Koronavírus ide, vagy oda, vannak dolgok, amiken a járvány sem tud változtatni. Így Berecz Stéphanie ebben az évben is megörvendeztetett azzal a kedves gesztussal, hogy küldött jó pár palack bort, hogy kóstoljuk meg és írjuk meg a véleményünket. Nem csak a lassan szállingozó 2019-es száraz borok és az aktuális édesek voltak a csomagban, hanem amolyan visszatekintő jelleggel két 2018-as száraz tétel is a kartonba került.
A borrajongós csapatból most nem volt tettestársam, viszont Táncoló Medve is megkóstolta velem a borokat, az ő beszámolóját a saját oldalán olvashatjátok.

Nem tudom, vajon hány borkóstolóra fogok majd eljutni 2021-ben, mindenesetre egyre már sikerült, és mindenképpen elmondható, hogy bivalyerős volt a kezdés. A Tokaj Magic kóstolósorozatának keretében ezúttal ugyanis 2016-os aszúk kerültek a reflektorfénybe. 2016 valószínűleg nem úgy vonul be majd a történelembe, mint klasszikus aszús évjárat, de ami ebből az évből palackba került, az megérdemli a figyelmet, mert egészen kivételes paraméterekkel rendelkező, különleges aszúk születtek.
A járványhelyzetre és a palackok űrtalmára is tekintettel szűk létszámú, (alaposan szét)ültetett társaságnak az állandó házigazda Ripka Gergő barátunk mellett meghívott vendégként Ujvári Vivien, a Barta Pince borásza is mesélt az évjáratról és az aszúkról.

A tolcsvai Pannon Tokaj ismeretlen terep a számomra. A pincekínálat alsó szegmensében található borok alapból érdektelenek, de a Dominium névű márka a márkában talán ismerős lehet azok számára, akik alaposabban szondázzák a borvidéket. Tekintettel arra, hogy az elmúlt években inkább a bevált nevekre és borokra koncentráltam, és így egyre kevésbé igyekeztem kóstolási tapasztalataimmal a teljes hazai palettát lefedni, nem túl meglepő, hogy ezek a száraz tokajiak is úgy mentek el mellettem, mint lézerblokkolós Audi a traffipax mellett.

Ezt a száraz, dűlős hárslevelűt is ajándékba kaptam, de nem csak ezért lepett meg az egyébként kiugróan jó teljesítményével, hanem azért is, mert ittunk már ennél sokkal érdektelenebb szárazat a borvidékről jelentősen magasabb árfekvésben is.

A baráti társasággal azt találtuk ki, hogy ha már idén elmarad a karácsony előtti közös ivászat és a nagy családi lakomák helyett az ünnep nagy részét szűk körben, otthon töltjük, egy online borozással dobjuk fel egy kicsit a hangulatot, ahol a társaság vakon kapja a borokat és lehet találgatni, hogy mi is van a pohárban. Kicsit későn szökkent szárba az ötlet, sietni kellett a feltételek megteremtésével, úgy mint borok és kis üvegcsék beszerzése, amelyekbe széttöltjük a palackok tartalmát. A tételek kiválasztásánál a következő fő szempontokat tartottuk szem előtt: legyenek hazai fajtaborok, vélhetően jó ár-érték arányúak és csavarzár legyen a palackokon, a sorban lehetőleg minél több borvidék jelenjen meg, továbbá, hogy ne szerepeljen egy pince, illetve egy fajta se kétszer (utóbbi alól a külön műfaj miatt a sillernél felmentést adtam magamnak). Ezt nagyjából sikerült is tartani, így alakult ki a 10 boros mezőny.

Itt az év utolsó borpárbajos posztja, a szokásos 7x2 tétellel, száraz fehérektől a tokaji aszúkig. Részben már az ünnepekre készülve néhány komolyabb és drágább palack is előkerült ebben a körben.

Egyúttal boldog karácsonyt is kívánunk minden kedves olvasónak! :)

2015 óta veszünk részt a Koccints aszúval! kampányban, amely az adventi időszakban kis hazánk egyik legnagyobb kincsére igyekszik felhívni a figyelmet és arra buzdítani a borfogyasztókat, hogy - ha máskor nem is nagyon - legalább karácsonykor aszúval koccintsanak az ünnepi asztalnál. Ma pedig éppen nemzetközi tokaji aszú nap van (mint tudjuk, már számos szőlőfajtának, illetve bornak van nemzetközi világnapja, 2017 óta az aszúnak is), remek alkalom, hogy megemlékezzek a kampány keretében kóstolt idei borról.
Ebben az évben a Grand Tokajtól kaptam egy aszút, a száraz és édes borok terén egyaránt remek 2013-as évjáratból, amikor is kiváló minőségű, botritisz által teljesen átszőtt aszúszemeket szüreteltek a borvidéken és gazdag, komoly potenciállal rendelkező aszúkat zártak végül palackba.

Volt már egy hasonló visszatekintő poszt az ősz folyamán tokaji borokról, akkor a Mad Wine, illetve még leánykori nevén Szent Tamás Pincészet 2015-ös horizontális dűlős sorát kóstoltam meg, visszanézve, hogy 5 éves korukban mit tudnak a borok. Most a Bott Pince 2015-ös borai kerültek terítékre, 4 dűlő 5 bora (a sor egyetlen hiányzó tagja a Palánkos furmintja, abból nem tettem félre) szerepelt a sorban.

Nem ez lesz a legtipikusabb tokaji hárslevelű, az biztos, de ha a Tokaji Kereskedőház utódjaként tevékenykedő borvidéki óriás ilyen borokat tud produkálni a belépőszintű árfekvésben, akkor többféle okok mentén is van indok az örömre. Az egyik, hogy a párszáz forintos félédes hegyaljai lőrék helyét átveheti egy klasszisokkal emelkedettebb minőségi színvonal. A másik pedig a legális lopás élménye még az egységsugárnál szélesebb érdeklődési körrel rendelkező nagyivók (ezek lennénk mi) esetében is, hiszen nem vagyunk hozzászokva ahhoz, hogy három euróért a hazai kínálatot tekintve ilyen, szélesebb kontextusban is értelmezhető minőségi színvonalat kapunk.

Megjött az őszi 7 borpár is, részben magyar borok, részben külföldiek "párbajoznak", sőt két esetben ugyanannak a fajtának egy magyar és egy külföldi képviselője került egymás mellé.

Az van, hogy még hetekkel korábban, egy szűkkörű házi borozás keretei között egymás mellé pakoltunk néhány furmintot, komolyabb koncepció nélkül, de azért mégis Hegyalja-túlsúlyosan. A jegyzeteim pedig éppen azóta hánykódolódtak a telefonom jegyzetfüzetében, várva a megírás pillanatára. Tekintettel az ismét kialakuló bezártságra, sikerült időt kerítenem arra, hogy bejegyzést formáljak belőlük. Íme.

A házi hobbi-borérlelések halmazát általában két osztályra szokás felbontani: az egyik a szándékos, következetes és figyelmes folyamatokat takarja, míg a másik a beragadó, általában elfelejtett palackok sanyarú sorsát igyekszik képviselni. Nyilvánvaló, hogy Bárdos Saroltáék kettőezer-tizenötös félszáraz sárgamuskotálya sem azért született, majd később vásárolódott meg, hogy aztán öt évvel később hümmögve csodálkozzunk rá arra, hogy a következetes érlelési metódus megtette a hatását. Nem is erről van szó. Néha viszont a szándék nélküli véletlen is szülhet meglepetéseket. Nem is akármilyeneket. Muskotály-lecke következik középhaladóknak.

A félédes bor amolyan mostohagyerek, átmeneti kategóriaként nehéz vele mit kezdeni. Édesnek túl száraz, száraznak túl édes, és talán a korábbi évtizedek pancsolt lőréi is árnyékot vetnek a műfajra. Könnyen lehet, hogy tévedek, de szerintem a kategória kedvelőinek nagy része inkább az áruházak alsó polcain keresgél, a minőségi félédes borok pedig legjobb eséllyel talán a fogékonyabb közönséggel rendelkező gasztronómiai egységekben találhatják meg helyüket.
Bátor húzás volt Rácz Erikától, a Sanzon Tokaj tulajdonosától és borászától, hogy első sárgamuskotálya éppen félédes kategóriában "indul" (bár ebben a meleg 2018-as évjáratnak és az ebből következő magas cukorfoknak is lehetett szerepe). A napokban kóstoltam meg a nemrég debütált, "Fleur" névre hallgató bort.

Tokaj-Hegyalja hazánk mindenképpen egyik (ha nem a) legszebb fehérborokat adó borvidéke, egyben a legdrágább száraz és édes fehérboroké is. A tokaji édes borkülönlegességek magas minősége és világban elfoglalt helye kis túlzással evidenciának számít (az eladhatóságuk már nem feltétlenül), de a száraz borok és árazásuk - különösen a nemzetközi versenytársak árszintje, minőségi színvonala és ezek viszonylagos állandósága kapcsán - évek óta kedvelt vitatéma hazai boros körökben. A tokaji borok nemzetközi megmérettetéseken szerzett eredményeiről, a külföldi szakíróktól kapott elismerésekről ugyan sorban jönnek a hírek, de hogy mindez a borok nemzetközi fogyasztói szinten mérhető, széles körű ismertségén, elismertségén és az értékesítési statisztikákban mennyire jelenik meg, az már egy másik kérdés.
A klasszikus filmbeli idézet szerint "a nemzetközi helyzet fokozódik", a tokaji száraz borokra vetítve ez azt jelenti, hogy rengeteg versenytársuk van szerte a világban, és hiába előbbiek magas művelési és előállítási költsége, valamint a különböző dűlők változatossága és egyedisége, ezekre a tényezőkre nem feltétlenül van tekintettel az egységsugarú borissza, ha le kell emelnie egy palackot a polcról, és más ország más borvidéke esetleg fele áron is produkál jó, vagy elfogadható minőségű bort. A fogyasztói ízlés ráadásul folyamatosan változik, jelenleg pedig a gyümölcsös, elegáns, sima, könnyed boroknak áll a zászló, ezek pedig nem feltétlenül mind a dűlős tokaji száraz borok legfőbb ismérvei, pláne nem a kedvező árfekvéssel kombinálva. A kialakult helyzetre a tokaji borászok egy része is igyekszik választ találni, a piac diktálta feltételekhez igazodva, gyümölcsösebb, karcsúbb, egyúttal a dűlőválogatásoknál olcsóbb borok piacra dobásával. A termelők ugyan nem adták fel a komplexebb, koncentráltabb dűlőszelektált tételek nagyságába vetett hitet, de egyelőre úgy tűnik, hogy ezek a borok egyre inkább kisebb palackszámban, célzott vevői körben találhatnak gazdára.

Többek között Balassa István is figyelemmel követi a fogyasztói trendeket, gyűjti a szakértői és fogyasztói visszajelzéseket, valamint a hasznos nemzetközi tapasztalatokat a külföldi borkiállításokon, és mindezekre igyekszik is megfelelően reagálni. Bár sokkal inkább az egyes tokaji dűlők, parcellák közötti különbségek megjelenítésében leli örömét, de a változás szele nyomán ő is alakított a portfólión, és a kezdetek óta megszokott dűlős tételektől megjelenésben és árban is elütő kvázi bisztróborral rukkolt elő 2019-ből. A borász célja ezzel a tétellel a borvidékre jellemző komplexitás könnyed, de kellően tartalmas formában való bemutatása.

Balassa István saját fotójából Bredács Vanda grafikussal közösen alkották meg az új címkét (megújult egyébként a borászat honlapja is). A borász elképesztően gyönyörű fotók megosztása mellett gyakran szórakoztatja instagram- és facebook-követőit játékokkal, feladványokkal, többek között ennek a bornak (vagy a címkén szereplő madárnak) is nevet keresett a közösségi oldalakon. A legnagyobbat a "Marty McFly" (lásd "Vissza a jövőbe") ment a válaszok közül, úgyhogy a köztudatba már ezzel a névvel megy át az új családtag. Azt, hogy mit hoz Tokaj és Balassa István számára a jövő, még senki nem tudja, de nyugodtan mondhatjuk, hogy ez a bor semmiképpen sem vissza, hanem a jelenbe tekint.

Az idén 20 éves Tokaj Nobilis Szőlőbirtok számtalanszor örvendeztetett meg minket remek borokkal, a bodrogkeresztúri családi pince Barakonyi-dűlőből készített furmint, illetve hárslevelű borai pedig az eddigi tapasztalataink alapján a borvidék legjobban érlelhető és legszebben is érő száraz borai közé tartoznak. Néhány évvel ezelőtt már megleptük magunkat egy vertikális hárslevelű sorral, majd rá egy évre megismételtük ezt a furmintokkal is.
Azóta palackba került a dűlő fajtaboraiból több évjárat is, úgyhogy a házi gyűjteményben fellelhető palackokkal ideje volt megismételni a szeánszokat, ráadásul gyakorlatilag éppen azoknál az évjáratoknál vettük fel a fonalat mindkét bornál, ahol néhány éve véget ért a sor. A két kóstoló tanulságait egy posztban örökítettük meg.

A Tokaj Nobilis birtokközpontja szeptember végén.

Az idei év több, évek óta stabil pontnak számító programot is eltörölt az életemből, szerencsére Bodrogkeresztúr és Bodrogkisfalud 2010 óta megrendezésre kerülő szüreti fesztiválja a Mindszenthavi Mulatság nem került fel a listára. A borongós idő és a járványhelyzet valószínűleg sokaknak kedvét szegte, legalábbis én az elmúlt évekből lényegesen több érdeklődőre emlékszem, de az eső szerencsére alig esett, így a kinti programokat nem kellett beltérbe vinni és a távolságtartás miatt sem kellett aggódni.

(A Bodrog Borműhely udvara)

Én délelőtt érkeztem és késő délután indultam haza Táncoló Medve kolléga úrral, akivel részben együtt látogattuk meg az egyes helyszíneket is. Idő hiányában így a legtöbb helyen csak rövid látogatást tettem, tettünk, kicsit kapkodós volt a jegyzetelés is, de azért próbálkoztam.

Bár többször volt már rá példa korábban, hogy a hazai pinot noir-mezőnyt szondáztuk akár magában, akár nemzetközi kontextusban (2011, 2012, 2013, 2015), szinte véletlenül alakult úgy, hogy összejött ez az újabb kis évjáratos magyar pinot noir-kóstolósor, most ugyanis nem volt ilyen irányú előzetes szándék. A 2016-os Villa Tolnay, Oremus és a Sauska pinot-kat vásárlás után félretettem, hogy majd akkor kóstoljam meg őket, amikor már szépen belakták a palackot. Az Anonym Pincétől valamelyik etyeki látogatás során vettem a bort, így már nagyjából ki is alakult a sor gerince, amikor gyorsan lecsaptam még egy elérhető Bott Frigyes-palackra, a Janus meg valamilyen akció során került elém, úgyis rég kóstoltam tőlük bármit is. Így alakult ki az alábbi hat palackos mezőny.

A Mádi Őszről szóló beszámoló második része egyetlen pincénél tett látogatást örökít meg, itt ugyanis többféle bor került a poharamba, mint az előző helyszíneken összesen. A Barta Pince volt a mádi bortúrám utolsó állomása, ahol Ujvári Vivien borász és Takács Alexandrosz sommelier társaságában olyan terjedelmes sort kóstoltunk végig, hogy sajnos a pincénél vendégeskedő Árvay Családi Pincészet boraira már semmi időm nem maradt.
A Barta Pince kedves felajánlásának köszönhetően kaptam tőlük néhány bort kóstolásra a tavaszi karantén-időszak alatt, ezekről itt írtam. Akkor komoly önuralmat és mértéktartást gyakoroltam, és inkább nem a csúcsborokból válogattam, remélve, hogy ezeket egy személyes látogatás alkalmával pótolhatom. Szerencsére Mádon valóban összejött a várva várt kóstoló, és Ujvári Vivien nagyon komoly válogatást varázsolt elém.

Már magam sem tudom, melyik évben fordult elő utoljára, hogy egészen őszig nem jártam a Tokaji borvidéken, de most úgy alakult, hogy csak szeptemberben sikerült sort kerítenem az első - de remélhetőleg nem utolsó - idei látogatásomra, és az is rövidre sikerült. Rövidre, de igen tartalmasra, tegyük mindjárt hozzá, mert egy délután alatt azért elég sok helyen megfordultam a Mádi Ősz rendezvény szombati napján. A település legtöbb ismert borászata kinyitotta a pinceajtókat szeptember első hétvégéjén, és a saját borokon túl többnyire zenés programokkal, vendég kiállítóval - étteremmel vagy borászattal - is várta az érdeklődőket.

A délután gyorsan elszaladt, de vártnál így is sokkal több bort sikerült megkóstolnom, így két részre osztottam a beszámolót. Az első részben több pincészet szerepel, akiknél rövidke villámlátogatásokat tettem.

Megint hoztam hét darab, azonos évjáratú, szőlőfajta és/vagy borvidék szempontjából összetartozó borpárt, hazai és külföldi borokból egyaránt. Az évszaknak megfelelően kevesebb a vörösbor, azokból is inkább könnyedebbre hangolt darabokat vettem elő, rosé most nincs, arról volt külön poszt, a főszerep a fehérboroké.

A múltkori fehérek után ezúttal néhány magyar pinot noir került terítékre, komolyabb szándékok és koncepciók nélkül. Nagy a szórás évjáratban és borvidékben egyaránt, a borkészítési koncepciókról nem is beszélve. Mégis, néha érdemes így is meríteni. Egyrészt azért, hogy időnként feltérképezzük a hazai pinot-állapotokat, másrészt pedig azért, hogy mindenki megtalálja az ízlésének megfelelő világot.

A mádi Holdvölgy Pincészet jó pár éve Mád és Tokaj-Hegyalja egyik meghatározó borászata, ami mára magától értetődőnek tűnik, azonban megalapítása után a pincészet még sokáig nem lépett ki boraival a magyar közönség elé. A kivárás tudatos döntés eredménye volt, amelyet több dolog is indokolt. Egyrészt a pincészet a hosszú érlelés mellett tette le a voksát (azóta azért lényegesen hamarabb piacra kerülnek a borok), és arra törekedett a kezdetektől, hogy borai csúcsformában kerüljenek a polcokra. A másik ok abban keresendő, hogy a borászat a belföldi nyitást megelőzően külföldi szakmabeliek és külföldi közönség előtt tesztelte a borokat. Harmadrészt a belföldi megjelenés idejére befejeződtek a birtokközponton folytatott munkálatok is, így az igen látványos pincészet látogatására is megnyílt a lehetőség.
A borászat 27 hektáron gazdálkodik, 7 mádi dűlő (Betsek, Dorgó-tető, Holdvölgy, Kakasok, Király, Nyulászó, Úrágya) 22 parcellájában. A mádi birtokközpont alatt húzódó érlelőpince három szintes, közel 2 kilométer hosszúságú járataival a környék egyik legrégebbi és leghosszabb pincerendszere, amelynek egyes részei még a XIV. századból származnak.
A Holdvölgy főborásza 2007-től 2012-ig Berecz Stéphanie volt, akitől Gincsai Tamás vette a stafétabotot. Az új borász Jójárt Gergő korábbi kereskedelmi igazgatóval, jelenleg már birtokigazgatóval karöltve fiatalos energiákat hozott a borászatba, és a szortiment is kibővült. A választék gerince megmaradt, de a kísérletezések nyomán több új tétel is megjelent. Az egyik ilyen a Holdvölgy kvázi birtokbora, a Vision, amelyben a két fő fajta - furmint és hárslevelű - mellett a Gincsai Tamás szívéhez közel álló kabar is helyet kapott.
A Vision a 2013-as évjárattal indult útjára és azóta minden évben elkészült. A 2018-as most jelent meg a piacon, mellette még a 2017-es évjárat is elérhető. Amikor nemrég vettem pár Holdvölgy bort - többek közt egy 2017-es Vision-t - Jójárt Gergő ráadásként meglepett egy palackkal az akkor még pont debütálás előtt álló 2018-as kiadásból is (ezúton is köszönöm!), így egymás mellett kóstoltam meg a két évjáratot.

A kerthelyiségek, teraszok megnyitásával beindult az élet Budapesten is, a borkóstolók is visszatértek, és ahol az adottságok ezt megengedik, a kettő kombinációja is adja magát. A Tűzoltó utcában, az Élesztővel és a Pancs Gasztroplaccal lényegében egy fedél alatt működő VinoPiano is így tesz, a nyár folyamán a meghívott borászok a teraszon (rossz idő esetén a bárban) kötetlen formában mutatják be boraikat. Az első alkalommal Homoky Dorka volt a VinoPiano vendége.

2020-ban Áts Károly lett a Borászok Borásza. Gratulálunk!

(Fotó: http://www.atskaroly.hu/kepgaleria/)

A Borászok Barátja díjat Szabó Edit kapta, neki is gratulálunk.

Rácz Erika és a Sanzon Tokaj kóstolója után egy héttel ismét egy erdőbényei borász volt a Tokaj Magic főszereplője a Borganikában (Rácz Erika ezúttal a résztvevők soraiban foglalt helyet). Homonna Attila nem először volt már a Tokaj Magic kóstoló-sorozat vendége, tavaly tavasszal egy komoly Határi Furmint-vertikálist kóstolhattunk tőle. Most a Vámosújfalu és Olaszliszka határában található Rány dűlő és az onnan készült borok kerültek a górcső alá.

Amikor február végén az előző Tokaj Magic kóstolón egy Bott Csontos vertikálison rágtuk át magunkat, még nem sejtettük, hogy milyen sokáig kell várnunk az újabb alkalomra. A koronavírus miatt a tavaszra tervezett kóstolók júniusra tolódtak, így bő három hónapnak kellett eltelnie, amíg ismét összegyűlhettünk a Borganikában. A júniusi Tokaj Magic kóstolók egy-egy erdőbényei borászatra, és főként a Rány-dűlőből készült boraikra fókuszáltak. Először Rácz Erika és borászata, a Sanzon Tokaj volt az eseménysorozat vendége.