A Tokaj Oremus Mandolása hosszú évek óta a tokaji száraz furmint-mezőny egyik sziklaszilárd alapköve (hamarosan egy vertikális kóstoló tapasztalatai is felkerülnek a blogra). Amikor a kisebb családi birtokok elindultak a dűlők felfedezése útján és egymás után jelentek meg a dűlőszelektált száraz furmintok és hárslevelűk, joggal merült fel a borkedvelőkben a kérdés, hogy az egyébként remek területekkel dolgozó Oremus mikor rukkol elő egy saját dűlős borral. A válasz: most.

A Furmint Február hagyományos budapesti kóstolóját idén sajnos ellehetetleníti a koronavírus, úgyhogy a 2021 februárjában legfeljebb kicsiben, a nappaliban furmintozhatunk. Így teszek én is, kezdésnek itt a Gizella Pince új dűlős tétele, még a 2019-es évjáratból.

Koronavírus ide, vagy oda, vannak dolgok, amiken a járvány sem tud változtatni. Így Berecz Stéphanie ebben az évben is megörvendeztetett azzal a kedves gesztussal, hogy küldött jó pár palack bort, hogy kóstoljuk meg és írjuk meg a véleményünket. Nem csak a lassan szállingozó 2019-es száraz borok és az aktuális édesek voltak a csomagban, hanem amolyan visszatekintő jelleggel két 2018-as száraz tétel is a kartonba került.
A borrajongós csapatból most nem volt tettestársam, viszont Táncoló Medve is megkóstolta velem a borokat, az ő beszámolóját a saját oldalán olvashatjátok.

A baráti társasággal azt találtuk ki, hogy ha már idén elmarad a karácsony előtti közös ivászat és a nagy családi lakomák helyett az ünnep nagy részét szűk körben, otthon töltjük, egy online borozással dobjuk fel egy kicsit a hangulatot, ahol a társaság vakon kapja a borokat és lehet találgatni, hogy mi is van a pohárban. Kicsit későn szökkent szárba az ötlet, sietni kellett a feltételek megteremtésével, úgy mint borok és kis üvegcsék beszerzése, amelyekbe széttöltjük a palackok tartalmát. A tételek kiválasztásánál a következő fő szempontokat tartottuk szem előtt: legyenek hazai fajtaborok, vélhetően jó ár-érték arányúak és csavarzár legyen a palackokon, a sorban lehetőleg minél több borvidék jelenjen meg, továbbá, hogy ne szerepeljen egy pince, illetve egy fajta se kétszer (utóbbi alól a külön műfaj miatt a sillernél felmentést adtam magamnak). Ezt nagyjából sikerült is tartani, így alakult ki a 10 boros mezőny.

2015 óta veszünk részt a Koccints aszúval! kampányban, amely az adventi időszakban kis hazánk egyik legnagyobb kincsére igyekszik felhívni a figyelmet és arra buzdítani a borfogyasztókat, hogy - ha máskor nem is nagyon - legalább karácsonykor aszúval koccintsanak az ünnepi asztalnál. Ma pedig éppen nemzetközi tokaji aszú nap van (mint tudjuk, már számos szőlőfajtának, illetve bornak van nemzetközi világnapja, 2017 óta az aszúnak is), remek alkalom, hogy megemlékezzek a kampány keretében kóstolt idei borról.
Ebben az évben a Grand Tokajtól kaptam egy aszút, a száraz és édes borok terén egyaránt remek 2013-as évjáratból, amikor is kiváló minőségű, botritisz által teljesen átszőtt aszúszemeket szüreteltek a borvidéken és gazdag, komoly potenciállal rendelkező aszúkat zártak végül palackba.

Volt már egy hasonló visszatekintő poszt az ősz folyamán tokaji borokról, akkor a Mad Wine, illetve még leánykori nevén Szent Tamás Pincészet 2015-ös horizontális dűlős sorát kóstoltam meg, visszanézve, hogy 5 éves korukban mit tudnak a borok. Most a Bott Pince 2015-ös borai kerültek terítékre, 4 dűlő 5 bora (a sor egyetlen hiányzó tagja a Palánkos furmintja, abból nem tettem félre) szerepelt a sorban.

Az van, hogy még hetekkel korábban, egy szűkkörű házi borozás keretei között egymás mellé pakoltunk néhány furmintot, komolyabb koncepció nélkül, de azért mégis Hegyalja-túlsúlyosan. A jegyzeteim pedig éppen azóta hánykódolódtak a telefonom jegyzetfüzetében, várva a megírás pillanatára. Tekintettel az ismét kialakuló bezártságra, sikerült időt kerítenem arra, hogy bejegyzést formáljak belőlük. Íme.

A Szent Tamás Pincészetként induló, jelenleg már Mad Wine néven futó mádi pincészet igazi üstökösként robbant be a borvilágba több, mint 10 évvel ezelőtt. A néhány évig Balassa Istvánt, illetve egészen 2018-ig ifj. Szepsy Istvánt is soraiban tudó birtok és tulajdonosai a helyi szőlőtermesztők integrációjával készített Mad Wine termékcsaláddal, a Gusteau Élményműhellyel, az Első Mádi Borházzal, a Botriytis Hotellel aktív alakítói lettek Mád életének. Az utóbbi években talán kevesebbet hallat magáról a birtok, bár a borok továbbra is rendre szépen teljesítenek a különböző nemzetközi megmérettetéseken. A névváltozás is jelzi, hogy átalakulóban van a termékpaletta, a birtok inkább a nagyobb mennyiségben készülő kvázi birtokborokra helyezi a hangsúlyt, a dűlős borok palackszáma csökkenni fog.
A termékpaletta közben szélesedett is, olyan termékekkel is, amelyeket, ahogy az angolban mondani szokás "senki nem látott jönni". A közelmúltban nagy visszhangot váltott ki a közösségi médiában a dobozos fröccsük (Mad Bubbles), amelyért a szakma egy részétől kaptak hideget-meleget is, ugyanakkor a kényelmes fogyasztók megtalálhatják számításukat, hiszen bárhova magukkal vihetik a dobozba zárt fröccs-élményt. A szortiment másik végén a limitált palackszámú Mad One, illetve Mad Gold névre hallgató válogatás tételek vannak.

Nálam négy 2015-ös dűlős száraz bor várt már egy ideje arra, hogy együtt kerüljenek felbontásra, és most, hogy a borok elérték a szürettől számított 5 éves kort, úgy gondoltam, éppen itt az ideje a kóstolónak. A friss benyomások után olvashatóak a borokról 1-2 évvel korábban készített kóstolójegyzetek is.

Tokaj-Hegyalja hazánk mindenképpen egyik (ha nem a) legszebb fehérborokat adó borvidéke, egyben a legdrágább száraz és édes fehérboroké is. A tokaji édes borkülönlegességek magas minősége és világban elfoglalt helye kis túlzással evidenciának számít (az eladhatóságuk már nem feltétlenül), de a száraz borok és árazásuk - különösen a nemzetközi versenytársak árszintje, minőségi színvonala és ezek viszonylagos állandósága kapcsán - évek óta kedvelt vitatéma hazai boros körökben. A tokaji borok nemzetközi megmérettetéseken szerzett eredményeiről, a külföldi szakíróktól kapott elismerésekről ugyan sorban jönnek a hírek, de hogy mindez a borok nemzetközi fogyasztói szinten mérhető, széles körű ismertségén, elismertségén és az értékesítési statisztikákban mennyire jelenik meg, az már egy másik kérdés.
A klasszikus filmbeli idézet szerint "a nemzetközi helyzet fokozódik", a tokaji száraz borokra vetítve ez azt jelenti, hogy rengeteg versenytársuk van szerte a világban, és hiába előbbiek magas művelési és előállítási költsége, valamint a különböző dűlők változatossága és egyedisége, ezekre a tényezőkre nem feltétlenül van tekintettel az egységsugarú borissza, ha le kell emelnie egy palackot a polcról, és más ország más borvidéke esetleg fele áron is produkál jó, vagy elfogadható minőségű bort. A fogyasztói ízlés ráadásul folyamatosan változik, jelenleg pedig a gyümölcsös, elegáns, sima, könnyed boroknak áll a zászló, ezek pedig nem feltétlenül mind a dűlős tokaji száraz borok legfőbb ismérvei, pláne nem a kedvező árfekvéssel kombinálva. A kialakult helyzetre a tokaji borászok egy része is igyekszik választ találni, a piac diktálta feltételekhez igazodva, gyümölcsösebb, karcsúbb, egyúttal a dűlőválogatásoknál olcsóbb borok piacra dobásával. A termelők ugyan nem adták fel a komplexebb, koncentráltabb dűlőszelektált tételek nagyságába vetett hitet, de egyelőre úgy tűnik, hogy ezek a borok egyre inkább kisebb palackszámban, célzott vevői körben találhatnak gazdára.

Többek között Balassa István is figyelemmel követi a fogyasztói trendeket, gyűjti a szakértői és fogyasztói visszajelzéseket, valamint a hasznos nemzetközi tapasztalatokat a külföldi borkiállításokon, és mindezekre igyekszik is megfelelően reagálni. Bár sokkal inkább az egyes tokaji dűlők, parcellák közötti különbségek megjelenítésében leli örömét, de a változás szele nyomán ő is alakított a portfólión, és a kezdetek óta megszokott dűlős tételektől megjelenésben és árban is elütő kvázi bisztróborral rukkolt elő 2019-ből. A borász célja ezzel a tétellel a borvidékre jellemző komplexitás könnyed, de kellően tartalmas formában való bemutatása.

Balassa István saját fotójából Bredács Vanda grafikussal közösen alkották meg az új címkét (megújult egyébként a borászat honlapja is). A borász elképesztően gyönyörű fotók megosztása mellett gyakran szórakoztatja instagram- és facebook-követőit játékokkal, feladványokkal, többek között ennek a bornak (vagy a címkén szereplő madárnak) is nevet keresett a közösségi oldalakon. A legnagyobbat a "Marty McFly" (lásd "Vissza a jövőbe") ment a válaszok közül, úgyhogy a köztudatba már ezzel a névvel megy át az új családtag. Azt, hogy mit hoz Tokaj és Balassa István számára a jövő, még senki nem tudja, de nyugodtan mondhatjuk, hogy ez a bor semmiképpen sem vissza, hanem a jelenbe tekint.

Az idén 20 éves Tokaj Nobilis Szőlőbirtok számtalanszor örvendeztetett meg minket remek borokkal, a bodrogkeresztúri családi pince Barakonyi-dűlőből készített furmint, illetve hárslevelű borai pedig az eddigi tapasztalataink alapján a borvidék legjobban érlelhető és legszebben is érő száraz borai közé tartoznak. Néhány évvel ezelőtt már megleptük magunkat egy vertikális hárslevelű sorral, majd rá egy évre megismételtük ezt a furmintokkal is.
Azóta palackba került a dűlő fajtaboraiból több évjárat is, úgyhogy a házi gyűjteményben fellelhető palackokkal ideje volt megismételni a szeánszokat, ráadásul gyakorlatilag éppen azoknál az évjáratoknál vettük fel a fonalat mindkét bornál, ahol néhány éve véget ért a sor. A két kóstoló tanulságait egy posztban örökítettük meg.

A Tokaj Nobilis birtokközpontja szeptember végén.

Az idei év több, évek óta stabil pontnak számító programot is eltörölt az életemből, szerencsére Bodrogkeresztúr és Bodrogkisfalud 2010 óta megrendezésre kerülő szüreti fesztiválja a Mindszenthavi Mulatság nem került fel a listára. A borongós idő és a járványhelyzet valószínűleg sokaknak kedvét szegte, legalábbis én az elmúlt évekből lényegesen több érdeklődőre emlékszem, de az eső szerencsére alig esett, így a kinti programokat nem kellett beltérbe vinni és a távolságtartás miatt sem kellett aggódni.

(A Bodrog Borműhely udvara)

Én délelőtt érkeztem és késő délután indultam haza Táncoló Medve kolléga úrral, akivel részben együtt látogattuk meg az egyes helyszíneket is. Idő hiányában így a legtöbb helyen csak rövid látogatást tettem, tettünk, kicsit kapkodós volt a jegyzetelés is, de azért próbálkoztam.

A Mádi Őszről szóló beszámoló második része egyetlen pincénél tett látogatást örökít meg, itt ugyanis többféle bor került a poharamba, mint az előző helyszíneken összesen. A Barta Pince volt a mádi bortúrám utolsó állomása, ahol Ujvári Vivien borász és Takács Alexandrosz sommelier társaságában olyan terjedelmes sort kóstoltunk végig, hogy sajnos a pincénél vendégeskedő Árvay Családi Pincészet boraira már semmi időm nem maradt.
A Barta Pince kedves felajánlásának köszönhetően kaptam tőlük néhány bort kóstolásra a tavaszi karantén-időszak alatt, ezekről itt írtam. Akkor komoly önuralmat és mértéktartást gyakoroltam, és inkább nem a csúcsborokból válogattam, remélve, hogy ezeket egy személyes látogatás alkalmával pótolhatom. Szerencsére Mádon valóban összejött a várva várt kóstoló, és Ujvári Vivien nagyon komoly válogatást varázsolt elém.

Már magam sem tudom, melyik évben fordult elő utoljára, hogy egészen őszig nem jártam a Tokaji borvidéken, de most úgy alakult, hogy csak szeptemberben sikerült sort kerítenem az első - de remélhetőleg nem utolsó - idei látogatásomra, és az is rövidre sikerült. Rövidre, de igen tartalmasra, tegyük mindjárt hozzá, mert egy délután alatt azért elég sok helyen megfordultam a Mádi Ősz rendezvény szombati napján. A település legtöbb ismert borászata kinyitotta a pinceajtókat szeptember első hétvégéjén, és a saját borokon túl többnyire zenés programokkal, vendég kiállítóval - étteremmel vagy borászattal - is várta az érdeklődőket.

A délután gyorsan elszaladt, de vártnál így is sokkal több bort sikerült megkóstolnom, így két részre osztottam a beszámolót. Az első részben több pincészet szerepel, akiknél rövidke villámlátogatásokat tettem.

Az idei nyári balatoni bortúra-sorozat Paloznakon folytatódott, a Csopakkal szomszédos községet a hazai bor- és gasztrótérképre felhelyező Homola Pincészet boraival. Paloznakra a baráti társasággal szinte minden évben ellátogatunk kicsit kiereszteni a gőzt, tavaly viszont valahogy nem jött össze a szokásos paloznaki hétvége és úgy egyáltalán a településre sem jutottam el. Idén egy fél napos kitérőt már sikerült beilleszteni a programba, és természetesen nem maradt el a borozás sem.

A tavalyi látogatás után idén is visszatértünk Sike Balázsék badacsonytördemici pincéjéhez, ahol a Skizo borok mellett immár az új design alatt a Sike Balázs Pincéje sorozat tételei is készülnek, felváltva a korábbi Skizo Hegyeink borcsaládot. Ezek a borok hivatottak megjeleníteni az egyes termőhelyeken a talaj-fekvés-fajta együttállásából kialakuló végeredményt.

A Skizo ugyan a maga kategóriájában mindig kellemes és remek ár-érték arányú alapborokat tett le a polcra, de minket természetesen inkább a borász saját neve alatt készülő tételek érdekeltek, amelyek közé keveredett még néhány a régebbi Hegyeink sorozat tagjaiból is.

A hosszabb technikai szünetet követően az ilyenkor szokásos magyarázkodás helyett következzen most néhány bor a vasárnapi koncepciómentes hétzárásról. Fehéreket szerettünk volna fogyasztani, de a nem-egyeztetés eredménye borvidékileg, évjáratilag és fajtatekintetben is színes sort hozott össze. Néha ilyen is kell.

A mádi Holdvölgy Pincészet jó pár éve Mád és Tokaj-Hegyalja egyik meghatározó borászata, ami mára magától értetődőnek tűnik, azonban megalapítása után a pincészet még sokáig nem lépett ki boraival a magyar közönség elé. A kivárás tudatos döntés eredménye volt, amelyet több dolog is indokolt. Egyrészt a pincészet a hosszú érlelés mellett tette le a voksát (azóta azért lényegesen hamarabb piacra kerülnek a borok), és arra törekedett a kezdetektől, hogy borai csúcsformában kerüljenek a polcokra. A másik ok abban keresendő, hogy a borászat a belföldi nyitást megelőzően külföldi szakmabeliek és külföldi közönség előtt tesztelte a borokat. Harmadrészt a belföldi megjelenés idejére befejeződtek a birtokközponton folytatott munkálatok is, így az igen látványos pincészet látogatására is megnyílt a lehetőség.
A borászat 27 hektáron gazdálkodik, 7 mádi dűlő (Betsek, Dorgó-tető, Holdvölgy, Kakasok, Király, Nyulászó, Úrágya) 22 parcellájában. A mádi birtokközpont alatt húzódó érlelőpince három szintes, közel 2 kilométer hosszúságú járataival a környék egyik legrégebbi és leghosszabb pincerendszere, amelynek egyes részei még a XIV. századból származnak.
A Holdvölgy főborásza 2007-től 2012-ig Berecz Stéphanie volt, akitől Gincsai Tamás vette a stafétabotot. Az új borász Jójárt Gergő korábbi kereskedelmi igazgatóval, jelenleg már birtokigazgatóval karöltve fiatalos energiákat hozott a borászatba, és a szortiment is kibővült. A választék gerince megmaradt, de a kísérletezések nyomán több új tétel is megjelent. Az egyik ilyen a Holdvölgy kvázi birtokbora, a Vision, amelyben a két fő fajta - furmint és hárslevelű - mellett a Gincsai Tamás szívéhez közel álló kabar is helyet kapott.
A Vision a 2013-as évjárattal indult útjára és azóta minden évben elkészült. A 2018-as most jelent meg a piacon, mellette még a 2017-es évjárat is elérhető. Amikor nemrég vettem pár Holdvölgy bort - többek közt egy 2017-es Vision-t - Jójárt Gergő ráadásként meglepett egy palackkal az akkor még pont debütálás előtt álló 2018-as kiadásból is (ezúton is köszönöm!), így egymás mellett kóstoltam meg a két évjáratot.

A kerthelyiségek, teraszok megnyitásával beindult az élet Budapesten is, a borkóstolók is visszatértek, és ahol az adottságok ezt megengedik, a kettő kombinációja is adja magát. A Tűzoltó utcában, az Élesztővel és a Pancs Gasztroplaccal lényegében egy fedél alatt működő VinoPiano is így tesz, a nyár folyamán a meghívott borászok a teraszon (rossz idő esetén a bárban) kötetlen formában mutatják be boraikat. Az első alkalommal Homoky Dorka volt a VinoPiano vendége.

Rácz Erika és a Sanzon Tokaj kóstolója után egy héttel ismét egy erdőbényei borász volt a Tokaj Magic főszereplője a Borganikában (Rácz Erika ezúttal a résztvevők soraiban foglalt helyet). Homonna Attila nem először volt már a Tokaj Magic kóstoló-sorozat vendége, tavaly tavasszal egy komoly Határi Furmint-vertikálist kóstolhattunk tőle. Most a Vámosújfalu és Olaszliszka határában található Rány dűlő és az onnan készült borok kerültek a górcső alá.

Amikor február végén az előző Tokaj Magic kóstolón egy Bott Csontos vertikálison rágtuk át magunkat, még nem sejtettük, hogy milyen sokáig kell várnunk az újabb alkalomra. A koronavírus miatt a tavaszra tervezett kóstolók júniusra tolódtak, így bő három hónapnak kellett eltelnie, amíg ismét összegyűlhettünk a Borganikában. A júniusi Tokaj Magic kóstolók egy-egy erdőbényei borászatra, és főként a Rány-dűlőből készült boraikra fókuszáltak. Először Rácz Erika és borászata, a Sanzon Tokaj volt az eseménysorozat vendége.

A Szignárovits-Maka Pince története pont 10 éve, 2010-ben kezdődött, azóta lassan, de biztosan minden évben növekednek. Gyöngyöspatán három dűlőben (Borsos, Hótó, Póc-tető), ahol furmint, rajnai rizling, kékfrankos, cabernet franc és merlot terem, illetve egy eltűnőben lévő muskotály fajta, amelyet rózsamuskotály néven emlegetnek és egy régi, mára kivágott ültetvényről származik.  
A borok spontán erjednek, a vörösborok nem is feltétlenül kerülnek hordóba - a bordeaux-i fajták sem -, ami talán talán meglepő lehet. A gyöngyöspatai pincesor egyik felső szintjén található pincétől - emlékeim szerint - gyönyörű kilátás tárul az ember  szeme elé.
Szignárovits Márktól eddig viszonylag kevés bort kóstoltam, azokról viszont szép emlékeket őrzök. A mátrai sorozathoz a Liliom névre hallgató fehér házasítás egy palackját bontottam ki, amely meglehetősen formabontó arányokkal rendelkezik: 75% rózsamuskotály, 25% furmint.

Ujvári Vivien, a Barta Pince borásza még valamikor a Furmint Február után invitált, hogy ha legközelebb Mádon járok, látogassam meg a pincénél. Sajnos a közismert okok miatt tavasszal borkóstolásra csak otthon kerülhetett sor, borvidéki látogatásra pláne nem volt lehetőségem. Bár a borász társaságát, a mádi Király és Kővágó dűlők látványát, valamint a Barta Pince birtokközpontjául szolgáló Rákóczi-Aspremont Kúria hangulatát ugyan lehetetlen a nappaliban reprodukálni, de a borokból azért kaptam egy kis ízelítőt. Vivien ugyanis még április elején megkeresett azzal, hogy addig is, amíg személyes találkozásra nincs lehetőség, a Barta Pince felajánlana néhány bort kóstolásra. Négy palackot kaptam, ebből egyet eltettem későbbre, hármat pedig az utóbbi napokban szépen végigkóstoltam.

Noha Szerencs városát szokás a Tokaji borvidék kapujaként emlegetni, a köztudatban sokkal kevésbé él a borvidék részeként. A legtöbb Hegyaljára érkező borkedvelő áthajt a városon és folytatja útját Tokajba, Mádra, Erdőbényére, vagy a régió más, borturisztikai szempontból jelentősebb településére. Szerencsnek sok más hegyaljai településsel ellentétben nincsenek híres dűlői sem, és Szerencshez köthető, szélesebb körben ismert borászat is alig van. Az Árpád-hegy Pince azonban pont ilyen, és ők a kezdetektől fontosnak tartják, hogy Szerencsen fogadják vendégeiket, erősítve a helyi borturizmust. Noha az ő szőlőik nagy része is Tarcal és Mád környékén található, a pincészet ifjú borásza, Varkoly Ádám néhány éve elhatározta, hogy szerencsi szőlőből is készít egy bort, amely a város nevét viseli majd, és a belépő tétel szerepét töltheti be a dűlőszelekciók alatt.
A terv végül 2017-ben vált valóra: Ádám a két nagyapja által egykor birtokolt két ültetvény terméséből készítette el a 90% furmintból, 10% hárslevelűből álló házasítást. A tétel a Szerencs Bora nevet kapta, a címkéjén Szerencs nevezetességei szerepelnek, többek között a Rákóczi-várkastély, a fürdő, a cukorgyár, egy tábla csokoládé, és rákerült az Árpád-hegy Pince épülete is, amelyben hajdan mulató működött. 2018-ban is elkészült a bor, ezt kóstoltam meg a hétvégén.

Tekintettel arra, hogy az elmúlt hétvége a megszokottnál hosszabb volt, előszedtem az itthoni készletem mélyéről egy pár furmintot, hogy háromnapos érzékszervi vizságlat alá vethessem őket. Annak ellenére is, hogy a fajta és az árazás kapcsolódási pontjain kívül kevés közös vonást találni közöttük. Még a koncepció sem egyezik, hiszen egy birtokbort engedtem össze egy dűlőválogatással. Tanulság ezúttal sincs, az viszont megerősítést nyert, hogy a termőhelyszelektív kivitelezés nem feltétlenül eredményez jobb és érdekesebb végeredményt.

Tokaj-Hegyalján a különböző egyedi termőhelyek kitartó faggatása és a dűlős borok készítése mellett egyre több kis családi borászat is fontosnak tartja, hogy egy jól fogyasztható, könnyed és a dűlős száraz boroknál jóval kedvezőbb árú "belépő" borral is megjelenjen a piacon. Kikényszerítik ezt egyrészt a versenytársak, a fogyasztói igények, de akár a gazdaságosság is, meglátjuk majd, hosszabb távon hogyan érvényesül majd ez a trend. A magam részéről úgy vélem, nagy szükség van egy ilyen kategóriára, és a Gizella Pince legújabb bora tökéletesen be is váltja a hozzá fűzött reményeket.
Szilágyi László pár héttel a bor debütálása előtt az egy személyes budapesti kiszállítás során megajándékozott egy mintapalackkal, amelyben komoly önkontrollt gyakorolva sikerült kóstolás és fogyasztás szempontjából egyaránt még éppen értelmezhető mennyiséget hagynom, hogy másnap átpasszoljam ungert kezébe. A borásztól rengeteg háttér-információt is kaptam a borról, így készülhetett el az alábbi négykezes a társadalmi távolságtartás jegyében.