A nyári uborkaszezon után beindulnak az őszi kóstolók, jönnek sorban a kereskedők portfólióbemutatói, borászok a házban, meg lehet tölteni a naptárakat mindenféle boros eseménnyel. Tar Ferenc egy roppant izgalmas témával rúgta rá az ajtót a FineWines.hu őszi szemeszterére: öreg tőkés tételeket kóstoltunk, köztük akár 100 éves, 1-2 esetben még a filoxéravészt is túlélő tőkékről szüretelt borokat. Elsősorban Olaszország és Spanyolország, kisebb arányban Franciaország és Németország borvidékeiről származtak a palackok, az már csak hab volt a tortán - és a kóstoló témájából logikusan következik is -, hogy jellemzően nem a 20. században mindenhol divatba jött világfajtákból, hanem hagyományos helyi fajtákból készültek a tételek. 

Az olasz csizma sarkában található Puglia zászlóshajó szőlőfajtája a primitivo, amely cudarabb idők után az utóbbi pár évtizedben reneszánszát éli. A korábban leginkább tömegborokba és házasításokba szánt fajta az 1990-es évek legvégétől egyre nagyobb népszerűségre tett szert - nem kis részben az amerikai zinfandel sikerének köszönhetően -, ami a termelőket is inspirálta. Ez egyrészt rövid időn belül megállította a termőterület csökkenését, másrészt a megváltozott céloknak köszönhetően magasabb minőséget is eredményezett.
A fajta borai általában sötét színűek, érett gyümölcsösséget hordoznak, potenciálisan magas alkohollal, olyannyira, hogy gyakran még 15-16% alkohol mellett is marad bennük egy kevés maradékcukor. Ami egyeseknek örömforrás, az másoknak kevésbé. Kritikaként gyakran elhangzik ezekkel a borokkal kapcsolatban, hogy túl alkoholosak, lekvárosak és komplexitást nem nyújtanak, ezen egyes termelők korábbi szürettel igyekeznek javítani.
Két könnyedebb, acéltartályban iskolázott, mondhatni "alap" primitivo következik, a 2023-as évjáratból.

Az aktuális borpáros Olaszországból, Toszkánából érkezett, a 2021-es évjáratból. Chianti Classico-kat kóstoltam egymás mellett. A Zingarelli család által 1973-ban alapított és ma is családi tulajdonban álló Rocca delle Macie mára egy 500 hektáros birtokká duzzadt. Ebből 200 hektárt foglalnak el a szőlőültetvények, Chianti és Maremma körzetekben, hat kisebb birtoktestre osztva. Az Istine egy jóval kisebb méretű családi birtok, 20 hektárnál kevesebb szőlővel ők elsősorban a Chianti Classico borokat helyezik a középpontba.

A Bortársaság Borsuli Rosé Champagne borestje nem az egyedüli rosé pezsgős téma, ami idén debütált a borest-sorozatban. A rosé pezsgők népszerűsége nyomán egy átfogó rosé pezsgős kóstoló is meghirdetésre került, amely betekintést ad, hogy is képzeli el ezt az ital néhány fontos magyar és külföldi borvidék és termelő.

A sangiovese és francia (elsősorban bordeaux-i) kék szőlőfajták házasítása már több, mint 50 éves múltra tekint vissza, az úttörő szupertoszkánoknak köszönhetően. Az árak miatt ritkán van lehetőség arra, hogy a csúcsmodelleket teszteljem, de a tisztes alap-/középmezőnyből időnként megszondázok egymás mellett néhány palackot (1., 2.). Novemberben három neves toszkán borászat - Antinori, Brancaia és Ornellaia - sangiovese-t és francia fajtákat tartalmazó házasítását kóstoltam össze a 2021-es évjáratból. A sangiovese és a francia fajták aránya lényegesen eltér a három házasításban, és ez természetesen érezhető a borokon is.

Az év végére lassan ráfordulva a FineWines.hu is begyújtotta a rakétákat, és 2024 utolsó heteire Tar Ferenc több komoly kóstolósorral is készül. A tavalyi pinot noir-ra és karakterében hasonló fajtákra épülő borest analógiájára idén novemberben a "Chardonnay és társai" tematika várta az érdeklődöket. Volt már hasonló kóstoló a Carpe Diem-ben, akkor a Domaine Tessier 2014-es borai adták a sor gerincét, természetesen Burgundia egy ilyen sorból most sem maradhatott ki. Más országok trónkövetelői is felsorakoztak az este során, kiegészítve stílusban ide passzoló, de más szőlőfajtákből készült borokkal.

A FineWines.hu sem maradt ki az őszi portfólióbemutatót tartó borkereskedések sorából, bár ebben az esetben a választéknak csak egy része szerepelt az este során. "Dél" címszó alatt a spanyol, olasz, francia borászatok tételei mutatkoztak be október végén, a The Workshop-ban. Tömegjeleneteket mellőző, kellemes rendezvény volt, kényelmesen, nyugodt tempóban lehetett haladni és eszmét cserélni a borokról. Rengeteg kiváló tételt lehetett kóstolni, a külön fizetős "premium" boros standon elképesztően magas minőségű (és ennek megfelelő árazású) palackok vártak. Külön élmény volt a sok "újhullámos" spanyol vörösborral találkozni, amelyek készítői mernek elrugaszkodni a kitaposott ösvényekről és egészen újszerű stílusban közvetítik a borvidékek és a szőlőfajták üzenetét.

A Bio Cantina Orsogna Olaszország egyik legnagyobb szövetkezeti alapon működő borászata, egyben az ország legnagyobb bio szőlőtermelője. A szövetkezetet Abruzzo régióban, Orsogna városkában 1964-ben alapította 35 termelő, ma mintegy 450 tagot számlálnak és 1500 hektárnyi területtel rendelkeznek. A teljes szőlőterület bio művelés alatt áll, a területek felét Demeter tanúsítvány birtokában, biodinamikus módon művelik. Évente két és fél millió palack bort készítenek, ennek 70%-a exportra megy, legalább 30 oszágba szállítanak. A szőlőültetvények legnagyobb részén, kb. 30%-án montepulciano szőlőfajta terem, ezen kívül trebbiano d’abruzzo, sangiovese, malvasia, chardonnay, moscato, és helyi fajták - passerina, cococciola és pecorino - teremnek a dűlőkben.
A borászat portfóliója számos termékcsaládot és megszámlálhatatlan bort ölel fel, én most az itthon is elérhető Orsogna Lunaria márka négy borával ismerkedtem meg közelebbről.

Vermentino kóstolóra szerintem még nem volt példa a borrajongó történetében, eddig. A közelmúltban összegyűlt nálam öt palack, három különböző termőhelyről, úgyhogy augusztusban tartottunk egy kis vermentino-szemlét.

A szőlőfajta a Földközi-tenger nyugati részén terjedt el, Olaszország északnyugati és Franciaország déli részén, ideértve Korzikát és Szardíniát is. Ahogy az lenni szokott, eredete nem teljesen tisztázott, ahogy az sem, hogy a különböző termőhelyeken ismert szinonim nevek (rolle Provence-ben, pigato Liguriában, favorita Piemontban) egészen bizonyosan ugyanazt a szőlőfajtát jelölik-e.
Szardínián kiemelten foglalkoznak a vermentinoval, külön DOC és DOCG regionális körzete is van a szőlőfajtának, előbbi Vermentino di Sardegna DOC, utóbbi - a sziget északi részén - Vermentino di Gallura DOCG néven. Toszkánán belül Bolgheri Vermentino DOC és Maremma Toscana Bianco DOC megjelöléssel is kerülhet vermentino a palackba. Korzikán is a vermentino az első számú fehér szőlő, ahogy Provence-ban is megtaláljuk a fajtát, helyi nevén rolle-ként, itt fehérborok mellett a rosé-kba is házasítják. A fajta jellemzően friss savakkal rendelkező, üde, gyümölcsös borokat ad, de például Liguriában, a Cinque Terre vidékén passito eljárással édes bort is készítenek belőle.
Két szardíniai, két toszkán és egy máltai tétel alkotta a mini kollekciómat, mind a 2022-es évjáratból. Ezeket kóstoltuk meg egymás mellett egy forró hétfői napon, én nem is jártunk rosszul a sorral.

Április elején, a Dorothea Hotel éttermében, a Pavilonban rendezték meg a Radovin tavaszi portfólió kóstolóját. Számos magyar és külföldi bor, párlatok és vermutok is szerepeltek a kóstolható tételek listáján, több borász személyesen is elkísérte a borait.
Két külföldi pincészet, az osztrák Dorli Muhr és az olasz Vietti borait is személyesen a borászatok képviselői mutatták be. Egy további külföldi pincétől kóstoltam szélesebb merítést, az új-zélandi Greywacke-tól, akiknek négy borát forgalmazza a kerekedő.

Terjedelmi okokból a kóstoló beszámolóját kettéosztottam, az első részben a fent említett három borászat és borai szerepelnek majd, az összes többi kóstolójegyzet a következő posztban kap helyet.

Észak-Olaszország tóvidéke nem csupán lélegzetelállító hegycsúcsokkal, festői szépségű tavakkal és elbűvölő tóparti kisvárosokkal várja a látogatókat, hanem bizony több borvidékkel is, még ha ezek nagy része nem kelhet versenyre Toszkánával vagy Piemonttal.
Valpolicella és Lugana már kapott kiemelt posztot a Borrajongó történetében, most a Garda-tó környékének egy másik eredetvédelmi körzetével ismerkedtünk, rszabi három palackot a tó környékén tavaszi kiruccanás során az Azienda Agricola Gordo-nál kóstolt borokat és a hazahozott készletből három palackot az egyik közös kóstolásra is felajánlott.

Úgy tűnik, hogy a tavaly decemberben, a Gepárd és Űrhajó Borbárban tartott Borfanatik borkóstoló és vásár immár rendszeres eseménnyé válik. Idén már két alkalommal várták kedvezményesen elérhető borokkal az érdeklődőket, a megvásárolható tételek nagy részét pedig meg is lehetett kóstolni. A márciusi alkalmon én is ott jártam és végig is kóstoltam, amit lehetett. Nagyrészt spanyol, olasz, francia borok alkották az aktuális kínálatot, de magyar és chile-i tétel is feltűnt az asztalokon.
 

A "Fine wines" főcím alatt futó kóstolók 2022-től képezik a Bortársaság Borsuli "választékának" fix részét. Hazai pincészetek ikonjait felvonultató magyar vörösborok, illetve komoly nemzetközi fehér, vagy vörös tételek kerülnek a górcső alá ezeken az estéken (külön magyar fehérboros esemény nincs, a nemzetközi fehérboros sorban viszont szerepel egy száraz tokaji furmint). A külföldi boros kóstolók esetében az alapkoncepció szerint magas presztízzsel rendelkező, klasszikus - akár több évszázados hagyományokra visszatekintő, vagy az Újvilág esetében gyorsan az élvonalba kerülő - borvidékek jól bejáratott szőlőfajtáiból, elismert termelő által készített, magas minőségű, komplex, hosszú érlelési potenciállal kecsegtető borok szerepeljenek a sorban.
Hét tétel szerepel a sorban, ilyen szűk keretek között persze nem lehet a világ minden fontos termőhelyét bemutatni, muszáj szelektálni. A fenti okok bemutatott borvidékek, pincészetek és ezzel a kiválogatott tételek tekintetében is előfordulnak változások, az évjáratok cseréjén túl is. Ez - a sorban szereplő borok magas minőségén túl - is egy ok lehet, hogy akár többször is jegyet váltson az ember ezekre az alkalmakra, így tettem én is.

A fehérboros kóstolón kétszer jártam már (1., 2.), most másfél év "szünet" után a vörösboros eseményre voltam újra kíváncsi.

Úgy tűnik, az idei rejtőzködő borvidékek évad elsősorban a Földközi-tenger szigeteinek jegyében telt. Szardíniáról volt már szó a "Rejtőzködő borvidékek" sorozatban, az egyik első részben mutattam be a szigetet és az Argiolas borászatot. Idén ősszel viszont végre személyes élményekkel is gazdagodtam, októberben töltöttem egy hosszú hétvégét a szigeten, és természetesen borokat is kóstoltam. Leporoltam a korábbi szardíniai bejegyzést, amit egy kicsit kiegészítve, kibővítve adok közre ismét, majd két borászat az Argiolas - ismét - és a Cantine Santa Maria de Palma néhány borának jegyzeteivel.

Alghero a tenger felől

A tavaszi borpáros posztban 3:2 arányban a fehérborok, valamint a külföldi tételek vezetnek majd, magyar részről fehér házasítások és kékfrankosok, külföldről sauvignon blanc-ok, chardonnay-k és rioja-i vörösek kerültek egymás mellé.

Emilia-Romagna az itáliai gasztronómia igazi fellegvára, kevés tartomány van, amely annyi világszerte ismert olasz élelmiszert és ételt adott világnak, gondoljunk csak a parmezán sajtra, a pármai sonkára, a modenai balzsamecetre, a mortadellára, a tortellinire, vagy a világszerte bolognaiként ismert húsos ragura. A fent felsorolt gasztronómiai "nagyágyúk" mellett Emilia-Romagna borairól ritkábban esik szó, különösen úgy, hogy az országnak számos legendás borvidéke van. Ma ezt a borászati szempontból kevésbé ismert régiót vesszük górcső alá, néhány bor tükrében.