvidékeken nem feltétlenül lelhetők fel, és természetesen a klimatikus és geológiai adottságok is eltérőek. Ahogy Puglia-ból, Burgenland-ból vagy Villányból nem lesz Provence, úgy a negroamaro-ból, kékfrankosból, vagy a bordeaux-i fajtákból sem lesz grenache, syrah, cinsault, mourvédre, pláne nem rolle, azaz vermentino.
Ettől persze az inspirációnak természetesen van létjogosultsága, Sebestyén Csilla és Sebestyén Csaba is így gondolta, amikor belevágtak a Szél Rosé elkészítésébe. Sebestyén Csillában merült fel először az ötlet, hogy készítsenek a pince "alap" rosé-ja mellett egy komolyabb, premium tételt is, provence-i mintára. 2021 volt az első évjárat, tehát ez már a harmadik.

Április vége, május eleje a helyi borfesztiválok időszaka Ausztria Duna-menti borvidékein. Először Kremstal, Kamptal és Traisental tart közösen egy Bortavaszt (Weinfühling), majd rá egy hétre a nagyágyú Wachau jelentkezik a Wachauer Weinfrühling-gel. A rendezvény keretein belül a résztvevő borászatoknál ingyen lehet kóstolni az ott kínált tételeket, ehhez mindössze az erre feljogosító karszalagot kell megvásárolni.
Tavaly véletlenül éppen a Weinfrühling idején jártam Krems-ben és környékén, idén viszont kis kompániánkkal már céltudatosan a Wachauer Weinfrühling hétvégéjén érkeztünk a városba, hogy a következő két napot pincelátogatással és a borvidék bejárásával töltsük el. Két hónap telt el a rendezvény óta, de csak most jutottam el odáig, hogy rendezzem a jegyzeteket. Az esemény fesztivál jellege, a gyakran csak gyűszűnyi adagok és a közben a társasági élet mind-mind csökkenti az elmélyült kóstolás lehetőségét, legfeljebb gyors benyomások rögzítésére van lehetőség, ráadásul azóta az emlékek is megkoptak egy kicsit, de azért igyekeztem...

A tavalyi kóstoló után ebben az évben nem terveztem provence-i rosé sort, de egy-két jól időzített ttavaly őszi akciót kihasználva megint összegyűlt néhány palack rosé az etalon borvidékről. Június végén még a 2022-es évjárat borait kóstoltam, közben a 2023-asok lassacskán kikerülnek a hazai borkereskedések polcaira. A rosé-közhiedelemmel ellentétben ezek a borok simán kibírják, hogy ne a szüretet követő évben nézzünk a palack fenekére. Sajnos, ahogy elnézem, az árak 20-30%-kal feljebb mentek egy év alatt, így most megint azt mondom/írom, hogy jövőre nem lesz folytatás, de valami hasonló csodában azért reménykedem, mert kétségtelen, hogy megint élvezetes sort kóstoltam.

Nemrég három dél-balatoni rajnai rizlinget kóstoltam együtt, most az északi part volt soron. A Badacsonyi borvidék mellett a Balatonfelvidéken is többen dolgoznak a fajtával, így innen is választottam egy bort. Mindkét borvidékre jellemző a vulkanikus talaj, de itt is érvényes a dél-balatoni boroknál tett megállapítás: kár lenne klasszikus mosel-i, rheingau-i, vagy akár pfalz-i borokat várni ezekről a termőhelyekről. Mindenesetre az északi part borai nálam most összességében véve szebben muzsikáltak, bár az ugyanúg igaz, hogy a három bor ebben az esetben is eltérő stílusban készült.

A nyári melegben jól csúsznak a friss, intenzív fehérborok, a töretlenül népszerű sauvignon blanc ideális választás. A mai bortriót három sauvignon blanc adja Marlborough-ból, a fajta új otthonából.

Három "középkategóriás" bort választottam, legalábbis olyan értelemben, hogy itt szereplő pincészetek választékában ezek a borok az alap tételek és a csúcskategória között helyezkednek el.
A magyar fajták után kevésbé izgalmas téma következik. A mai párost két mediterrán chardonnay alkotja, a 2022-es évjáratból. A Puglia-ban tevékenykedő Tormaresca főleg helyi kékszőlő fajtákkal foglalkozik, de a chardonnay régóta a választék része. A spanyol boróriás Torres ellenben több borvidékről több chardonnay-t is készít, a Penedes-ben palackba zárt Gran Viña Sol ezek kistestvérének mondható. Valamilyen szinten páratlan páros ez, hiszen más technológiával készült a két bor, de nyári poharazgatásra mindkettő jó választásnak bizonyult.

Nagy elvárásaim nem voltak, azokat nagyjából pont megugrották a borok.
A gyöngyöspatai Kékfrankos és régi magyar fajták fesztiváljának sétáló kóstolója után most az első mesterkurzus beszámolója következik, lényegében ez nyitotta az eseményt. A kóstoló apropóját az adta, hogy több gyöngyöspatai borász is elkezdett régi magyar fajtákkal foglalkozni, és az első borok is elkészültek. A régi magyar fajták apostola, Szentesi József áldozatos munkájával kétségtelenül nagy hatást gyakorolt több magyar borászra, ennek egyre több kézzel fogható, vagy inkább iható eredménye is van.
Szentesi József annak idején 10 fehér és 10 kék szőlőfajtát választott ki, amelyekből eltelepített néhány sort. Az első zajos sikert a 2004-es évjáratú csókaszőlőből készített borával aratta, amelynek több magyar borász is a csodájára járt és hatására saját birtokukon is csókaszőlőt telepítettek, nagy reményeket fűzve a fajtához. A legtöbben azóta kivágták vagy átoltották az ültetvényt, Szentesi Józsefnél viszont továbbra is a választék fontos oszlopa. Szerencsére az újabb generáció is lát fantáziát a régi magyar fajtákban, amelynek köszönhetően egyre több borvidéken kísérleteznek vele. Egyelőre úgy tűnik, hogy inkább a kékszőlők muzsikálnak jobban, legalábbis ezek lettek népszerűbbek a fogyasztók és a szaporítóanyagot kérő borászok körében.
A kóstolósor gerincét Szentesi József borai mellett két mátrai pincészet, a Hegymente Szőlőbirtok és az Itt és Most Pince tételei alkották, kiegészülve a Bussay Pincészet és a Vadászvölgy Birtok 1-1 borával. Főleg tihanyi kékből, csókaszőlőből és laskából készült borokat kóstoltunk és már az első évjáratok is azt mutatják, hogy bizony van fantázia ezekben a fajtákban.

Az idei első borvidéki látogatásra indokolatlanul későn került sor, rövidre, de cserébe annál tartalmasabbra sikerült. 2017-ben jártam utoljára Gyöngyöspatán, a második Vulkanikus Borok Fesztiválján, legfőbb ideje volt már egy újabb látogatásnak. Az azóta eltelt 7 év nem múlt el nyomtalanul, időközben Gyöngyöspatán ugyanis párját ritkító borászközösség jött létre, akik Pata Bor-Pata Winemakers néven közös facebook-oldalt is működtetnek és a már hagyománnyá érett Vulkanikus Borok Fesztiválja mellett sok más eseménnyel is igyekeznek a Mátrai borvidékre csábítani a borkedvelőket. A kis klub gyakorlatilag kivétel nélkül első generációs borászokból áll, akik az ország más részéről, sőt akár külföldről érkeztek ide, hogy megalapítsák a saját kis borbirodalmukat. Találunk köztük borvidéki veteránt, borbloggert, korábbi hobbiborászt - sokukat még én is "előző életéből" ismerem. Vannak közöttük, akik elkötelezettek a lehető legnaturálisabb borkészítés mellett, mások ennél megengedőbbek, de mindegyikükben közös a borvidék és a természetközeli módszerek melletti elköteleződés.
További metszéspont, hogy a legtöbben dolgoznak kékfrankossal, amely remekül érzi magát a Mátrában, mondhatjuk, hogy ez Gyöngyöspata legfontosabb szőlőfajtája. Sokan kezdtek el régi magyar fajtákat is telepíteni, Szentesi József felbecsülhetetlen értékű munkáját folytatva. Az első ültetvények az utóbbi években fordultak termőre és bizony, az első szárnypróbálgatások visszaigazolták a kezdeti lelkesedést.
Mostanra összegyűlt annyi termelő és kész bor, hogy érdemes volt egy egész napos borfesztivált is a kékfrankosra és a régi magyar fajtákra építeni. A gyöngyöspatai borászok mellett vendég borászatok is színesítették a felhozatalt, valamint mesterkurzusok keretében is lehetett ismerkedni a borokkal és a borászokkal.

Az idei második külföldi egyvelegben helyet kapott több fehérbor Lombardiából, osztrák és német fehérek, sok spanyol vörös. A blogon ritkábban szereplő országok közül Ausztrália, az Amerikai Egyesült Államok és Horvátország is feltűnik 1-1 tétel erejéig.

Itt az idei második magyar boros egyveleg, néhány pezsgő, rosé és édes bor, sok-sok fehér és - szokás szerint - kevesebb vörös fért bele ebbe a válogatásba.

A Gourmet Fesztiválról szóló beszámoló második részében négy hazai pincészet borai kerülnek a fókuszba. A Hernyák Birtok képviseletében Hernyák Tomi a DiVino standjánál mutatta be új Rosé Brut pezsgőjét és a "sima" Brut is kóstolható volt. A Holdvölgy régi motoros a Gourmet Fesztiválon, mindig széles szortimenttel jönnek és mindig hoznak magukkal valamilyen újdonságot, meglepetést is. A Veszprémi Érseki Pincészet - ha jól tudom - elsőbálozó volt a fesztiválon, náluk szinte a teljes aktuális választék kóstolható volt. A Bock Pince ugyan olyan hatalmas portfólióval rendelkezik, hogy azt lehetetlen lett volna egészében bemutatni, de náluk is komoly merítés állt rendelkezésre.

A Gourmet Fesztivál legalább annyira - ha nem inkább - társasági, mint szakmai esemény és az is tény, hogy az árakat nem az átlagember pénztárcájára szabták. A közönség egyértelműen a tehetősebb rétegből kerül ki, ha valaki itt jól akarja érezni magát és alaposan kihasználni a rendezvény által kínált ételek és italok bőségét, akkor mélyen a pénztárcájába kell nyúlnia. Kora délután még általában szép idő mellett sincs nagy tömeg (a Gourmet Fesztiválhoz évek óta hozzátartozik, hogy legalább egyik nap elveri az eső), napnyugta tájékán a létszám és a hangulat is emelkedik.
Nem feltétlenül terveztem, de pénteken egy hirtelen ötlettől vezérelve kilátogattam a fesztiválra, leginkább azzal a céllal, hogy borokat kóstoljak. Végül a vártnál jobban sikerült az akció, olyannyira, hogy az élménybeszámoló terjedelmi okok miatt két részes lesz.

A Bortársaság standjánál rengeteg tételt lehetett szemlézni, itt biztosan mindenki talált valami kedvére való bort, ezt az esti látogatottság is tükrözte. Pár órára én is lecövekeltem náluk, és pici kóstolóadagok formájában sok-sok borral megismerkedtem közelebbről, hazai pályáról és külföldről vegyesen válogattam.
Megint sikerült egy régóta húzódó kóstoló lebonyolításának kálváriájára pontot tenni. Mielőtt beköszönt az igazi hőség, még egy utolsó nagyobb volumenű vörösboros sort kibontottunk: Marlborough-i pinot noir-okat kóstoltunk a 2018-as évjáratból. Marlborough-ban ez nem volt egy könnyű évjárat, a meleg nyarat egy esővel tarkított szüreti időszak követte, a hozam a szokásosnál valamivel kisebb lett. Jól ismert pincészetek pinot-it kóstoltuk, a nagyobb meglepetések elmaradtak, de ezzel együtt is érdekes kóstoló volt.

Ismét sauvignon blanc a "Tegnap ittam" rovatban, most rögtön kettő is: a Bujdosó Pincészet újító szellemű, Our Sea Sauvignon Blanc-jának első két évjáratát kóstoltam. A Bujdosó család régóta foglalkozik a fajtával, az egyik kedvencük. Ifj. Bujdosó Ferenc Észak-Olaszországban és Új-Zélandon is gyarapította tudását, az ott ellesett a szőlőtermesztési és borkészítési fortélyokat igyekszik a családi birtokon kamatoztatni, egyre több újító ötlettel járul hozzá a családi pincészet sikereihez. Az ő nevéhez fűződik az Our Sea Sauvignon Blanc is, amely megjelentésében és technológiájában (valamint árában) is eltér az eddigi Bujdosó Sauvignon Blanc-októl.
Az első kísérleti tétel a 2021-es évjáratból készült el, a Csomó Sauvignon Blanc egy része kapott hordós érlelést és az így megszületett Our Sea felülmúlta a várakozásokat, szép szakmai sikereket is elkönyvelhetett. 2022-ben már tudatosabban készült el a második évjárat, bátrabban adagolták a hordót is, ez a bor színén és aromatikájában is észrevehető, de nem vált kárára. A bort egyedi formájú üvegbe töltötték és feltűnő címkét is kapott, így küllemében is teljesen egyedi színfolt a pincészet szortimentjében.
