A Borrajongó

Furmintok a közelmúltból

2020. november 17. 06:00 - ungert

Az van, hogy még hetekkel korábban, egy szűkkörű házi borozás keretei között egymás mellé pakoltunk néhány furmintot, komolyabb koncepció nélkül, de azért mégis Hegyalja-túlsúlyosan. A jegyzeteim pedig éppen azóta hánykódolódtak a telefonom jegyzetfüzetében, várva a megírás pillanatára. Tekintettel az ismét kialakuló bezártságra, sikerült időt kerítenem arra, hogy bejegyzést formáljak belőlük. Íme.

furmintok.jpg

Gizella Pince Furmint 2018

Szilágyi László alapfurmintja két évvel ezelőtt kissé élesebbre, csupaszabbra és savhangsúlyosabbra sikerült, mint ahogyan én azt szeretni szoktam. Az illatot élénk citrusosság vezeti, hordót nem érezni, és bár összességében kifejező és erőteljes képet mutat, a komplexitást abszolút nélkülözi. Szájban lendületes, masszív savak viszik előre, gyümölcsökben viszont kevésbé bővelkedik. Tiszta, hosszú utóízzel búcsúzik. Korrekt anyag, bár nem kifejezetten sikerült beleszeretnem. Aki szereti a csupaszabb furmintokat, valamint a feszes savakat, azoknak ajánlott, mindenki más pedig inkább fogyassza a pince friss alapházasítását. 5 pont. (3390 Ft, Bortársaság)

Tokaj Nobilis Furmint 2019

Az évjáratkülönbségek miatt semmi alapja az összehasonlításnak, de egymás mellett kóstolva mégis elkerülhetetlen: ami a Gizellából hiányzik, az Bárdos Sarolta borában megtalálható. A penge savakhoz itt már élénk, friss és kifejező gyümölcsösség, édesfűszerek és nagyobb komplexitás társul. Az illat- és az ízpróba során is egyaránt egy elegáns, szerethető és jól összepakolt bor képét mutatja. Egyensúlyos, lendületes, végig van tartása, ráadásul ízben némi kerekítő maradékcukor is felsejlik. Kiváló alapfurmint, sőt, több is annál. Szerettem hetekkel korábban, most egy fél ponttal talán jobban is: 6 pont. (2950 Ft, Bortársaság)

Bott Frigyes Furmint 2018

Felmerülhet a kérdés, hogy volt-e értelme a sor termőhelyi koncepcióját megszakítani egy muzslai furmint kedvéért, de a helyzet az, hogy Bott Frigyes friss fajtabora az aktuális teljesítményével mindenféle kételyt eloszlat. Az illat sokszínű és gazdag, a sok-sok sárga gyümölcsöt élénk fűszeresség és egy érintésnyi hordó színesíti. Szájban elképesztően feszes, lendületesen gyümölcsös, mégis tömör és kifejező. Hosszú utóízzel, tisztán búcsúzik. Egyedi karakterű furmint, stílusában elüt a sor többi borától, mégis úgy alakult, hogy ez lett a sor legszerethetőbb tétele. Masszív 6 pont, hétpontos villanásokkal és -potenciállal. (4950 Ft, Bortársaság)

Oremus Mandolás Furmint 2018

Ettől a bortól egyszerre vártam a legtöbbet, és kaptam a legkevesebbet. Az illatot vastag, sűrű, pörkölt magvas aromákkal operáló hordó uralja, mögötte csak minimálisan tűnnek fel az érettebb gyümölcsök. A korty beigazolja a félelmeimet: puhának és savszegénynek érezni, cserébe viszont ül rajta a fa rendesen. Mindezek együtt egy farnehéz, lomha és díszítetlen bor benyomását keltik, amiből talán érdekes az első korty, de a másodikat és a harmadikat már kevésbé kívánjuk. Jelen formájában csalódás, és a savak hiánya miatt sajnos kétlem, hogy ebből a hordóapátiából képes lenne kimászni némi palackérleléssel. Egy palackom még van belőle, majd meglátjuk. Négy pont. (4950 Ft, Bortársaság)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr3516285128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása