Tekintettel arra, hogy az elmúlt hétvége a megszokottnál hosszabb volt, előszedtem az itthoni készletem mélyéről egy pár furmintot, hogy háromnapos érzékszervi vizságlat alá vethessem őket. Annak ellenére is, hogy a fajta és az árazás kapcsolódási pontjain kívül kevés közös vonást találni közöttük. Még a koncepció sem egyezik, hiszen egy birtokbort engedtem össze egy dűlőválogatással. Tanulság ezúttal sincs, az viszont megerősítést nyert, hogy a termőhelyszelektív kivitelezés nem feltétlenül eredményez jobb és érdekesebb végeredményt.

Tokaji száraz bor-fronton közel 20 év alatt rengeteg fellángolásnak, stílusváltásnak, fordulatnak és vitának lehettünk szemtanúi. A türelmetlenek szerint 20 év hosszú idő, a türelmesebbek szerint nem. Egy biztos, a tokaji száraz furmint (és hárslevelű) borstílusa sok változáson ment keresztül, szüreti időpont, almasavbontás, hordóhasználat, maradékcukor, test és alkoholtartalom szempontjából. Egységes stílusról jó eséllyel még ma sem beszélhetünk, de abban megegyezhetünk, hogy a borok általánosságban elmozdultak a könnyedebb, elegánsabb, gyümölcsösebb stílus irányába. A lendületes savakat már szinte mindenki egy kevés maradékcukorral próbálja megszelídíteni, a hordó karaktere egyre kevésbé nyomja rá a bélyegét a bor ízére és textúrájára (egyesek teljesen ki is iktatták a képletből), a borászok törekednek az alacsonyabb alkoholtartalom elérésére. 

Az utóbbi években a tokaji borászok egyértelműen a furmintot kiáltották ki zászlóshajónak, míg a termőterület mérete okán egyébként is másodhegedűs hárslevelű még hátrébb szorult. A furmintot (még ha nem is feltétlenül Tokajjal egyenlőségjelet téve) különféle programokkal, médiakampányokkal is zászlajukra tűzték, lásd Furmint Éve, FurmintUSA, furmintkiválóságok, stb. A fajta elsőbbségét a borászok igyekeztek különféle érvekkel is alátámasztani, amelyek közül a legtöbbel sosem értettem egyet.
Számos világhírű borvidék (Bordeaux, Burgundia, Rhone, Toscana, Rioja, Wachau, Marlborough... sorolhatnám napestig) kommunikációja egyáltalán nem a fajtáról szól, akár, mert alapvetően házasításban (is) gondolkoznak vagy pedig már annyira összeforrt a fajta a borvidékkel, hogy előbbit jóformán felesleges emlegetni, mindenki tudja, miről van szó. Arról nem is beszélve, hogy mi történne, ha hirtelen elkezdenének külföldön is nagy területen furmintot telepíteni és neadjisten hangos nemzetközi sikereket elérni, pláne a magyaroknál olcsóbb palackáron forgalmazott borokkal?
Arról, hogy a furmint adottságai jobbak, mint a hárslevelűnek, nem vagyok feltétlenül meggyőződve, kivéve ha a furmint neutrálisabb karakterét előnynek állítjuk be. A két fajta számos (hasonló) jellegzetessége ugyanúgy lehet áldás, mint átok, úgy mint az élénk savak, a jó cukorgyűjtő képesség, vagy a rothadékonyság, ezért a szüreti időpont megválasztása ezért kulcskérdés. A hosszú eltarthatóságról egyik fajta sem tudott jobban meggyőzni, mint a másik: sok értékesnek tartott furmintot és hárslevelűt láttam már 3 éves korában teljesen megöregedni, de ellenpélda is akad bőven, vannak tokaji szárazak, amelyek 10 évesen is remek formában vannak.
A kedvencem: a furmint nevét könnyebb kimondani, mint a hárslevelűét. OK, de pl. a riesling nevét is könnyebb kiejteni, mint azt, hogy grüner veltliner, mégis látjuk, hogy hol tartanak az osztrák "grüve"-k.
Abban, hogy az egyes dűlők adottságainak, az ezekről származó borok karakterének összehasonlítása érdekében érdemes egy fajtát használni, már több ráció van, bár az ültetvények korából, a különböző klónokból és alanyokból fakadó eltéréseket ez sem küszöbölné ki.
Ami egyértelműen a furmint mellett és a hárslevelű ellen szólhat, az a termőterületek nagysága, ezt nem kell magyarázni. Ugyanakkor a száraz tokaji akár tükrözhetné is a borvidék két fő fajtájának területi arányát, miközben egyesíti előnyeiket, és ezzel el is érkeztünk a kóstoló és a poszt apropójához.