Idén a negyedévente jelentkező borpár(baj)os sorozat helyett ad hoc jelleggel fogok majd jelentkezni tematikusan párba vagy édeshármasba rendezett borokkal. Az első idei ilyen alkalommal a spanyolországi Toro borvidéke kerül a fókuszba, ahol a tempranillo helyi változatából a tinta de toro-ból készítenek igen erőteljes borokat.

A Bodega Teso La Monja tulajdonosai az Eguren család, akik korábban a Bodega Numanthia alapításában is részt vettek és hozzájuk fűződik a rioja-i Sierra Cantabria pincészet is, amely 150 éves múltra tekint vissza. A Bodegas Coral Duero-t 2003-ban alapította a Toro-ból Jesús Fernández, akitől 2019-ben Raúl Garcia vette át a birtokot.
Az általam kóstolt két bor csupán a belépő kategóriát képviseli a pincészeteknél, nagyjából 15 euró környéki árfekvésével (itthon a másfélszeresét kell leszurkolni értük), de már ez a két bor is igen magas minőséget produkál.












Sike Balázsék badacsonytördemici borbár-étterme, a Nefelejcs az egyik kedves barátoméktól 5 perc sétára esik, ők már törzsvendégek, én pedig az utóbbi 5 évben minden nyáron legalább egyszer csatlakoztam hozzájuk legalább egy gyors kóstoló erejéig. Idén is beugrottunk néhány órára, ez most hat bor megkóstolására és néhány hidegtál elfogyasztására volt elég.









