A Borrajongó

A Furmint Február szerintünk 2020

2020. február 20. 06:00 - furmintfan

2020-ban sem maradhatott el a Furmint Február és a hagyományos kóstoló a Vajdahunyadvárban, nem maradhat el a borrajongós beszámoló sem. Idén a magát már nyugdíjazott borbloggernek tekintő RSzabival ketten voltunk ott a borrajongó stábjából a legnagyobb furmint-mustrán, kóstoltunk is jó sokat, fogfájásig.

ff2020_01.jpg

Szabi mindig precízen, nyomtatott listával készül a kóstolóra, maximum 1-2 elhajlást enged meg magának, én ellenben már rég feladtam az előre tervezést, úgysem szokott sikerülni a menetrend követése. Így aztán Szabi nagyjából teljesítette saját ütemtervét, én pedig kóstoltam, ahol éppen kedvem tartotta. Ennek eredményeképpen Tokajon kívül idén csak két határon túli pincészet fért bele, kimaradt a tállyai, erdőbényei borászok nagy része, kihagytam az északi végek borászainak többségét és túlnyomó részben azokat a termelőket is, akikkel a Bortársaság Tokaj-kóstolóin januárban találkoztam. Próbáltam azért olyan termelőknél is kóstolni, ahol ritkán szoktam, részben azért sikerült.

Így is sikerült együttesen legalább 30 pince standját meglátogatni, előkerült sok pult alóli titkos tétel is (általában házasítások, nem furmint fajtaborok, édes tételek), úgyhogy nem szűkölködtünk.


Egy-két hevenyészett benyomást papírra vetettem az egyes borokról, azokat igyekeztem valamelyest formába önteni, aki esetleg ezekre is kíváncsi, megtalálja az írás végén, de először következnek a toplisták.

ff2020_05.jpg
Furmintfan kedvencei

Furmintok:
Áts Pince Szent Tamás Furmint 2018
Fiatal még, kicsit elöl van a hordó is a borban. Fűszeres, citrusos, zöldalmás, őszibarackos jegyek, fezes savak, közepes test.

Balassa Szent Tamás Furmint 2018
Érett sárga húsú gyümölcsök, gazdag egzotikus fűszeresség, komoly felépítés, fiatal, de nagyon ígéretes anyag.

Bott Frigyes Furmint 2018
Kereteit jól kitöltő, koncentrált anyag, most visszafogottabb gyümölcsösség mellett határozott sós arcéllel.

Bott Csontos 2018
Jól definiált fehér húsú gyümölcsök, édes körte és barack, kis édesség, meleg, telt karakter.

Erzsébet Pince Estate Furmint 2018
Érett gyümölcsök, körte, fűszerek, jól kitöltött korty, jó arányok.

Gizella Furmint 2018
Kezdődő palackérés, jó intenzitás, lédús, érett gyümölcsök, jó savak.

Gross Gorca Furmint 2018
Virágos, édesfűszeres, édes almás illat, fehér húsú gyümölcsös, enyhén vaníliás, halványan sós íz, masszív, de arányos felépítés.

Mad Wine Mad One 2015
Furmint dűlő- és hordóválogatás egyben. Masszív, komplex, telt bor, egyelőre még kicsit beárnyékolja a hordó.

Orsolyák Attila Úrágya Furmint 2018
Komoly anyag, masszív, jól strukturált, testes, körte, őszibarack, rengeteg fűszer kíséretében.

TR Művek Furmint 2017
Jó egyensúly, pici cukor, visszafogott, szépen beépült hordó, remek savak, citrusok, fehér húsú gyümölcsök, finom fűszerességgel.

 ff2020_04.jpg
Minden más:

Barta KVG 2018
Furmint és hárslevelű a Kővágóból. Az aránylag visszafogottabb és hűvös illat után szájban berobbannak a gyümölcsök, mandarin, citrus- és barackfélék. Intenzív, izgalmas és buja, de nem tolakodó.

Barta Öreg Király Aszú 2016
Izgalmas aromatika: zöld tea, citrusok, barackfélék, szájban vibráló savak, rengeteg citrus, kirobbanó intenzitás.

Barta Öreg Király Aszú Válogatás 2013
Még mindig fiatal, fejlődő aszú, sok fűszerrel, barackfélékkel, komoly koncentrációval.

Disznókő Inspiration Tokaj Dry 2018
A korábbi évjárat után egy fokkal visszafogottabb hordó és több gyümölcs, őszibarack, körte, jó egyensúly jellemzi.

Holdvölgy Intuition No. 4 Kabar 2018
Az előző évjárat félszáraz bora ez most száraz, érzetre inkább off-dry, egyedi, enyhén édeskés gyümölcsös-fűszeres karakterrel.

Holdvölgy Eloquence Szamorodni 2010
Az évjáratnak megfelelő feszes savak mossák le a maradékcukrot, a korty lendületes, elegáns, sokféle trópusi gyümölcs és citrus ízével, kevés tejcsokival.

Szélkiáltó Fekete Bárány 2017
Részletesen itt

ff2020_03.jpg
Rszabi kedvencei:

Bott Frigyes Furmint 2017
Bott Pince Csontos Furmint 2018
Csite Furmint 2016
Disznókő Inspiration Tokaj Dry 2018
Királyudvar Demi-sec 2014
Nobilis Barakonyi Furmint 2018
Orsolyák Esszencia 2016
Orsolyák Attila Király Válogatás 2018
Szélkiáltó A Furmint 2017
Szélkiáltó Sárgamuskotály 2018 (M)


ff2020_02.jpg
Jegyzetek:

Disznókő Furmint Dry 2019 (M)
Kellemes, gyümölcsösre hangolt, jól iható furmint, kevés maradékcukorral, kerek savakkal.

Disznókő Inspiration Tokaj Dry 2018
A korábbi évjárat után egy fokkal visszafogottabb hordó és több gyümölcs, őszibarack, körte, jó egyensúly jellemzi.

Gizella Furmint 2018
Kezdődő palackérés, jó intenzitás, lédús, érett gyümölcsök, jó savak.

Balassa Szent Tamás Furmint 2018
Érett sárga húsú gyümölcsök, gazdag egzotikus fűszeresség, komoly felépítés, fiatal, de nagyon ígéretes anyag.

Mad Wine Mád Furmint 2016
Pici fülledtség után fehér húsú gyümölcsök, citrusok, pici cukor, arányos felépítés, szépen belakta a palackot.

Mad Wine Mad One 2015 Magnum
Furmint dűlő- és hordóválogatás egyben. Masszív, komplex, telt bor, egyelőre még kicsit beárnyékolja a hordó.

Mad Wine Mád Late Harvest 2017
Vonzó, könnyed, mégis tartalmas késői szüret, trópusi gyümölcsös, töppedt szőlős jegyekkel.

Árvay Istenhegy Furmint 2017
A két Árvay-furmint közül ez a szélesebb, gyümölcsösebb, kedvesebb, érett almás, narancsos jegyekkel.

Árvay Padihegy Furmint 2016
Az Istenhegy után szikárabb, feszesebb, citrusok, körte ízével, enyhe sóssággal.

ff2020_06.jpg
Holdvölgy Meditation Király Furmint 2017
Körtés, őszibarackos, finoman fűszeres bor, jól eltalált arányokkal.

Holvölgy Intuition No. 3 Holdvölgy Furmint T8/7575 2017
A Holdvölgy dűlő klónszelektált furmintja. Egyelőre kicsit zárkózott, de tartalmas, jó felépítésű bor, érdemes lesz rá figyelni.

Holdvölgy Intuition No. 4 Kabar 2018
Az előző évjárat félszáraz bora ez most száraz, érzetre inkább off-dry, egyedi, enyhén édeskés gyümölcsös-fűszeres karakterrel.

Holdvölgy Eloquence Szamorodni 2010
Az évjáratnak megfelelő feszes savak mossák le a maradékcukrot, a korty lendületes, elegáns, sokféle trópusi gyümölcs és citrus ízével, kevés tejcsokival.

Kardos Furmint 2018
Tiszta, gördülékeny, gyümölcsös, remekül iható bor, légiesen könnyed struktúrával, körte, fehér húsú gyümölcsök aromáival.

Kardos Tündérmese 2018 (M)
Előrehaladott, oxidációra utaló jegyeket is tartalmazó illat, almával, naspolyával.

ff2020_08.jpg
Barta Öreg Király Furmint 2018
Kerek, elegáns, még nagyon fiatal bor, benne sok érett barack, körte és citrusok.

Barta Öreg Király Furmint 2016
Hűvös hangulat,m éppen kezdődő palackérési jegyek, feszes savak mellett kis cukor, sok citrusféle.

Barta KVG 2018
Furmint és hárslevelű a Kővágóból. Az aránylag visszafogottabb és hűvös illat után szájban berobbannak a gyümölcsök, mandarin, citrus- és barackfélék. Intenzív, izgalmas és buja, de nem tolakodó.

Barta Öreg Király Szamorodni 2016
Sárgabarack, pici méz és gomba, telt, gazdag korty, jó sav-cukor egyensúly.

Barta Öreg Király Aszú 2016
Izgalmas aromatika: zöld tea, citrusok, barackfélék, szájban vibráló savak, rengeteg citrus, kirobbanó intenzitás.

Barta Öreg Király Aszú Válogatás 2013
Még mindig fiatal, fejlődő aszú, sok fűszerrel, barackfélékkel, komoly koncentrációval.

Demetervin Furmint 2018
Ismét egy könnyedebbre hangolt bor. Fehér húsú gyümölcsök, alma, körte, pici fűszer, meleg érzet, pici alkohol.

ff2020_09.jpg
Áts Pince Furmint 2017
Könnyű, kerek, fehér húsú gyümölcsös, enyhén sós és fűszeres aromákkal.

Áts Pince Szent Tamás Furmint 2018
Fiatal még, kicsit elöl van a hordó is a borban. Fűszeres, citrusos, zöldalmás, őszibarackos jegyek, fezes savak, közepes test.

Hangavári Várhegy Furmint 2019
Cukorkás, rágógumis illat, könnyed test, kis édesség, citrusok, narancs, körte jön ízben.

Hangavári Lapis Furmint 2017
Érett, teltebb karakter, a hordó is jobban érezhető, érett alma, körte, gyümölcsök, kis hordófűszer érezhető.

Hangavári Dorgó Furmint 2013
Érett aromatika, dohány, birs, pörkölt magok, feszes savak és pici kesernye mellett.

Hangavári Félszáraz Furmint 2015
Lágy savak, laza felépítés, kis édességérzet, érett fehér húsú gyümölcsökkel. Már kicsit öregszik, kezdeti oxidáció gyanújával.

Hangavári Furmint Késői Szüret 2017
Sárgabarack, körtekompót, közepes koncentráció, jó sav-cukor egyensúly.

Hangavári Késői Szüret 2013
Méz, érett gyümölcsök, sárgabaracklekvár, pici bugát. Sűrű, koncentrált, telt bor.

Bodrog Borműhely Mád Furmint 2016
Alma, barack, narancs, feszes, kissé szárító savak mellett.

Bodrog Borműhely Lapis Furmint 2017
Finom fűszeresség, érett citrusok, fehér húsú gyümölcsök, öblösebb korty, szélesebb savak.

Bodrog Borműhely Deák Narancsbor 2013
Illatban picit bizonytalan, kóstolva markáns, karakteres, sós, narancsos, sárga gyümölcsös aromákkal.

Bodrog Borműhely Mesés 2017
Elegáns, finom késői szüret, sok gyümölccsel, körte, barackfélék ízével.

Bott Frigyes Furmint 2018
Kereteit jól kitöltő, koncentrált anyag, most visszafogottabb gyümölcsösség mellett határozott sós arcéllel.

Bott Frigyes Furmint 2017
Finoman kezdődő érési jegyek, érett fehér húsú gyümölcsök, lágyabb savak, jól kibélelt, ölelő korty.

Bott Pince Csontos 2018
Jól definiált fehér húsú gyümölcsök, édes körte és barack, kis édesség, meleg, telt karakter.

Bott Pince Bott-rytis 2016
Szép sav-cukor összjáték, élmentes, húsos korty, sárga húsú és trópusi gyümölcsök.

ff2020_10.jpg
Gross Gorca Furmint 2018
Virágos, édesfűszeres, édes almás illat, fehér húsú gyümölcsös, enyhén vaníliás, halványan sós íz, masszív, de arányos felépítés.

Carpinus Furmint 2018
Intenzív, szinte illatos, riesling-es arányok, kedves gyümölcsösség: mandarin, őszibarack, körte.

Carpinus Grand Reserve 2018
Sok fűszer, fehér húsú gyümölcsök, körte, barack. Egyelőre még kicsit uralja a hordó, de jónak tűnik az alapanyag.

Carpinus Lapis Furmint 2018
Visszafogottabb fűszeresség mellett inkább érett fehér húsú gyümölcsöket mutat, szélesebb test, lágyabb sav jellemzi, ízben sokféle gyümölccsel.

Carpinus Late Harvest 2017
Sokféle trópusi gyümölcsre építő, jól iható, könnyed, tiszta, zamatos késői szüret.

ff2020_07.jpg
Szélkiáltó Sárgamuskotály 2019 (M)
2 hétig héjon erjedt. Buja, koncentrált, virágos, szőlős, licsis, egzotikus fűszeres aromák, a kortyban leheletnyi tapadás. Izgalmas lesz.

Szélkiáltó A Furmint 2017
Körte, őszibarack, virágok, pici maradékcukor, finom mozgó savak.

Szélkiáltó C Furmint 2017
Kevés aszús szem is került bele. Feszesebb savak, leheletnyi cseresség és pici kesernye az édes barackos jegyek mellett.

Szélkiáltó Fekete Bárány 2017
Részletesen: https://borrajongo.blog.hu/2020/02/10/tegnap_ittam_szelkialto_pinceszet_fekete_barany

TR Művek Furmint 2017
Jó egyensúly, pici cukor, visszafogott, szépen beépült hordó, remek savak, citrusok, fehér húsú gyümölcsök, finom fűszerességgel.

Orsolyák Attila Rány Furmint 2017
Telt, vastag bor, széles savakkal, kis maradékcukorral, jó savakkal, őszibarack, fűszerek ízével.

Orsolyák Attila Úrágya Furmint 2017
Komoly anyag, masszív, jól strukturált, testes, körte, őszibarack, rengeteg fűszer kíséretében.

Oremus Mandolás Furmint 2018
Karcsú, a korábbi évjáratoknál könnyedebb, zöldalma, citrusok ízével, visszafogott fűszerességgel.

Oremus Mandolás Furmint 2012
Kerek, szépen érett bor, öblös korty, telt idomok, érett gyümölcsök, határozottabb hordó.

Dobogó Furmint 2016
Édesfűszeres, fehér húsú gyümölcsös jegyek, finom érettség, penge savak és enyhe cseresség.

Dobogó Úrágya Furmint 2018
Egyelőre eléggé uralja a hordó, kókuszos, fűszeres, fehér húsú gyümölcsökkel, halvány sóssággal a háttérben. Telt, széles.

Bardon Meszes 2019
Könnyű, kicsit szikár, virágos, zöldalmás, fehér húsú gyümölcsös aromatikával.

Bardon Alpha 2018
Körte, őszibarack, lágyabb savérzet, pici cukor is kerekíti.

Bardon Pezsgő
Szentesi József készítette a pezsgőt az alapborból. Pici marcipán, cukorka, süteményes jegyek, citrusok. Szikár korty, kissé agresszív buborékok.

Bardon Szamorodni 2017
Pici illó, sárgabarack, sárga húsú őszibarack, körte, szájban kifejezőbb, gyümölcsösebb.

Bardon Aszú 2017
Kissé még zárt, de ígéretes, őszibarackbefőtt, sárgabarack, fehér húsú gyümölcsök ízével, elegáns, közepesen koncentrált kivitelben.

ff2020_11.jpg
Vincze Tomi Sárospatak 2016
Érett gyümölcsös, főleg körtés jegyek, kevés só, feszes, szikár szerkezet.

Vincze Tomi Ízibe 2018
Lágyabb karakter, jól iható, laza bor, körte és fehér húsú gyümölcsök ízével.

Vincze Tomi Hosszúhegy Hárslevelű 2017
Zárt illat, kevés fehér húsú gyümölccsel, ízben kerek, puhább érzetű savakkal, főleg körte ízével.

Vincze Tomi Szemince Furmint 2018
Érett alma és fehér húsú gyümölcsök, magasabb sav és szesz kölcsönöz neki kissé rusztikusabb megjelenést.

Péter Pince Furmint 2018
Zöldalma, zöld körte, citrusok, fehér húsú gyümölcsök, egyenes vonalvezetés, pici cukor.

Péter Pince Mézes-Mály Furmint 2018
Tiszta, édesre érett gyümölcsök - alma, körte, őszibarack - és gazdag fűszeresség jellemzi, miközben könnyedsége mellett is tartalmas.

Péter Pince Thurzó Furmint 2018
Meleg érzetű, érett fehér húsú gyümölcsök színezik, széles, lágyabb savak dolgoznak alá.

Erzsébet Pince Estate Furmint 2018
Érett gyümölcsök, körte, fűszerek, jól kitöltött korty, jó arányok.

Erzsébet Pince Zafír Furmint 2017
Gazdag fűszeresség, határozottabb hordó, vanília, szegfűszeg, körte, őszibarack, vastag, masszív felépítés.

Erzsébet Pince Late Harvest 2017
Édesre érett körte- és barackfélék, jól kitöltött korty.

Sanzon Rány Furmint 2018
Ezt már kifelé menet kortyolgattam, jegyzetelés nélkül. Emlékeim szerint egyenes vonalvezetésű, komoly szerkezetű, finoman sárga gyümölcsös-sós ízű bor, méltó zárás volt.


A meghívást köszönjük szépen a szervezőknek!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr8215474084

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása