Több év kihagyás (igazából csak 2017 és 2018 maradt ki, de valamiért többnek tűnt) után idén ismét ellátogattam a VinCÉ-re, amely azóta a pesti belvárosból átköltözött a budai oldalra, a Várkert Bazárba. A borok iránt komolyabb érdeklődést tanúsító vendégeknek mindig a mesterkurzusok jelentik a rendezvény legfőbb vonzerejét, itt van a leginkább esély arra, hogy ritkán látott előadókkal és különleges, kultikus borokkal fussunk össze. Ha már ismét ott voltam a VinCÉ-n, én is váltottam jegyet két mesterkurzusra, az egyik magyar, a másik külföldi vonatkozású volt. Előbbin két borvidék két meghatározó borásza mutatott be néhány bort és egyben a mögöttük álló családi birtok filozófiáját és ezzel együtt a borvidéket is: Figula Mihály Balatonfüredről és ifj. Szepsy István Mádról.

Újabb Tokaj Magic kóstolón jártam, ahol ismét parádés borsor állt össze, ezúttal csupa 2006-os aszúborból. A 2006-os évjárat száraz és édes borok terén egyaránt nagyot villantott Tokaj-Hegyalján. A szárnyait bontogató száraz tokajiak közül referencia szintű borok készültek és számos fiatalabb pince is ekkor lépett a rivaldafénybe, azonban kivételes aszúk is készültek ebből évből. Ami magát az évjáratot illeti, 2006 egyébként nem indult könnyen: a hosszú tél után a tavasz kicsit megkésve indult. A változékony nyarat kiegyenlítetten meleg ősz követte, és ez tette igazán széppé az évjárat borait.
Ripka Gergő már régóta elhatározta, hogy a Táncoló Medve blog 10. születésnapját 2006-os aszúkkal fogja megünnepelni, az évforduló megvolt (ezúton is gratulálok), Gergő pedig erre az áprilisi kóstolóra össze is gyűjtötte a kedvenc 2006-os aszúit. Szerencsénkre a borok szép állapotban voltak, a TCA sem tréfált meg minket, így áldozhattunk egyet a hedonizmus oltárán, hat szép aszúval, Pancsovay Zita (Borganika) ételeivel kísérve.
  

A Tokaj Magic legutóbbi budapesti kóstolóján ismét száraz borok kerültek a rivaldafénybe, Homonna Attila Határi furmintjának kilenc évjáratát kóstoltuk végig. Az eredetileg tervezett sort maga a borász és a kóstolón szintén jelen lévő Szűcs Ferenc egészítette ki saját gyűjteményéből, így egy majdnem komplett vertikális sor állt össze. A kóstoló félidejében maga Homonna Attila is befutott - stílszerűen Erdőbényéről -, ő is mesélt egy kicsit Erdőbényéről, a Határiról és a borokról.

Mint azt a hazai borvilág történéseit közelebbről követő olvasóink azt bizonyára tudják, Ripka Gergő, alias Táncoló Medve barátunk régi álmát megvalósítva Tokaj Magic néven önálló vállalkozásba fogott. A Tokaj Magic sokféle szolgáltatást nyújt: kóstolók, bortúrák, szaktanácsadás, közben pedig megjelent a Tokaj Guide harmadik kiadása is, minden eddiginél több információval, tuti tippel és borászattal. Gergő tehát most már 100%-ig legkedvesebb borvidéke szolgálatába állt, hogy Tokaj-Hegyalja üzenete minél több emberhez eljusson. Nem kis feladat ez, amihez a magam részéről sok erőt, kitartást és persze szép sikereket kívánok!
Gergő a Tokaj Magic ernyője alatt különböző budapesti helyszíneken nagyjából havi rendszerességgel tematikus kóstolókat tart, borászatokat, borstílusokat vagy éppen évjáratokat állítva a reflektorfénybe. Március a végén a "Disznókő - Az aszú forradalmárai" című, kihagyhatatlannak tűnő kóstolón én is ott voltam.
 

Roland Velich, a Weingut Moric híres borásza a pannon borkultúra lelkes kutatója, aki nemrégiben olyan új vállalkozásba fogott, amellyel részben a magyar bor szekerét tolja nemzetközi vizeken. Velich a Hidden Treasures sorozattal viszi tovább a Weingut Moric életre hívásával megkezdett gondolatot: egy régió karakterének megragadását, olyan tiszta és közvetlen módon, amennyire lehetséges. Ehhez fontos tudni, hogy Velich Burgenlandot és Magyarországot egy bor-régióként kezeli. Szerinte a Pannon-borrégió borkultúrájának részesei a hagyományos borkészítési metódusok, az éghajlat, a talaj, a szőlőfajták és az itt élő emberek is. Roland Velich úgy határozott, hogy hozzá hasonlóan gondolkozó, fiatal, innovatív borászokat gyűjt maga köré és velük együtt mutatja be ezt a vidéket az érdeklődő borkedvelőknek, legfontosabb borvidékeivel és szőlőfajtáival.
A sorozatban egyedi terroir-ral rendelkező termőhelyekről származó, helyi fajtákból, természetközeli szőlőművelési és borkészítési módszerekkel készült, elegáns, fineszes borok kapnak helyet. 2018 őszéig három magyar borászattól jelent meg bor a sorozatban, ezeket osztrák termelők kékfrankosai követték.
Érdekes és kuriózumnak számító dolog, hogy az egyik legnevesebb osztrák borász saját nimbuszának építgetése mellett időt, pénzt és energiát szentel annak, hogy a Kárpát-medence más borvidékeiről is felkaroljon borászokat és boraikat olyan helyekre is eljuttatja, ahova pusztán saját erőből nehezebb lenne kitaposniuk az utat. Kicsit utánajártunk a sztorinak és megkóstoltunk három bort a sorozatban eddig közreműködő három magyar borásztól.

Aki esetleg a számára ismeretlen név láttán azt hiszi, hogy itt most egy szemtelenül fiatal borász éppen induló pincéjéről lesz szó, az téved. Legalábbis nagy részben. A Serpens ugyanis Zsurki Sándor kis családi borászata, sárospataki központtal, ahonnan ilyen formában 2015 óta kerülnek ki a borok, maga a Serpens név tehát nem túl régi. Zsurki Sándor viszont valójában régi motoros a szakmában, megfordult már számos tokaji borászatnál, köztük a Tokaji Kereskedőháznál, a Pajzos-Megyernél, az Andrássy Pincészetnél, és a Gróf Degenfeld Szőlőbirtoknál is. Jelenleg a badacsonyi Villa Pátzay főborászaként tevékenykedik, de nem hanyagolta el Tokajt sem, generációk óta létező, 4 hektáros kis családi birtokán is folyamatosan készülnek a borok. A sejtelmes Serpens név egyébként a borvidék klímájának fontos tényezőjét alkotó, kígyóként tekergő Bodrog folyóra utal. 
Zsurki Sándor a furmint mellett - különösen a belépő borok szintjén - a házasításoknak fontos szerepet szán, szerinte minden fajta hoz valami értékeset a közösbe, belépő borát is ennek szellemében készítette el.

Harmadik éve van részünk abban a szerencsében, hogy Berecz Stéphanie nagylelkűségének köszönhetően megkóstolhatjuk a komplett száraz Kikelet borsort (2015, 2016). 2017-ből öt száraz bor volt a csomagban: három hárslevelű, egy furmint és egy házasítás. Ráadásnak kaptunk egy késői szüretelésű bort is, 2012-ből. A 2017-es palackok már mind az új arculattal jelennek meg, amelynek a 2016-os Váti Dry volt az előfutára. Szabival, Táncoló Medvével és egy kisebb kompániával kiegészülve szemléztük a borokat.

A tavalyi "Gyengébb? Nem" nőnapi kóstoló talán egyszeri alkalomnak indult, de úgy tűnik, hogy utólag is hagyományteremtő lehet, ugyanis idén is összegyűltek a borászhölgyek a Sofitel-ben, hogy megmutassák magukat és boraikat a közönségnek. A könyv szereplői közül majdnem mindenki jelen volt és a kiállítók sora kibővült új kiállítókkal is. A kiállító borászok kezdeményezésére a rendezvény egyben jótékonysági akcióvá is vált, ugyanis aznapi honoráriumukat a női szolidaritás jegyében az Anyaoltalmazó Alapítvány számára ajánlották fel.
A kóstolóra komoly érdeklődés volt, a helyszín adottságai és a közönség létszáma együttesen okozott néhány tömegjelenetet. Valamennyire azért próbáltam jegyzetelni, de nem vittem túlzásba, ahogy az átgondolt pontozást sem, de amennyire sikerült, azt itt közreadom, abc-sorrendben haladva.

Februárban megszondáztunk ismerősökkel még egy furmint-sort, méghozzá néhány chardonnay-val vegyítve, a 2015-ös évjáratból gyűjtögetve. A két fajta borainak egy sorban kóstolása rögtönzött ölet volt, így viszont tényleg rengeteg bor gyűlt össze. A Galéria 12-ben kóstoltunk, vakon.

Az idei furmintos február utolsó hete számomra egy rég nem látott ismerőssel való találkozással zárult, őkelme pedig nem volt más, mint az influenza. Feledésbe merült ismeretségünk felelevenítése szerencsére viszonylag rövidre sikerült, így február utolsó napján már bátorkodtam egy palack furmintot - szintén egy régi ismerőst - felbontani és egy (na jó, kettő) pohár borral elköszönni a téltől. A palackra még úgy 2 héttel korábban, akadtam rá (rémlett, hogy birtoklok még belőle), és remek döntésnek bizonyult, hogy a magam részéről ezzel búcsúztattam az influenzát, a jubileumi 10. Furmint Februárt és a téli hónapokat egyaránt.

Lassan véget ér a február, legfőbb ideje, hogy a Borrajongón is beszámoljunk a legnagyobb - és idén a jubileumi tizedik - Furmint Február kóstolóról, amely a hagyományokhoz híven február első csütörtöki napján a városligeti Vajdahunyad-várban került megrendezésre és szokás szerint nagy érdeklődés övezte, mind a borászok, mind a borkedvelők, mind a legtágabb értelemben vett szakmai körök részéről. Sajnos úgy alakult, hogy a blog szerzői közül idén csak én tudtam elmenni a kóstolóra, így tehát a megszokott "A Furmint Február szerintünk" helyett ez most egyszemélyes beszámoló lesz.  Így viszont kicsit kevésbé kötnek terjedelmi korlátok, vettem hát a bátorságot és a fáradságot és egy nyúlfarknyi jegyzetet idekanyarítottam minden borról.

Dübörög a Furmint Február, a hagyományos Vajdahunyad-vári nagy kóstoló múlt héten került megrendezésre - összefoglaló hamarosan -, és sorban következnek a budapesti és vidéki események. A múlt hétvégén egy baráti összejövetel alkalmából én is a nappaliba varázsoltam egy furmint-sort, mégpedig Szepsyék "alap" furmintjának 5 évjáratából.

Szepsy István sokszor hangsúlyozta, hogy a birtokfurmint náluk nem egy belépő szintű bor, egyszerűen más célt szolgál: az egyes dűlők egyedisége helyett a furmint fajtakarakterét hivatott bemutatni. Ennek megfelelően a bor több - jellemzően mádi és tállyai - dűlő termésének házasítása. Fiatalabb szőlők, nagyobb fürtű tőkék és a dűlők alsó, agyagosabb talajú részéről szüretelt termés is belekerül, így talán kevésbé koncentrált és könnyebben fogyasztható bor a végeredmény, cserébe a birtokborban a dűlős furmintok sav- és ízkaraktere összeadódik.
A stílus nem maradt változatlan az évek során, ebben természetesen az évjáratoknak is szerepe volt: szüreti időpont, hordóhasználat, almasavbontás, maradékcukor, palackzárási mód, mind-mind 1-1 apró részlet a kirakósban, aminek a végeredménye 1-1 palack tartalmában jelenik meg.

Nyakunkon a Furmint Február és az ezzel járó furmintos események, köztük a Vajdahunyad-várban, a jövő héten megrendezésre kerülő Furmint Február Nagy Kóstoló. Az már lassan hagyomány, hogy a Furmint Február alapítója, Kézdy Dániel mintegy ráhangolódásképpen, január vége táján szervez egy szűk körű kóstolót a sajtó képviselőinek. Idén sem volt ez másképp, a budakalászi Kálvária Pincében két meghívott pincészet mutatta be borait, míg a házigazda is készült néhány palackkal.

A tavaly januári koccintás után a Disznókő ismét meglepte a Tokaj- és aszúrajongókat egy kis kóstolóval a Veritas Borbárban. A tavalyi esemény mintájára - amolyan sajátos #tenyearschallenge-ként :) - két 5 puttonyos aszút mutattak be, amelyek között 10 év korkülönbség volt.

A Disznókőnél már 20 évvel ezelőtt is kialakult az a modern aszústílus, ami azóta is jellemzi boraikat és amely teljesen átvette az uralmat a borvidéken. A korkülönbség mellett a borok a két évjárat eltérő adottságait is szépen kidomborították. Az 1999-es tökéletes sav-cukor arányokról, gazdag botrytises karakterről és kiváló egyensúlyról árulkodik. A 2009-es év az őszi esők miatt nem feltétlenül kedvezett az aszúszüretnek, de mint az itt kóstolt tétel is igazolja, vannak szép képviselői ennek az évjáratnak, amelyek közül a Disznókő 5 puttonyosa egy melegebb, szárazabb év hedonista aszújának képét mutatja.

Az év utolsó napján érkezik a hagyományos dupla toplista második része, a kedvenc hazai borainkkal. Természetesen továbbra is várjuk az olvasói listákat, kedvenceket, meghatározó élményeket is kommentben.

Volt már rá példa, hogy több párban kóstolt tételt összegyűjtöttem, drbarta is rendszeresen "párbajoztatott" borokat régebben. Lehet, hogy lesz ebből valamiféle sorozat is részemről, mindenesetre legalább egy folytatás már biztosan. Szóval itt most annyi a lényeg, hogy még az ünnepek előtt és közben is előfordult, hogy valamilyen szempont alapján szembeállítható borokat kóstoltam párban egymással, most itt van ezekből egy csokorba rendezve.

A hazai viszonylatok tekintetében az édesbor legalább annyira számít szezonális szeszterméknek, mint a pezsgő. Amennyiben ezt az alaptételt elfogadjuk, akkor célszerű legalább azért tennünk valamit, hogy az év végi szezonalitás szerepköréből kihozzuk a lehető legtöbbet. Ha nem szeretnénk, vagy költségvetésileg egyszerűen csak nem tudunk az aszúszintig merészkedni, akkor Tokaj tekintetében a szamorodnik mellett a kései szüretek maradnak potenciális jelöltként. 

A piac ezen szegmense persze rendkívül széles, eképpen nem mentes a buktatóktól sem, de ha ügyesen és körültekintően választunk, megfizethető élményekkel gazdagodhatunk. Ezekből szeretnék most mutatni kettőt: egyet a kategória ár szerint rendezett halmazának elejéről, egyet pedig a végéről. Két külön koncepció mentén kialakított stílust, melyekkel ízlés szerint édesen zárhatjuk le az évet anélkül, hogy azt havi költségvetésünk a szükségesnél jobban megérezné.

Rég jártam már Mitiszol? fesztiválon, utoljára 2014-ben, tehát több év kimaradt, és valójában idén is csak az utolsó előtti pillanatban dőlt el, hogy megyek. A rendezvénynek egy ideje már a Millenáris ad helyet, mintha a külföldi kiállítók száma is megnőtt volna utolsó fesztiválozásom óta. A hangsúly azonban ugyanúgy a természethű borokon van. Nem is szaporítom a szót, következzen egy beszámoló amolyan távirati stílusban.

Vannak kóstolók, amelyek tartósan beleégetik magukat az ember emlékezetébe, ehhez azonban már nem elegendő csupán jó borokat kóstolni, kell valamilyen extra élmény. A ruszti kiruccanásunk záróakkordját képező Wenzel-kóstoló ilyen volt.
A dolog pedig úgy indult, hogy a tervezett programnak ez a része elmarad. Előzetes érdeklődésünkre Michael Wenzel sajnálkozva írta, hogy éppen akkor külföldön tartózkodik aznap, amikorra a látogatást terveztük, 86 éves édesapjának pedig már sok egy borkóstoló levezénylése, ezért egy későbbi időpontra kellene halasztanunk a látogatást. Wenzelék meglátogatásáról már jóformán le is mondtunk (vigasztalódtunk 2 palack elviteles Wenzel-borral a Selektion Vinothek-ből), de a házuk előtt elhaladva megláttuk a "Weinverkauf ab 14:00" táblát a kilincsre függesztve, így délután 2-re visszatértünk abban a reményben, hogy legalább pár palack bort haza tudunk vinni. Besétáltunk az udvarra, de az ott látható kolomp szavára senki sem felelt. A biztonság kedvéért a szomszédos kávézóból egy kávé mellett egy telefonhívást megkockáztattunk a pince honlapján található telefonszámot. A telefont Michael Wenzel édesapja, Robert vette fel. Miután megnyugtattuk, hogy nem nagy csoportról van szó és néhány palack bor megvásárlása után tovább is állnánk, megígérte, hogy 10 perc múlva vár minket a pincénél.

Robert Wenzel be is invitált minket a kis kóstolóhelyiségbe (a fülén lévő hallókészüléket látva nyilvánvalóvá vált, hogy korábbi diszkrét kolompolásunkra miért nem jelent meg senki), és amikor kiderült, hogy magyarok vagyunk, át is váltott magyarra, amelyet egyébként kifogástalanul beszél. Miközben mi az árlistát böngésztük, Robert Wenzel elkezdett mesélni, és természetesen meg is kínált minket egy pohár borral, aztán egyre jobban belejött a beszélgetésbe és a töltögetésbe is. Ebből aztán az lett, hogy - annak ellenére, hogy kóstolásról eredetileg nem volt szó és a terv egyébként is az volt, hogy sietünk vissza Budapestre - egymás után kerültek elő az újabb és újabb palackok, köztük egy 2005-ös Ruster Ausbruch (időközben befutott egy másik kisebb csoport és felmentő seregként Robert felesége, Christina is). Közben Robert Wenzel mesélt Rusztról (ahol régebben ennél sokkal több borászcsalád élt), a furmintról (korábban a családi szőlők között volt furmint ültetvény is, de végül más fajták kerültek a helyére, Robert Wenzel 1984-ben hozott új oltóvesszőket Magyarországról), így szóba került még Tokaj-Hegyalja (amellyel szorosabb a kapcsolat, mint gondoltuk, de ez csak az utolsó bornál derült ki) és Homonna Attila (akivel Michael Wenzel jelenleg is tartja a kapcsolatot, és Robert Wenzel elismerőleg szólt a borokról is) is. Az már csak hab volt a tortán, hogy a végén még egy 2001-es tokaji aszú is előkerült, melynek köszönhetően végképp édes emlékekkel távoztunk a pincétől. Így aztán azzal sem foglalkoztunk, hogy 1-2 palack azok közül, amiből kóstoltunk, alighanem már az optimálisnál hosszabb ideje nyitva lehetett, mi inkább hagytuk, hogy a 86 éves öreg borász meséljen és szépen lassan leitasson. :) 

Igencsak jó lehettem az idén, ugyanis idén már novemberben megkaptam az ajándékomat a mikulástól A hónap vége felé egy ígéretes meghívó esett be a borrajongó elektronikus postaládájába. A kóstoló szervezője a Disznókő Birtok volt, de ezúttal nem csak pőrén, magában állt a reflektorfényben hegyalja egyik legnagyobb ikonja. Az AXA Millésimes tulajdonolta borászatok közül két igencsak pedigrés kuzin jelenléte emelet az este fényét. Bár érdemes megjegyezni, hogy a három főszereplőt (Disznókő, Chateau Suduiraut és Quinta do Noval) nem elsősorban a tulajdonosi hátterük, sokkal inkább a valós érdemeik és részben hasonló történelmi adottságokból eredő problémáik kötik össze. A meghívó címe is “száraz borok - édes borvidékek” is sejtette, hogy a központi kérdés az lesz, hogy miként tud és akar reagálni a három történelmi édes boros vidék, a legújabbkori problémáikra, miszerint egyre szűkül világszerte a minőségi édes bort fogyasztók köre.

Tállya Mádhoz, Tokajhoz, Tarcalhoz, Bodrogkeresztúrhoz vagy akár Erdőbényéhez képest kicsit később kezdte el bontogatni szárnyait, ami a 2000-es évek elejétől datálható tokaji száraz és édes boros megújulást illeti, de szép számmal gyarapodik azoknak a tállyai termelőknek a száma is, akik a minőségi borkészítést és a települési összefogást tűzték zászlajukra és közéjük tartozik Szűcs Ferenc is.

Szűcs Ferenc 2011-ben kezdett szőlőterületeket vásárolni Tállyán, oszlopos tagja a helyi szőlőtulajdonosok összefogásából létrejött Tállya Wines termelői közösségnek is. A pincészet jelenleg 6,5 hektáron gazdálkodik, köztük olyan dűlőkön, mint a Bohomály, Hasznos, Mulató, Somszög és Tökösmál, amelyek nagy része történelmi első osztályú dűlő. A szőlőművelésben és borászati munkálatokban Hudák István segít a pincészetnél, aki a Tállya Wines-nál is hasonló szerepet tölt be. A szőlőmunkák során a minél kíméletesebb művelésre törekednek, jelentős terméskorlátozással, a kiváló minőségű alapanyag előállítása érdekében, az organikus művelésmódra történő átállás már folyamatban van. Cél a minél természetesebb borok előállítása; a dűlő, a fajta, az évjárat jellegzetességeinek bemutatásával. Ennek érdekében kerülik a fajélesztő használatát, előnyben részesítik a kerámiaedényekben és fahordókban való erjesztést.  
 

Németh Richard mutatta meg nekem a borokat a Dzzs Bárban, ezúton is köszönet a kóstolóért. A Tállya Wines-tól a két aktuálisan futó 2017-es bort kóstoltuk meg, míg Szűcs Feri saját pincéjétől a Bohomály és a Somszög dűlős furmintjaiból került elő több évjárat is.

Immár negyedik éve, hogy a "Koccints Aszúval" kampány részeként az adventi időszakban aszúkat kóstolunk, igyekezve arra sarkallni a borkedvelőket, hogy legalább az ünnepek alatt kerüljön aszú az asztalra és a poharakba. A Wineglass Communication és az aszú-fogyasztás ilyetén promotálásában részt vevő pincészeteknek felajánlásának köszönhetően idén is kaptam egy palackot, hogy kóstoljam meg, ezúttal a Sauska Pincészettől.

A száraz tokaji borok érlelhetősége örök slágertéma és kérdőjel a honi borszakértők, borászok és borrajongók körében. A komolyabb tokaji édes borok, szamorodnik, aszúk érlelhetősége lényegesen kevesebb vitát vált ki, ha kivált egyáltalán, és a mai poszt szereplői is fényesen igazolják, hogy miért is van ez így.
Őrizgettem már egy ideje néhány 2008-as édes tokaji bort a gyűjteményemben, és bár nem volt kifejezett cél az, hogy kerek 10 évvel a 2008-as szüret után nyíljanak ki ezek a palackok, mégis így lett. A 2008-as év késői szüretek, szamorodnik és aszúk frontján is számtalan remek bort adott, és az itt kóstolt tételek is tovább öregbítették az évjárat hírnevét.

Itt a november, itt a már hagyományossá vált Tokaji évjáratkörkép a Bortársaságnál. Szerencsére elég sok pincészet bora elérhető a kereskedés kínálatában, így szokás szerint két részletben került sor a frissen polcra kerülő száraz borok bemutatkozására, a borászok prezentálásában. Sajnos - a tavalyi év után megint - idén is úgy alakult, hogy egyéb elfoglaltság miatt csak az első kóstolóra tudtam elmenni, így csak az ott kínált borokról tudok beszámolni. A telt házas kóstolón a hangulat szokás szerint remek volt, csupa ismerős arccal mind a borászok, mind a közönség soraiban.
 

Amennyiben fővárosunk nemzetközi repülőterén keresztül készülünk elhagyni az országot, számolnunk kell azzal, hogy szükségszerűen áthaladunk néhány adómentesnek nevezett üzleten is. Az itteni kínálatnak pedig nemcsak a dohánytermékek és a röviditalok, hanem a különböző borok is oszlopos részét képezik. Az persze más kérdés, hogy a kockázatmentességre épülő szortiment a hazai nagy nevek vezetésével mennyire hozza lázba a többet látott borbuzernyákokat. 

Bevallom, hogy engem kevésbé, mégis, ha úgy adódik, viszek magammal a célállomásra néhány palack hazait. Ha okosan vásárolunk ugyanis, ezek a borok általában ugyanannyiért, jobb esetben pedig némileg olcsóbban keresnek gazdát a pince- és kereskedőárakhoz képest. Így került hozzám ezúttal ez a két hegyaljai furmint is, melyeket a hétvége munkamentes szabadidejét kihasználva megkóstoltam egymás mellett. Nézzük, hogyan szerepeltek.