Az etyeki Szijjártó Előd Borászat nevével először a facebook-on találkoztam, egy hirdetés formájában, és bár nem jártam a pincénél, kíváncsiságból beszereztem két palackot a borokból., hogy addig is a távolból ismerkedjek az új etyeki borászattal. Személyes tapasztalatok hiányában az igen aktív facebook oldalról és a honlapról csipegettem össze információmorzsákat. Ezek alapján úgy tűnik, hogy Szijjártó Előd első generációs borászként, a Napa-völgyben szerzett tapasztalatokkal felvértezve vágott bele az etyeki borászéletbe és 2020-ban lépett ki a nagyközönség elé 2019-es boraival, tehát egészen új szereplőről beszélhetünk a borvidéken. A birtokról viszonylag kevés háttérinfót találtam, annyi bizonyos, hogy az etyeki körzet három legfontosabb fajtájából - chardonnay, sauvignon blanc, pinot noir - készülnek borok, chardonnay-ból van tartályos és hordós tétel is, a sauvignon blanc-nal is vannak hordós kísérletek, ezen kívül készülnek még gyöngyöző borok és lesz majd pezsgő is. A címkéket különféle égitestek stilizált képe díszíti (az ötlet nekem tetszik, de szerintem a címkék grafikai kivitelezésén még lehetne csiszolni) és a borok neve is innen merít ihletet. Ki tudja, talán lehet mögötte valamiféle csillagászati érdeklődés a borász részéről. Meglátjuk, születik-e új csillag Etyeken, mindenesetre az első borélményem a pincétől összességében kellemes volt.

A Villa Tolnay Tavasz névre keresztelt fajtabor-szériája a kezdetektől igazi best buy csokorként vonult be a borkedvelők kézikönyvébe. A pincészet formai megújulása után az egykori Tavasz-széria az 1 csillaggal jelölt fajtaborok formájában képezi a szortiment stabil bázisát. A minőség változatlan, ritkán találkozni itthon ilyen jól felépített választékkal rendelkező és konzekvens minőséget - elsősorban - fehérboros pincészettel. Az "alap" borok még mindig barátságos áron, sokszor a kategórián túlmutató erényekkel bírnak és általában gyorsan el is fogynak.
Még valamikor a nyár folyamán szereztem be sorban a 2020-as borokból 1-1 üveggel, hogy majd együtt megkóstolva jól levonjam a konzekvenciát, mennyire is építkezik szilárd alapokra a csobánci pince. Végül azonban úgy alakult, hogy a dugók csak novemberben repültek ki a palackokból, mire a tételek nagy része ki is futott. Így a jelen poszt beszerzési szempontból erősen megkésettnek tekinthető, ettől függetlenül célszerűnek találtam egy külön írás keretében megosztani a tapasztalatokat.

A sauvignon blanc-körből természetesen nem maradhatott ki Franciaország sem, így most az Óvilág két talán leghíresebb sauvignon blanc-termőhelye következik a sorban, Sancerre és Pouilly-Fumé a Loire-völgyben, Pascal Jolivet tolmácsolásában, két-két évjáratból.

Otthoni készletrendezgetés közben bukkantam rá egy kartonra nemrégiben, amely 2016-os Gizella borokat rejtett. 2016 érdekes évjárat volt Tokajban, a szüreti időszakot nagy esőzés vágta ketté. Aki korábban szüretelt, penge savú, feszes, karcsúbb borokat zárhatott palackba, de időbe telhetett, mire ezek a savak kicsit lekerekedtek a palackban. Mások kivártak, és a csapadékhullám elvonulását követően szedték le a szőlőt, ezek a borok lágyabbak, kerekebbek, de lazább szerkezetűek lettek. Szilágyi László az első táborhoz tartozott, ő is szikár, élénk savú száraz borokat készített ebből az évből, jogosan merülhetett fel, hogy igényelték ezek a borok a palackos érlelést.
Igazság szerint nem volt előre kitervelve, hogy 2021-ig őrizgetek egy dűlős sort, de ha már így alakult, Táncoló Medve társaságában megnéztük, hogy állnak a palackban szüret után 5 évvel Szilágyi László dűlős furmintjai és hárslevelűi.

Nem vagyok egy Beaujolais Nouveau hagyományőrző, azaz nem szoktam sorban állni az aktuális naptári év novemberének harmadik csütörtökén, hogy kezembe kaphassam a régen várt francia újboromat, annak ellenére, hogy alapvetően semmi bajom nincs a műfajjal. A magyar újbor mezőnyt sem szokásom tervszerűen szondázni, megvan az a két jól bevált kedvenc, amik szinte minden évben eljutnak hozzám, a többiek inkább csak alkalom- és véletlenszerűen kerülnek a poharamba. Az utóbbi 2-3 évben szerintem nem is ittam Beaujolais Nouveau-t, idén viszont valahogy kedvet kaptam hozzá, így amikor egy komolyabb pinot noir sor elé kellett vendégváró és szájkalibráló bort keresni, nem kellett sokáig gondolkozni a választáson.

Ismét hoztam három bort három híres osztrák pincészettől, a szokásosnak mondható két fehér-egy vörös felállásban. Három nagyon különböző, de remek bor nyílt ki ehhez a poszthoz.

Wachau legnagyobb borászata, egy ruszti családi borműhely, és a Fertő-tó vidékének egyik legjelentősebb kékfrankos-termelője kerül ma porondra. Véletlen egybeesés, de a három főszereplőből kettőnél jártam már kóstolni személyesen is (1, 2).

Idén októberben sem maradtunk nemzetközi borversenyen aratott magyar siker nélkül, ezúttal a szokásosnál nagyobb volt a meglepetés, hiszen egy 4-5 eurós reduktív balatoni sauvignon blanc aratta le a babérokat. A francia Les Mondial Des Vins Blanc versenyen a sauvignon blanc kategóriát a balatonfőkajári Feind Pincészet 2020-as (dunántúli) Sauvignon Blanc bora nyerte. A fajta őshazájában ez mindenképpen meghökkentő eredménynek tűnhet, bár a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy az érmes borok listáját átböngészve a sauvignon blanc-ok között a Feinden kívül mindössze egy késői szüretelésű moldovai bort, egy cseh, egy szlovák és egy német tételt találtam. A más kategóriákban éremmel díjazott francia borok is leginkább Alsace-ból érkeztek, így a fentiek alapján meg merem kockáztatni, hogy az ítészek nem dúskáltak a komolyabb Loire-menti, új-zélandi, dél-tiroli, vagy stájerországi sauvignon blanc-okban (a borversenyt Strasbourg-ban rendezték). Ezzel együtt bíztam benne, hogy a bor nem okoz majd csalódást, ráadásul az ára miatt nagy kockázatot sem vállaltam, amikor hazavittem egy palackot a sarki Aldiból.

Megszokhattuk már, hogy manapság mindennek van világnapja, köztük számos szőlőfajtának is. Hazai kezdeményezések is voltak ezen a téren, így lett világnapja az aszúnak, a furmintnak, mostantól pedig a kadarkának is, november 20-án, éppen holnap. Globális szintű kadarka locsolásra nem számíthatunk, hiszen Magyarországon alig 273 hektáron terem kadarka és az elmúlt évtizedek tendenciáit sem lehet kedvezőnek mondani, hiszen ez a terület 2008-ban még 600 ha volt. A nemzetközi érdeklődés ezzel szemben állítólag növekszik a fajta iránt, de aligha tévedek, ha azt írom, hogy az itthon palackba kerülő kadarka mennyiség túlnyomó része az országhatáron belül is fogy el.
Kilenc pincészet kezdeményezésének köszönhetően jött létre a Kadarka Nap és a hozzá kapcsolódó honlap. A résztvevők kétharmada a Szekszárdi borvidéken tevékenykedik - Eszterbauer Borászat, Heimann és Fiai, Lajvér Borbirtok, Németh János Pincészet, Sebestyén Pince, Tüske Pince -, hozzájuk csatlakozott Egerből a Hagymási Pincészet és a Tóth Ferenc Pincészet, valamint a Hajós-Bajai borvidékről a Koch Borászat.
A kampánynak célja egyrészt a fajta népszerűsítése a borkedvelők körében, másrészt egy online, kétnyelvű tudástár létrehozása, amely a jövőben is friss információkkal szolgálhat majd. A Kadarka Nap keretében az alapító pincészeteknél és több borbárban, kereskedésben is lesznek akciók, kóstolók, ezekről a honlapon célszerű tájékozódni. Jövő évtől a kezdeményezés mögött álló pincészetek és szakemberek tematikus rendezvényt is szeretnének szentelni a fajtának.
A héten én is kadarkáztam egy kicsit, a nappali nyugalmában bontottam három alapító borászattól egy-egy 2020-as szekszárdi kadarkát (a negyediknek berendelt Eszterbauer sajnos késett), ezeket kóstolgattam két napon át, és az a helyzet, hogy jól szórakoztam.

Októberben írtunk a somlói Tornai Pincészet négy boráról, amelyek több magyar és nemzetközi borversenyről tértek haza szép eredményekkel. A másik nagy somlói pincéről, a Kreinbacher Birtokról a sajtóban többnyire a pezsgőik, és az azok által elért eredmények okán lehet olvasni, de idén 2017-es csendes boraikkal (Furmint Selection, illetve Hárslevelű Selection) is elhoztak két érmet a Decanter World Wine Awards-ról. Gondoltam, ez ideális apropó arra, hogy megbontsam a két érmes bort az otthoni készletből, kiegészítve az évjárat-azonos Öreg Tőkék Borával.

Idén nyáron érkezett a hír, hogy az itthon a radar alatt futó Jammertal Borbirtok 2015-ös Cassiopeia Merlot-ja a luxemburgi Concours Mondial de Bruxelles borversenyen a vörösborok kategóriában a legmagasabb pontszámot kapta és ezzel elnyerte a Grand Gold Medal Revelation Red Wine díjat. A hazai kommunikáció az eredményt már úgy tálalta, hogy a Cassiopeia Merlot 2015 egyenesen a világ legjobb vörösbora lett, ami azért egyetlen borverseny eredménye alapján mindenképpen túlzás, de kétségtelenül vonzza a szemet és a kattintást. Azóta napvilágot látott néhány interjú a borászat tulajdonosával, valamint kóstolási jegyzetek a borról, amelyet meg is lehet rendelni a borászat honlapjáról, 20.000 forint/palack áron.
A Jammertal Borbirtok külön standdal jelent meg a 2021-es Vince Gálán, és az egyik mesterkurzuson a díjnyertes bor is szerepet kapott, két korábbi évjárattal együtt, így közelebbről is megismerkedhettem a pincészettel és a merlot-kkal.

Számtalan magyarázattal tudnék előállni azzal kapcsolatban, hogy miért kerültek el a Somlói Apátsági Pince borai az elmúlt években. Egyrészt szignifikánsan kevesebb somlói bort fogyasztok, másrészt egy néhány évvel ezelőtt tartott, és végül írásos beszámoló nélkül hagyott, kevés igazán szerethető tételt felvonultató portfóliókóstoló után látványos szándékcsökkenést vettem észre magamon a pince borainak vásárlásával kapcsolatban. Pedig a traminijük évről-évre az egyik kedvencem volt, és igyekezett magabiztos és stílusazonos minőséget produkálni.

A fentiek mentén igyekeztem kockázatminimalizálni, és egy régi klasszikus új évjáratával felvenni a fonalat SAP-fronton. Csalódásmentes, de nem különösebben kiugró élményben volt részem.

A fehér, buborékos és édes borok után, illetve a Jammertal Borbirtok mesterkurzus beszámolója előtt az idei Vince Gáláról szóló második írásban a vörösborokról lesz szó, kiegészítve a rosékkal és egy kis külföldi kitekintéssel.

A vörösboros mezőnyt kiegyensúlyozottabbnak éreztem, mint a fehérekét, de itt is ért egy-két meglepetés. Itt csak egy trió maradt ki: távozáskor jutott eszembe, hogy bizony a cabernet sauvignon-okat kihagytam. Cserébe lesz majd még szó néhány fehérborról, illetve buburékos tételről, hiszen az Auchan kínálatából is lehetett magyar és külföldi borokat kóstolni, illetve a Felix Kitchen & Bar is kapott egy külön standot, ahol Czinki Tamás Master Sommelier tolmácsolásában lehetett kóstolni az étterem komoly fine wine szelekciójából.

A Vince Magazin évről évre díjazza a hazai borkultúra legjobbjait, idén először azonban a közönség is szavazhatott a kedvenceire, több kategóriában. A díjazható borok listáját a hazai gasztronómiai és italkultúra szakértői és támogatói állították össze. A díjátadóra és a sétáló kóstolót is magában foglaló két napos gálára november első hétvégéjén került sor a Marriott Hotel dísztermében. A rendezvényen természetesen a különféle díjkategóriák döntőseit és díjazottjait is meg lehetett kóstolni, de további kiállítók is megjelentek, valamint mesterkurzusok keretében a Bock, a Jammertal Borbirtok és a Patricius Borház különleges boraival is meg lehetett ismerkedni.

Két külön posztban írok a gálán kóstolt fehér- illetve vörösborokról, valamint érkezik majd egy rövid beszámoló a Jammertal Borbirtok mesterkurzusáról is. A fehérboros kategóriák versenyzőivel nyitom meg a sort, kategóriánként beosztva a tételeket. Nem kóstoltam meg minden bort (az Irsai Olivér, sauvignon blanc, sárgamuskotály, egyéb buborékos sor kimaradt, ahogy a legjobb borcímkés stand borai is), de a mezőny nagy részét azért igen. Rövidke jegyzetek, gyors benyomás alapján generált pontszámok következnek.

Gyurasits Emőke és Hofmann Tibor kis családi pincészete, az Itt és Most Pince egyike azoknak az ígéretes, kis családi pincészeteknek, amelyek az utóbbi években jelentek meg sorra a Mátrában, és érdemes rájuk odafigyelni. 4 hektárnyi területtel rendelkezik Gyöngyöspata és Gyöngyöstarján környékén, több dűlőben, a szőlőművelésben a természetesség, a pincemunkák során a minimális beavatkozás a kulcsszavak. A 2017-es volt az első évjárat, akkor még csak kékfrankos és olaszrizling készült, 2018-ban ez kiegészült egy zöldveltelinivel. Azóta bővült a kínálat, és ahogy termőre fordulnak az újabb telepítések - csókaszőlő, tihanyi kék, laska, hajnos kék, kadarka és még több kékfrankos - a jövőben további izgalmak is várhatók.

Hofmann Tibor még szeptember végén hozott egy karton bort, amely lefedi az éppen aktuális választékot, három fehérbort, egy sillert és két kékfrankost tartalmazott a csomag. A kékfrankos páros egy hordókísérletnek is felfogható: az egyik tétel - az Ideje Van Kékfrankos - rövidebb ideig francia hordóban, a másik hosszabb ideig magyar tölgyfa hordókban érlelődött. Mindenféle egyéb elfoglaltság, majd a nátha miatt október végéig kellett halogatnom a kóstolót, de csak sikerült a végére járni a palackok tartalmának

Az Etyeki Kúria szortimentjében külön borcsaládot alkotó Mérész Sándor Projekt sorozat borairól már többször volt szó a blog hasábjain (legutóbb a komplett sorról itt). Ezek a borok engednek teret a kísérletezésnek a Kúria jól bevált tételei mellett, Mérész Sándor a projekt keretében akár egy érdekesebb szőlőfajtát önálló tételként zár palackba, vagy valamilyen, a konvencionálistól eltérő borkészítési metódussal visz a csavart a borba, és akár ezek kombinációja is előfordulhat. A burgenlandi Trausdorf (Darázsfalu) szélén, az Eisenstadt (Kismarton) felé vezető út mellett található Weingut Esterházy az Etyeki Kúria testvérborászata, ennek keretében természetesen igen jó két pincészet közötti munkakapcsolat és rendszeres a tapasztalatcsere. Így aztán aligha meglepő, hogy a Weingut Esterházy is készít kísérleti tételeket az Esterházy Projekt borcsalád fedőneve alatt. Az osztrák pincészet bátrabban vágott bele a kísérletezésbe, mint etyeki testvére, határozottabban érvényesül a natúrboros irányvonal is, de másféle inspiráció is tetten érhető egyes tételekben. Egy 2015-ös évjáratú pezsgő alapbor a legkorábban szüretelt tétel, ami Projekt-borként végezte, de a számokkal jelölt borcsaládban az 1-es egyébként egy öreg tőkés pinot blanc-ból készült bor volt. A 2020-as évjárattal bezárólag eddig 14 Projekt-bor került palackba, én a friss 2020-as tételekből kaptam hármat az Etyeki Kúria közvetítésével.

Ismét egy rendhagyó rész következik a sorozatban, amelynek keretében ezúttal Mallorca kerül a reflektorfénybe, azonban nem egy, hanem több pincészet borainak tükrében. A Baleár-szigetek - pontosabban a négy legnagyobb sziget, Mallorca, Menorca, Ibiza és Formentera - a legnépszerűbb európai turista célpontok közé számítanak a 20. század második fele óta. A szigetekre általában a napfény és a tenger, vagy esetleg az éjszakai élet vonzza leginkább a turistákat, de az utóbbi időkben a ritka szőlőfajták és borok iránt érdeklődök is megtalálhatják számításaikat.

Ádám Gábor, a Sabar Borház tulajdonosa pár éve Káptalantótiba, a pincészet közelébe költözött, mondhatjuk tehát, hogy most már a balatonfelvidéki falu a második, vagy leginkább aktuális otthona. Így kevésbé meglepő, hogy a pincészet egyik 2020-ban forgalomba került olaszrizlingjével állít emléket Káptalantóti település megszületésének, pontosabban az első írásos említés 750. évfordulójának, méghozzá - némi atyai ráhatással - éppen 1270 palack borral. 
A Tóti 750 Olaszrizling tulajdonképpen a Sabar Borház egyik dűlős olaszrizlingjének különkiadása. Káptalantóti mellett, a Tóti-hegy déli oldalán található 30 éves olaszrizling-ültetvényen termő, vásárolt szőlőből készült, 500 literes használt hordóban, spontán erjedt majd acéltartályban érlelődött. A Sabar Borház rendszeresen készít bort ennek a dűlőnek a terméséből, amely általában "Káptalantóti Single Vineyard Olaszrizling" néven kerül forgalomba, de a nevezetes évforduló miatt a 2019-es évjárat önálló, Káptalantóti látképét ábrázoló címkével és fantázianévvel jött ki a polcokra. (Káptalantóti egyébként a település honlapja szerint 1256-ban még Tothy néven lett megemlítve okiratban, 1270-ben Gyulakeszi és Tóti egy nemes birtokkal kapcsolatos pere kapcsán szerepel a neve egy oklevélben, míg templomának első említése 1272-ből való.) A tételből jutott néhány karton a település önkormányzatának is, így a hivatalos évfordulós ünnepségeken is lehetett koccintani az emlékborral. Viszont lassan elfogy a pincénél is, úgyhogy aki szeretné még megkóstolni, igyekezzen.

Itt az év utolsó előtti magyar egyvelege, nagyobb részt fehérborokkal, köztük több könnyed nyári itallal, kevesebb vörösborral, azokból sem annyira a testes, koncentrált tételek kerültek most be a válogatásba.

Tavaly többen felkaphatták a fejüket a magyar boros szcénában, amikor egy addig ismeretlen tokaji pince, a Chateau Mate borait a világ talán legismertebb borszakértője, Jancis Robinson igen magas pontszámokkal jutalmazta, majd ezek a tételek a magyar piacon is megjelentek, komoly burgundi borokhoz mérhető áron. A Chateau Mate mögött Szokolai Máté áll, aki több, mint 10 éve a hazai boros és gasztronómiai élet aktív szereplője, jelenleg a 2014 óta működő aborbolt.com online borkereskedés fűződik a nevéhez.

Máté tavaly egy borvacsora keretében mutatta be először a borokat a Salt-ban, idén októberben szűk körben néhány meghívott borszakértőnek, bloggernek és sommelier-nek tartott két kóstolót a Solid Borbárban, ahol elmesélte a pince rövid történetét és természetesen megmutatta a borokat is. Ezek egyikére kaptam meghívást én is.

Az utóbbi néhány évben sajnos kevesebbszer látogattam a Tokaji borvidékre, mint a korábbi időszakban, de a mostanában jellemző évi két bortúra közül az egyik alkalom stabilan továbbra is a Mindszenthavi Mulatsághoz köthető, amely lassan 10 éve kötelező program lett a baráti társaság számára. Bodrogkeresztúr és Bodrogkisfalud szüreti fesztiválja az egyik első ilyen jellegű rendezvény volt a borvidéken, idén már a tizenkettedik alkalommal rendezték meg a mulatságot. Az elmúlt két év esősebb fesztiváljai után most verőfényes napsütés és tiszta égbolt várta a fesztiválra érkezőket, lehetett nagyokat sétálni és gyönyörködni az őszi tájban, és persze borozni.

A 75 éves Tornai Pincészet Tornai Endre, az alapító 1946-ban alig kétholdas ültetvényen kezdte el a szőlőművelést és borkészítést. A család a szocializmus évei alatt is fejlesztgette a birtokot, majd a rendszerváltást követő évtizedekben jött az igazi megújulás és növekedés. Ma a Tornai Pincészet a Somló egyik legnagyobb és egyik legelismertebb borászata, a birtok 70 hektárosra duzzadt, és a munkában már a harmadik generáció is részt vesz. A hagyományok tiszteletét ötvözik a legkorszerűbb szőlőtermesztési és feldolgozási technológiákkal, a borok pedig már Michelin-csillagos éttermek borlapjain is feltűnnek és számos hazai és nemzetközi megmérettetésen is sikeresen szerepelnek.
A szortiment csúcsát jelentő Top Selection borcsalád 2019-es évjáratából négy bor a szokásosnál is több elismerést gyűjtött be. A Tornai Pincészettől kaptunk 1-1 palackot ezekből a tételekből, hogy kóstoljuk meg őket.

Tokaj a hazai boros körökben különböző témák számos vitát generál, ezek közül egy, kevésbé felszínen lévő diskurzus a fajtákról szól. A borvidéken hat engedélyezett fajtából készülhet tokaji eredetmegjelöléssel bor, ezek pedig a furmint, hárslevelű, kabar, kövérszőlő, sárgamuskotály, zéta. Vannak borászok, akik szerint felesleges összezavarni a képet nemzetközi fajtákkal, bőven elég a hat engedélyezett fajta, általában a furmint kiemelésével, míg mások inkább szabad teret adnának a kísérletező kedvnek.
Néhány hegyaljai borászat már hosszú évekkel ezelőtt elkezdett játszani nemzetközi fajtákkal is, részben azért, mert úgy találták, hogy az akkor nemzetközi fronton még kevésbé ismert furmint (és hárslevelű) helyett ezekkel a már jól ismert szőlőfajtákkal könnyebb lehet megszólítani és bevonzani a külföldi fogyasztókat. Leginkább a chardonnay, sauvignon blanc és pinot noir hármasból készült fajtaborokkal lehet találkozni egyes pincészetek választékában, de készült már a borvidéken syrah, kékfrankos, rosé, vagy régi magyar fajták felhasználásával házasított bor, sőt nemzetközi fajta és tokaji fajta házasítása is. Csepp a tengerben a véleményem, de szerintem egyrészt az a kevés nemzetközi, vagy más, nem tokaji fajtából készült bor mennyiségileg aligha zavarja a borvidék furmint és hárslevelű dominálta össztermelését, az édes boros mezőnyben amúgy sincs szerepük, cserébe viszont kifejezetten izgalmas és jól sikerült borokat is lehet kóstolni a nemzetközi fajták és a borvidék együttállásából.
Balassa István, a tokaji termőhelyek egyik feketeöves vallatója 2018-ban döntött úgy, hogy ideje más utakon is elindítania a kutatást és a tapasztalatszerzést arról, hogyan tudja még jobban kihasználni a Tokaji borvidék adottságait. De mi jöhet még a dűlő- és parcella-szelektált furmintok, hárslevelűk és szamorodnik után? Nos, valami egészen más.

A borász kedvenc fajtája a rajnai rizling, így 2018-ban osztrák riesling oltványokból is telepített egy keveset Mád ikonikus dűlőjére, a Szent Tamásra, amely elsősorban dűlőszelektált száraz furmintjairól vált nevezetessé az elmúlt években, de kiváló dűlős aszúk is készültek már innen. A viszontagságos 2020-as évjáratból érkezik az első bor a fiatal ültetvényről, mindössze 494 palack került letöltésre. Balassa István szerint elképesztő harc dúl a palackban a termőhely és a fajta között, érdekes látni és összehasonlítani a párhuzamokat, valamint az eltéréseket, valamint a bor érését is érdemes lesz ilyen szempontból figyelni. 2020, de valószínűleg 2021 sem szerepel majd a legjobb tokaji évjáratok emlékkönyvében, de a borász elvárásai szerint az ültetvény korának előrehaladtával jó évjáratokban egészen kivételes borok születhetnek majd itt. A kísérlet-sorozatnak lesz újabb elágazása is, hamarosan egy újabb szőlőfajta és termőhely találkozásával (is) folytatódik.

Tavaly írtunk először a szendehelyi illetőségű Alte Keller-ről és zweigelt-ből készült, 2018-as évjáratú remek ivóborukról. German Dániel, a pince tulajdonosa és borásza idén is megkeresett minket, hogy kóstoljuk meg a bor aktuális, 2019-es évjáratát, ezúttal azonban a mintapalacknak párja is akadt, ugyanis érkezett mellé egy szintén zweigelt-ből szűrt, 2020-as rosé is, merthogy a pincénél egy kevés rosé-t is palackoznak.