A Borrajongó

Őszi borpár(baj)ok 2019

2019. december 10. 06:00 - furmintfan

Íme, a borpár(baj)ok sorozat őszi kiadása, magyar és külföldi tételek vegyesen, jellemzően fajta és évjárat alapján hét párba állítva.

parbajok.jpg

Kezdjük a sort két 2018-as évjáratú furminttal. A meleg 2018 - eddig úgy tűnik - kedves, fiatal korban is jól fogyasztható, gyümölcsös, kedves száraz borokat adott Tokajban. Hardcore savfanatikusok talán lágynak találják majd a borokat, de aki eddig a furmint marconább savai miatt kerülte ezeket, ebből az évből bátrabban próbálkozhat a száraz furmintokkal. Nekem egyelőre még talán szokni kell, de azt hiszem, ez gyorsan fog menni.

osziborparok2019_2.jpgDemeter Zoltán Furmint 2018
Visszafogottabb (a másik borhoz képest) illatában első nekifutásra fehér húsú gyümölcsöket és a háttérben egy friss, tejfölös motívumot lehet felfedezni. Idővel szépen kinyílik, körte lesz a domináns jegy, mellette fehér húsú őszibarack, nyári alma és fehér szirmú virágok. Kóstolva kerek, puha érzetű, a sav nem nagyon feszes, de jól megtartja a kortyot, szinte észrevétlenül teszi a dolgát, a maradékcukor. Ízben kristálytiszta, intenzívebb, zamatosabb, mint illatban, körte, alma, fehér húsú őszibarack, pici ananász, minimális citrusosság színezi, jól eltalált maradékcukor emeli az ízeket. 6p

Tokaj Nobilis Furmint 2018
Vidám, friss gyümölcsös illat nyári almával, körtével, minimális fűszerrel a háttérben. A korty is hasonlóan gurulós, kedves, tele lédús gyümölcsökkel, almával, körtével, édes citrusokkal, minimális citrushéjjal, finoman fanyar lezárással. Csilingelő savai egy fokkal lendületesebbek, mint a másik furminté, de simák, nem élesek. Szerettem mindkét bort, de hozzá kell tenni, hogy árban a Nobilis lényegesen kedvezőbb. 6p


A fehérboroknál maradva két osztrák zöldveltelinit állítottam párba, nagyjából azonos árkategóriából. A duó egyik tagja egy Federspiel Wachau-ból, másikuk pedig Wagram-ból érkezett, a kifejező, szép borokat adó 2018-as évjáratból. Több okból is gy hozta a sors, hogy az első két napi kóstolgatás után a bontás utáni hatodik napon ittam meg az utolsó 1-1 decit a borokból, és azt kell mondanom, remekül bírták, illat szempontjából akár meghálálták a darabban tartást.

osziborparok2019_3.jpgLeth Ried Schafflerberg Grüner Veltliner 2018 Wagram
Közepes intenzitású illatában friss fehér húsú gyümölcsök, alma, őszibarack, fehér virágok, halvány púderesség, egy kevés fehérbors. Feszes savai vibrálást és komoly hosszt biztosítanak a bornak, a korty lendületes, egyenletes intenzitást nyújt. Lédús gyümölcsök, citrusok, lime, almafélék, kevéske ananász és grapefruit adják az aromák nagy részét, borsos aláfestés mellett. A két bor közül ez volt a szikárabb, feszesebb. 6p

Josef Fischer Rossatz Grüner Veltliner Federspiel 2018 Wachau
Áradó és vonzó illattal kényeztet: mandarin, őszibarack, édes alma, ananász, sárgadinnye, pink grapefruit, virágok. Egy fokkal puhább érzetű, teltebb, gömbölydedebb, mint a wagram-i, gyümölcsei is érettebb, inkább sárgás tónusúak. Ananász, őszibarack, alma, mandarin, grapefruit, citrushéj, jázmin tea adják az aromákat. Zamatos, gazdag, igazi örömbor. 6p+


A harmadik duót új-zélandi sauvignon blanc-ok alkotják, ám nem a sauvignon blanc-nal általában azonosított, friss, tartályos gyümölcsbombák, hanem testesebb, hosszabb érlelésre készült, saját élesztővel, francia hordóban erjesztett és érlelt borok. A Cloudy Bay Te Koko-ja úttörő volt ebben az iskolában, nem csoda, hogy a Cloudy Bay korábbi szőlésze és borásza által alapított Dog Point is készít egy bort ebben a stílusban (ráadásul fele áron).

osziborparok2019_6.jpgCloudy Bay Te Koko Sauvignon Blanc 2014 Marlborough
Fűszeres, gyümölcsös illat (rövidke kezdeti fülledtség után): sárga húsú őszibarack, mangó, mandarin, grapefruit, idővel halványan narancsvirág. A bor idővel jobban bekebelezi a fűszereket és élénkebbé válik a gyümölcsösség illatban és ízben is, de mindkét vonal végig megmarad egymás mellett. Savai kifejezetten élénkek, nem élesek, de feszesre húzzák a bort, a hordó jelenléte visszafogott. Ízben a gyümölcsösség vezet: sárga húsú őszibarack, ananász, mandarin, grapefruit, lime, mangó, halvány sóssággal és a háttérből édesfűszerekkel, valamint grillezett paprikával kísérve, a végén pici vaníliával. A két bor közül ez a feszesebb, karcsúbb, és elegánsabb, míg amaz talán érdekesebb. 7p+

Dog Point Vineyard Section 94 Sauvignon Blanc 2014 Marlborough
Az illat meglehetősen egyedi: grillezett zöldségek (padlizsán, cukkini, paprika) uralják, pici édesfűszerrel és érett gyümölcsökkel a háttérben. Idővel kevés fehér virág is feltűnik, majd a nyitást követően napokban édes citrusok és citromkrém is megjelenik. Kóstolva közepesnél testesebb a bor, széles, tartós savakkal, jó minőségű, határozott, de nem tolakodó hordóval megtámogatva, enyhe krémes érzettel. Ízben több a gyümölcs, mint illatban, főleg a nyitás másnapjától, de itt is megvan a sült zöldséges motívum, sárga húsú őszibarackkal, mandarinnal, pink grapefruit-tal, némi trópusi gyümölccsel és vaníliával. 7p


Vörösbor-fronton először 1-1 syrah került egymás mellé a Balaton északi és déli partjáról, Csopakról, illetve Balatonlelléről, a 2015-ös évjáratból, szép érési állapotban.

osziborparok2019_7.jpgPetrányi Syrah 2015
Az illat diszkrét, de kellemes, benne érett erdei gyümölcsök, moderált fűszeresség, pici bors. Másnapra jobban megnyílik, az eddigiek mellett meggy, zöldfűszerek és egy leheletnyi levendula is feltűnik. Karcsú testű, selymes tapintású bor, tökéletesen sima tanninnal, jó savakkal. Szeder, áfonya, fekete ribizli, pici bors, és szárított zöldfűszer díszíti, majd 1-2 nap múltán egy kis étcsoki és földesség is megjelenik. 6p-

Konyári Syrah 2015
A pohárból először mérsékelt animalitás, füstölő, tömjén illata szabadul fel, majd édesre érett fekete bogyósok, édesfűszerek, kávé, kék virágok csatlakoznak. Délies, tartalmas bor, széles sav és puha érzetű tannin keretezi a közepes testet, a korty jól kitöltött, lassú ritmusú, de nem lomha. Édesre érett fekete bogyós gyümölcsök, szeder és áfonya, minimális dzsemesség, egy kevés édesfűszer és csoki, egészen minimális animalitás érezhető ízében. 6p-


Kézenfekvő volt, hogy előbb-utóbb bikavérek is egymásnak feszüljenek a párbajok során, most erre is sor került. Szekszárdról egy megbízható, nagy öreg, a Heimann Családi Birtok, Egerből egy ifjú titán, a Böjt Borászat borait választottam, 2016-ból.

osziborparok2019_1.jpgHeimann Szekszárdi Bikavér 2016
A fele kékfrankos, a többi cabernet franc, merlot, sagrantino és kadarka. Érett meggyes, cseresznyés, piros gyümölcsös illat, visszafogott hordófűszerek, érintésnyi paprika. Szájban inkább a savakra épít, első nap szinte savhangsúlyosnak is tűnt, másnapra megállapodottabb, harmonikusabb benyomást keltett. A húsos kortyban piros bogyós gyümölcsök viszik a prímet (meggy, cseresznye, piros ribizli és vörös áfonya), fűszerekkel, egészen minimális vadhúsos jeggyel kísérve. A hordó a háttérben marad, talán még a korty végén kandikál ki jobban. 6p-

Böjt Egri Bikavér 2016
Kékfrankos, cabernet sauvignon, blauburger és zweigelt. Illatban füstös hordós jegyek, sonka, füstölő, sok édesfűszer, a fekete bogyós gyümölcsök másodhegedűs szerepet játszanak, csak másnapra jutnak nagyobb térhez. A széles savak mellett bársonyos tannin támogatja a bort, az alkohol picikét melegít a finisben. Érett erdei gyümölcsök mellett határozott fűszeresség - szegfűszeg, fahéj, szegfűbors -, kis füstösség érezhető ízben. Másnapra ízben is szelídül a füstös vonal, előrébb kerülnek a gyümölcsök és finomabbá válik a fűszeresség. Összességében azért a hordó a kelleténél jobban ráül a borra. 5p+


Magyar borászok, olasz szőlőfajta: Máté Ferenc Toszkánában, Török Csaba a Szent György-hegy lejtőjén bűvöli a sangiovese-t. A 2013-as 2HA Tabunello-t is összemértük már Rosso di Montalcino-kkal, ez most egy újabb ilyen alkalom a 2015-ös évjárattal, ezúttal még több magyar vonatkozással. Lelövöm a poént, ez volt a legélvezetesebb, legerősebb vörösboros páros.

osziborparok2019_5.jpg2HA Tabunello 2015
Első szippantásra betalál az illat: komplett fűszerkavalkád, virágok, érett piros bogyós gyümölcsök, leginkább cseresznye és málna, a háttérben pici kakaópor, finom balzsamecetes aromák. Kóstolva tökéletes egyensúlyt mutat, élmentes, kiegyensúlyozott, minden szerkezeti alkotóelem integrált és arányos. Intenzív és összetett, érett piros bogyósok, cseresznye, málna, finom fűszeresség és balzsamecetes aláfestés. Másnapra, de főleg harmadnapra bekebelezi a fűszereket és a gyümölcsök, fűszerek, balzsamos motívumok összeállnak egy nehezen szálazható, komplex és kompakt eleggyé. Elegáns, lendületes és hosszú, már most is élmény, de bőven van még benne fejlődési potenciál is. Karcsúbb, hűvösebb, mint olasz versenytársa. 7p+

Máté Rosso de Montalcino 2015 Toscana
Illatban szuperérett szeder, málna, fekete faeper, szilva, pici bőr és vér, idővel némi kávé és étcsoki, medvecukor, majd balzsamecet is feltűnik. Érett, dús, meleg karakterű, savai élénkek, az alkohol végig finoman melegíti a kortyot, de nem válik túlzóvá. A tannin finomszemcsés, kellemes masszíroz, pont annyi érdessége van csak, amennyi kell. A bor ízében is inkább sötétebb gyümölcsök dominálnak, a háttérben megjelenő diszkrét fűszeres, véres, csokoládés jegyekkel. Sötétebb, teltebb, melegebb érzetű, mint a Tabunello. 7p


Az ünnepi készülődés jegyében aszúkkal zárom az etűdöt, méghozzá a telt, hedonista aszúborokat adó 2013-as évjáratból. Két ikonikus hegyaljai pince "másodcímkés" (Disznókő-Sárga Borház, Oremus-Göncöl), elérhető árú aszúit állítottam párba.

osziborparok2019_4.jpgGöncöl Aszú 2013
Furmint, zéta, hárslevelű és sárgamuskotály, 122 g/l maradékcukor. Intenzív illatában sárgabarack, sárga húsú őszibarack, konzerv mandarin, mangó, kis édesfűszer és méz. Közepes test és koncentráció, jó sav-cukor egyensúly jellemzi, egészen könnyen iható. Ízében ismét sárgabarack, sárga húsú őszibarack, mangó, narancs, mandarin, méz, édesfűszerek, gyömbér, pici dohány a végén. Az összhatás elegáns, kellemes, a lecsengés - aszú mércével - nem különösebben hosszú. 6p+

Sárga Borház Aszú 2013
Sötétebb színű, érettebb bor benyomását kelti. Az illat moderáltabb, de mélyebb: sárgabaracklekvár, füge, méz, fűszerek, pici vaníliakrém. Sűrűbb, krémesebb, testesebb bor, mint a Göncöl, lassúbb ritmusban hömpölyög a korty, magasabb alkohollal, leheletnyi cserességgel. Határozottabb a botrytises karakter is ebben a borban. Sárgabaracklekvár, méz, füge, süteményes jegyek, narancslekvár, pici narancshéj, a végén tejcsoki és vanília. 7p

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr4715332968

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jimmy Reiszmüller 2019.12.10. 22:57:03

Ezt ismét egy élmény volt olvasni!
Köszönöm!
süti beállítások módosítása