Az illatos fajtákat magukat komolyan vevő boros körökben nem szokás sokra tartani, legyen szó Irsai Olivérről, traminiről, vagy sárgamuskotályról, ritkán hallani, hogy egy borásznak vagy borszakértőnek ez legyen a kedvenc fajtája. A sárgamuskotályból Ausztriában több borvidéken - elsősorban Steiermark borvidékein - remek prémium tételeket palackoznak, nálunk inkább cash-flow kategóriaként tekintenek rá a borászok, kevesen próbálkoznak a fajta csúcsra járatásával. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nincsenek figyelemre méltó kivételek. A Centurio Szőlőbirtok tulajdonosa és borásza, Ludányi Balázs már több évjáratban készített dűlőszelektált sárgamuskotályt a Fáy-domb dűlőről, bizonyítva, hogy többet is ki lehet hozni a sárgamuskotályból egy kellemes bukébornál. A 2021-es évjárattal még az év elején, Kézdy Dánielnél volt szerencsém először találkozni és simán volt olyan meggyőző, hogy gyorsan beszerezzek egy palackot, alaposabb ismerkedés céljából, amire most kerítettem sort.

Az olaszrizling kicsiny országunk egyik legnagyobb területen termesztett, szinte az összes borvidéken elterjedt borszőlő fajtája, amelyet számos különféle stílusban lehet iskolázni, a könnyű reduktív eljárással készült fröccsbortól egészen a botrytises édes borig. Valószínűleg nem lövök nagyon mellé, ha azt mondom, hogy a kereslet leginkább az elsőként említett kategóriára a legnagyobb és sok fogyasztó egyáltalán nem lát több potenciált a fajtába vagy csak szimplán nem kíváncsi rá. A fajtát alighanem a Balaton környékével kötik össze legtöbben, én is innen kóstolom a legtöbbször, de most egy mátrai olaszrizling jött szembe és okozott meglepetést.

A Mátrai borvidéken megjelenő újabb borász generáció tagjairól már több alkalommal volt szó a blogon. Az utóbbi években sok jelentős boros tapasztalattal rendelkező fiatal kezdett borászkodni a Mátrában, köztük borbloggerek is, mint akov és octopus. Németi Zoltán, aki a Művelt Alkoholistán octopus néven kezdett publikálni és a scewcapped.com-on is rendszeresen ír az általa kóstolt borokról, egyrészről Kerekes Zoltánnal közösen készít borokat a Hoop Wines  égisze alatt, másrészt saját név alatt is megjelentek már az első kékfrankosai. Németi Zolitól két frissen megjelent bort kaptunk kóstolásra, a saját név alatt futó bor 2021-es kiadását (amely várhatóan új címkét kap, itt még a régi szerepel, átírt évjárattal) és a 2020-as Hoop Wines Gereg Kékfrankos Selection-t.

Az őszi borpárbajos posztban könnyed magyar sauvignon blanc-ok, osztrák zöldveltelinik, érlelt új-zélandi riesling-ek, hordós villányi rosé-k, etyeki pinot noir-ok, dél-balatoni vörös házasítások és Chianti Classico-k kerültek egymás mellé.

Izgalmasnak ígérkező kóstolóra hívott meg áprilisban Kézdy Dániel, a Furmint Február és még sok más boros kezdeményezés szellemi atyja, valamint Csorba Péter és Ringer Ferenc, a Tokaj Montiumtól. A Tokaji borvidék egyik legkevésbé ismert részén, a Szerencs mellett található Legyesbényén tevékenykedő Tokaj Montium hamarosan 10 éves lesz, ennek fényében a két tulajdonos-borász szerette volna egy vakkóstolón megmérni, mit tudnak boraik a borvidék elismert termelőinek tételeivel összemérve. A szervezők összetrombitáltak egy borkereskedőkből, éttermesekből, borfirkászokból álló csapatot és egy kellemes csütörtöki délután összeültünk Kézdy Daninál, hogy megnézzük hogy muzsikálnak a Montium borok egy válogatott tokaji mezőnyben.

(Kilátás a Barna-dűlőről; fotó: Csorba Péter)

Aki otthonosan mozog a hazai borsajtó szűkös keretei között, vagy netán fogyasztott már Hoop Wines bort, annak Németi Zoltán neve ismerősen csenghet. Az időközben borászkodásba kezdett informatikus blogger első próbálkozását még a tavalyi év végén kóstoltuk, de azóta se időm, se lehetőségem nem volt arra, hogy beszámolóra ragadtassam magamat. Idáig. Négykezes poszt következik.

A kétszemélyes mátrai miniprojektnek tekinthető Hoop Wines széles közönség előtt bemutatkozó borairól tavaly tavasszal írtunk először. Az akkor debütált rozé, a pét-natok és a tizennyolcas kékfrankos is elégedettségre adtak okott a teljesítmény olyasfajta kontextusba helyezése nélkül is, mint amilyenre olykor a kezdeti próbálkozások során enyhítő körülményként szükség van. 

Bár úgy gondolom, hogy a két Zoltán közös munkája még a borkészítési útkeresés szakaszában van, a friss, 2019-es évjárat vörösei ékesen bizonyítják, hogy nem állnak távol a saját stílus megtalálásától a mátrai borvidék adta keretek között. Ezekről érkezik most négykezes beszámolónk.

Gyurasits Emőke és Hofmann Tibor kis családi pincészete, az Itt és Most Pince egyike azoknak az ígéretes, kis családi pincészeteknek, amelyek az utóbbi években jelentek meg sorra a Mátrában, és érdemes rájuk odafigyelni. 4 hektárnyi területtel rendelkezik Gyöngyöspata és Gyöngyöstarján környékén, több dűlőben, a szőlőművelésben a természetesség, a pincemunkák során a minimális beavatkozás a kulcsszavak. A 2017-es volt az első évjárat, akkor még csak kékfrankos és olaszrizling készült, 2018-ban ez kiegészült egy zöldveltelinivel. Azóta bővült a kínálat, és ahogy termőre fordulnak az újabb telepítések - csókaszőlő, tihanyi kék, laska, hajnos kék, kadarka és még több kékfrankos - a jövőben további izgalmak is várhatók.

Hofmann Tibor még szeptember végén hozott egy karton bort, amely lefedi az éppen aktuális választékot, három fehérbort, egy sillert és két kékfrankost tartalmazott a csomag. A kékfrankos páros egy hordókísérletnek is felfogható: az egyik tétel - az Ideje Van Kékfrankos - rövidebb ideig francia hordóban, a másik hosszabb ideig magyar tölgyfa hordókban érlelődött. Mindenféle egyéb elfoglaltság, majd a nátha miatt október végéig kellett halogatnom a kóstolót, de csak sikerült a végére járni a palackok tartalmának

Tavaly írtunk először a szendehelyi illetőségű Alte Keller-ről és zweigelt-ből készült, 2018-as évjáratú remek ivóborukról. German Dániel, a pince tulajdonosa és borásza idén is megkeresett minket, hogy kóstoljuk meg a bor aktuális, 2019-es évjáratát, ezúttal azonban a mintapalacknak párja is akadt, ugyanis érkezett mellé egy szintén zweigelt-ből szűrt, 2020-as rosé is, merthogy a pincénél egy kevés rosé-t is palackoznak.

Borkóstolók esetén ritkán tetszelgek házigazdai szerepben, de a június közepén Szegeden megszerzett matematikusi végzettségem ürügyén úgy gondoltam, hogy szervezek egy kisebb szeánszot az A Borrajongós csapatnak, csak úgy, kötetlenül, a nyáreleji kánikula kellős közepén. Tematikát ezúttal nem építettem, de igyekeztem érdekesebb, szerethetőbb borokat összeválogatni, kiugró klasszisok nélkül, hogy méltó módon ázzon el a friss oklevél.

Az este során született gondolataink következnek, és mivel rszabi most sem jegyzetelt, ezért csak négykezes formában, alább.

A Kézdy Dániel nevéhez fűződő budakalászi Kálvária Pince a tavalyi Centurio kóstoló után idén júniusban is egy mátrai borászt látott vendégül: ezúttal Páger Mátyás és a Páger Pince borai voltak az est főszereplői. Idén februárban kóstoltam az akkor frissen megjelenés előtt álló 2019-es borokat (itt írtam róluk), akkor nagyon ígéretesnek tűnt a szortiment. Most néhány frissebb és korábbi évjáratú tétellel egyaránt kibővített sor alapján meggyőződhettem róla, hogy nem délibáb volt a februári pozitív benyomás, és a régebben kóstolt borok is minimum hozták az elvárt formájukat, vagy akár javultak is.

Elhunyt Szőke Mátyás, az egyik legismertebb mátrai borász, a 2017-es Év Bortermelője. Nyugodjék békében!

(A fotót a boraszportal.hu-ról kölcsönöztem)

Az öteurós borok széles mezőnyében többnyire egyedi karakter nélküli, tisztességes iparosmunkát szokás elvárni. Az már egyik másik kérdés, hogy a kategória szélesebb részhalmazát olyan borok alkotják, amelyek az alapelvárások nem túl magasra helyezett lécét sem képesek átugrani.

Nem meglepetés, de attól még ténykérdés, hogy Ludányi Balázs birtokfehérbora a szűkebb részhalmazba tartozik. A kétezres szegmensben ritka az ilyen hazai, jó arányérzékkel elkészített és termőhelyazonos fehér házasítás, amely nemcsak kiváló ár/érték-arányú asztali bor, hanem még a termőhelyről és a pinceidentitásról is akad mondanivalója.

Néhány héttel ezelőtt érkezett a lehetőség, hogy a BorBázis Borkereskedés zöldkampányának jóvoltából megkóstolhassunk egymás mellett három zöldveltelinit, ezzel támogatva a kereskedő és az Ihatóbb Magyarország közös kampányát a környezettudatos szeszhulladék-kezeléssel kapcsolatban. A sor kétharmados sikert mutatott, erről számolunk be most, alább.

Hoztam egy borpár(baj)ok különkiadást így március végére, méghozzá mátrai borokkal. Három borpárt kóstoltam a borvidékről, feltörekvő borászatoktól, friss évjáratokból, három különböző szőlőfajtából.

Folytatódik a február végén megkezdett sauvignon blanc-körképet, több részes külföldi kitekintés előtt ismét hazai borokkal, ismét 2019-es tételekkel. A múltkori etyeki kvartett után most négy különböző borvidékről válogattam négy különböző tételt.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy éppen mostanában zajlik az évjáratváltás, az egyes pincék kiemelt kereskedői már a 2020-as tételeket árulják. Ha a jelen poszt nem is a leginkább aktuálisnak tekinthető évjárat borairól szól, azért stílust tekintve talán iránytűként még szolgálhat.

Lassan külön sorozatot indíthatnánk "borok a nappaliban" címmel, annyi pince teljes vagy részleges szortimentjét kóstoltuk meg, a pandémia miatt kényszerűségből a nappali négy fala között. Újabb borászat következik a sorban, ezúttal annyi a változás, hogy kivételesen nem az én nappalimban kóstoltuk a borokat, hanem a borászéban, még ha az ebben az esetben nem is a borvidéken van.
A gyöngyöspatai Páger Pincéről az utóbbi két évben többször volt szó a blog hasábjain, a tavaly forgalomba került első borok után lassan érkezik a második kör, a 2019-es tételek képében. Páger Mátyással, a pince tulajdonos-borászával és Németh Richarddal, Matyi legjobb barátjával, szakmai támogatójával és egyben a pince grafomán szócsövével ültünk le egy kis baráti borozással egybekötött "szakmázásra". Megkóstoltuk a hét bort, ami kereskedelmi forgalomban is megjelenik, majd előkerült még bónusztételként egy pét-nat és egy kénmentes narancsbor is, amelyekből egyelőre amolyan kísérletképpen minimális mennyiség készült, de nem kizárt, hogy a jövőben egyik, vagy másik nagyobb szerepet is kap.

Kézdy Dániel és Dancsecs Ferenc új projektjéről, a New Mátráról tavaly ősszel már volt szó a blogon. Ahogy azt akkor is leírtuk, fontos, hogy ez nem egy belülről jövő borvidéki szerveződés, hanem a projekt szellemi atyjainak komplex vállalkozása, amelynek célja, hogy bemutassa a Mátra új arcát és a benne rejlő kiaknázatlan lehetőségeket, természetesen nem kis részben az ottani borászatokon és borokon keresztül. Ennek keretében saját maguk által összeállított borcsomagokat forgalmaznak, amelyekből az éppen aktuális harmadik számú a borvidék talán legfontosabb fajtájára, a kékfrankosra koncentrál. Egy borvidék, egy fajta, hat termelő tolmácsolásában, a végeredmény a kékfrankos hat különböző arca egy kartonba csomagolva.

Kézdy Dániel az ünnepek előtt meglepett egy ajándék kartonnal, én pedig az óév utolsó napjai során (és egy gyors utolsó kör erejéig január elsején) utánajártam, milyen borokat rejtenek a palackok.

Itt az év utolsó borpárbajos posztja, a szokásos 7x2 tétellel, száraz fehérektől a tokaji aszúkig. Részben már az ünnepekre készülve néhány komolyabb és drágább palack is előkerült ebben a körben.

Egyúttal boldog karácsonyt is kívánunk minden kedves olvasónak! :)

Az elmúlt években a véletlenül úgy hozta, hogy a "Rejtőzködő borvidékek" sorozatban akarva-akaratlanul magyar vonatkozású termőhely szerepelt az évzáró részben. Idén sem lesz ez másként, megint egy hazai régióból hoztam borokat, amely azonban nem egy hivatalosan bejegyzett borvidék.
Idén a külföldi utazási lehetőségek beszűkülésével kézenfekvőnek tűnt hazánk tájegységeinek (újra)felfedezése, így tettem én is és látogattam el több alkalommal a festői Dunakanyar különböző településeire. Bort ugyan nem ittam, de több nagymarosi vendéglátóhelyen is szemet szúrtak környékbeli borászok borai, így az egyik ilyen kirándulás végén bedobtam néhány palackot a hátizsákba. Két borászat öt palackja várta, hogy megkóstoljam, amire az ősz folyamán sor is került.
A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy a Dunakanyarban tevékenykedő borászatok nagy része a Mátrai borvidékhez tartozó területeken termeszti és szüreteli a szőlőt. Ugyanakkor látni már ígéretes kezdeményezéseket arra is, hogy ténylegesen a Dunakanyar települései felett magasodó lankákon telepítsenek új tőkéket, így talán pár év múlva már lesz innen is készül értelmezhető mennyiségű bor.

A New Mátra Kézdy Dániel (Furmint Február, Aszú Prime) és Dancsecs Ferenc (Furmint Photo) új közös vállalkozása, amely több hónapos előkészítés után indult útjára. Céljuk bemutatni a Mátra új arcát és a benne rejlő kiaknázatlan lehetőségeket, természetesen nem kis részben az ottani borászatokon és borokon keresztül. Az angol névválasztás elsőre meghökkentő, de egyrészt a távolabbi célok között szerepel külföldi piacok szerzése is, másrészt az alapítók ezzel is hangsúlyozzák, hogy valami nagyon újat/mást szeretnének létrehozni.
A facebook-oldal már néhány hete megjelent, a honlap is hamarosan működni fog. A facebook-oldalon rendszeres helyi bejelentkezéseket, kép- és hanganyagokat ígérnek, amelyekkel a Mátra kincseit mutatják be a közönségnek. További cél, hogy fesztiválokon és rendezvényeken közös standdal jelenjenek meg, ahol természetesen a borászokkal, termelőkkel is lehet találkozni. Az alapítók különböző válogatás-csomagokat állítanak össze, elsősorban, de nem kizárólag borokból, a csomagokban szereplő borokat azután külön-külön is meg lehet majd vásárolni. A jelenlegi tervek szerint havonta változik majd a csomagok tartalma, esetenként erősen limitált palackszámú tételek is bekerülnek a pakkokba. Jellemzően kisebb méretű pincészetekkel működnek együtt, akiknek természetesen egy bizonyos minőségi kritériumnak is meg kell felelniük, de borkészítési, szőlőművelési szemléletben vannak eltérések az egyes borászok, borászatok között. A névsor jelenleg a így néz ki: Bata-Loyal Birtok, Benedek Pince, Centurio Szőlőbirtok, H-négyzet (H2) Pince, Hoop Wines, Itt és Most Pince, Karner Gábor és Fanni Kézműves Borászata, Kerekes Pince, Kékhegy Pince, Levente Pince, Losonci Pince, Páger Pince, Szignárovits-Maka Pince (közülük sokan szerepeltek 1-1 borral a nyári mátrai boros tegnap ittam-sorozatban is).

A szűk körű sajtó-bemutatkozásra a budakalászi Kálvária Pince teraszán került sor, ahol természetesen borokat is kóstoltunk a projektben résztvevő pincéktől. A bemutatott tételek nagy része az első New Mátra csomagban is szerepel (konkrétan a Hoop Wines pezsgője, valamint a Benedek Pince, a Centurio, a Losonci Pince, a Kerekes Pince és az Itt és Most Pince lent említett borai).

Kicsit talán megkésve jelentkezem ezzel a magyar rosé-körképpel, méghozzá annak is az első részével (bár a másodikban a többnyire hordóval is megküldött, komolyabb és feltehetően nem egynyári tételek szerepelnek majd), de egyrészt jó munkához idő kellett, másrészt meg bízzunk benne, hogy lesz még idén is bőven alkalom és lehetőség rosét szürcsölgetni, mielőtt beköszönt a zordabb, hidegebb idő, hogy más, kellemetlenebb tényezők fennforgásáról ne is beszéljek.
Természetesen a bőség zavarában lehetetlen vállalkozás átfogó képet adni a magyar választékról, hiszen annyi pince készít már rosét, sokan egy évjáratban akár többfélét is, de azért egy szűk keresztmetszetet talán sikerült kialakítani a nyár során. A hazai mezőny nagy része még mindig felejthető tucatbor, de úgy tűnik, hogy néhányan itthon is igyekeznek komolyabban venni a műfajt, és ennek jegyében valamilyen borként is értelmezhető anyagot a palackba zárni, én pedig igyekeztem inkább ezekből szelektálni.
Igyekeztem a válogatás során akár a idei/korábbi évjáratok, akár az adott pincébe vetett bizalom alapján gondosan válogatni. Került a sorba évek óta kiegyensúlyozottan teljesítő, megbízható rosé (pl. Konyári,  Pannonhalmi Apátsági Pincészet, Sauska), újabban felfedezett trónkövetelő vagy kedvenc (Hoop Wines, Pátzay, Ruppert), illetve előzetes tapasztalatok hiányában fekete ló is (Böjt, Hangyál, Takler). Próbáltam a legtöbb rosé-releváns borvidékről legalább egy bort beemelni, azt azonban nem állítanám, hogy törekedtem a tökéletes kiegyensúlyozottságra ilyen téren (nem is sikerült, ugyanis a Balaton környékéről érkező borok tették ki végül a mezőny közel felét).

"Természetes Mátra" címmel ismét megrendezésre került a VinoPiano-ban a természetközeli szőlőművelést és borkészítést folytató mátrai borászok borbemutatója a Karner Borászat, a Levente Pince és a Losonci Pince részvételével. A pultok mögött természetesen (haha!) ismét Karner Fanni, Major Levente és Losonci Bálint töltötte a borokat és a pezsgőket, a Borrajongót tavaly Szabi képviselte, idén én kóstoltam végig a sort.

"Rozé délután" jeligével invitáltak a Nagygombos Birtok 2019-es borainak bemutatójára a My Wine Borbárba, de a rosék mellett más borok is előkerültek, köztük limitált tételek is. A pincészetet amolyan rosé-specialista borászatként szokás számon tartani és Barta Anna, a birtok borásza valóban régóta elkötelezett a rosék irányába. Bár a fogyasztók által megszokott, bevált portfólió nyilván nem lehet évente változtatni, a kísérletezést nem adják fel. A borász bevallása szerint a minden évben elkészített, limitált palackszámú kísérleti tételekben tud kiteljesedni, és az ezek alapján kapott fogyasztói visszajelzések mentén igyekeznek a borok finomhangolását elvégezni. Most kaptunk egy kis ízelítőt az állandó szortimentből és a kísérletek eredményeiből egyaránt.
 

A Páger Pincéről egyrészt a kékfrankosuk, másrészt egy VinoPiano-ban tartott kötetlen kóstoló okán is írtam a közelmúltban, a feketeleánykából készült boruk azonban arra késztetett, hogy újra billentyűzetet ragadjak és egy teljes posztot szánjak a tételnek.
A fekete leányka, vagy románul feteasca neagra egyébként őshonos erdélyi fajta, ma is Románia fő autochton szőlőfajtája, de Moldovában szintén nagyon elterjedt. Magyarországon is leginkább a határon túli termelők révén lehet találkozni vele, de például a Gyöngyöspatán szárnyait bontogató Páger Mátyást is izgatják a fajtában rejlő lehetőségek, úgyhogy 2017-ben készített is belőle bort.
Én először tavaly decemberben kóstoltam a Bormedence rendezvényen, és akkor meglehetősen mérsékelt volt a lelkesedésem, koravénnek éreztem a bort, kezdeti oxidáció jeleivel. Innen szép nyerni, ahogy mondani szokás... Mindenesetre a tematikus mátrai hónaphoz a kékfrankossal együtt ebből a borból is beszereztem egyet a borásztól, de akkor végül csak előbbi nyílt ki. A VinoPiano-ban azonban ott volt mindkét bor, és nem kis meglepetésemre a feketeleányka sokkal szebb, volt mint fél éve, úgyhogy ennek igazolása céljából kibontottam az otthoni palackot is, ami végleg meggyőzött.