Tokaj-Hegyalján a különböző egyedi termőhelyek kitartó faggatása és a dűlős borok készítése mellett egyre több kis családi borászat is fontosnak tartja, hogy egy jól fogyasztható, könnyed és a dűlős száraz boroknál jóval kedvezőbb árú "belépő" borral is megjelenjen a piacon. Kikényszerítik ezt egyrészt a versenytársak, a fogyasztói igények, de akár a gazdaságosság is, meglátjuk majd, hosszabb távon hogyan érvényesül majd ez a trend. A magam részéről úgy vélem, nagy szükség van egy ilyen kategóriára, és a Gizella Pince legújabb bora tökéletesen be is váltja a hozzá fűzött reményeket.
Szilágyi László pár héttel a bor debütálása előtt az egy személyes budapesti kiszállítás során megajándékozott egy mintapalackkal, amelyben komoly önkontrollt gyakorolva sikerült kóstolás és fogyasztás szempontjából egyaránt még éppen értelmezhető mennyiséget hagynom, hogy másnap átpasszoljam ungert kezébe. A borásztól rengeteg háttér-információt is kaptam a borról, így készülhetett el az alábbi négykezes a társadalmi távolságtartás jegyében.













A névsorban a határon túli borászatokon túl is bőven akadt olyan név, akiktől nagyon ritkán kóstolok borokat, de persze akadtak régi ismerősök is, úgyhogy minden körülmény adott volt, hogy pár órát eltöltsek az új tapasztalatok gyűjtésével.







